2011. december 28., szerda

Ünnepek közötti hangulatjelentés

Szerző: Fakirma

Afterparti
Karácsony kipipálva. Szépen ráhangolódtunk, a lakás rövid időre elvesztette átmeneti szállás jellegét, az ajándékok közt kevés kommersz szemét akadt, egy rokon se sértődött vérig, a szálka nem akadt senki torkán, orrvérzésig társasoztunk. Kórházi Farkasunk ugyan végigrókázta az ünnepeket, de ez senkit sem zavart (talán engem meg őt egy kicsit, de ez tényleg nem nagy ügy). Most pedig boldogan sóhajtok fel, mert igazán klassz kis karácsonyt rittyentettünk magunknak. Zárójelben azért elárulom, az egésznek volt egy kicsi szombat esti szeretkezés íze: mindenkinek jó volt, legjobb formánkat hoztuk, de a legjobb az egészben az, hogy most a fal felé fordulva végre aludhatunk, a jövő Karácsonyig már bizonyítottunk.


Emberre gondolok, aki a hivatalban küzd a családja megélhetéséért, vagy talán csak megkönnyebbülten fordul a fal felé az idén rövidre sikerült utójáték után.  Amíg ő a munkahelyén valószínűleg épp összeköti a kellemeset a hasznossal, addig nekem akad időm bőven azon morfondírozni, vajon Szenteste kívántunk-e egymásnak boldog Karácsonyt. Ő biztos nem mulasztotta el, mert még a legromosabb állapotokban is igazi úriember, csak valószínűleg nem hallottam meg, mert túl sok dolgom akadt. Viszont arra a pillanatra tisztán emlékszem, amikor meg akartam szorítani a kezét. Sajnos  nem sikerült, mert mindkettőben cipelt valamit. Ja, és az enyém is éppen tele volt pakolva.

Nálunk a kötelező ünnepi szertartások része a dél-amerikai rokonok meglátogatása. Tulajdonképpen nem is rokonok, csak mivel ebből a műfajból nekik egy igazi sincs kéznél, mi vagyunk a pótlékok, akik Karácsonykor ott üldögélünk a fájuk alatt. Most is így történt. A gyerekek  játszottak, mi felnőttek pedig ünnephez nem illő komoly témákról beszélgettünk. Ahogy ott üldögéltünk, ők szórakozottan simogatták egymás kezét. Mi pedig Emberrel felváltva rohangáltunk a budira Kórházi Farkast kimosni a szarból, aki a hányós fázis után épp a fosósat produkálta.  Irigykedtem a házaspárra, sajnáltam magunkat, aztán meg az jutott eszembe, milyen rendes gyerek ez a kis szaros Farkasunk, mert megkímél minket a hangyafasznyi intimitástól is. Mert elképzelni sem tudom, mihez kezdenénk Emberrel, ha egyszer kettesben találnánk magunkat a kanapén, s nem lenne közöttünk ganajozásra váró fenék, vagy azonnal kipróbálandó világ-legszuperebb-stratégiai játéka, ráadásul a mosogatógépünk is pont megemberelné magát. Bajtársak módjára küzdünk azért, hogy a mi kis csürhénkből igazi családot kovácsoljunk, de vajon emlékszünk-e még a kezdetekre, amikor azért vállaltuk be ezt a bulit, mert nagyon szerettük egymást?

Az imént hívtam meg régi jó barátainkat gyerekestől és számos tartozékostul egy tüzijátékos szilveszteri fergetegpartira, úgyhogy szentimentális agyalás elnapolva, pörgés indul. Gyorsan fel is hívom Embert, hogy találja ki az ünnepi menüt, és ne felejtse el hazafelé megvenni a papírtrombitákat a gyerekseregnek. De esküszöm, jövőre a  romeltakarítás után leülök vele a piros kanapénkra, jól a szemébe nézek, és megmondom neki, hogy hahó, öcsisajt, itt az idő, hogy egy kicsit egymásra is odafigyeljünk!

1 megjegyzés:

Közeli Rokon írta... [Válasz erre...]

20 hónapja és 1 napja váltunk szülővé, de mára már elképzelni sem tudom, mit kezdenénk magunkkal, ha egyszer egy órára kettesben maradnánk. pedig nem is volt olyan rég, amikor még nem éreztem hülyén magam attól, hogy a családi ünnepségen egymás kezét fogjuk. Elfog a para, hogy mi lesz majd nyugdíjas éveinkben?! Olyan jó lenne néha egy picit valóban csak egymásra figyelni...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...