Szerző: Fakirma
Párizsban életemben először Első Férjjel jártam nagyjából száz éve, még ezekben az időkben:
Párizsban életemben először Első Férjjel jártam nagyjából száz éve, még ezekben az időkben:
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen nyanya, akinek emlékes ládikája mélyén ott lapul a megsárgult interrail
jegy. A belevaló csávók hamisították, a ronyósok megvették nagyjából 25.000
forintért. Első Férjjel egész évben azért hordtuk az újságot, hogy a nyári egy hónapra szóló európai szopóturnénkra a
vonatjegy árát összeszedjük.
Párizsban három napot töltöttünk:
az első nap végigloholtunk a kötelező nevezetességeken (nem csak csórók voltunk, hanem a világ csodáira nyitottak is, ma már tudom, nem szerencsés kombináció), este hullafáradtan felültünk a
vonatra, és egészen Amszterdamig aludtunk. A kirakatban üldögélő utcalányok megcsodálása után
éjszaka visszazötyögtünk Párizsba, s hajnalban már a Champ Elysee-n törölgettük
a csipát egymás szeméből. Estére már olyan büdösek voltunk, hogy leugrottunk az
Atlanti óceánhoz pancsolni, így aztán két nap múlva tiszta popsival
állhattunk Mona Lisa előtt. A Notre-Dame örökre beitta magát az
ízlelőbimbóimba, határozottan Aranka puding íze van (mogyorós változat). No, nem tejjel habosra turmixolva, hanem vízzel pépesítve, amit boldogan nyeltünk a Quazimodó kecója mögötti
park árnyas padjainak egyikén. Se kaja, se szállás, se pénz, csak szabadság,
szerelem, fiatalság és nevetés. Egy Első Férj ennél többet
nem is adhat az asszonyának.
