Szerző: Lotte
A házasság témájával foglalkozó interjúsorozatunk újabb beszélgetőtársa Berkesi Gábor, a budapesti Pozsonyi úti Református Gyülekezet lelkipásztora volt.
Lelkipásztorként
bizonyára sok házassággal és párkapcsolattal összefüggő beszélgetése volt. E
tapasztalatok birtokában vajon mire érdemes odafigyelni, ha összeköti az életét
két fiatal?
A
legfontosabb probléma a modell hiánya. Ez érzékelhető az iskolában, ahol tanítok.
A gyülekezetünkben szolgáló kolléganő, aki hittant oktat hét-nyolc iskolában,
ugyancsak ezt tapasztalja: rengeteg az elvált szülők gyermeke. Ezt látják a
gyerekek modellként. A kisgyerekek apukától hétvégén kapják a franciakrémest,
meg a vidámságot, anyukától, aki pedig hét közben küszködik velük, a
veszekedést. Amit tanácsolhatunk a fiataloknak, ha összekötik az életüket és
családot alapítanak, épp az, hogy a modellre vigyázzanak, ami közös felelősség.
A jó házasságok kialakulásának is épp ez a modell-hiány az egyik legfontosabb
gátja.
A
másik pedig az „anti-isten”, az „ego-isten”, mely a világban ma nagyon dívik.
Nem a „pénz-isten” a fő rossz, nem igaz: az Én hatalma nagyobb. A házasság is
gyerekkorban dől el, bölcsisként meg ovis korban. Ha valakit úgy nevelnek, hogy
minden körülötte forog, hogy a nap fölötte kel, delel és nyugszik, az a
későbbiekben is csak a maga perspektívájából képes látni a világot. Az ilyen
ember milyen anya, apa vagy házastárs lesz?! A házasság pedig csapatmunka,
duett. Ha elkezdődik egy házasság, nem azt jelenti, hogy kitört a „happyness”,
nem szakad ránk a menny a frigy megkötésével. A házasságot, egymást, a világot
tanulni kell. Ez tanuló műfaj.




