Szerző: Lotte
Nekem nem volt szerencsém velük.
Igaz, mázlink volt, hogy két nagymama és egy nagyapa is aktív segítő részese volt gyors egymásutánban született gyerkőceink első - és legtöbb fizikális törődést igénylő - éveinek. Ugyan mindhárman más településen élnek, de jöttek fáradhatatlanul: tömeges betegségkor, kórházi kezelés idején, kimerüléskor, utazáskor. Nem is tudom, mi lett volna velünk nélkülük?!
Tényleg, nem érzitek úgy, hogy méltatlanul kevés szó esik a nagymamák és nagyapák munkájáról? Ha politikus lennék, az unokagondozásban részt vállaló nagyszülők munkáját elismerném valamiképp. Unokátlan nyugdíjasok kényelmesen élvezhetik az nyugodalmas öregkort, bezzeg, akiknek több kisunoka is jutott! Hiába a páratlan nagyszülő-unoka szerelem, azért mégiscsak megkopott ízületekkel, visszeres lábakkal, több évtized kemény munkájával a hátukon futkoshatnak egyiktől a másikig: segíteni a dolgozó, általában túlhajszolt szülőpár életét.
No, de mi újság a családon kívülről importált segítséggel? Ahogy már írtam, nekem nem volt szerencsém ez ügyben. Sokan mesélnek tüneményes öreg nénikről, igazi pótnagyikról, akik illatozó süteménnyel, mosollyal az arcukon érkeznek segíteni. Aztán hallani kedves fiatal lányokról, akik rajongott nővérként, óriási bulikat csapva a kölkökkel szintúgy belesimulnak a család életébe. Mellettük nyugodtan mehet színházba, ügyet intézni, dolgozni vagy épp tornára anyuka és apuka. Minket ez az idill elkerült.
Pedig próbálkoztunk. Először egy fura kis néni került hozzánk, akiről hamar kiderült, valójában azért jön (és viszi magával az órabért), mert szeretne valakivel beszélgetni és hitéletet élni. Erre - férjem távollétében - engem szemelt ki.
Korabeli újszülöttünk (az azóta középsővé előlépett Tüskeböki) mellett a "nagy" fiúnk alig múlt akkoriban egy éves. Mindenre felmászott, mindent lerántott, igazi energiabombaként egy percre sem lehetett magára hagyni - így volt ez nappal is, éjjel is. Eközben én szinte non stop szoptattam. E helyzet könnyítésére hívtuk (volna) el néha Kati nénit.
Mindhiába. Megérkezett, átvette kis kötött papucsát, majd leült mellém a szoptatószék szomszédságába és Jézusról beszélt. Félkómás voltam akkoriban a fáradtságtól, meg aztán hívő és illedelmes emberként nem szakítottam félbe. Alig vártam, hogy leteljen az ideje, fizethessek és becsukjam mögötte az ajtót. Ezt még eljátszottuk párszor, majd udvarias búcsút vettünk Kati nénitől.
Pedig próbálkoztunk. Először egy fura kis néni került hozzánk, akiről hamar kiderült, valójában azért jön (és viszi magával az órabért), mert szeretne valakivel beszélgetni és hitéletet élni. Erre - férjem távollétében - engem szemelt ki.
Korabeli újszülöttünk (az azóta középsővé előlépett Tüskeböki) mellett a "nagy" fiúnk alig múlt akkoriban egy éves. Mindenre felmászott, mindent lerántott, igazi energiabombaként egy percre sem lehetett magára hagyni - így volt ez nappal is, éjjel is. Eközben én szinte non stop szoptattam. E helyzet könnyítésére hívtuk (volna) el néha Kati nénit.
Mindhiába. Megérkezett, átvette kis kötött papucsát, majd leült mellém a szoptatószék szomszédságába és Jézusról beszélt. Félkómás voltam akkoriban a fáradtságtól, meg aztán hívő és illedelmes emberként nem szakítottam félbe. Alig vártam, hogy leteljen az ideje, fizethessek és becsukjam mögötte az ajtót. Ezt még eljátszottuk párszor, majd udvarias búcsút vettünk Kati nénitől.
Hogy aztán következzék Bözsi néni. Nagy csokor virággal érkezett a bemutatkozásra. Az első pillanattól zavarba ejtően, túláradón kedves volt és igazi úriasszony: makulátlan öltözettel, jól fésülten. Mellette úgy éreztem, nem engedhetem meg, hogy kicsit is rendetlen közegbe érkezzék. Észrevettem, hogy mielőtt érkezett veszett csiszatolásba kezdtem, s magam is átöltöztem valami rendesebb göncbe. Kitikkadva vártam. De aztán ő is csak beszélt, csak beszélt, csak beszélt. A gyerekek eközben a háttérben kínlódtak - szemmel láthatóan mindez nem izgatta túlságosan a nénit. Három alkalom után - megváltozott körülményeinkre hivatkozva - tőle is elköszöntünk.
Bevallom, nem volt többé kedvem bébicsőszt hívni. Megfeneklett a kísérletezés. Igazi könnyebbséget csak az ovi hozott. Pechem volt vagy alkalmatlan vagyok a fizetett gyermekfelügyelet igénybevételére? Magam sem tudom.
Ti több szerencsével jártatok?
Bevallom, nem volt többé kedvem bébicsőszt hívni. Megfeneklett a kísérletezés. Igazi könnyebbséget csak az ovi hozott. Pechem volt vagy alkalmatlan vagyok a fizetett gyermekfelügyelet igénybevételére? Magam sem tudom.
Ti több szerencsével jártatok?
2 megjegyzés:
Még nem volt bébicsőszöm (egy darabig még nem is lesz az egy, azaz egy szem bölcsisemhez, de én voltam bébiszitter. Szerintem - már bocsánat, de a nagymamás bejegyzésedre appellálva - egy idősebb hölgy akkor jó bébiszitter, ha minimum unokaszinten tudja kezelni a gyerekeket. Nyilván fáradság lekötni őket és nagyi legyen a talpán, aki három kölköt fékentart, mert fizikailag is alkalmasnak kell rá lenni. Ekkora áldozatra általában az unokáiért vállalkozik az ember. Ezért én inkább fiatal lányokban gondolkoznék. Arról nem is beszélve, h szerintem szülőtípustól is függ, hogy milyen bébiszityóval jön ki jól. Egy fiatal csajjal szemben tuti nem lenne kisebbségi komplexusod, de nem is üldögélne melletted órákat. És vannak, sokan, akik szívesen vállalnának.
Az se könnyű helyzet, hogy Te közben otthon vagy. Engem szitterként blokkolna, bár gondolom azon is múlik, hogy pontosan kijelöljék a feladatot.
Lehet benne valami, amit Villő mond. Az időseknél azt is észrevettem, hogy túl az erőnléti különbségen, egyszerűen kiestek a tempóból, az időpontokhoz alkalmazkodásból.
Nekem nem volt soha egyébként, csak a gondolatig jutottam el.
Megjegyzés küldése