2012. augusztus 5., vasárnap

Ki vagy-vagy a természetben?

Szerző: Onleány


Rendszeres túrázó vagy kocaturista? 
Gyerekkoromban szinte minden hétvégén kirándultunk a Pilisben és a budai hegyekben. Nem értem, mi miért nem tesszük ma is, legalább havonta. (Lotte)
Náliunk két lustulási hajlam interferál, de ha kijutunk, az olyan jó! (Szofi)
Volt egyszer egy fickó, aki úgy választott feleséget magának, hogy felzavarta a lányokat a Csóványosra, s elhatározta, azt veszi el, aki a leggyorsabban felér. Basszus, hát nem én lettem az első?! Tanultam a történetből, azóta nem túrázom. (Fakirma)

Hosszú kilométerek vagy autóablakból nézegetés?
Szeretek megerőltető túrákat tenni, csak nincs rá alkalmam. Pár éve megostromoltunk egy magas hegyet egy hároméves, egy kétéves és egy néhány hónapos gyerekkel, plusz egy ócska babakocsival. Azóta is büszkék vagyunk erre a túlélőtúrára. Nem követte hasonló hőstett. (Lotte)
Szívemből utálom az autóból kipattanós, emléktáblaolvasós kiruccanásokat. Utálok kiszállni, ha már egyszer bent vagyok, ha viszont kint vagyok, akkor élmény kell, tapasztalat, a bőrömön, a hajamban, a zsigereimben. Ehhez még csak hosszú kilométerek sem kellenek, csak idő, és hogy senki ne rinyáljon egyfolytában. (Szofi)
Ha kell, 30-40 kilométert gyalogolok zokszó nélkül, de ha tehetem, az autóablakot  választom.(Fakirma)

Kitaposott ösvényeken vagy bele a vadonba?
Biztonságot adnak a turistajelzések. Egyébként is mindenütt eltévedünk, két kék jelzés között is utolérhet minket a kaland. (Lotte)
"Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam...", hát akkor legyen bele a vadonba!. (Szofi)
Kitaposott út, ott is simán eltévedek. (Fakirma)

Erdő vagy mező?
Erdő. És mező. (Lotte)
Van mező erdő nélkül? Olyat nem is szoktunk mondani, hogy menjünk el egy mezőre sétálni. (Szofi) 
Ez most megint úgy hangzik, mint valami hülye pszichológiai teszt. Nekem amúgy mindegy, de legyen az erdő. Most remélem nem gondoljátok, hogy egy perverz állat vagyok. (Fakirma)

Nevét is, virágát is tudod vagy csak távoli ismerősök a növények?
Nagypapám botanikus volt, apukám gyógynövényekkel foglalkozik. Családilag vagyok beoltva a növények szeretetére. Barátaim. (Lotte)
A gyerekeim nevét sem bírom megjegyezni, nemhogy mindenféle  növényét! (Fakirma)

Állatot csak az állatkertben vagy élőhelyén is?
Egyszer nagy lelkesültségünkben meg akartuk Szofival simogatni egy szürke marha oldalát a nagy magyar pusztában. Aztán megindult felénk... Inkább tisztes távolságban gyönyörködöm. (Lotte)
Nagyon értékelem, hogy olyan országban élek, ahol érdemes állatkertet tartani, és a veszélyes vagy fura figurák nem mászkálnak szabadon. A Márquez könyvek legmegrázóbb pillanatai számomra azok a mellékmondtakok, mikor a hősnő szórakozottan bámulja a kertben bóklászó iguánákat. (Szofi) 
A hangyák állatoknak számítanak? (Fakirma)

Bogáriszony vagy szívesen bogarászol?
Nem sikítozok és kényeskedek, de nem is lelkesülök föl egy rovar láttán. Egy hajdani hálózsákban töltött éjszakán arra ébredtem, hogy az arcomon valami hűvös van. Egy meztelen csiga volt. Hát... (Lotte)
Ha tartjuk a távolságot, semmi gond. Ha muszáj, hogy valami átmásszon rajtam, inkább bogár legyen, mint hüllő. (Szofi)
Hidegen hagynak a bogarak, de a vízből mindig kimentem őket. Mert tökjófej vagyok. (Fakirma)
Sziklamászás vagy tériszony?
Tériszony! Mióta a gyerekek megszülettek, rosszullét fog el, hacsak kinéznek egy várfalról vagy kilátóból. Utálok felérni a csúcsra, tömény stressz. (Lotte)
Nincs tériszonyom, és elég ügyes vagyok. A nagy kihívások, bátorságpróbák viszont nem érdekelnek. Azt a bizonyos ágyékbizsergést a gyerekek születése után ismertem meg, amikor láttam, hogy mással mennek fel egy lukas kilátóra. A fiúk megsértődtek, szerintük pont ott csak férfinek bizsereghet, vagy nekem is vannak heréim. Ezt azért nem hiszem, valamelyik nőgyógyásznak csak feltűnt volna. (Szofi)
Nekem elég a forgalmas utcán átkelni a gyerekekkel, s az adrenalin szintem máris a plafonig ér. Nem vágyom a mesterséges ronyózásra. (Fakirma)

Piknik a réten vagy ebéd a hegy lábánál, a fogadóban?
Van egy csinos pikniktáskám, de régi fotók vannak benne. Ez érthető válasz? (Lotte)
Piknik. Még mindig úgy érzem, sokkal finomabb és izgalmasabb ami a hátizsákból kerül elő némi séta után, mint ami közvetlenül a hűtőből. Persze a legjobb, ha tényleg meglepi, mi van a csomagban, de meglepni a többieket, az is szép. (Szofi)
Piknik (ha más csomagol). Lehet üvöltözni és kézzel enni. (Fakirma)

Halászás, vadászás, gyűjtögetés vagy soha?
Gyerekként gombásztam utoljára a nagypapámmal. A Bükkben egy meredek hegyoldal aljában megláttam egy mutatós példányt. Lelkesen rohantam lefelé, majd orra estem egy sziklában. Azóta is a jobb térdemen hordom a gyűjtögetés nyomát. Ja, a gomba mérges volt. (Lotte)
A halaktól undorodom. Vadászat? Nem vagyok se vidéki, se párttitkár, szóval ez kimaradt. Gyűjtögetés igen, egyre jobban meghat és lenyűgöz, milyen jó anya a természet. Kár, hogy amikor megtanulhattam volna a nyelvét, még nem érdekelt, és sajnos nem figyeltem. (Szofi)
Halászó, vadászó, gyűjtögető családban nőttem fel, és élek ma is. Épp ezért szívből gyűlölök minden ilyesfajta tevékenységet. Jobb szeretem, amit pénzért adnak (Fakirma)



0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...