Szerző: FiloSzofi
Elmentünk a gyerekekkel megnézni az impresszionistákat a Nemzeti Galériába. Ilyenkor mindig egy kicsit bajaban vagyok, mert egy rakás kulturális alapvetést kell instant eléjük vetnem, ami ilyen formában meglehetősen értelmetlennek látszik:
- Ez egy nagyon fontos, forradalmi korszak volt a festészet történetében.
- Ezek nagyon értékes képek.
- Ő egy nagyon híres festő.
- Elvárás, hogy képnézegetés közben csendben legyünk.
Persze, nem így vezettem fel a programot, gondolhatjátok, de azért előkerülnek ezek az állítások valahogy. Elég, ha csak az elnevezést próbáljuk meg lefordítani valami értelmes, ötévesnek is befogadható jelentésre. Tényleg furcsa, hogy mai napig hajlongunk egy olyan egyszerű gesztus előtt, hogy a kedves festők fogták a cókmókot, és kimentek festeni a szabadba. Az ötéves Fí nem tudott elképzelni más indokot, mint hogy addig nem engedték a rendőrök. Pedig nem, a művészeti forradalmak nem a rendőrség megnyerésével kezdődnek. Azt hiszem, az pont nem érdekelte volna Párizs őreit, ha valaki rajzolgat a parkban. Az, hogy profán meztelenséggel reggelizik egy alak az Akadémia éves Szalonján, még ha csak vászonra festve is, az már sokkal inkább.
Hogyha ugyanezt művelné, de beöltözve régi görög jelmezbe, akkor minden rendben volna, na, ezt aztán igazi kihívás megértetni! Ahogy azt is, mi köze van ennek az egész sztorinak azokhoz a rendkívül békés témákhoz, amelyek ezen a kiállításon láthatók, mint pipacsok, vízililiomok, szénaboglyák és kikötőben ringatózó hajók. Az a néhány alak, aki mégis feltűnik, a táj része, vagy állig fel van öltözve.
A november 24-ig látható kiállítás félszáz francia és
közel hetven magyar remekművet tár a látogatók elé. A Magyar
Nemzeti Galéria történetében még soha nem volt ilyen széleskörű és
átfogó tárlat, ahol együtt lettek volna láthatóak az impresszionizmus és
posztimpresszionizmus legkiválóbb magyar és francia mestereinek
alkotásai.
Elmentünk a gyerekekkel megnézni az impresszionistákat a Nemzeti Galériába. Ilyenkor mindig egy kicsit bajaban vagyok, mert egy rakás kulturális alapvetést kell instant eléjük vetnem, ami ilyen formában meglehetősen értelmetlennek látszik:
- Ez egy nagyon fontos, forradalmi korszak volt a festészet történetében.
- Ezek nagyon értékes képek.
- Ő egy nagyon híres festő.
- Elvárás, hogy képnézegetés közben csendben legyünk.
Persze, nem így vezettem fel a programot, gondolhatjátok, de azért előkerülnek ezek az állítások valahogy. Elég, ha csak az elnevezést próbáljuk meg lefordítani valami értelmes, ötévesnek is befogadható jelentésre. Tényleg furcsa, hogy mai napig hajlongunk egy olyan egyszerű gesztus előtt, hogy a kedves festők fogták a cókmókot, és kimentek festeni a szabadba. Az ötéves Fí nem tudott elképzelni más indokot, mint hogy addig nem engedték a rendőrök. Pedig nem, a művészeti forradalmak nem a rendőrség megnyerésével kezdődnek. Azt hiszem, az pont nem érdekelte volna Párizs őreit, ha valaki rajzolgat a parkban. Az, hogy profán meztelenséggel reggelizik egy alak az Akadémia éves Szalonján, még ha csak vászonra festve is, az már sokkal inkább.
Hogyha ugyanezt művelné, de beöltözve régi görög jelmezbe, akkor minden rendben volna, na, ezt aztán igazi kihívás megértetni! Ahogy azt is, mi köze van ennek az egész sztorinak azokhoz a rendkívül békés témákhoz, amelyek ezen a kiállításon láthatók, mint pipacsok, vízililiomok, szénaboglyák és kikötőben ringatózó hajók. Az a néhány alak, aki mégis feltűnik, a táj része, vagy állig fel van öltözve.
