Adventi kert és angyalposta

Szerző: Fakirma

Adventi kert

A hétvégi ovis nagytakarítások és gödör ásások ideje alatt bőven akadt alkalmam elgondolkodni azon, hogy - miközben az ismerősök körberöhögnek - én miért ragaszkodom egyre inkább a Waldorf óvodához. A megvilágosulás  egy karácsonyi bevásárló központban ért a zenélő télapók (ők köszönő viszonyban sincsenek Mikulással) és a csilivili lámpafűzérek közötti bolyongásom alatt. A varázsszó így hangzik: gagyi-mentesség. A Waldorf Birodalomban azért üdítő tartózkodni, mert ott a dolgok nagy valószínűséggel azok, aminek látszanak. Vagy legalábbis remélem. Lazulni még nem merek, várom, mikor derül ki, hogy szar van a palacsintában, én pedig egy marha vagyok. Az viszont vitán felüli, hogy Waldorfék az ünneplésben felülmúlhatatlanok. Illetve felülmúlhatatlanok vagyunk.

Advent minden ovis reggele közös családi énekléssel indult. Sajnos egyetlen ilyen alkalomra se jutottunk el, talán nem volt bennem elég nagy a buzgalom, talán túl sok gyerekemből túl sok testnyíláson keresztül  folyt az anyag. Jövőre búcsút mondok a restségnek, már csak azért is, hogy nektek referálhassak!

Hetekkel ezelőtt az ovisok elkezdték készíteni az adventi kertet. Nem éppen ünnephez méltó szitkokat szórtam a világra, amikor az utolsó utáni pillanatban eszembe jutott, hogy az óvónénik ehhez egy-egy cserépalátétet kértek minden szülőtől. Vasárnap éjszaka a pincét végigtúrva kizárólag műanyag alátétekre leltem, ami szóba se jöhet egy adventi kertnél (végül éjfél körül Preember segített ki a bajból, néha egy volt férj pótolhatatlan kincs). A gyerekek mohát ültettek a cserépbe, virágokkal, kövekkel díszitették, majd valami fura viasz-szerű anyagból egy kis Betlehemet varázsoltak a közepébe.

Az oviba minden nap megérkezett az angyalposta. A falon egy kék fátyolszerű anyagon lefegtek a borítékok. Minden nap valaki kibonthatta a levelét. Az angyalka tőle nem túl meglepő módon karácsonyi képeslapot hozott az ovisoknak.

Az óvoda napról napra ünnepélyesebbé vált, az évszak asztalon a Szent Család foglalta el ideiglenes lakhelyét. Ez a hely az óvoda "szentélye", ahova az aktuális ünnepkör szimbólumai kerülnek. Az óvodai év ünnepkörökből épül fel, csodálatos, ők minden nap találnak okot az ünneplésre! Ezt csináljátok utánuk! Bocs, utánunk. 

Királykisasszony elmesélte, hogy egyik nap eljátszották a betlehemi történetet. Túl sokat ugyan nem értett a sztoriból, de Mária meg a Kisjézus azért megvolt, és az is kiderült, hogy ő valami lepedőben bolyongott. Azt hiszem, ennyi untig elég  egy négyéves gyereknek a betlehemi áhítatból.

 A Waldorf Birodalom azért is különleges hely, mert lakói nem tépik túl sokat a szájukat. Szájba rágás helyett megélik az eseményeket, a rituálékba belenőnek a gyerekek (és a szülők) tematikus felkészítő tréning nélkül. Így lett életünk része az Adventi spirál lejárása is. Elég buta arcot vágtam, amikor először meghallottam ezt a furcsa kifejezést. Rögtön valami természetbarát fogamzásgátló módszerre gondoltam, de aztán kiderült, hogy nem az (pedig milyen jó is lett volna!)

Adventi spirál

Azért így se volt rossz. Amikor késő délután megérkeztünk az óvodába, a terem közepén egyetlen nagy gyertya égett. Ehhez a gyertyához vezetett az adventi spirál, ami úgy nézett ki, mint az Óz a csodák csodájában a sárga köves út eleje. Csak az oviban ez a csigavonal nem sárga kövekből, hanem fenyőágakból volt kirakva. Az egyik óvónéni fuvolázott, mi pedig karácsonyi dalokat énekeltünk. Közben a gyerekek gyertyával a kezükben egymás után járták végig az adventi spirált. A nagy gyertyánál meggyújtották a sajátjukat, visszafelé pedig lerakták az út mellé. Így lett egyre világosabb a teremben. A szoba bejárata mellett közvetlenül a poroltó állt. Amikor az utolsó gyerek is abszolválta az utat, következett egy búcsú ének, és egy halk "Boldog Karácsonyt!"- kívánság, majd csendes kutakodás a sötét öltözőben a saját ruhadarabok után, aztán itt a vége fuss el vége.

Tényleg nagyon szép volt. Szebb, mint az elmúlt időben bármi is körülöttem.