Az árnyékvilág boldogsága

Szerző: Lotte

Erőteljes művészi élménnyel indult a szülésem utáni szellemi regenerációm - igen, nemcsak a testnek, de a kisbabára fókuszáló léleknek és a belefeledkező szellemnek is időre van szüksége, hogy újra kifelé fordítsa tekintetét.
Azt hiszem, kevés mű talált volna ebben az élethelyzetben annyira telibe, mint a néhány nappal ezelőtt látott Strauss-opera, Az árnyék nélküli asszony.

"Hitvestársak, kik egymás karjában feküdtök,

ti vagytok a szakadék fölött kifeszített híd, 

amelyen át a halottak ismét az életbe lépnek!

Áldott a ti szerelmetek műve!

- zengte az első felvonás végén a városkapu őreinek kórusa a tegnap 150 éve született Richard Strauss monumentális operájának központi üzenetét.
Az árnyék nélküli asszony azon kevés operák egyike, amely nemcsak történetet mesél, hanem már a librettója is egyetemes tanítást hordoz, amely ma is legalább olyan aktuális, mint keletkezése pillanatában. Egy szépséges mesébe ágyazva tesz kinyilatkoztatásokat a házasságról és a gyermekek születéséről, mint az emberi létezés, a földi boldogság kiteljesedésének útjáról. S miután e kérdés így vagy úgy, de mindenkit érint, szíven üt szingliket és szülni, nemzeni nem akarókat, felkavar jó és rossz házasságban élőket, boldog vagy boldogtalan gyermekeseket egyaránt.

Mind szerzetesek vagyunk

Szerző: FiloSzofi

Mindig van kiút

Az úgy kezdődött, még kiskoromban, hogy izgatottan vártam a boldog jövőt. Mert hogy boldog leszek, az nem volt kérdés. Ez a hit nem empirikus következtetésen alapult, nem is kiválasztottság-tudaton, csak úgy volt.  Óriási megdöbbenést jelent még most is, hogy nem mindenki így indult. Meggyőződésem, hogy felerészben simán ezért boldogtalanok.
A hitem egyébként még mindig megvan, de egy kis félelem is bekúszott mellé, hogy azért el lehet ezt rontani. A lehetőség megvan, az élet meg a világ szép, de az élet élése azt is jelenti, hogy nem maradunk azon az egy ponton, ahol ez a belátás zavartalanul élvezhető.

Szóval úgy kezdődött, hogy itt nem lehet probléma, aztán folytatódott úgy, hogy lett. A világnak volt pofája belém ütközni, és nem kikerülni a hibáimat. Sőt, más, megrögzötten hibás példányoknak lettem kiszolgáltatva. A pszichológusok életközepi válságnak nevezik azt, azt hiszem. Hogy már egy csomó dolog eldőlni látszik, nem leszünk miniszeterelnökök, híres színésznők, Picassók, matekzsenik és persze mindezt tökéletes szeretetkapcsolatokban, gyönyörűen. Azért ez tényleg egy kicsit szomorú. Nem is maguk a dolgok jelentik a nagy veszteséget, hanem az élet veszti el édes, rejtelmes ízét, hogy még bármi lehet. Persze, bármi alatt csak jó dolgokra szoktunk ilyenkor gondolni.

Tapasztalatom szerint a fiúk inkább gyászolják a világ legjobb gitárosa címet, míg a lányok a tökéletes szeretetkapcsolatokat, abból is a tökéletes házasság képét engedik el nehezen.

Nagyvonalú önzőség

Szerző: Lotte      

Elindult a Házasság Hete programsorozat, mikor a választási hajrá csinnadrattája mellett alkalom nyílik egy kicsit egy más témára: egymásra figyelni – azoknak, akik házasságban élnek, s azoknak is, akik még nem.

Sokat hallhattunk a házasságról, mint társadalmilag kiemelt szerepű kapcsolatról, mint egészségvédő faktorról, vagy mint a gyerekek nevelésének ideális közegéről. Ezek mind igaz és szép dolgok, de pusztán tervezőasztalon, a legjobb szándékok mellett sem borítékolható a jó házasság létrejötte.

Mások életéről nehéz mit mondani, nem láthatunk bele még a hozzánk legközelebb állók házasságának rejtelmeibe sem, töredékes minden kép és elképzelés, amit egy-egy kapcsolatról alkothatunk – tűnjön bár az mesebelien kereknek, vagy megejtően ziláltnak.

Mert ahány házasság, annyi történet. Én is a sajátomról szeretnék írni.

Köztünk járó angyalok: Öregapa

Szerző: Fakirma

Öregapa - amikor még egyáltalán nem volt öregapa, hanem hetyke háromgyerekes fiatalemberként gardírozta népes családját - egy késő tavaszi napon hazaszállított egy kutya szájából kimentett félig döglött rigófiókát. A kismadár minden előzetes várakozás ellenére az életet választotta, és jobb híján integrálódott a családunkba. A nappalinkban megörökölte húgom járókáját, kapott bele faágakat, füvet, leveleket, vizet, szabadon repkedett a lakásban, s csak estére zavartuk vissza takaróval beterített kuckójába. Vittük magunkkal nyaralni, jóapám szemcseppentővel itatgatta, megtanította fütyülni és szorgalmasan gyakorolták a repdesést. Krónikus madárfóbiám minden bizonnyal ezen a nyáron alapozódott meg. Amikor anyámnak elege lett a tollcsomókból, madárszarból és folyamatos csivitelésből, kinyitottuk az ablakot, a madárka elrepült, de Öregapa csicsergése hallatán azonnal visszatért. Később már csak pizsamaosztásra járt haza, végül nem szállt vissza, hanem a fáról beszélgetett gondozójával. Az egyik nap pedig elhozta bemutatni hozzánk a csaját (vagy a pasiját). Ilyen happy end mellett kit érdekelt, hogy az egész utca rajtunk röhög?!

Ő és én, kilencszer

Szerző: Lotte

Kilenc éve ilyenkor még fogalmam sem volt arról, milyen is lesz saját családban élni: feleségnek, anyának lenni. Pedig egyetlen nap választott el attól, hogy kimondjam az igent egy teljesen új életre. Kétszeresen is új kezdődött, mert kecses szabású menyasszonyi ruhám varrásán a próbák során bizony engedni kellett, Picinke (Busafej munkaneve) ugyanis  gyorsan gyarapodott a pocakomban. (Cserébe viszont gusztusos dekoltázzsal örvendeztethettem meg Őt házasságkötésünk napján.)
Viharos gyorsaságú szerelmünk nem ismert lehetetlent, kapcsolataink hirtelen átrendezése haladt előre gyorsan, kérlelhetetlenül. A környezetünknek igazodnia kellett a fergeteghez. Az Unióhoz való csatlakozásunk előtti napon tudtam meg, hogy szerelmünknek immár gyümölcse is lesz. Kavarogtak bennem az érzések: öröm, ijedtség, nevetés, sírás váltották egymást. Emlékszem, a hűvös, sötét albérletben kezemben a két csíkot mutató teszttel először kétségbeesve fel-alá járkáltam, Ő csak ült egy széken és mosolygott. Aztán felpattantunk, kiléptünk a tavaszi napsütésbe és büszkén  - hisz új anya és apa született! -  ettünk egy sokgombócos fagyit a lezárt, gomolygó Andrássy úton. És egy könyvesboltban megvettük az Az a kilenc hónap című könyvet. Az első papás-mamás játék volt ez, élesben. (Az eseménysorhoz hozzátartozik, hogy annak rendje, s módja szerint a fejleményekről még  frissiben Szofit is értesítettem.)

Férjek városa

Szerző: Fakirma

Párizsban életemben először Első Férjjel jártam nagyjából száz éve, még ezekben az időkben:

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen nyanya, akinek emlékes ládikája mélyén ott lapul a megsárgult interrail jegy. A belevaló csávók hamisították, a ronyósok megvették nagyjából 25.000 forintért. Első Férjjel egész évben azért hordtuk az újságot, hogy a nyári egy hónapra szóló európai szopóturnénkra a vonatjegy árát összeszedjük.

Párizsban három napot töltöttünk: az első nap végigloholtunk a kötelező nevezetességeken (nem csak csórók voltunk, hanem a világ csodáira nyitottak is, ma már tudom, nem szerencsés kombináció), este hullafáradtan felültünk a vonatra, és egészen Amszterdamig aludtunk. A kirakatban üldögélő utcalányok megcsodálása után éjszaka visszazötyögtünk Párizsba, s hajnalban már a Champ Elysee-n törölgettük a csipát egymás szeméből. Estére már olyan büdösek voltunk, hogy leugrottunk az Atlanti óceánhoz pancsolni, így aztán két nap múlva tiszta popsival állhattunk Mona Lisa előtt. A Notre-Dame örökre beitta magát az ízlelőbimbóimba, határozottan Aranka puding íze van (mogyorós változat). No, nem tejjel habosra turmixolva, hanem vízzel pépesítve, amit boldogan nyeltünk a Quazimodó kecója mögötti park árnyas padjainak egyikén. Se kaja, se szállás, se pénz, csak szabadság, szerelem, fiatalság és nevetés. Egy Első Férj ennél többet nem is adhat az asszonyának.

Házasságot mindenkinek - avagy búcsú a józan észtől?

Szerző: Lotte

A Kommentár új számában olvastam egy nagyon értelmes írást Faragó Béla tollából, aki a "Házasság mindenkinek? - A francia minta" címmel jelentetett meg egy tanulmányt. Ennek velejét szeretném itt a blogon is elérhetővé tenni, azzal, hogy érdemes a teljes írást is elolvasni a folyóirat 2013/2. számában.
A szerző a nyugati országok mintegy tíz éve tartó, a homoszexuális-, leszbikus és melegházasságot legalizáló gyakorlatát és annak várható következményeit veszi górcső alá, a legújabb franciaországi törvény, a "Házasságot mindenkinek" áprilisi elfogadása kapcsán. (Bár a jogszabály-tervezet ellen Párizs utcáin mintegy nyolcszázezren tiltakoztak, szembemenve a közakarattal, a baloldali többségű nemzetgyűlésben az mégis elfogadásra került.)
Faragó azt állítja, hogy a nyugati világ ezzel a folyamattal "megérkezett a posztmodern érába". Abból az alapvetésből indul ki, hogy a heteroszexuális házasságot az emberi társadalmak azért hozták létre, hogy ezzel intézményi keretet adjanak annak a férfi-női biológiai köteléknek, amely utódnemzéssel biztosítja a leszármazottak, s vele a társadalom, a nemzet, végső soron pedig az egész emberi faj fennmaradását. 

Lelki Zöld-ségek: Tépted, szagoljad!

Szerző: Fakirma

Ember halkan figyelmeztetett, hogy közeleg a hatodik házassági évfordulónk, s megkérdezte, miként szeretném megünnepelni a jeles évfordulót. Nem azon lepődtem meg, hogy már megint elfelejtettem (ha jól számolom, ez hatodszorra esik meg velem), hanem a számon, amit már nem tudok megmutatni egy kezemen. Immáron nyolc éve vagyok együtt az új pasimmal. Ilyen sokáig csak az elsővel húztam, de az nem számít, akkor még lelkes amatőr voltam. Kapcsolatunkon nyolc éves por ül, s még mindig nem tervezem a nagytakarítást. Lehet, hogy eltunyultam?

Benyögtem szerény igényeimet az ünnepkörrel kapcsolatosan (waldorfos őskövületként már rég nem ünnepnapokban gondolkodunk), aztán szomorúan megállapítottam, hogy végképp megöregedtem. Ezzel a tudattal élni még jó házasságban is nyomasztó érzés, ezért inkább átkereteztem a történetet:  egyszerűen csak bölcs asszony lettem. Ennek jegyében következik a jó házasság receptje. Ugyanolyan házi buhera, mint a Varga Tamás-féle bazsalikomos csirke vagy a házi dekoltázs krém: lelkesen összepancsolom, mert hiszek benne, a többiek pedig le vannak szarva, eszik nem eszik/kenik nem kenik, itthon nem kapnak mást.

Házasságról - őszintén

Szerző: Lotte

A házasság témájával foglalkozó interjúsorozatunk újabb beszélgetőtársa Berkesi Gábor, a budapesti Pozsonyi úti Református Gyülekezet  lelkipásztora volt.

Lelkipásztorként bizonyára sok házassággal és párkapcsolattal összefüggő beszélgetése volt. E tapasztalatok birtokában vajon mire érdemes odafigyelni, ha összeköti az életét két fiatal?

A legfontosabb probléma a modell hiánya. Ez érzékelhető az iskolában, ahol tanítok. A gyülekezetünkben szolgáló kolléganő, aki hittant oktat hét-nyolc iskolában, ugyancsak ezt tapasztalja: rengeteg az elvált szülők gyermeke. Ezt látják a gyerekek modellként. A kisgyerekek apukától hétvégén kapják a franciakrémest, meg a vidámságot, anyukától, aki pedig hét közben küszködik velük, a veszekedést. Amit tanácsolhatunk a fiataloknak, ha összekötik az életüket és családot alapítanak, épp az, hogy a modellre vigyázzanak, ami közös felelősség. A jó házasságok kialakulásának is épp ez a modell-hiány az egyik legfontosabb gátja.

A másik pedig az „anti-isten”, az „ego-isten”, mely a világban ma nagyon dívik. Nem a „pénz-isten” a fő rossz, nem igaz: az Én hatalma nagyobb. A házasság is gyerekkorban dől el, bölcsisként meg ovis korban. Ha valakit úgy nevelnek, hogy minden körülötte forog, hogy a nap fölötte kel, delel és nyugszik, az a későbbiekben is csak a maga perspektívájából képes látni a világot. Az ilyen ember milyen anya, apa vagy házastárs lesz?! A házasság pedig csapatmunka, duett. Ha elkezdődik egy házasság, nem azt jelenti, hogy kitört a „happyness”, nem szakad ránk a menny a frigy megkötésével. A házasságot, egymást, a világot tanulni kell. Ez tanuló műfaj.

"Megcsaltak, úgy szerettek", avagy "holtomiglan-holtodiglan"

Szerző:  Fakirma

Sokan, sokféleképpen gondolkodunk arról, hogy mi fér bele egy párkapcsolatba, és mi nem. Az azonban valószínűleg közös bennünk, hogy életünk során mindannyian találkozunk ezzel a kérdéssel. Kompromisszumra kell jutnunk választottunkkal az ezzel kapcsolatos határ-kérdésekben, és magunkban is meg kell küzdenünk a saját "mumusunkkal". Ha ez nem sikerül, aligha élhetünk boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban.

A házasságról szóló interjúsorozat következő darabjában hűségről és hűtlenségről beszélgettem Halápi Anita pszichológussal és családterapeutával.

Éveken, évtizedeken keresztül ugyanazzal az emberrel megosztani az ágyat, sokak szerint nem túl izgalmas perspektíva. Törvényszerű-e, hogy az együtt töltött évek gyarapodásával a szexuális együttlétek száma csökken, és minősége is megsínyli a házasságot? Vannak-e olyan "receptek", amelyek „felturbózhatnak” egy kihűlt, esetleg kihűlő félben lévő kapcsolatot, vagy ezek csak félmegoldások? 

 Az izgalom abból adódik, hogy a másikat újnak, érdekesnek találjuk, amely érzés természetszerűleg csökken az idő múlásával, és ezt el kell tudni fogadni. És ez a szexre még fokozottabban igaz. Ilyenkor megpróbáljuk alkalmazni a női magazinok receptjeit, amelyek azt javasolják például, hogy randevúzzunk férjünkkel egy motelban, vagy kérjünk kölcsön lakást, ahol valószínűleg szintén nyikorog az ágy, vagy öltözzünk be nővérkének és felizgatott betegnek, de ezek csak igen ritkán hozzák meg a várt eredményt.

Mi lenne, ha nem a szexnél kezdenénk, hanem csinálnánk magunknak egy „felújított” férfit otthonra? Valahogy úgy,  hogy elengedjük néha egyedül, hadd érezze jól magát nélkülünk is, nem faggatjuk arról, amit nem akar elmondani, leállítjuk az sms és e-mail ellenőrzést, és ezt a megspórolt energiát mind magunkra fordítjuk…

Lelki Zöldségek: Ásó, kapa, nagyharang

Szerző: Fakirma

Megzizzent a világ, boldog-(de inkább) boldogtalan válik körülöttem, esetleg megcsal, vagy megcsalatik, én meg csak bután pislogok harmadik házasságom biztonságos kuckójából. Nem lenne túl hiteles az én számból a  mivé lett ez a világ-rinya, ezért meg sem próbálom morális magasságokból szemlélni a kérdést. Mostanában annyi szívszaggató történettel találkozom, hogy komolyan elgondolkodom, van-e egyáltalán létjogosultsága az ásó-kapa-nagyharang szövetségnek abban a világban ahol a játékszabályok örökösen változnak és minden felülírható. 

Velős gondolatok helyett elmesélek Nektek egy kicsit szomorú, kicsit szívet melengető történetet két emberről, akik nem éltek túl boldog házasságban, aztán a végén mégis csak kiderült, hogy érdemes volt lehúzniuk egy életet egymás mellett.

Itt még minden rózsaszínű

Paraházas parafrázis - irodalmi álinterjú

Szerző: FiloSzofi 

Irodalmi játékra hívlak benneteket. Egy ismert irodalmi mű alapján készített álinterjúból kell kitalálnotok az eredeti mű címét, és ha tudjátok, a szöveghelyet, ami alapján a parafrázis készült. Az álinterjúk minden esetben a házassághoz kapcsolódnak.

Figyelem, nem török írói babérokra, ez csak játék! 

A feladványban a riportalany nevét - Dolly - megtartottam, a többi álnév, de létező szereplőt takar.

A bevezető monológ teljesen a saját agyszüleményem, próbáltam belehelyezni a kérdező figuráját a történetbe. Az ezt követő beszélgetés már követi a regény tényeit. Az élethelyzet, az utazás valós (regénybeli), csak persze nélkülem. Hajrá, találgassatok!

Évente néhányszor elüldögélek Dollyéknál. Nem vagyunk közeli barátnék, valójában a férjét mondhatom jó barátomnak, ki tudja mióta. Istivel tulajdonképpen mindenki jó barátságban van. Nem olyan régen vettem észre, hogy Istiről éppen ugyanaz a kép él a fejemben, amilyen tíz,vagy tizenöt évvel ezelőtt volt. Hogy ez a portré mióta szellemképes, azt nem tudom, észrevétlen egészítette ki barátom nem is olyan éles sziluettjét a fejemben Dolly alakja.

Ma már tudom, hogy nem Istit várom, hanem egyszerűen Dollynál vagyok, mikor néha elüldögélek a nappalijukban. Nem tudom, boldog-e ez az asszony, és tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy milyen egyáltalán. Arckifejezése és a lassú mozdulatai mindig ideiglenesek, fél lábbal támaszkodik a jelenben. Ha el tudsz képzelni egy embert, aki kiálló köveken lépked át a patakon, akkor érted, mire gondolok. A fél láb már mindig a következő követ keresi, a siker pedig a jó ritmuson múlik.

Ez a ritmus engem mindig kellemesen elringatott: Egyik gyerektől a másikig, a zöldségesszámlától a teáig,  miközben ugyanazon a meleg hangon és azzal az itt-és-most figyelemmel válaszolgatott lusta kérdéseimre, mint valamelyik apróságnak. Arra gondoltam, jobb férjet érdemelne ez az asszony, és azonnal elszégyelltem magam: a barátommal szembeni árulásért, és a mérlegelő tekintetemért. Mi jogon sütkérezem egy nő emberségének melegében, miközben távolról szánom őt? Jóvátételül magamnak, elhatároztam, hogy adandó alkalommal megkérem Dollyt, meséljen magáról, árnyalja ő bennem élő képének vonásait.

"Szósz teszi a kuszkuszt, szerelem a házasságot"

Szerző: Fakirma

Apuca és Mama (Királykisasszony műve)

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, én megőrülök a tavasz illatától, s hiába a négy gyerek, a negyven év, az élettapasztalat, szeretnék csak úgy szerelmes szívvel, semmivel sem törődve rohanni bele a nagyvilágba... Vénségemre oda jutottam, hogy szerencsétlen Emberbe fülig beleszerettem (pedig elhihetitek, van neki gondja elég!). Elandalodva nézem, ahogy reggel megköti a nyakkendőjét, szomorkodom, ha az ebédszünetben nem hív fel "csak úgy", este remegve várom az ajtó nyikorgását, s tátott szájjal hallgatom monológját a lejárat nélküli alárendelt kölcsöntőke kötvény nettó vételi árfolyamáról. És nem azért mondom, hogy irigykedjetek, de az a tizenöt éves feslett macinaci is dögösen fest 96 kilós testén!

További ömlengés helyett mindenki jobban jár, ha kedvenc íróim gondolataival folytatom ezt a bejegyzést. Íme, egy csokorra való életbölcsesség szerelemről, házasságról (hátha köztük van a saját mottótok is):

(Házas)pár-bajok humorral, vicc nélkül

Szerző: Lotte                

Az Onleány Társasblog  házasságról szóló  interjúsorozatának  újabb beszélgetőtársa Dr. Martos Tamás, pszichológus, pszichodráma-vezető, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi adjunktusa, igazgató-helyettese, a Képmás Családmagazin rendszeres szerzője.

Lehet ez egy fura interjú? Kevés oly hálás vicc-téma van, mint a házasság, úgyhogy a kérdéseket egy-egy vicc köré csoportosítjuk. A férjek vagy feleségek kontójára mindig érdemes volt poént hegyezni, hisz mindenki talált a vicc alján saját életéből valami élményanyagot, igazság-morzsát. Ezekre a viccekre kellene reflektálni, pszichológus szemmel. Kezdhetjük? 
Persze.

„A házasságban az ember megtudja, mi az igazi boldogság. De akkor már késő.”

A házasságok legtöbb esetben lobogó, nagy szerelemmel indulnak, a boldogság ígéretét hordozzák. Aztán történik valami, talán épp csak az idő múlik, és egy reggel arra ébred az ifjú asszony vagy férj: ez lenne a boldogság?! Miért az elvárás és a valóság közötti szakadék? 
A párkapcsolatban – minél igazibb és nagyszerűbb, annál inkább – sok szempontból tulajdonképpen megismételjük azt az eredeti tapasztalatot, melyet csecsemőként éltünk át. Reményekkel és nagy vágyakkal jöttünk a világra, és ezekben többé-kevésbé valamennyiünknek csalódnunk kellett. A világ gorombább, és ridegebb, mint azt babaként „reméltük”, és bármilyen jók voltak a szüleink, mégiscsak a saját korlátaikkal együtt tudtak minket szeretni. Amikor igazán és mélyen szerelmesek leszünk, egy (hosszú) pillanatra úgy tűnik, mégis megkaphatjuk az élettől azt a teljeséget, amire már kicsiként is vágytunk. Ennek a hatalmas, és teljesíthetetlen elvárásnak azonban lehetetlen megfelelni: nem csak szüleinknek nem sikerült, de nem fog a házastársunknak sem – sőt nekünk sem sikerül majd az ő számára megadni ezt a teljességet, bármennyire is szeretnénk. A csalódás tehát eleve „bele van kódolva” a helyzetbe. Az igazi „életművészet” azonban az, hogy megtanuljunk boldognak lenni akkor is, amikor a világ nem a mi igényeinkhez igazodik. És ugyanígy lehetséges az is, hogy megtanuljuk egymást úgy szeretni, amilyenek vagyunk – nem félistenekként, szuperhősökként, hanem esendő, valóságos emberekként. Sőt! Megtanuljuk magunkat is így szeretni, mert ez éppen annyira fontos egy jó kapcsolatban, és korántsem magától értetődő.

Egy nem titkos titok a házasságról

Szerző: FiloSzofi

Tegnap ugyan véget ért a Házasság hete, de itt a blogon még csak az elején járunk egy tematikus beszélgetés-sorozatnak.

Gustavo Aimar

Az egyik interjúra készülve próbáltam elmagyarázni a kiszemelt alanynak, hogy nem szeretnénk belefulladni valami unalmas házasság-propagandába, amellett, hogy egytől egyig házas nőkként  nyilvánvaló, hova tettük le a voksunkat. De ez a mi igenünk legyen csak földbe szúrt bot, amire jó hosszú madzagot kötöttünk, hadd bóklásszon el a beszélgetés jó messzire, de vissza is találjon. Az lenne a jó, ha oda is elvezetne, amit még a tegnapi kecske nem legelt le.

Az igazság az, hogy én mindig akartam a házasságot, vagyis egyértelmű volt, hogy házasságban fogok élni, gyerekeim lesznek és kész. Aztán persze gyorsan kiderült, hogy nem magától "nő ki", mint a vasfog, de azért benne maradt a jövőképemben.

Taigetosz

Elképesztő hírt közöl a szerdai Népszava. A cikk szerint Mexikóvárosban egy törvényhozó kezdeményezte, hogy a házasságkötések limitált időre, két évre szóljanak (hogy miért éppen kettőre, ki tudja?), utána pedig csak akkor lenne folytatható a törvényes kapcsolat, ha a felek újabb két esztendőre meg szándékoznak újítani a frigyet.

A meglepő és provokatív javaslat indoklása szerint ennek az lenne az értelme, hogy a növekvő számú válásokkal járó macerát (pereskedést, egyebet) ezzel elkerülhetnék a párok.