2012. február 9., csütörtök

Vágyni arra, ami a miénk - fókuszban a házasság

Szerző: Onleány 

A mai napon parlamenti sajtótájékoztatóval indul az idei Házasság hete programsorozat. Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. Figyelemfelkeltő akciójukkal azt hirdetik, hogy a házasság Isten ajándéka és gondoskodása az ember számára.
A házasságban ugyanis a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.

A házasság hete széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. (Bővebben a programokról: itt)


A Házasság hete idei arcai Lackfi János költő és felesége Bárdos Júlia. A velük készített interjú, Angyalkenyér és meggymag címmel olvasható. 

S ha már házasság, a költő Elképzelhető című 2001-es kötetéből álljon itt egy feleségének írott, játékos vers:

 

 

Júlia


(Feleségemnek,
 K.D. és V. D. urak után szabadon)


Lennék én
a nevét
huhogó
uhuja,
papagáj
gyurrija
Júlia,
Júlia.

Juj, lennék
kulija,
gulyája
pumija,
ődöngő
házőrző
pulija,
Júlia.

Ez a szó
tétova
gyermeki
guriga,
pereg a
forog a
spulnija:
Júlia.

Sima, langy
lenolaj,
gyöngyöző
teavaj,
mennyei
reggeli
furulya,
Júlia.

Katonád
vagyok én,
s te vezér:
Loyola,
ujjongó
hallelu
leluja,
Júlia.

Ha te állsz
Fujija
jijama
tetején,
hágok én,
huplira,
puklira,
Júlia.

Kalifa
hurija
meg a cif-
ra rima
fúria,
múmia
melletted,
Júlia.

Ez az ú,
domború
máshol meg
homorú,
tárt kapú,
lágy odú
hajlata,
Júlia.
 
Ez a j
no, kié?
ez az l
belehel,
szivemben
ez az a
razzia,
Júlia.

Százezer
rúpia,
fényűző
kúria,
mi marad,
ha te nem:
bú, pia,
Júlia.

Mellőle
buliba
nem vontat
húsz bika,
testemen
pulcsija,
Julcsika,
Júlia.

Poligám
lehet ám,
kinek nem
jut ki a
jóból, hisz
csak enyém
(nincs vita)
Júlia.

0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...