Szeptember 1.

Egon és Egyed napja. Rajtuk (és az áruházak ingyenes gyermekmegőrzőinek munkatársain) kívül nem sok ember akad, aki örömet talál ebben a napban. Minden ellene szól: a nyár végképp lezárul, az ősz végérvényesen beköszönt, újra csúcsforgalom az utakon, nincs mese, megkezdődik az iskola.

Dackorszakból dackorszakba

Segítség! Épphogy magunk mögött hagytuk a három, orgonasíp módjára született gyerkőc dackorszakait, de mire felocsúdtunk (egyáltalán volt időnk, hogy felocsúdjunk?!) döbbenten vettük észre, hogy legnagyobb fiúnk hat és félévesen elérte a kiskamasz kort.

Üvegbe zárt nyár

Varázslat

Örvénd település olyan, mint a határos, a Sebes-Körös völgyében elterülő falvak: a Partium elsimuló vidékén, szegényes, az utazó számára nem sok néznivalót tartogató falucska. Nincsenek különleges építészeti érdekességek, a táj sem mutatja szebbik arcát. Az itteni falvakon leginkább csak óráját nézegetve áthalad az ember, hogy aztán az elhagyott települések nyomtalanul tűnjenek el a Kolozsvár felé igyekvő emlékezetében. Ezért is ragadott meg az a különbözni és élni akarás, ami Örvéndet jellemzi.

Talpas muhar

Komolyan, csak én vagyok olyan idióta, hogy nem bírom elviselni a fűben a gyomokat? Pedig nem érzem magam germános precizitású gyep-őrnek, de a talpas muhar (no meg jó barátja a még kezelhetetlenebb tarack) tényleg kiborít.