2011. október 10., hétfő

Agyvérzárójel


Amikor épp Fí (3 éves, fiú) orrából bányásztam ki a meggymagot, gondolatban megjelent előttem egy nagyon ápolt, nagyon nyitott, negyven körüli pszichológusnő arca, amint éppen próbálom lenyeletni vele mindazokat a magazinpéldányokat, amelyben magyarázza a kedves olvasónak, milyen remekül össze lehet egyeztetni a munkát a családdal. És hogy hosszú az a három év GYES.

Miután lenyelte, és tud figyelni, következnének az átkok: Hallgassa minden nap az ébredés utáni gyors, gyanakvó kérdést: "Nem mész el?" Fejtse le a nyakáról a gyerek kezét, amikor azt mondja rosszat álmodott, hiszen kezdődik a reggeli értekezlet. Aludjon el a padlón, amikor leül játszani, és legyen az utolsó értelméig hatoló mondat: "megígérted!" Legyen kénytelen belátni, hogy épp olyan, amilyen soha, de soha nem akart lenni, hogy fogalma sincs miről mesél a kisember, aki a kezét fogja.

Egyébként jó sorunk van, nem panaszkodom, ezek egy fúria gondolatai, én sosem vezetném le máson a feszültséget.

U.i.: A mag kijött, be pedig azért került, mert ezzel a módszerrel tuti el lehetett csalni anyát a számítógép mellől.

3 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Milyen jó cikk. És mennyire igaz...
A hivatalban bárki helyettesíthet, otthon senki.

zafirma írta... [Válasz erre...]

A három év otthon valóban kemény vállalkozás, de a munka-család üzemmód totál inkompetencia-érzés és frusztráció a köbön. Próbáltam mindkettőt, akkor inkább itthon,futással kombinálva egész jól bírható. Szép fenékre sokkal, de sokkal több probléma ráfér Hajrá!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

A kiboruláson túl vagyok, de a problémán nem. Az egész világrendet megreformáltam már magamban a fürdőkádban.
És tényleg, hihetetlen, előre nem sejtett erős élmény, hogy van egy hely, ahol tényleg pótolhatatlan vagy, van egy feladat, ami csak a tiéd (és az idő nem vár, a gyerekek nem állnap meg a növésben.
Szofi

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...