2011. szeptember 12., hétfő

Jéghegy és melegrázás

Egy friss hír a bulvárvilágból a Titanic-kal befutott, majd a Felolvasóban brillírozó színésznő főszereplésével. Egy magazin legutóbbi számában Kate Winslet így nyilatkozott: “Szeretek a városban lakni. Örülök a diverzitásnak, amit a gyerekeim nap mint nap megtapasztalnak. Imádom, ahogy a gyerekek agya működik. Egyik nap odajön hozzám Joe, és azt mondja: ‘egyszer majd nekem is lesz barátnőm vagy barátom, kedvesem. Te melyiknek örülnél jobban?’ Erre én: ‘csillagom, ez teljesen csak tőled függ, és nekem ugyanolyan jó mind a kettő.’ De hogy ezt tudja! Ez nagyon nagydolog.”


Az, hogy a filmes világban divat minél extrémebb kijelentéseket tenni, csak azért, hogy foglalkozzanak az épp mellőzött sztárral, megszokott dolog. Ha valaki ehhez kisgyerekét használja eszközül, ráadásul egy ilyen kontextusban az már komoly ízlés- és felfogásbéli deffektusra vall, de egyik fülön be, másikon ki. Ami viszont következményként megjelenik, amellett már nem lehet szótlanul elmenni. Ugyanis a hír után szavaztatják a magyar nagyérdeműt is, mit is tenne hasonló esetben? És ezek a válaszok az igazán megdöbbentőek.

Az ön 7 éves kisfia ezt mondja: "Egyszer majd nekem is lesz barátnőm vagy barátom. Te melyiknek örülnél jobban?". Ön mit válaszol?

A szavazás jelenleg így áll:

  • 23,8% Azt, amit Kate Winslet, hogy mindkettőnek ugyanannyira örülnék
  • 15% Nyúlnék a késért, mint Tracy Morgan (T. M. a cikkben nyilvánvaló negatív ellenpólusként, a kirekesztő agresszorként szerepeltetett színész leszúrná gyerekét, ha meleg lenne)
  • 39% Azt mondanám, hogy azért az a valószínűbb, hogy barátnője lesz
  • 18,2% Elmagyaráznám, hogy még túl kicsi ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon
  • 4% Máshogy reagálnék, megírom emailben!
A kérdésre adott válaszlehetőségek önmagukban is rosszak, nincs jó válasz közöttük. De azért kíváncsi vagyok, kik szavaztak, különösen azok körében, akik az első válaszra voksoltak? Van-e akár hét vagy akárhány éves gyerekük? Az én kisfiam is hetedik évét tapossa és eszébe nem jutna ilyesmin gondolkodni. És szerintem ez nem is olyan nagy dolog. Ugyanis így természetes! A többitől pedig, vessenek bár rám köveket a jogvédők összes nagyhangújai, melegrázást kapok. (Lotte)

0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...