Szerző: Lotte
Másodikos kisfiamnak van egy kis osztálytársa, Borika, aki más, mint a többiek: akadozva beszél, a mozgása nem koordinált, hamar el is fárad. A születése körül történhetett valami, talán oxigénhiányos állapot vagy valami hasonló, nem tudjuk pontosan. A kislány sokkal nehezebben veszi az akadályokat, mint társai, nehezen számol, olvas, tornaórán is gyakran meg kell pihenjen.
Borikának zsúrja volt nemrég. Sok gyerkőcöt meghívott, az én kisfiam is ott volt. Mikor a szülinap végén, a megadott időpontban ott toporogtunk a ház előtt, az anyukája behívott magukhoz bennünket, szülőket is. Mindannyiunk arcán ott volt az önkéntelen megrökönyödés, mikor egy ablaktalan, nyers beton aljzatú szuterénbe léptünk. A két helyiségből álló hajlék nagyon más volt, mint a többi gyerek otthona. A fiúk és lányok fel-alá futkostak, szemmel láthatóan remekül érezték magukat.
Mi, szülők zavarban voltunk, s szemlesütve hívogattuk gyerekeinket, hogy későre jár, most már ideje indulni. Az anyuka kedvesen segített az indulásban, maradék süteményeket dugdosott a gyerekek zsebeibe. A kisfiamat és barátait elnyelték a középkategóriás családi autók. Hazafelé kérdezgettük őket, milyen volt Borikáéknál? Harsány jókedvvel mesélték, hogy "ez volt az eddigi legeslegjobb szülinapi zsúr!"