Kiscsikó a taposómalomban: Anya-gyerek bizonyítvány

Szerző: FiloSzofi


 Hihetetlen, de túl vagyunk az első iskolai tanéven Búval. Úgy tűnik, kisebb sérülésekkel megúsztuk mindketten.
Ha visszagondolok a félelmeimre és megérzéseimre, meg kell állapítanom, hogy nagyrészt jogosak és találóak voltak. Tulajdonképpen már ennek is örülni kell, milyen tuti ön és gyerekismeretem van.

- Nahát, milyen érdekes. Akkor biztosan ismeri a fiamat: Ernest Morrowt- Ő is a Penceybe jár.
- Ismerem, egy osztályba járunk.
A legnagyobb állat, aki a Penceyben valaha is megfordult az iskola fennállása óta, az volt az ő fia. Ha zuhanyozás után végigment a folyosón, akkor a vizes törölközőjével mindenkinek ráhúzott a fenekére. Szóval pontosan ilyen volt.
(...)
- Az apja meg én gyakran aggódunk miatta. Az az érzésünk, hogy nem oldódik fel könnyen.
- Hogy tetszik ezt érteni?
- Hát, nagyon érzékeny.Tulajdonképpen sohasem volt valami barátkozó természet. Talán kicsit komolyabban veszi a dolgokat, mint az ő korában kellene.
  Érzékeny. Ez fájt. Körülbelül olyan érzékeny volt, mint egy vécécsésze.
  Jól megnéztem a nőt. Nem látszott hülyének. Talán lehetett némi halványlila gőze arról, micsoda baromnak az anyja. De ezt egy anyának nem lehet megmondani, úgy gondolom. Az anyák kicsit mind őrültek.

Ez a beszélgetés járt a fejemben a Zabhegyezőből, amikor a tanító néninek az első, bemutatkozó levelet írtam. Egyébként ő kérte, hogy jellemezzük pár szóval a gyerekünket. Sajnos azonban tényleg nem tudtam mást írni, mint hogy érzékeny és nehezen oldódó gyerekem van. Emellett afelől sem volt kétségem, hogy az anyai levelek alapján minimum huszonöt hiperérzékeny gyerek osztálya jött össze.
Szinte megkönnyebbültem hát, hogy két hét után Bú olyan mintaszerű tüneteket produkált, hogy még a tanító néninek is leesett az álla. Egyúttal az is kiderült, hogy odafigyelő, talpraesett és intelligens pedagógushoz van szerencsénk.

A pszichológus kérdez: Mi az élet értelme?

Szerző: Fakirma

Mit tesz a pszichológus, amikor reggel hét órakor kamasz fia szobájának ganajozása közben a hajnalig tartó házibuliból hazaérkező szobatulajdonos a parti lényegét így összegzi:

Egyszer Mama neked is el kell jönnöd a Balázsékhoz megnézni milyen szép rend és tisztaság van náluk. És akkor elgondolkozhatsz az életedről.

Ballagós ballada

Szerző: Fakirma

Amikor péntek reggel megéreztem a gombócot a torkomban, egy ideig töprengve pislogtam, de csak a reggeli kávé szürcsölgetése közben jöttem rá, hogy mindez nem csupán a szeptember elsejéig túlélendő 78x24 órának szól, hanem Királykisasszony utolsó óvodai napjának is. Megilletődve igyekeztem az utolsó óvodai készülődést botránymentes környezetbe ágyazni. Erőfesztéseim Királykisasszonyt nem hatották meg, semmi más nem érdekelte, csak az általam hisztérikus rohamok közepette száműzött gumicukor, amit Apuca vett neki, nyilván sárkánytermészetem élesítése céljából. Mivel a gyereket letiltottam a cuccról, semmi hajlandóságot nem mutatott az átszellemülésre, ellenben egy üvöltő, rugdosódó gyereket lökhettem be az oviba, csakúgy mint az elmúlt három év legtöbb reggelén.

Mint minden drámai helyzetben, most is kötelességeimet a hátam mögé hajigálva elrohantam futni. A végtelenített körök alatt sorra villantak be a képek,

A képért köszönet Járdány Bence fotósnak

A halottak életfontosságúak

Szerző: Lotte

Huszonöt éve nyertek végtisztességet a város szélén, arccal lefelé elföldelt mártírok. Huszonöt éve ezzel az aktussal zárult le a kommunizmus koporsója.

Micsoda jelképes értelem: a temetetlenek a végtisztesség elnyerésével az új élet reményére szülték a magyar demokráciát!

Akasztják a pszichológust...

Szerző: Fakirma

Megverjem vagy rendet rakjak helyette?

Sosem értem, miért ronyóznak a szülők nyilvánvalóan idióta kölykeikkel pszichológushoz fordulni. Logikusnak látszik: ha elkopik a cipő sarka, elvisszük a cipészhez, ha megzizzen a gyerek, házi pótmegoldások helyett pszichológust keresünk neki vagy magunknak.

Saját almommal való küzdelmeim során nem látok kivetnivalót a szülői tétovázásban. A lélekbúvárral szemben ücsörögve már az első öt perc után megfogadom, hogy ezentúl magam oldom meg a családi feszkót, a nyüves pszichológus pedig soha többet nem ugathat bele az életünkbe.

Néha gyermeknevelési bukdácsolásaim alkalmával megfeledkezem fogadalmaimról, s mégis adok egy újabb esélyt a szakembereknek. A pofon ilyenkor menetrendszerűen két oldalról érkezik: a konzultáció túlélése után jellemzően megalázottnak, kiszolgáltatottnak és még tanácstalanabbnak érzem magam. A szaranya érzés mellé csatlakozik a szarpszichológus érzés is: nem kétséges, munkaidőmben én ugyanilyen érzéketlenül tolom a közhelyeket a térfél másik oldalán kuksoló szerencsétleneknek.

Az árnyékvilág boldogsága

Szerző: Lotte

Erőteljes művészi élménnyel indult a szülésem utáni szellemi regenerációm - igen, nemcsak a testnek, de a kisbabára fókuszáló léleknek és a belefeledkező szellemnek is időre van szüksége, hogy újra kifelé fordítsa tekintetét.
Azt hiszem, kevés mű talált volna ebben az élethelyzetben annyira telibe, mint a néhány nappal ezelőtt látott Strauss-opera, Az árnyék nélküli asszony.

"Hitvestársak, kik egymás karjában feküdtök,

ti vagytok a szakadék fölött kifeszített híd, 

amelyen át a halottak ismét az életbe lépnek!

Áldott a ti szerelmetek műve!

- zengte az első felvonás végén a városkapu őreinek kórusa a tegnap 150 éve született Richard Strauss monumentális operájának központi üzenetét.
Az árnyék nélküli asszony azon kevés operák egyike, amely nemcsak történetet mesél, hanem már a librettója is egyetemes tanítást hordoz, amely ma is legalább olyan aktuális, mint keletkezése pillanatában. Egy szépséges mesébe ágyazva tesz kinyilatkoztatásokat a házasságról és a gyermekek születéséről, mint az emberi létezés, a földi boldogság kiteljesedésének útjáról. S miután e kérdés így vagy úgy, de mindenkit érint, szíven üt szingliket és szülni, nemzeni nem akarókat, felkavar jó és rossz házasságban élőket, boldog vagy boldogtalan gyermekeseket egyaránt.

Pletyka - a fele sem igaz?

Szerző: Lotte

Agglomerációs kistelepülésen élünk, nem mondanám igazi falunak, kispadok sincsenek a házak előtt, ahol fejkendős nénik adnák egymásnak a forródrótot a deviánsnak ítélt jelenségekről, meghúzva ezzel a közösség normáinak határait. A normarendszerek is felpuhultak, a közösségi terek is jelentősen átalakultak, de azért a pletyka él és virágzik jelenkori közegében is.
Most, hogy a kisbabánkkal itthon éldegélve újra a házunk és a zöldséges, CBA, gyógyszertár, iskola, óvoda ötszög adják mozgásterem fő koordinátáit, ismét szembesültem a hírek és álhírek áramlásának sok esetben könyörtelen metódusával.
Anyukák és szomszéd nénik, kozmetikusok és pénztárosok, mint szorgos méhek viszik-hozzák a több kevesebb igazságtartalommal bíró információkat - mindig szigorúan olyan emberekről, akik az adott pillanatban nincsenek jelen, hogy korrigálni tudnák az elhangzottakat.

Ha ott vagy, másokról, ha nem vagy ott, rólad van szó - márcsak ilyen a pletyka természete...

Hétvégi süti: Hatlapos

Szerző: FiloSzofi

Az utóbbi hetek süti slágere nálunk a hatlapos, ami újdonság nálunk, és közben erős nosztalgia is.
Otthon nem csináltunk, az emlék boldog egyetemi éveimhez kapcsolódik. Itt jegyzem meg, nagyon durva, hogy ez a boldog aranykor olyan döbbenetes sebességgel távolodik az időben, hogy szép lassan összeolvad, mint két higanycsepp, a gyerekkori nosztalgiákkal.

A túlzott népszerűség okán, alig sikerült lekapni a sütit

 Ha egyetemistaként egy kicsit kevesebbet ittunk és cigiztünk volna, azt lehet mondani, hogy példaszerű környezettudatos életet éltünk, bár ha jobban belegondolok, az ivással sincs semmi gond. Többnyire kimért bort ittunk, üvegpohárból, szóval tökéletes. Hogy ez most hogy jön ide? Hát úgy, hogy csodálatosan felszabadítóan nem volt semmink. És ebben a semmiben minden szépség, és minden finomság szabadon ragyogott. Így például az albérlet gasztronómiai sivatagában a vasárnapi süti műanyag dobozból, ahogy az otthonról érkező lakótárs hátizsákjából előkerül. Például Orsi anyukájának hatlapos krémese.

Megsütöttem, és tökéletes lett. Pont olyan. Aztán megsütöttem mégegyszer, valamikor éjszaka, kényszerpihentetett tésztával, és kifelejtettem a krémből a vajat, és szinte még jobb lett. Másnap a társaságban, ahova vittük, nem érte meg a tálalást. Mielőtt a tányért letettem volna az asztalra, elfogyott.

Heti muníció: Dedóskönyves

Szerző: Fakirma

A gyermeknevelésre rátelepednek olyan evidenciák, melyek még hangzatos pszichológiai elvekkel sem maszatolhatók el, ha tetszik, ha nem, még egy közepesen ramaty szülőnek is vállalnia kell a lebonyolítást: a körömvágás, a kötelező védőoltás és a havonként esedékes tornagatya kimosása mellett ilyen macera az esti mesélés is.

A fiúkkal a történet mesésen alakult, Rudolf Steiner sem csinálhatta volna jobban: a hat éven aluliaknak szóló gyermekirodalmat megúsztuk néhány Boribonnal, egyébként az esti összebújós szeánszot spontán kreatívban nyomtuk, magunk által kreált történetekkel dolgoztuk fel napi betevő traumáinkat. Kezdetben strapás volt, önfegyelmet, fantáziát és empátiát igényelt, később a srácok annyira belejöttek a meseszövésbe, hogy elégnek bizonyult részemről egy-egy jókor odalökött hümmögés, jajgatás, szipogás. Iskoláskor környékén házibuheránkat fokozatosan túrták ki a klasszikusok: mire Bendő felső tagozatos lett, már kipipáltuk Momót, Némó kapitányt, Hecsekit, kis Nicolas-t, Juharfalvi Emilt és a többieket. Nyugodt szívvel költöztem át cseperedésnek indult lánykáim ágyába, s miközben elölről kezdtem a macerát, a srácok ágya mellé reményekkel telve tettem le egy-egy Rejtő Jenő vagy Agatha Christie könyvet. Idővel visszapakoltam a polcra, mert kiderült, hogy fiaim önfeláldozó anyaságom ellenére sem váltak olvasó lényekké. Nem gond, ahol sok a gyerek, ott mindig mindenre van újabb esély.

Mindjárt!

Szerző: Lotte

Szülők és gyerekek utazunk egy vonaton, ugyanaz a szerelvény, ugyanazok az állomások és úticélok, mégis mennyire más mindeközben a megélt idő! Míg mi A-ból B-be, reggeli kakaótól a jóéjt pusziig igyekszünk valahogy (általában fáradtan) elevickélni úgy, hogy közben legyen másnapra tiszta ruha és senki ne felejtse el megmosni a fogát, addig a gyerekek egyre csak a tájban gyönyörködnének és élveznék a robogás pillanatait: játékkal, rajzzal, egymás féktelen kergetésével múlatnák az időt. Nagyon más utasai vagyunk ugyanannak az egyre csak futó családi szerelvénynek.

Jogászterror: ki a felelős a kommentek tartalmáért?

Szerző: FiloSzofi

Miután egy hétig néztétek a spenótos krumplit, most jöjjön valami egészen más, aztán kommenteljetek, ha mertek!

origo: Felelős a tartalomszolgáltató a kommentekért

Amikor '89-ben, kis ugrifülesként néztem a "jogállamot!" transzparenseket, nem tudtam, hogy ez lesz: jogászállam.
Hiába, a jog mindent szabályoz, ezért a jogász azt hiszi, mindenhez ért (tisztelet a kivételnek). Mondjuk, a közgazdászok is azt hiszik (t. a k.) Most derék alkotmánybíróink nem vették észre, hogy nem értenek ahhoz, amiről jogászkodnak. Sikerült hihetetlenül korszerűtlen állásfoglalást tenniük az internetes kommentekkel kapcsolatos felelősség kérdésében. Az állásfoglalás lényege: az adott internetes felület kezelője felelős az oldalán megjelent kommentek tartalmáért. Moderálástól függetlenül.

Mindezt csak azért, mert nyelvileg a nyomtatott sajtó fogalmai ráhúzhatók az internetes közlésekre. A nyelv és létezés kapcsolata a filozófia évezredes gumicsontja, képzelhetjük mi sülhet ki abból, ha jogászok báboznak a fogalmakkal. Ha a nyelv a jogászok kezére kerül, átrendeződik a teremtés, a valóságtól függetlenül. Ebben a mai esetben a "közlés" fogalmát húzták ki a kalapból, ami az özönvíz előtti médiajogban lakik, de új médiafogalmakat a közlés fogalma alá rendelve az egész csapatot a ház lakójának nyilvánították. Ez olyan, mintha Köbükinek Mézga Aladár iskolájában kellene példást kapnia magatartásból és szorgalomból.

Egyéves szindróma és visszatérés újkrumplival

Szerző: FiloSzofi

Kedves Olvasók, újra színreléptem! Csak reménykedem, hogy egy cseppet hiányoztam, ha nem is annyira, mint Lotténak és Fakirmának, ugye.
Még kicsit hunyorgok a rivaldafénytől. Előrebocsátom, nagy mondanivaló nem is várható (egyelőre), debütáló posztom csúcspontja várhatóan a recept lesz. Különben, épp olyan most írni, mint levetkőzni az első kánikulára. Tegnap átestem az első ujjatlanos napon, ami szerencsére elég vidám volt ahhoz, hogy feledtesse a kő alatt nőtt fű jellegű karjaimat. (Húúú, Irma, most elfogadnám a súlyzóval töltött óráid méltányos hányadát - bakker még ebben is tücsök vagyok, a hangyák télen kondiznak, hogy nyáron gyűjtögethessenek.)

Amikor rádobtam a friss spenótot

Távolmaradásom alatt egyébként nem éreztem magam olyan rosszul, csak bedugultak azok a csatornáim, amelyek a családot belül megkerülve vezetnek ki a külvilágba. Ez nálam az  egyéves szindróma. Amikor már (újabb)egy éve szoptatok nem csökkenő időtartamban, amikor túl vagyok a nálunk menetrendszerű kapcsolati válságon, a testem kezd felhagyni a válságműködéssel - túl a traumán tehát, de nem szűnő testi kontaktusban valamelyik gyerekemmel, mindig előáll a helyzet, hogy csak merengek és szolgáltatok, merengek és szolgáltatok...

Egy darabig még nyúlnak az ember után, de amikor a facebook is ledobott, a telefon csak csörgött, csörgött, az adópapírokat csak meg kellene keresni, csak meg kellene keresni, a Kistesó csak zúz, és zúz, és már a telefon sem cseng, mert bedobta a wc-be, na, akkor felhagyok a csatornák tisztogatásával.

Gyerekes semmiségek: a bevásárlás

Szerző: Lotte

A minap újra elkövettünk egy ostoba hibát: megint azt hittük most biztosan jobb lesz, és édes hatosban elindultunk bevásárolni. Ahogy az lenni szokott, már az autóban összeveszett a négyből két gyerek, mert ovis lánykánk dalos kedvében volt és kataton ismételgette a Kis kece lányom kezdetű népdalt, ami elsős fiúnkat hamar kibillentette amúgy sem túl stabil nyugalmából. (Mire ötödjére kezdett bele a nótába, a mi idegeink is kezdtek befeszülni, de olyan nagy kedvvel dalolt a lelkem, hogy nem volt szívünk kedvét szegni, amúgy is százasokat kotortunk a kocsi rejtett szegleteiből, miközben az egyik nagymama ráérős kérdéseit igyekeztünk az egyre fokozódó hangzavarban barátságosnak tűnő hangon megválaszolni.) Mire megérkeztünk, a nagyfiú megelégelte a két kisebb veszekedését és mindkettőt alaposan helyre tette, újabb teret nyitva az óbégatásnak.
A parkolóban szokás szerint foglalt volt a bejárathoz közeli néhány családos hely mindegyike (tudja valaki, hogy miért van mindig jóval több rokkant parkoló, mint gyerekes?!), így a kocsiból kirobbanó gyerekek után kiáltozva ("Vigyázz, ott tolat egy autó!" ) szeltük keresztül két bevásárlókocsival rodeózva a méretes placcot. Belépve az áruházba kislányunk kétségbeesett arccal elkezdett egy helyben toporogni, hogy mindjárt bepisil. Irány a vécé, s vele az ismert imperatívuszok: "Tegyél vécépapírt az ülésre!" az ülésre, "Ne nyúlj semmihez!", "Moss kezet alaposan!" és a többi.
Mikor ezt az akadályt is vettük, kezdődhetett a célul kitűzött bevásárlás.

Négy gyerekkel a világ

Szerző: Lotte

Még csak kóstolgatom a helyzetet, de azért lassacskán körvonalazódik a tény, hogy négy gyerekkel sok minden megváltozik. Lássunk erre néhány gyakorlatias példát.
Először is szinte lehetetlenné válik az egyedüllét, ellenben szépen alakíthatók kis belső körök a családban: fiúk és lányok; kicsik és nagyok; azonos sportot űzők vagy zenélők klikkesedhetnek. Egy dolog hiányzik viszont: a gyerekek és szülők felállásra tagozódás. Marad hát a nem szűnő remény és a realitás: a váltások közötti néhány kaotikus perc hitvesi gondolatcserére.
Ha testületileg jelenünk meg egy közterületen, szent döbbenettel tekintenek ránk az arra járók. Három gyerekkel még csak-csak "aranyos család" lehettünk, de néggyel... A "mind a maguké?" kérdés után szinte kiül a homlokokra, hogy mire gondolnak sokan: "ezek nem komplettek, biztos valami szekta tagjai".

Heti Muníció: Anti(k)ikea

Szerző: Fakirma

Gyerekkorom óta tudom, hogy a Jóisten nem mindennapi tehetséggel áldott meg. Sajnos azt elfelejtette körvonalazni, miben rejlik e különleges adomány. Az évek során lelkiismeretesen pipáltam ki kudarclistámon a lehetséges területeket: zongorát, táncot, rajzot, írást, sportokat. Kitartásom azonban nem maradt jutalom nélkül, sok évtized után végre rátaláltam tehetségemre.
Az egész azzal kezdődött, hogy betelt a pohár a szüleimmel lakott közös konyhában: elegem lett a zsúfoltságból, a kutyakaja szagból, és abból, hogy mire elkészül a vacsora és a kölykök kiterelődnek a konyhába, már csak a hatfőnyi kaja utolsó morzsái és apám kajánul vigyorgó arca marad nekik,

jaj, kislányom, azt hittem, ez már csak a maradék volt!

Ha a vacsora nem is, de Öregapa minden bizonnyal remek humora megfeküdte a gyomromat, s döntöttem, elvágom a köldökzsinórt, külön konyhába költözünk.

Babaköszöntő - tanítani kéne?

Szerző: Lotte

Kamilla is sok boldogságot kívánt.

Múlt pénteken kedves látogatóink voltak. Hatéves kislányunk ovis csoportjában az szokás járja, hogy ha egy csoporttárs családjában kistestvér születik, személyesen viszik el hozzá jókívánságaikat. Az illedelmesen kivárt néhány első hét után el is érkezett a végzős ovisok látogatásának napja.
A megbeszélt időpontban óvónénijük és dadusuk felvezetésével megérkezett szépen, párosával sort alkotva a huszonnégy nagycsoportos, csupa foghíjas, pirospozsgás kisfiú és kislány. Ahogy csivitelve fordultak be a kertkapunkon, még a nap is kisütött, olyan bájos látványt nyújtottak. Hát még, mikor felsorakoztak a babakocsijában mindvégig alvó újszülöttünk előtt és rázendítettek a "Már megjöttünk ez helyre..." kezdetű énekre! Készültek a látogatásra nagyon: egy félszeg fiúcskára bízatott a feladat, hogy átadja ajándékukat, a könyvecskébe fűzött rajzokat a gyerekek által diktált személyes jókívánságokkal.
Milyen szép emlék lesz a minderről mit sem tudó kisbabánknak, aki egyszer maga is ebbe az óvodába jár majd..

Európai vízió, avagy egy szakállas nő diadala

Szerző: Lotte

Azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok?

Hatodik hetébe lépő Mazsolánk lassan búcsút int az újszülött kornak, s ezzel a lendülettel élesítette a minden kisbabában ott szunnyadó vízszintmérőjét. Egyszerűbben kifejezve: a nap egyre nagyobb szakában követeli ki magának a függőleges tartást, fekvő helyzetben - egy nálunk dolgozó szerelő szerint sarokcsiszoló géphez hasonló - süvítő hangokat hallatva adja tudtunkra, hogy számára nem nyerő ez a póz.
Éjjel-nappalos, etető- és cumi funkcióval ellátott karban-tartó lettem tehát, s ennek egyik sajnálatos velejárója - túl azon, hogy a másik három gyerkőccel való hadakozás egy rajtam lógó édes kis csecsemővel igencsak megnehezedett -, hogy ebben a pozitúrában sem a blogírás, sem a hírek követése nem a legkényelmesebb.
Ahogy sok minden mást, úgy az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét sem követtem nyomon, bár ezt nem foghatom a kisbabámra, mert amúgy is viszolygok az efféle műanyag csomagolású versengésektől. Bevallom, még honleányi szívem sem dobogtatja meg, hogy a magyar induló épp hányadik helyezett lesz, szavazni pedig végképp eszembe sem jutna.

Mindenütt jó, de legjobb a Papánál

Szerző: Fakirma

Embernek sok derűs pillanatot okoztam az elmúlt kilenc évben, amikor arról győzködtem, hogy a nevelés legtutibb eszköze a szeretet, elsősorban egy idióta anya személyében, aki mindenféle elvárás nélkül mindent megtesz gyermekéért. Mióta Szendvicsgyerek fejét elöntötték a ragyák kívülről, s minden bizonnyal belülről is, némiképp árnyaltam humanisztikus nevelési elvemet: határzottan állítom, hogy az a gyerek, akinek a hülye anyja mindig rendelkezésre áll, egy öntörvényű, felelőtlen, önző seggfejjé cseperedik.

Kisszendvics néhány hete egy zúzós veszekedés után kijelentette, hogy elköltözik otthonról az apukájához. Mert nálunk rabszolgaság gyereknek lenni. Nem tagadom, mifelénk leckét kell írni, iskolai füzetet kell vezetni, edzésre kell járni, és nem lehet éjfélig őrjöngve a számítógép előtt virtuálisan vért ontani, ennek hiányában megállás nélkül rokonokat csesztetni. 

A jogtipró alrendszer vezéreként szelíd, kiegyensúlyozott személyiségemnek hála nem ütöttem agyon azon nyomban kis lázadómat. Felrángattam futócipőmet és a rekordtempóban megtett 12 kilométer alatt azon gondolkodtam, mi a fenét tehetek 14 év után azért, hogy az általam kitermelt antiszociális vadembert társadalmilag emészthető lénnyé tegyem?

Elkerülni vagy erőltetni - mikor a változatosság nem gyönyörködtet

Szerző: Lotte  

Harmadikos elsőszülöttünk érzékeny kisfiú, a legnagyobb gyerekeket jellemző fokozott szorongási hajlam tünetei bőséggel felfedezhetők rajta: fél az emeleten aludni testvéreivel, fél magára maradni itthon, ha csak a sarki boltba kellene kifutni mellőle, de még akkor is szorong, ha legjobb barátja zsúrba hívja - nehogy késve érjünk érte. (Pedig becsszó, sosem hagytuk még ott sehol!) Öccse és húga (a legkisebbet itt még nem számon tartva) sokkalta természetesebben alkalmazkodnak a változásokhoz, láthatóan jóval kevesebb félelemmel élik az életüket.

Busafej szinte minden új élethelyzettől tart. A hétvégén például tollasozni hívták egy tornacsarnokba tesóival, apukájával és barátja családjával. Először hallani sem akart az ismeretlen helyszínen zajló, némi testi erőfeszítést és ügyességet feltételező programról, aztán zsörtölődve beletörődött ugyan, de - ahogy fogalmazott az indulás előtt - mindössze 5% esélyt adott annak, hogy jól érzi majd magát. (Hogy miért éppen ötöt, ne kérdezzétek!) Hazaérve aztán be nem állt a szája, csak mesélte, mesélte, hogy milyen zseniálisan ment neki a játék (a kertben lecsekkolva azért ez némi túlzás), és hogy mennyire jól érezte magát!

Pisinindzsa és összebújás

Szerző: FiloSzofi

A gyerekeim mindig elhalmoztak ajándékokkal, nem panaszkodhatom. Bú, ahogy ki tudta mondani, hogy "tessék", meg hogy "neked" egész nap hordta nekem a lakásban talált bigyókból készült kreációkat. Manapság is folyamatosan alkot, fest, barkácsol, ragaszt, és a produktumok még mindig elég tekintélyes hányada lesz az enyém. Fínek az volt a szokása, hogy ha eszébe jutottam, felszedett egy kavicsot, és elhozta nekem. Vagy ha együtt voltunk, azonmód a kezembe nyomta. Mióta ő is rajzol, a legszebb rajzait nagylelkűen nekem ajánlja. Tankok, hullák, lovagok, hopliták, tininindzsák, jedik, törökök szoktak rajta lenni.

Ezt a napokban kaptam, és bár ez nem is ajándék, hanem kérés, nekem mégis az egyik legkedvesebb. Ott várt a konyhaszekrényen:

Persze, az anyák napja sem múlt el ajándék nélkül.