2013. december 23., hétfő

Békés ünnepvárás

Szerző: Lotte   

Elsodort a karácsonyi készülődés, sosem tudom megállni, hogy ne legyen tisztaság ilyenkor, hogy ne legyen ünneplőbe öltöztetve a lakás, a terasz és az asztal, amire pedig jó falalatok kívánkoznak. Mindez időigényes, növekvő pocakommal meglehetősen fárasztó is. Mégis szeretem ezt az időszakot.
Ideális persze, úgy lenne a készület, ha mindez zenét hallgatva, békében, mosolygós kedvvel történne. Nos, a helyzet korántsem ez...
A téli szünet kitörésével csemetéink ugyanis szabályos háborús övezetté nyilvánították a házunkat. Velünk is sokat perelnek, de alapvetően egymással hadakoznak, a testvéri szeretet jegyében dúlnak-fúlnak a legváltozatosabb okok miatt, minden lehetséges formációban.

Megszoktuk már a "Menj már, innen!", "Fogd be!", "Idióta vagy!", "Te még semmit sem tudsz!" típusú kiáltozásokat - bár az ajándékba kapott libamájjal bíbelődve egy bizonyos dózis után így is késként forognak indulatos szavaik a szívemben - ennyit a békés készülődésről...
De tegnap előtört harmadikos fiacskámból az igazi Z-generációs háborgás, miközben egy rajzolóprogrammal próbáltak öccsével együtt hóembert varázsolni a számítógép képernyőjére: "Soha nem akarok veled egy dokumentumba kerülni!!!"
Úgy süvített át a levegőn ez a felkiáltás, hogy nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek: a mögöttes indulat teljesen komoly volt, a sipogó gyerekhanggal előadott, kreatív fenyegetés viszont igazán viccesen hatott. Hát tényleg soha nem akarnak egy dokumentumban kerülni az én fiaim??
Most is itt visszhangzik a fülemben az elvágólagos mondat - nos, ha kések nem is repkednek a levegőben, ilyen szenvedélyesen zajlik mifelénk a "békés" ünnepi készülődés.
Ti hogy vészelitek át ezt a felfokozott időszakot?
 

4 megjegyzés:

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Minden nap valaki más hány, ezzel együtt minden nap lejjebb tesszük a lécet.
A gyerekek nagyon lefáradtak a közösségben, nálunk is előtört a poszt-óvodás agresszió, értelmezhetetlen kitörések, és tesóháború megy ezerrel.

Egész évben egészségesek voltunk, és meggyőződésem, ha egy héttel hamarabb jön a szünet, azok is maradunk. Szóval mentális fáradtság, de azért így is szép.

Lotte írta... [Válasz erre...]

Óh, szegények! Hányásmentes Karácsonyt, egészséges tesóháborút kívánok!

a mesélő írta... [Válasz erre...]

Mire vége a szünetnek, egészen jól összeszoknak újra, gondolom nálatok is :) Összességében azonban vagy a kibírhatatlan röhögés, üldözés nyúzás vagy ordítozva veszekedés volt a program, főleg ha hosszas normálisjáték után megemlítettem, hogy mielőtt új dologba kezdenek, pakoljanak össze. Végső elkeseredésemben, ha jó volt az idő kiüldöztem őket az udvarra.

lotte írta... [Válasz erre...]

Igen, igen, teljesen így!
És mától újra suli, ovi kezdődhet a "békés" tavaszvárás...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...