2011. november 21., hétfő

Szerjózsa fasza gyerek!

Szerző: Fakirma

Abban az időben, amikor Öregapa még egyáltalán nem volt öregapa, s az élet megpróbáltatásait fickósan gyűrte maga alá, kedvenc időtöltése gyanánt minket, gyerekeit heti rendszerességgel rángatott el a közeli és távoli hegyekbe sportos életet élni. A kirándulások, síelések, korcsolyázások végeérhetetlen sora alól nem jelenthetett kibúvót se a szombat délutáni Magilla Gorilla-sorozat, se egy csacska megfázás, de még egy születésnapi babazsúr sem.  A téli túlélőtúrák emlékei közül kirajzolódik apám képe, ahogy didergő gyerekei száraz zokniért, meleg teáért, fűtött lakásért való könyörgése hallatán az unalomig ismert koreográfiának megfelelően terpeszbe vágja magát, s miközben ritmikus kargyakorlatokat végez, büszke hangját a környező hegyek verik vissza: „Szerjózsa fasza gyerek, Szerjózsa nem fagy meg!” (Szerjózsa egy szakállas vicc főszereplője, akit valami oknál fogva bezárnak egy hűtőkamrába,  s a megfagyás ellen ezzel a mondattal biztatgatja magát – ez volt a poéngyilkos változat, bocs).

Sokáig gondolkodtam azon, miként tudnálak rávenni benneteket, hogy egy unalmas, testmozgásra felszólító posztnál a tovább gombra rákattintva növeljétek olvasottsági mutatónkat, s ráadásul ne kapjatok hányingert az „ép testben ép lélek”-embereszményt propagáló szösszenettől. S ha már idekattantatok, villámgyorsan megvilágítom nektek, hogy kerül Szerjózsa a kortesbeszédbe. Mivel soha életemben nem sportoltam semmit, csak ennek a régi auditív memóriámba vésődött ezerszer meghallgatott mondatnak tudom tulajdonítani  jelenlegi mozgásőrületemet, amivel most titeket is szeretnélek egy kicsit megfertőzni.
Kezdetben sport gyanánt csak gondterhelten vakargásztam a fejem, mert nem leltem azt a mozgásformát, amit pont az én testemre szabott a sors. Ennek okát csapnivaló mozgáskoordinációm mellett a pénz- és időigényesség jelentette. Kiszámíthatatlan anyasorsomban én is beleestem abba a hibába, hogy inkább hozzá se fogtam a sportos élethez, mert tudtam, eleve kudarcra ítélt vállalkozás zsúfolt teendőim közé még a mozgásórát is besuvasztani.
 Aztán egyszer csak lett egy jó barátom, aki igaz, hogy vénségében már a hamut is mamunak mondja, viszont izompóló-rövidnaci kombóba öltöztetett  izmos testét meglátva még ma is a nyálam a földig csordul a gyönyörűségtől (igen, neki még ez  a teljesen abnormális szerkó is csodálatosan áll!). Szóval ez a csinos vénember egyszer azt találta mondani nekem, hogy ronda önámítás a zsúfolt hétköznapokkal legalizáni a tespedést. Meggyőződése (és izmos teste) szerint csak városi legenda, hogy a rövid ideig végzett testmozgás kutyafülét sem ér (elég demoralizáló érzés az első fél órát végigküzdeni mondjuk a szobabiciklin csak azért, hogy a rád rakódott zsírtömeg egyáltalán ráébredjen arra, hogy no, most kell elkezdeni égni). Szóval, ha öt felülést csinálsz, már az is a tiéd, és a hasizmaid ujjongani fognak örömükben.
 Mióta ebből az új perspektívából szemlélem a kérdést, képzeljétek, kiderült, majdnem minden nap van időm a mozgásra, s rendszerint nem csak pár perc. A projektet azzal kezdtem, hogy heti három játszótér-vizitet rálőcsöltem Emberre: amíg ő nevelési kérdésekben szakért a csinos kismamákkal, addig én a közeli sportpályán futom reményteljes köreimet. Így már csak négy nap marad, amibe bele kell szuszakolnom valahogy a sportot. A bevállalt testmozgás-forma nagyon függ a gyerekeim aktuális életkorától: a szobabiciklizés mostanság dobogós helyezettje mindennapjaimnak, a kilátástalan történelemlecke-kikérdezések a nyeregben ülve rögtön értelmet nyernek – izmosodó combokkal még tökkelütött fiad makogását is könnyebb elviselni, aki éppen tizedszerre felejti el a Honfoglalás időpontját.
Régebben a karizmaim voltak nagyon pengék: kisbabát használva súlyzó gyanánt (nagyjából fél éves korig) remek bicepsz-tricepsz-hátizom erősítő gyakorlatokat lehet végezni.
Manapság már akkorák a lányok, hogy 10-15 percet szívesen tornáznak velem együtt. Beszereztem néhány súlyzó alakú plüss-csörgőt, ők ezzel nyomulnak. Más napokon a hasizmainkra gyúrunk, ők főleg a hasamon, vagy a lábamon ülve drukkolnak nekem, és a torna után soha nem felejtjük el megszemlélni a tükörben kőkemény hasizmainkat.

Huh, ez már egy kicsit bartoserikás, úgyhogy gyorsan befejezem szirupos propagandabeszédem.  Talán még itt a végén annyi belefér, hogy halk hálát rebegjek Szerjózsának (és persze neked is öreg molyirtószagú Barátom), hogy megmentettétek testemet, lelkemet a gyeses évek alatti teljes lepukkanástól!

5 megjegyzés:

frajdkakas írta... [Válasz erre...]

A fűrdőszobatükörben lassan, de biztosan kirajzolódó Botero figura engem is arra késztet, hogy megmozduljak végre. Már vettem futócipőt meg sportórát. Meglepő módon ettől még nem jelentek meg a haskockák. Rendesen meg is sértődtem. Azt hiszem tavaszig marad a Milka, mint az endorfin termelés általam ismert egyetlen eszköze.

Lotte írta... [Válasz erre...]

"A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
A sport a test útján nyitja meg a lelket."
(Szent-Györgyi Albert)

Én most elkocultam, látszik is a lelkiállapotomon, de ajánlok egy kollektív mozgási lehetőséget családoknak: http://belepescsaladostul.mindenkilapja.hu/

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Nem akarok a lelkedben túl mélyre kotorászni Frajdkakas, de ez a puhány hozzáállás csak azt jelentheti, hogy ifjúkorodból hiányozhattak az olyan jelentős férfialakok, mint Szerjózsa, vagy Izomagy-bácsi. De ne aggódj, Botero így is imádni fog, ha beesik hozzád egy röpke analízisre!

Közeli Rokon írta... [Válasz erre...]

Irma néném nem túloz, tényleg úgy képes tornázni, hogy minimum 1, de inkább 2-3 gyerek lóg rajta. Kedvenc mutatványom a szoptatás szobabiciklin, ami - a ritmikus mozgásnak hála - altatónak is kiváló, sőt Irma közben még olvasni is képes! Nekem meg marad a bűntudat, ahogy a szoptatós fotelben tespedve szemlélem a 20 kilóhoz közeledő súlykülönbséget kettőnk között...

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Mintha hájjal kenegetnének.. (ugye így mondják, az ilyen szólásokat időnként keverem)Egyébként csak arról van szó, hogy valamivel kompenzálnom kell a köztünk lévő majd 10 év korkülönbséget. Amúgy harminc évesen két gyerekkel még én se voltam olyan hiú, mint mostanság. Négy gyerekkel, negyvenhez vészesen közelegve nem engedheti meg magának az asszony, hogy ha az emberek ránéznek, akkor azt gondolják:"szegény nő, na neki NEM sikerült az élet"

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...