Szerző: FiloSzofi
Az idei Ünnepi Könyvhét megnyitóján stílszerűen a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott koncertet, de erről sajnos lemaradtam. A tervek szerint díszegyenruhában masíroztak végig a Váci utcán a Vörösmarty térig, de talán vissza kellett volna kanyarodniuk a Dunához, és egy esdeklő kürtszóló után könyveket dobálni a vízbe áldozatul, hátha megnyerik a folyó jóindulatát. (Dobálhatnának esetleg írókat is, de félek, nem sikerülne megegyezni a személyekről és a feltételekről. A Magyar Napló irodalmi hajóútja mindenesetre elmarad, ők nem vállalták be.)
Idén tök véletlenül sétáltam arra, tényleg, a Teve utcából (családtámogatási horror ügyek) igyekeztem az óvodába a gyerekekért. Vettem egy jó burekot, meg egy kávét, nyakamban Kistesó, és csak azért kanyarodtam a Vörösmarty tér felé, hogy megvegyem Búnak ballagásra azt a rózsaszín szalmakalapot, amire annyira vágyik. És ott voltak a könyvek. A kis könyvszerző szörnyek éledezni kezdtek a véremben. Már majdnem kipusztultak, de egy kis muníció láttán azonnal begerjedtek. Még nem vettem semmit, de van már egy listám, meg egy lelkiismeretem, akikkel veszekszem.
Idén tök véletlenül sétáltam arra, tényleg, a Teve utcából (családtámogatási horror ügyek) igyekeztem az óvodába a gyerekekért. Vettem egy jó burekot, meg egy kávét, nyakamban Kistesó, és csak azért kanyarodtam a Vörösmarty tér felé, hogy megvegyem Búnak ballagásra azt a rózsaszín szalmakalapot, amire annyira vágyik. És ott voltak a könyvek. A kis könyvszerző szörnyek éledezni kezdtek a véremben. Már majdnem kipusztultak, de egy kis muníció láttán azonnal begerjedtek. Még nem vettem semmit, de van már egy listám, meg egy lelkiismeretem, akikkel veszekszem.
