2011. október 28., péntek

Lelki zöldségek: Nem vagy elegen!

szerző: Fakirma

Késő esti reménytelen köreimet futottam gyermekeim alfába hajszolása érdekében, amikor zokogva és két mocskos, megszeppent gyerekkel a hóna alatt betoppant hozzánk szívbéli barátnőm, Mártirén. Az alvásnak lőttek, buli van Aprajafalván, s poros esténk egy szürreális szappanopera katartikus jelenetévé nőtte ki magát. Miközben hat őrjöngő gyerek (5 hónapostól 13 éves korig) a lakást vetette be üveggolyóval, addig Mártirén zokogva mesélte férje, Önzödön lelketlenségét, én teljes feminista gőzzel láttam el őt hasznos tanácsokkal („Öld meg! Hagyd el! Ne bújj ágyba vele!”), Ember pedig fejét tanácstalanul vakarva téblábolt az éjszakában („Anyám már hat éve megmondta, hogy a bolondokházába nősülök”).
 Lassan az indulatok csitulni kezdtek, a gyerekek sorban kidőltek, s Irénnel hajnalig bőven maradt időnk a lelki sebek nyalogatására. Ismerős történet, gyanítom, a legtöbb kisgyerekes család tépte már a haját (meg a másikét) hasonló drámák közepette: Irénéknél a Nagyocska kettő múlt, az Apró nincs még fél, a nappalok és éjszakák elvesztették eredeti funkcióikat, a huszonnégy órák átláthatatlan masszaként hömpölyögnek egymás után. Gondolhatjátok, hogy az egész család az elmúlt pár hónap során szépen lepukkant: Irén karikás szemeivel, kinyúlt kismama-gatyáiban a saját öreganyja lehetne, Ödön hízott 10 kilót, Nagyocska egész nap (és éjjel) az anyjába kapaszkodva nyüszít, vagy éppen az én Kórházi Farkasomon püföli le Apró iránt felgyülemlett ellenséges érzéseit. Apró teszi a dolgát: szopik, hasat fájlal, időnként alszik, de ő is egyre több törődésért kiált. Irén egész nap rendíthetetlenül szabdalja magát darabokra azért, hogy az otthon biztonságos melegét minden fronton biztosítani tudja (szerintetek sikerül neki?), s alig várja, hogy este a munkából férje hazatérjen, s kicsit teljes boldog család lehessenek. A hullafáradtan megérkező Ödön pedig leginkább nyugalomra, csendre, magányos tévénézésre és ellazulásra vágyik, s a háta közepére kívánja az egész családot. A konfliktus odáig fajult, hogy ezen a bizonyos őszi estén miközben Irén Nagyocskát altatta, Ödön az óbégató Aprót mózeskosarastul kipakolta a hideg előszobába. Ekkor borult a bili, a történet folytatását meg már ismeritek.
Lássuk a tanulságot (s minő kár, hogy drága Ranschburg tanár úr már nem léphet elő a Családi kör színfalai mögül)! Nekem először egy másik nemrég elhunyt klasszikus, Kurt Vonnegut gondolatai jutottak eszembe. Szerinte legtöbbször az asszonyka - különböző problémáknak álcázva - azt veti férje szemére, hogy „Nem vagy elegen!”. Együttélési formaként gyakorlatilag megszűntek a nagycsaládok, amelyek kimeríthetetlen érzelmi benzinkútként működtek  tagjai számára. Különösen igaz ez a nőkre, akik a családi tűzhely melegét hivatottak biztosítani: hiányoznak a követendő minták, nincs kivel csacsogni, veszekedni, tanácsot adni és meghallgatni, felelősséget megosztani és felvállalni. Ez a sok szerep gyakorlatilag a szerencsétlen társ nyakába szakad, aki ha akarna, akkor se tudna megfelelni ennyi szerepelvárásnak (érthető módon nem is akar). Én szerencsés helyzetben vagyok, nagycsalád vesz körül, hetente minimum 2-3 „kibuc-napot” szervezünk a hasonszőrű rokon anyukákkal: ilyenkor közösek a gyerekek, mindig akad valaki, aki megfőzi a zöldborsófőzeléket, kivakarja a kakiból az aktuális pelusost, és felmossa a kiömlött gyümölcsteát. Kívülről elég szánalmasan nézhetünk ki a rakás gyerekkel, pletykálkodva, sírdogálva, vagy éppen hahotázva, viszont egészen biztos, hogy  a férjek este kiegyensúlyozottabb feleséget és derűsebb gyermekeket találnak otthon.
Mellesleg szerintem az Irén-Ödön-féle konfliktust nem érdemes túllelkizni. Kikerülni nem lehet, a feszültség adott, a legtöbb, amit tehetünk a túlélés érdekében, hogy közösen konkrét stratégiát dolgozunk ki (akár írásos formában a hűtőre is felkerülhet). Így talán a napirendi pontokba beleférhet egy kis magányos tévénézés és hasvakarás  az esti fürdetés és a közös vacsora után. S ha mondjuk apu bevállalja a húsz perces építőkockázást  a naggyal, míg anyu a kicsit altatja, akkor nem fog éjfélig eltartani az esti altatási szertartás, és esetleg még egymásra is marad néhány perc.
Csak a happy end kedvéért elmesélem, hogy a balhé óta tanulni járok Irénékhez: állíthatom, még a falakról is csorog a boldogság, mindenki készséges, megértő és kompromisszum-kész, tiszta álom-család!
Végül a boldog befejezés után ide kívánkozik még egy nagy tanulság: soha ne adj kulcsot a lakásodhoz labilis idegzetű barátnődnek, mert bármikor megzavarhatja a hatalmas kompromisszumok által kisakkozott családi békédet!

8 megjegyzés:

Szofi írta... [Válasz erre...]

Én persze azt hittem, a cím az anyákra vonatkozik. Lehet, hogy elfeledkezem az apa-problémákról?

zafirma írta... [Válasz erre...]

Irgum-burgum, közelíts a problémákhoz kicsit Szofi-sztikáltabb módon!
(oké, ez gyenge volt, de nagyjából most ennyire vagyok képes,nem úgy, mint te, aki szuper szerzői feliratot varázsolt!köszönöm!)

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Lotte írta... [Válasz erre...]

Plasztikus leírás igazi életbölcselettel..

Orsi írta... [Válasz erre...]

6 fiúnk van, és azt vettem észere, hogy minél többediket szültem annál egyszerűbb lett az élet és a házastársi kapcsolatunk is egyre jobb és jobb.
Hétfővel maga volt a pokol, keddel már jobb lett, szerdát már észre sem vettük, csütörtök, péntek és szombat pedig csak úgy belesimult az életünkbe. (Ha lesz vasárnap az is így jár, ha meg lesz 8. gyerek, akkor az jövő hétfő lesz.)

zafirma írta... [Válasz erre...]

Huh, akkor ti valamit nagyon jól csináltok! Mi még csak csütörtöknél járunk, de nem vágyom a jövő hétre!

Mártirén írta... [Válasz erre...]

Önzödön szerint a Hisztirén találóbb név lett volna :-) De megjegyzem, a balhé óta Ödön kiérdemelte az AltruPista nevet, esténként órákat játszik a gyerekekkel, rendületlenül sétálgat fel s alá az üvöltő Aprócskával, így néha már az is előfordul, hogy éjfél előtt alszik mindkét gyerek! És ilyenkor még a házaséletre is van kb. 15 percnyi energiám!
Orsi, téged melyik bolygóról szalasztottak, hogy így bírod a terhesség-szülés-szoptatás-terhesség körforgását??? Minden elismerésem! Hátha vasárnapra virradóra egy kislány is beköszönt!

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Már megint anyósommal hozakodom elő, aki lábrázást kap az olyan kifejezésektől, hogy gyes-szindróma, gyermekágyi depresszió vagy baby blues, mert szerinte csak az önző nők éreznek ilyesmit, neki élete legszebb időszaka volt az otthon töltött 3*3 év. Oké, de neki könnyű, mert 1) az ő Önzödönje egészen Külföldig menekült a gyereksírás elől, 2) egy nagy családi házban éltek anyukával, apukával, testvérekkel, sógorokkal, sógornőkkel és sok-sok gyerekkel, 3) olyan személyisége van, hogy őt valóban az Isten is anyának, nagymamának teremtette, szeretete és türelme végtelen...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...