2013. június 11., kedd

Házasságot mindenkinek - avagy búcsú a józan észtől?

Szerző: Lotte

A Kommentár új számában olvastam egy nagyon értelmes írást Faragó Béla tollából, aki a "Házasság mindenkinek? - A francia minta" címmel jelentetett meg egy tanulmányt. Ennek velejét szeretném itt a blogon is elérhetővé tenni, azzal, hogy érdemes a teljes írást is elolvasni a folyóirat 2013/2. számában.
A szerző a nyugati országok mintegy tíz éve tartó, a homoszexuális-, leszbikus és melegházasságot legalizáló gyakorlatát és annak várható következményeit veszi górcső alá, a legújabb franciaországi törvény, a "Házasságot mindenkinek" áprilisi elfogadása kapcsán. (Bár a jogszabály-tervezet ellen Párizs utcáin mintegy nyolcszázezren tiltakoztak, szembemenve a közakarattal, a baloldali többségű nemzetgyűlésben az mégis elfogadásra került.)
Faragó azt állítja, hogy a nyugati világ ezzel a folyamattal "megérkezett a posztmodern érába". Abból az alapvetésből indul ki, hogy a heteroszexuális házasságot az emberi társadalmak azért hozták létre, hogy ezzel intézményi keretet adjanak annak a férfi-női biológiai köteléknek, amely utódnemzéssel biztosítja a leszármazottak, s vele a társadalom, a nemzet, végső soron pedig az egész emberi faj fennmaradását. 

2013. május 25., szombat

Szégyen és kötődésvesztés

Szerző: Lotte  

Engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam Joseph J. Nicolosi, amerikai pszichológus az Ünnepi Könyvhétre megjelentetett kötetét, mely a homoszexualitás tárgyában nyújt hiánypótló ismereteket, rendkívül gyakorlatias módon. A könyv elsősorban azoknak szól, akik számára szexuális irányultságuk belső meghasonlottsághoz vezet. Keveset hallunk erről a jelenségről, pedig sokan küszködnek hasonló problémákkal - magam is ismerek olyan fiút, aki szeretne saját döntése szerint kiutat találni billegő nemi identitásából és vágyik egy normális családra. A Harmat Kiadó figyelemreméltó kötete ebben nyújthat segítséget a helyreállító terápia módszerének bemutatásával.

„E könyv azoknak az olvasóknak íródott, akik hozzám hasonlóan hiszik, hogy az emberiség ellenkező nemű párok létrejöttére teremtetett. Hiszem, hogy emberi természetünk eredendően heteroszexuális. Ez a hitem szembeállít a szakmámmal, és mindinkább a saját kultúrámmal is, a tudománnyal azonban nem. A Szégyen és kötődésvesztés című könyvet ezért azoknak ajánlom, akik osztoznak világlátásomban – nemkívánatos homoszexuális vonzalommal küzdő személyeknek, és olyan terapeutáknak, akik szeretnék végigkísérni őket azon a folyamaton, melynek eredményeként csökkennek és kontrollálhatóvá válnak nem kívánt érzéseik. E könyvvel nem szándékom csorbítani azok jogait, akik boldognak érzik magukat meleg identitásukban.” (a szerző) 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...