Szerző: Lotte
Örömvasárnap - az adventi koszorú rózsaszín gyertyája ég, az Úr napja, amit meg kellene szentelni. Ehelyett Ő dolgozni rohan, e-mailek érkeznek, jön a vizesember javítani a vécétartályt (csak ekkorra vállalta), a vasárnapi ebéd után pedig az antennaszerelő jelentkezik be hozzánk. Most van ideje valami rég bejelentett kütyücserére.
Elgondolkoztam, hol is a mi örömünk ebben a zaklatott tempójú világban, amelyben már csak akkor van (kényszer)leállás, ha valami baj történik?
Személyes élményeim okán örömvasárnap - elsőre meglepő tán, de - új munkajogi szabályok bevezetésén gondolkodtam.Tudom, hogy nemrégiben született meg az új Munka Törvénykönyve, de a változások nem érintették napjaink egyik leglényegesebb torzulását, ami a munka világával kapcsolatos.
Régi korokban a munkaidő hossza legtöbbször a természeti jelenségekhez igazodott: a napfelkeltéhez vagy a napnyugtához, az aktuális időjáráshoz. Mindez a technnika fejlődésével korrigálható volt: az elektromos áram házhoz vitelével, a fűtés korszerűsítésével, a mezőgazdaságban a fóliasátrakkal és öntözőrendszerek kialakításával már ki lehetett cselezni a természetet, s vele átrendezni a munkaidőt. A modernizáció meg is szülte a szakszervezeti mozgalmakat, amelyek a munkakörülmények javítása mellett a munkaidő hosszának szabályozásáért is küzdöttek - hogy aztán eljussunk a Nagy Feró által megénekelt 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás idealizált képletéhez.
Az irodai munkahelyek nem is olyan régen még megkövetelték a dolgozók fizikális jelenlétét, amíg a titkárnő munkaideje tartott, főnöke addig tudott levelet diktálni, a telefonos ügyintézés általánossá válásával gyorsult ugyan a tempó, de alapvetően még kitartott az írásbeliség, s a fax megjelenése mellett is hivatalossá az ügymenet alapvetően írásbeliséghez kötve vált csak, postai fordulókhoz volt kötve.
Mára gyökeresen megváltozott a világ, s bár vannak még "retró" munkahelyek, ahol az iktatással és levelezéssel telik az idő nagy része, de ott, ahol nem efféle alibizés folyik, a tempó sokszorosára pörgött fel az elmúlt néhány évben.
A munkaidőnek gyakorlatilag nincs vége: az e-mail folyamok, a "cécézett" levelek özöne, s az azokból generált újabb és újabb munkák éjjel is utolérik a lelkiismeretes/elhivatott/magányos munkavállalót. A munka rég nem kötött már fizikai jelenléthez, az okostelefonokkal eléri címzettjét gyerekek altatása közben vagy a Balaton-parton, a "szabadság" ideje alatt, nem hagyja nyugodtan megenni a vacsorát vagy a vasárnapi családi ebédet. Elég a rendszerben egy-két ráérősebb vagy munkamániában szenvedő (figyelem ez is egy valós kórkép!!) kolléga, a sebességmérő eléri a kiakadt állapotot.
És kiakad mindenki: szerencsétlen flótás, aki próbál futni az események után, s jó eséllyel alvászavarral és kimerüléssel, vagy szív-és érrendszeri panaszokkal kerül orvos elé; kiborul a családja, aki nélkülözni kényszerül őt; s valljuk be: az adott vállalat/cég/intézmény teljesítménye sem biztos, hogy visszatükrözi teljesítményében a ráfordított humán erőforrások kizsigerelését.
Nem lenne emberségesebb a munkajogi szabályokon változtatni egy huszáros mozdulattal? Mi lenne, ha mondjuk este hat, hét óra után egyszerűen tilos lenne munkahelyi telefonokkal/e-mailekkel zaklatni a dolgozót, kivéve, ha "ég a ház". Az üzemszerű működésnek nem kellene ebben az egészséget, családi életet, társas kapsolatokat felemésztő mókuskerékben pörögnie.
Nem nekünk, embereknek kellene saját képünkre formálnunk világunkat, hogy örömünket leljük benne? Legalább Örömvasárnap. Vagy nagyon naiv lennék?!
Elgondolkoztam, hol is a mi örömünk ebben a zaklatott tempójú világban, amelyben már csak akkor van (kényszer)leállás, ha valami baj történik?
Személyes élményeim okán örömvasárnap - elsőre meglepő tán, de - új munkajogi szabályok bevezetésén gondolkodtam.Tudom, hogy nemrégiben született meg az új Munka Törvénykönyve, de a változások nem érintették napjaink egyik leglényegesebb torzulását, ami a munka világával kapcsolatos.
Régi korokban a munkaidő hossza legtöbbször a természeti jelenségekhez igazodott: a napfelkeltéhez vagy a napnyugtához, az aktuális időjáráshoz. Mindez a technnika fejlődésével korrigálható volt: az elektromos áram házhoz vitelével, a fűtés korszerűsítésével, a mezőgazdaságban a fóliasátrakkal és öntözőrendszerek kialakításával már ki lehetett cselezni a természetet, s vele átrendezni a munkaidőt. A modernizáció meg is szülte a szakszervezeti mozgalmakat, amelyek a munkakörülmények javítása mellett a munkaidő hosszának szabályozásáért is küzdöttek - hogy aztán eljussunk a Nagy Feró által megénekelt 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás idealizált képletéhez.
Az irodai munkahelyek nem is olyan régen még megkövetelték a dolgozók fizikális jelenlétét, amíg a titkárnő munkaideje tartott, főnöke addig tudott levelet diktálni, a telefonos ügyintézés általánossá válásával gyorsult ugyan a tempó, de alapvetően még kitartott az írásbeliség, s a fax megjelenése mellett is hivatalossá az ügymenet alapvetően írásbeliséghez kötve vált csak, postai fordulókhoz volt kötve.
Mára gyökeresen megváltozott a világ, s bár vannak még "retró" munkahelyek, ahol az iktatással és levelezéssel telik az idő nagy része, de ott, ahol nem efféle alibizés folyik, a tempó sokszorosára pörgött fel az elmúlt néhány évben.
A munkaidőnek gyakorlatilag nincs vége: az e-mail folyamok, a "cécézett" levelek özöne, s az azokból generált újabb és újabb munkák éjjel is utolérik a lelkiismeretes/elhivatott/magányos munkavállalót. A munka rég nem kötött már fizikai jelenléthez, az okostelefonokkal eléri címzettjét gyerekek altatása közben vagy a Balaton-parton, a "szabadság" ideje alatt, nem hagyja nyugodtan megenni a vacsorát vagy a vasárnapi családi ebédet. Elég a rendszerben egy-két ráérősebb vagy munkamániában szenvedő (figyelem ez is egy valós kórkép!!) kolléga, a sebességmérő eléri a kiakadt állapotot.
És kiakad mindenki: szerencsétlen flótás, aki próbál futni az események után, s jó eséllyel alvászavarral és kimerüléssel, vagy szív-és érrendszeri panaszokkal kerül orvos elé; kiborul a családja, aki nélkülözni kényszerül őt; s valljuk be: az adott vállalat/cég/intézmény teljesítménye sem biztos, hogy visszatükrözi teljesítményében a ráfordított humán erőforrások kizsigerelését.
Nem lenne emberségesebb a munkajogi szabályokon változtatni egy huszáros mozdulattal? Mi lenne, ha mondjuk este hat, hét óra után egyszerűen tilos lenne munkahelyi telefonokkal/e-mailekkel zaklatni a dolgozót, kivéve, ha "ég a ház". Az üzemszerű működésnek nem kellene ebben az egészséget, családi életet, társas kapsolatokat felemésztő mókuskerékben pörögnie.
Nem nekünk, embereknek kellene saját képünkre formálnunk világunkat, hogy örömünket leljük benne? Legalább Örömvasárnap. Vagy nagyon naiv lennék?!
2 megjegyzés:
Szívemből beszéltél, tán én is naiv vagyok, mikor legalább félévente elszavalom a férjemnek, hogy felháborító a dolgozók ilyen mértékű kihasználása néhány tulajdonos túlzó profitéhsége miatt, és ha annyi a munka, hogy este későig bent kell lenni, akkor vegyenek fel több alkalmazottat, és törvény kéne rá, hogy megbüntessék az összes céget, ahol napi 8 óránál többet dolgoznak...
Na tessék: http://index.hu/gazdasag/2013/12/16/karacsonykor_is_dolgozunk/
Megjegyzés küldése