Szerző: Lotte
Ismerős az a mantra, amit a gyerekek rákezdenek kirakatok előtt megállva vagy még inkább egy üzletbe belépve? Hol felszólító, hol óhajtó, hol kérdő módban, de fáradhatatlanul ostromolnak a tévécsatornák, ovis- és osztálytársak vagy egyszerűen csak a csilivili csomagolás keltette vágyaikkal: hogy "csak-még-ezt", "de-most-tényleg-utoljára", "naaa-anya-kivételesen". Az enyémek legalábbis intenzíven űzik ezt a sportot. Ilyenkor valami utánozhatatlanul idegesítő hangfekvést tudnak megütni, amit mutatványszámba megy figyelmen kívül hagyni.
Gyűjthető legófigura vagy icike-picike, focis kártya vagy angry birds matrica - kimeríthetetlen a gyors felejtésre (és elvesztésre) ítélt, zömében műanyag vickek-vacakok tárháza, amikért kepesztenek és rágják a pénztárcás korú családtagok fülét.
Akinek egy csöpp esze van, igyekszik leszerelni és csírájában elfojtani a vágyak eluralkodását, de egy-egy gyengébb pillanatban, jutalomképp vagy ösztönzésként, vigaszdíjul vagy méltányosságból a szerencsétlen/hülye szülő mégiscsak enged. És valahogy csak-csak felgyülemlenek otthon ezek a szemérmetlen összegekért kínált idiótaságok. Ráadásul a galád gyártók nem egyszeri eltévelyedésre hívnak, hanem sorozatos pénzkidobásra - a gyűjtő szenvedélyre apellálva.
