Hogy
telt a karácsonyod? Hazautaztál Párkányba?
Az idei Advent a boldog karácsony ígéretét hozta: nagyon szép, békés, meghitt napokat
töltöttem a családommal és a barátaimmal együtt, sokat orgonálva-zongorázva,
átélve az együttlét fontosságát és begyűjtve hosszú időre elegendő energiáját. Ünnepi
hangulatomat pedig már az előző hetekben készült interjúk alapozták meg, amelyeket ezen a héten láthatnak a nézők csupa-csupa fantasztikus emberrel. Megtisztelő
volt a nyíltságuk, őszinteségük.
Sütsz-főzöl,
vagy ráhagyod anyukádra az előkészületeket?
Nálunk
szabály, hogyha a szüleim látogatnak meg engem Budán, akkor a konyha az én
felségterületem, ha viszont én utazom haza, akkor anyukám az úrnő a konyhában… Az
én feladatom a karácsonyfa és a lakás ünneplőbe „öltöztetése”. Pici korom óta
ragaszkodom a hatalmas karácsonyfához, ami alatt az egész népes család elfér,
ebből sosem fogok kinőni!
Ajándékozósok vagytok, vagy távol
élve a családtól inkább a közös vacsora, az együttlét a fontos?
Így minden együtt! Az ünnepi
előkészület, a gyertyák, a karácsonyi zene, a közös vacsora, az ajándékosztásra
hívó kis harang, az adni és kapni öröme, a meghitt beszélgetés, éneklés és
zongorázás a fa mellett, és az éjféli mise, ahol a szülőfalumban 15 éve én
orgonálok. Én így nőttem fel, nekem így karácsony a karácsony…
Hagyományos
magyar menü megy ilyenkor odahaza, vagy van valamiféle
„tótos-knédlis”áthallása?
Szeretem a „tótos-knédlis
áthallást”, de nem karácsonykor. Ilyenkor magyar családban magyar a menü,
halászlével, hallal, sült libával, amúgy magyarosan…
Muszáj, hogy legyen, és van
is. Kultúra minden mennyiségben. Barátok, borozós-beszélgetős, sírós-nevetős,
világmegváltós esték, színház, kiállítás, nagyon hosszú séták, zene aktívan és
passzívan, és hát a könyvek. Bennük a válaszok minden kérdésre…
Napról napra közügyekről kérdezel műsoraidban, ami egy gazdasági világválság kellős közepén nem túl vidám dolog. Nem fogy így a derűdből?
Nem
szabad elfelejtenem egy percre sem, hogy a hivatásom az életem része, de nem az
egész életem. Nem veszíthetem el a derűmet, mert abból nekem kell adnom
másoknak, de amit én adok, azt vissza is kapom, amikor nekem van rá szükségem.
Csodálatos családot, fantasztikus barátokat adott nekem a Jóisten, de mindezt a
jót nekem tovább kell adnom. Ezt próbálom magánemberként, és a nézőknek
műsorvezetőként továbbadni. A legkeményebb időkben és helyzetekben is derűt,
optimizmust sugározni.
Hogy értékeled az idei évet?
Nem lesz
meglepő a válaszom, nehéz év volt. Nehéz a világnak, Európának,
Magyarországnak, a családoknak, és igen, nekem is. Ami igazán elszomorít, nem
is annyira a gazdasági válság, mint az egyre hatalmasabb méreteket öltő érzelmi
válság. Bár tény, hogy a kettő összefügg. Kiüresednek a kapcsolatok, eltűnik a
szeretet, a nehézségek már nem összekötnek, hanem inkább szakadékot teremtenek
ember és ember között. A problémákat nem megoldani akarjuk, hanem a szőnyeg alá
söpörni. Az idei évben én is megjártam a magasságokat és a mélységeket is.
Rengeteg jót kaptam, de mindennek megvolt az ára. Valahol ez mégis így van
jól. Kellenek az árnyékok, hogy örülni tudjunk újra a napfénynek. Alapvetően
olyan ember vagyok, akinek rengeteget segít a hit. Tudom, hogy míg mi csak az
adott szakaszt látjuk, van felettünk Valaki, aki látja az egyenest is, és
tudja, mi miért történik…
Idén végre kettős állampolgár
lettél?
Nem. És
ezt nagyon szomorún mondom. Szlovákia a szülőhazám, szlovák állampolgár vagyok,
és amíg a magyar állampolgárság kérelmezése ennek elvesztését vonja maga után,
addig sajnos nem is kérvényezhetem a visszahonosítást. Ezzel a hatályos törvény
szerint ugyanis minden hivatalos kötődésemet elveszíteném Szlovákiához, ahol az egész
családom él. Elveszíteném az ottani szavazati jogomat, márpedig ehhez
ragaszkodom, hiszen ha csak egy szavazattal is tehetek azért, hogy ott a
családomnak jobb legyen, akkor azt meg akarom tenni. De bízom benne, hogy ez a
helyzet a két ország között rendeződik, mert hosszú évek óta Magyarország a
második otthonom, szeretnék az állampolgára lenni.
Optimista vagy?
Határozottan igen!
Kislányként is „bekérdezős”
voltál?
Nem! Inkább kíváncsi,
kérdezni és beszélgetni szerető, nagyszájú, de nagyon félénk kislány voltam.
Nehéz elhinni, ugye? Viszont háromévesen feltettek a színpadra, aztán
ottfelejtettek. Én megszoktam és megszerettem a közeget. A stúdión túl egy
teljesen hétköznapi életet élő ember vagyok. Akihez bármikor ide lehet jönni,
beszélgetni, ez engem sosem terhel…
A
modern televíziózás megrajzolta a kérlelhetetlen, kemény nő arcélét, aki a
legrázósabb kérdéseket is fel meri tenni. Mennyire áll közel hozzád ez a stílus?
Ez nem
felvett szerep, ez is én vagyok. Gyakran hasonlítanak egy másik csatorna kemény
riporternőjéhez, gyakran kérdezik, rá akarok-e hasonlítani? Nem! Az igazán
nagyoktól rengeteget tanultam-tanulok, de senkire sem akarok hasonlítani.
Egyszerűen ilyen vagyok. Nem véletlen, hogy nem a bulvárműfajban helyezkedtem
el. Úgy érzem, egymásra találtunk a Hír Televízióval. Nagy bizalmat, szép
feladatokat kaptam és kapok a csatornától, de semmit nem erőltetnek rám. Nem
gondolom, hogy én kemény vagyok, inkább határozott. A beszélgetéseimre
maximálisan felkészülök, van egy fantasztikus szerkesztő-csapatunk, akik jó
barátaim is. Minden beszélgetőtársamat tisztelettel, de határozottan kérdezem
- pártállástól függetlenül. A mellébeszélést nem szeretem, ahogy a néző sem
szereti, és nem is hagyom. Őszinte ember vagyok, és őszintén kérdezek a
stúdióban is.
Minden „fegyvert” előre
bekészítesz az interjúhoz?
Felkészülés
van, rengetek olvasás, tájékozódás – ez az én fegyvertáram. Na jó, meg az, hogy
nő vagyok! Ezt a beszélgetés közben remekül lehet használni.
Melyik
beszélgetésben voltál idén a legjobb a saját mércéd szerint?
Alapvetően
kritikus vagyok, magammal a leginkább. Minden beszélgetés után azt mondom, hogy
jó, de holnap a következő még jobb lesz. Így mindig van és lesz mit tanulni,
igenis van hová fejlődni. És kell is. Nem szabad megelégedni. A saját mércém
szerint sem. Most a karácsonyi időszakban igazi „nagyemberekkel” készíthettem
interjút, számomra volt ajándék és megtiszteltetés a nyíltságuk, őszinteségük. Ami
most leginkább megmelengette a szívemet, az a Fekete Párduccal, Grosics Gyula
bácsival karácsony napján sugárzott beszélgetésem volt. Hála és köszönet érte…
Dolgod-e az interjúalany
óhatatlan feszültségének oldása?
„Nyugtatni” csak a
mimikámmal, egy-egy bólintással, mosollyal próbálok. Kérdéssel soha.
A vagány rövid, tépett haj a
riporternő „kelléke” vagy sosem volt hosszú hajad?
Táncos voltam sokáig, akkor
szinte kötelező volt a hosszú haj. Ez a mostani rövid frizura nem a riporternő,
hanem Szabó Anett „kelléke”. Időnként kísérleteztem hosszabbal, de nem áll jól.
Vannak kifejezetten rövidhaj-típusú nők, én is közéjük tartozom.
Mennyi szabadidőd van? Hogyan
kapcsolódsz ki?
Mindenre és mindenkire van
időm, amire és akire akarom. Velük kapcsolódom ki…
Tudsz inkognitóban lenni?
Magyarországon nem igazán.
De nem baj, így tudom, hogy sokan nézik és szeretik a Hír Televíziót.
Ha felismernek, hogy viseled?
Mennyire terhes az ismertség?
Negatív
élményem még nem volt. Nyilván nem mindenki kedveli az én keményebb stílusomat,
de akkor elkerül. Ez a ritkább. Rengeteg szeretetet, biztatást kapok az
emberektől nap mint nap, egyre többet, idősektől, fiataloktól, ami nekem is
rengeteg erőt ad. Nemrég egy rock-koncert kellős közepén rohant oda hozzám egy
fiatal srác, elkapta a kezemet, adott egy puszit, csak annyit mondott:
köszönjük, hogy vagy nekünk! Mire észbe kaptam már rohant is tovább a
barátaival.
Hol töltöd majd a szilvesztert?
Remélem, színházban!
Személyesen mire vágynál az
újesztendőben s mit kívánsz a magyaroknak?
Higgyünk
abban, amit tudunk. És mindig legyen út lélektől
lélekig…
És
végezetül: olvasóinkat megajándékoznád valamilyen kedvenc zenéddel, amelyre
szívesen táncolsz vagy épp alszol el?
Elárulom a három „leget”: ”
My way”, „Most múlik pontosan” és a „Nyomorultak” musical.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése