Szerző: Fakirma
A napos oldal
 |
| Máthé Kata képe a ballagásról |
Lélektanilag helyesebb lenne a dicshimnusz előtt ócsárolni az óvodát, és nem fordítva. Azonban süt a Nap és jókedvem van. Rosszat mondani bármikor bármiről, bárkiről időjárástól függetlenül gond nélkül tudok. Most azonban kihasználom a szerencsés körülményeket, és gyorsan nekilátok a pozitív gondolkodásnak.
1. Mindig mindenben első a gyerek, mindenki más le van tojva. Az óvoda nem gyerekmegőrző, hanem egy olyan közösség, ahol a gyerek próbálgathatja szárnyait - ez már nem a család, de hasonlóan biztonságos és szeretettel megtöltött tér. A kicsik az első évben - ha a szülők nem morognak túlságosan - hetente csak négyszer járnak óvodába, a szerda vagy a péntek a pihenésé (mármint a gyereknek).
2. .A szabályok egyértelműek és szigorúak: fél kilencig be kell érni az óvodába, mert bezárják az ajtót, nem lehet játékot bevinni, és nincs felmentés a közös munka alól. Jaj annak, aki ellenszegül!
3. A pedagógusok nem cseszegetik a gyerekeket, csak akkor avatkoznak közbe, ha már nagy a gáz. Az óvónő nem állatidomár, nem mondja meg a tutit, viszont a háttérben állandóan jelen van, figyel, segít, vigasztal és példát mutat, no meg egész nap énekelget (ezt mondjuk írhatnám a negatívumok közé is, mert idővel szörnyen idegesítővé válik). A gyerekek fenekét nem nyalják ki, maguk oldják meg a konfliktusaikat, bizonyos értelemben farkastörvények uralkodnak. Ha tetszik, ha nem, önállóságra, önérvényesítésre és együttműködésre szocializálódnak. A szorongós, áldozat-típusú gyereknek rendszerint mázlija van, mert több hozzá hasonló természetű sorstárs frusztrálódik a csoportban, s idővel megtalálják egymást (az óvodai felvételnél nem csak az számít, hogy a gyerek és a család ne legyen zombi, hanem az is, hogy milyen az alakuló csoport összetétele).
