Szerző: FiloSzofi
A világ egyik leghíresebb zenekara, a Metallica koncertfilmjét egy magyar, Antal Nimród rendezte. Király! Gratulálunk!
 |
| A Metallica, és középen Antal Nimród |
Úgy figyeltem fel rá, hogy a férjem szólt, nézzem meg, milyen irigyek ezek a magyarok. Mert ahelyett, hogy örvendeznének a sikernek, minden más kritikánál élesebben ekézik a produkciót. Nem ám örülünk, az túl ciki lenne. Gyorsan elolvastam az index kritikáját, de előbb még Antal Nimród reakcióját SzabóZ írására. A rendező is rendesen sérelmezi a hangnemet, leginkább a személyeskedő roszindulat miatt.
Hát, meg kell mondjam, ezek után én csalódtam, jóval nagyobb fikázásra számítottam. És ami miatt ezt írom, az az a felismerés, hogy mennyire beteg a közbeszéd itt nálunk, mert nekem ez a stílus már meg sem üti az ingerküszöbömet, és ettől igen megsajnáltam magam/magunkat. Ki kellene már szellőztetni ezt az áporodott, savanyú szagot a gondolkodásunkból, a beszédünkből.
A Metallica apolitikus téma, vagy szereti valaki, vagy rajongója, vagy nem érdekli, gyűlölni nem igazán lehet, ezért fehér háttérként emeli ki a stíluson ragadt libafos színt. SzabóZ -egy filmes blogon- nem ír szakmai elemzést, nem elemzi a fogatókönyvet, nem tudjuk, Antal milyen filmnyelvet használ, csak szubjektív minősítéseket kapunk. Mintha a haveromnak mesélném, hogy nagyjából hogy képzelje el, és "szerintem gáz, de a Metallica attól még király"
Antal mondja, megtanulta Amerikában, hogy aki nem rugalmas, az eltörik. Én is a lazaságot hiányolom itt nálunk. Ha nem vagy laza, nem tudod befogadni, és érzékelni, de még értékelni sem ezt a világot. Ezt a cikket azért tűzöm pellengérre, mert olyan jellemzően merev, annyira a mi urbánus értelmiségi erőlködésünk karikatúrája!
