A "legtökösebb" angol nő: a Vaslady élete

Szerző: Lotte  

"Egy európai közös pénz tönkretenné a kontinens kevésbé versenyképes államait, mint Portugália vagy Görögország, ezzel pedig végveszélybe sodorná magát az egységes valutát is."- mondta Margaret Thatcher 1990 novemberében.

A nemrég a mozikba került, Meryl Streep Oscar-gyanús alakításában bemutatott Vaslady című filmben (rendezte: Phyllida Lloyd) a személyes vonatkozás, a magánéleti szál dominál, a nagy formátumú, történelemalakító politikai személyiség bemutatása elmarad. (A filmről bővebben az  eheti Válaszban lehet olvasni, Lukácsy György Micsoda nő! c. cikkében.)

De ki is volt az imádott és gyűlölt miniszterelnök, aki elsőként (s azóta utolsóként) vezette a sok öltönyös, nyakkendős férfi között elegáns kosztümben és kalapban, nőként a szigetország kormányát?

A jelenleg 87. évében járó Margaret Thatcher kora egyik legnagyobb formátumú politikusaként irányította 1975-től 1990-ig a brit Konzervatív Pártot, s kormányozta 1979 és 1990 között az Egyesült Királyságot. Kormányzása alatt, 1980-tól 1986-ig futott az angol tévében az Igenis, miniszter úr! (Yes Minister) című, nálunk is vetített szituációs komédia. A jó humorérzékű Thatcher kedvenc tévéműsora volt, a legenda szerint írt is egy részt hozzá. Ez is mutatja, hogy maga is kritikával tekintett a politikai élet kortárs szereplőire, ahogy mondta: "régen tenni akartunk valamit, ma már a miniszterek inkább csak valakik akarnak lenni".

Édesapja ölében, kétévesen

1925-ben született egy angol kisvárosban, ahol édesapja vegyesbolt-tulajdonos volt, majd polgármesterként városvezetői szerepet is vállalt. A kis Margaretet metodistának keresztelték, keresztény-konzervatív nevelésben részesült. A középiskola befejezése után vegyésznek tanult Oxfordban, ahol már megnyilvánult közéleti érdeklődése: az egyetem konzervatív egyesületének elnöke lett. A diploma megszerzése után kutatóként dolgozott brit élelmiszeripari cégeknél, miközben 26 évesen házasságot kötött  Denis Thatcherrel, egy gazdag üzletemberrel. 1953-ban adott életet egy ikerpárnak.

Esküvője előtt egy évvel

Az 1959-es választásokkal jutott be először a Parlament alsó házába. 1970-ben a konzervatív Heath-kormányban oktatási miniszterként dolgozott, majd 1975-ben - meglepetésre - megválasztották a párt elnökének. A válságos időszakát élő Nagy-Britannia helyzetének megoldására olyan politika mellett kötelezte el magát, mely az állami és szakszervezeti beleszólás csökkentésével a szabad magánvállalkozásokat támogatta, szemben a Munkáspárt elképzeléseivel.

Washington, 1983

Az 1978-79-es sztrájkhullámok időszakában  népszerűsége olyannyira megnőtt, hogy vezetésével a konzervatív Párt alakíthatott kormányt 1979-ben: Margaret Thatcher először léphetett be saját jogon, nőként a Downing Street 10-be.

1983-ban a sikeres Falkland-szigeteki háborúnak köszönhetően újraválasztották, így 11 éven keresztül, 1990-ig kormányozta Nagy-Britanniát. Nem volt a kompromisszumos politika híve, inkább következetesen ragaszkodott elképzeléseihez, s ha kellett, erőt mutatott. Így volt ez a sztrájkok és zavargások letörésénél éppúgy, mint az argentínokkal vívott háborúban, vagy a kommunizmus elleni kérlelhetetlen küzdelemben. Nem véletlen, hogy 1984-ben ír terroristák merényletet kíséreltek meg ellene, s az sem, hogy a szovjetek Vasladynek keresztelték, mely nevet nem kis büszkeséggel viselt. 1990-ben visszavonult a politikától, évek óta időskori demenciában (elbutulás) szenved.

Thatcher aktualitása azonban nem kopott. Az önálló nemzeti gondolatok letörését egyre markánsabban képviselő Európa döntéshozói és közvéleménye számára is érdemes felidézni 1988-ban elmondott híres beszédét, melyben az Európai Közösség jövőjét latolgatta: "A nemzet fogalom eltörlése és a hatalom összpontosítása egy európai konglomerátum központjába rendkívül káros lenne, és veszélyeztetné a kitűzött célok elérését. Európa pontosan azért válik majd erősebbé, mert benne Franciaország, Spanyolország vagy Nagy-Britannia önmaga képében jelenik meg, a maga szokásaival, hagyományaival és identitásával. Dőreség lenne azzal próbálkozni. hogy valamiféle uniformizált európai személyiség sablonjába bújtassuk őket." 

Ha  Szájer József Neelie Kroeshoz, az Európai Bizottság alelnökéhez címzett levelét elolvassuk, a thatcheri intés mélysége talán még nyilvánvalóbbá és aktuálisabbá válik.