Házasságról - őszintén

Szerző: Lotte

A házasság témájával foglalkozó interjúsorozatunk újabb beszélgetőtársa Berkesi Gábor, a budapesti Pozsonyi úti Református Gyülekezet  lelkipásztora volt.

Lelkipásztorként bizonyára sok házassággal és párkapcsolattal összefüggő beszélgetése volt. E tapasztalatok birtokában vajon mire érdemes odafigyelni, ha összeköti az életét két fiatal?

A legfontosabb probléma a modell hiánya. Ez érzékelhető az iskolában, ahol tanítok. A gyülekezetünkben szolgáló kolléganő, aki hittant oktat hét-nyolc iskolában, ugyancsak ezt tapasztalja: rengeteg az elvált szülők gyermeke. Ezt látják a gyerekek modellként. A kisgyerekek apukától hétvégén kapják a franciakrémest, meg a vidámságot, anyukától, aki pedig hét közben küszködik velük, a veszekedést. Amit tanácsolhatunk a fiataloknak, ha összekötik az életüket és családot alapítanak, épp az, hogy a modellre vigyázzanak, ami közös felelősség. A jó házasságok kialakulásának is épp ez a modell-hiány az egyik legfontosabb gátja.

A másik pedig az „anti-isten”, az „ego-isten”, mely a világban ma nagyon dívik. Nem a „pénz-isten” a fő rossz, nem igaz: az Én hatalma nagyobb. A házasság is gyerekkorban dől el, bölcsisként meg ovis korban. Ha valakit úgy nevelnek, hogy minden körülötte forog, hogy a nap fölötte kel, delel és nyugszik, az a későbbiekben is csak a maga perspektívájából képes látni a világot. Az ilyen ember milyen anya, apa vagy házastárs lesz?! A házasság pedig csapatmunka, duett. Ha elkezdődik egy házasság, nem azt jelenti, hogy kitört a „happyness”, nem szakad ránk a menny a frigy megkötésével. A házasságot, egymást, a világot tanulni kell. Ez tanuló műfaj.

Volt már, hogy gyors házasodás helyett inkább türelemre és megfontolásra intette a jegyeseket?

Nyilván hozzánk az a réteg érkezik, aki házasságot akar kötni, akinek esze ágába sincs, az nem jön be hozzánk. Időpontot keres, komoly a szándéka. Eleve leszűkített kört látunk magunk körül.  Ilyet nem élünk át, nem állunk a szándék elé, ilyen mértékben nem is tisztünk beavatkozni a felek életébe.

Mennyire tud két szerelmes fiatal feltárulkozni egy házasság előtti beszélgetés során?

Párja, sőt embere válogatja. Van olyan fél, akinek be nem áll a szája, a másik meg ül mellette némán. Van, hogy megkérdezem a férfit, s a nő válaszol helyette vagy fordítva. Ilyenkor érződik, hogy ez nem jó út, s felmerül a kérdés, milyen házasság lesz ebből hosszútávon, működhet-e vajon? Sokan nevelni akarják a másikat „majd én megnevelem, megváltoztatom”: ilyen hozzáállással is borítékolható, hogy nem fog menni. A tapasztalat azt mutatja, így is lesz.  Csak ha valaki befogadja a másikat olyannak, amilyen, csak ott lehetséges változás, összehangolódás. A mennyei agapé, a mennyei szeretet és elfogadás a kulcs. Isten is így tesz velünk, olyannak fogad el bennünket, amilyenek vagyunk. S ha házastársamat is elfogadom olyannak, amilyen, akkor változhatunk együtt. Ha nem, előbb-utóbb szétmállik a kapcsolat is.

Hitben járók között is előfordul, hogy egy kapcsolat megfeneklik, s elválnak az életutak. Református lelkészként miképp viszonyul a váláshoz?

Nem vagyok váláspárti, de már fordult elő olyan, hogy azt mondtam, itt olyan mérges a légkör, hogy jobb lenne különmenni. Egyszer volt ilyen, de azóta sem bántam meg. Nehéz és fájó kimondani lelkészként, de bizony tízből nyolc esetben a második házasság sokkal jobb, mint az első. Persze senki nem örül, ha egy kapcsolat tönkremegy, de ha azzal érkeznek hozzám, hogy valami újat kezdenének, azt nem tiltom, nem tagadom, nem is tagadhatom. Jézus is emberben gondolkodott, nem sablonokban, sémákban, dogmákban. 

Pozsonyi úti református templom

Az Ön tevékenysége során is érzékelhető az országos, sőt európai trend, hogy egyre kevesebben és egyre később kötnek házasságot, vagy ez a folyamat még elkerülte a gyülekezetét?

A későbbi életkor látszik, egyértelműen. A lányok is tanulnak, s mire befejezik az egyetemet, PhD-t szereznek, már 29-30 évesek. Az, hogy valaki diploma előtt kötne házasságot, sokkal ritkább. Igazán fiatal édesanyák, édesapák sincsenek, pedig nem is lenne rossz! Egyébként a házasulók létszáma nálunk nem csökken, persze, ennek több összetevője is van: a Duna-parton vagyunk, szép környezetben, kiemelt helyen. 

Milyen lelki okokkal magyarázza, hogy a mai fiatalok nagy része a kutatások szerint sosem fog megházasodni?

Egyrészt ott van a házasságpótlék, az élettársi viszony. Sokkal kisebb a felelősség, sokkal könnyebb kihátrálni belőle. Ez ma nagyon divatos dolog. Aztán, mikor elmegyek Karácsonykor, Húsvétkor öregotthonokba, elfekvőkbe látogatni, oldani a magányt kicsit, vinni vigasztalást és Igét, sok öreg „szinglit” látok ott. Ne tudja meg, mi az a nyomorúság, ami ott fogad! Nem az a legnagyobb baj, hogy fáj itt és fáj ott, hogy már nem tudok menni, hanem hogy nem kellek már senkinek, senki nem látogat, senki nem ír. A választ nem a jelen adja meg. A jelenben az ember hetyke, fiatal, előtte a jövő, de az öregkor fájdalmába beleérezni egy-egy pillanatra s ezt átgondolni fontos lenne. Aztán, sokszor azért lesz valaki magányossá, mert látja a sok rossz példát: „Isten ments’, hogy olyan legyek, mint a fater vagy a muter!”. Úgy érzem egyébként, hogy változó kort élünk, klimax vagy kamaszkor-e, nem tudom, de benne van a változás.

Mintha ismét reformációra lenne szükség a lelkekben, hogy merjük önmagunkat átadni és merjük felvállalni azt, akit szeretünk. Hogyan lehet segíteni ebben a kétségek közt őrlődőknek?

A Baár-Madasban is, ahol tanítok, a diákokkal beszélgetve azt tapasztalom, hogy alapvetően nagyon szeretnének a fiatalok családot. Ha elvált szülők mellett élnek is, vágynak a közös vasárnapi ebédre a terített asztal körül, az együtt töltött ünnepekre. A többség szeretné ezt. Aztán a megvalósulás más kérdés. A mai kor nem kedvez a kapcsolatoknak, ahogy a magyar emberre jellemző általános depresszió sem. Ha találkozik két magyar, mit csinál? Ha kell, ha nem, panaszkodik! Ez a fő kommunikációs hídverés egymás közt. Kevés a jó szó, s az ember hajlamos erre a hergelésre azonnal rezonálni. Ez bizony nagyon árt a házasságnak is! Ha jó dolog történik velünk, azt a sors adta, ha rossz, azt az Isten méri ránk. Ez jellemző, és kihat mindenre: házasulási szándékra vagy épp arra, hogy itthon maradok-e, vagy odébbállok oda, ahol kolbászból fonták a kerítést. Ez is életkedv kérdése. „Ne örülj, Ember, ne örülj magyar fiatal, ez se jó, az is vacak!”: a nihilizmus igazán sátáni sugallat.

Ha egy kapcsolat bajban van, előfordul, hogy közösen kérnek segítséget a lelkipásztortól a felek?

Ez a ritkább. Külön-külön jönnek inkább, s ilyenkor mindig mondom, hogy gyertek együtt! Ha panaszkodik egyik vagy másik fél, meghallgatom, de nem adok tanácsot. Aztán van egy fontos pont, a lefojtott testi kapcsolat kérdése. Mikor a minta-családnál kirepülnek a gyerekek, s összeomlik a házasság. Sokszor a háttérben testi-lelki elfojtás áll, át nem beszélt, ki nem beszélt problémák. Az emberek szemérmesek, nem beszélnek erről, pedig keményen jelen van a probléma, nagyon komoly kérdés tud lenni. Sok esetben harmadik személy nélkül is meg lehet csalni valakit: kihasználni, játszani vele, ugráltatni, de oda is lehet lökni valakit önzéssel, zsarnoksággal egy harmadik kezébe. A lényeg abban lakozik, s ez már teológiai kérdés, hogy minek is tekintem a rám bízottat? Csak sodródtunk egymás mellé, vagy kaptuk Őt? 

Ön is házasember, három lánygyermek édesapja, két unoka mellett már a nagyszülői szerepet is betölti. Saját életében miképp törekszik a harmóniára, s mit ajánlana a „pályakezdő” házasoknak?

A mi életvitelünk retrográd, fordított életet élünk, a családom hét közben dolgozik, nekem a hétvégéim is foglaltak. Feleségemmel az volt a közös álláspontunk, legfontosabb, hogy ne legyen a családunkban elfojtás. Minden hangozzék el, ha lehet, ne legyen lefojtott indulat, visszatartott gondolat. A hogyanja, persze, más kérdés, a frazeológiát, a kommunikációt meg kell tanulni. De a lényeg, hogy szakadjon föl minden, ami bennünk, s ami bennük van. Istennek hála, ez bejött! Fontos, hogy kezdettől legyen őszinte a légkör.

Hitem szerint Jézus Krisztus mindig hozza a kést, és a kötelet a csuklónknál elvágja. Jézus felszabadít, nem pedig gúzsba köt. Ezt a felszabadultságot kívánnám a fiatal házasoknak, a házasság előtt állóknak is. Persze, vannak piros jelzőlámpák meg stop-táblák, de Jézus tényleg felszabadít, emberré tesz. Ő segíteni van itt! Ha ezt átélnénk, de jó lenne! Közelebb lennénk a szent hármassághoz: férfi és nő, valamint az őket megalkotó és a házasságukat megtartó Isten közösségéhez. A Biblia is azt mondja, „a hármas kötél nem szakad el”: mi ketten és az élő Isten együtt erősek vagyunk.

Az interjú létrejöttét támogatta: