2013. június 2., vasárnap

Anyanapló nulladik adás - Szüléstörténet 2.

Szerző: FiloSzofi

A történet eleje ITT olvasható.

Van egy kisfiú, plusz egy ikerpár, akiktől sokat szenved Fí az óvodában. Azt álmodtam, hogy hamarosan világra jönnek, és nagyon sajnáltam az ikrek anyját, hogy ugye két gyerek, az akkor páros fájás (ekkora marhaságot!). Aztán, ahogy az lenni szokott, kezdett derengeni, majd nagy csengéssel le is esett a húsz fillér: ez én vagyok! Felébredtem! Nekem vannak fájásaim!
Ahogy ez kitisztult, beállt a kos-nézésem. Nem tudom, kívülről hogy néz ki, de belülről azt jelenti, hogy kicsi vagyok és riadt, de elszánt. Egy fél pillanatot azért engedtem magamnak, hogy elbúcsúzzak a vágyott képtől, miszerint hétvégén, az éjszakai puha csend mámorában merülök bele a fájás-hullámokba, ugyanis hétfő reggel volt. Egy igazi szürke, koramárciusi hétfő reggel.
Azon nem kellett filózni, hogy mikor induljunk, mindenki azt mondta, hogy mivel harmadik gyerek, könnyen felgyorsulhatnak az események, bármilyen rendszeres fájások esetén azonnal indulás. A kocsiban telefonálgattam, persze hívtam Lottét, akit mindig, ha valami (számomra) érdekes dolog történik. Ez már ilyen kamaszkorból maradt fixáció, hogy azt érzem, hogy tudnia KELL róla most, azonnal.

Fószerek a kocsmánál a sarkon cigiznek, autósok dudálnak, reggeli dugó van. Úgy látom magam, mint egy totál másról szóló filmbe animált kivágott papírfigura. Ha jön a fájás megkövülök, Férj parkolóórát keres. (Egy hosszú szülés kész anyagi csőd!)

A szülőszobán az előző napi fiatal orvos vesz fel, akivel úgy búcsúztunk az ultrahang után, hogy jó-jó, fűszeres ételek, meg séta, "de egy jó szex, az a tuti szülésindító"- És ezt olyan beleérzéssel mondta, hogy az ő gondolatai egész biztos azonnal messzire (nálam jóval messzebbre) kalandoztak, nekem meg hízelgő volt, hogy rólam is feltételezi, részese lehetek még ilyesminek. Láthatóan tök komolyan gondolta. Na, végül a takarítás is bejött, kinek mi jut, ugye...

2013. május 23., csütörtök

Anyanapló nulladik adás - Szüléstörténet 1.

Szerző: FiloSzofi

Kistesó készülődését a kinti világra egész a finisig követhettétek itt a blogon, ami nagyon szép emlék nekem, köszönöm minden olvasómnak! Sokat tépelődtem, egyáltalán lehet-e folytatni a naplót, hiszen a születéstől kezdve minden inkább személyes és egyedi, ezért vagy indiszkréció közzétenni, vagy egyszerűen unalmas.
Aztán kigondoltam, hogy biztos, ami bevált, a napló továbbra is rólam fog szólni, vagyis a szokásos babanapló helyett anyanaplót olvashattok majd (persze anyai relációban). Igen, ettől még szintén lehet nagyon unalmas, de ezt a rizikót eddig is vállaltam.

Kistesó írott története tehát ott szakadt meg, hogy ülök, és várom, történjen már valami. (Aztán drága bloggertársaim világgá kürtölték az eseményeket, amikor kicsúszott a kezemből az irányítás, de ott én csak szereplő vagyok, nem szerző, így az nem a napló része:))

Már nem érdekelt semmi. Se lakáskeresés, se más, külső esemény. A gyerekekkel, Búval és Fível, nagyon együtt voltunk, sokat bújtunk össze, velem türelmetlenkedtek, hogy mi lesz már. A Férj inkább távolságtartóan méregetett, ahogy a valódi kibiztosított bombát szokás. Átgázolni nem mert rajtam, de megközelíteni sem.


Az utolsó hetekben egyszerre nagyon megértettem az otthonszülőket. Eddig sosem vágytam rá, de akkor kifejezetten. Korábban csak szellemileg tudtam magamba visszavonulni, a fájdalom, vagy egyszerűen az erős testi jelenlét kifelé kapkodóvá tett mindig. Most talán a jóga erősített rá arra a képességre, hogy testem-lelkem együtt egy kerek batyuba tudjam kötni, vagy egyszerűen csak inkább elfogadom már a testem, mint korábban, vagy mindkettő.

Mindegy, az otthonszülésről már lekéstem, így a kiírt napon irány a kórház! Szomorúan törődtem bele, hogy megint nem sikerült megúszni ezt a végső türelemjátékot, a Férj arcán pedig ott ült a gonosz félmosoly: "Miért pont szülni tudnál időben? Nyilvánvaló volt, hogy ez lesz!" Gyerekeket lepasszoltuk, táskát a csomagtartóba, és indulás! Kicsit "bocsdrágám" hangulatban, félszegen, kevés szóval ülünk a kocsiban, immár harmadszor ebben a helyzetben. Persze reggel, mert mindig reggel kell menni, ez is olyan béna. Parkolunk, ügyeletes bagózó fószerek a sarkon. Még párszor elmegyek majd előttük, utoljára már hogy figyelek, ne előttük érjen a fájás.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...