Figyelmeztetés: Ez a bejegyzés - a megelőző 156-tól eltérően - nem tartalmaz egy fikarcnyi örök érvényű igazságot sem. A mű egy hosszasan elhúzódó identitáskrízis köztes állomása. Igényes olvasóknak és/vagy ortodox waldorfosoknak nem ajánlom.
Az i-re a pontot, avagy az utolsó cseppet a pohárba hagyományosan augusztus huszadika táján tesszük fel, avagy cseppentjük bele. Amikor már végképp elegünk van a rekkenő hőségből, a még mindig szabadságon lébecoló gyerekorvosból, a nyakig érő fűből és a harmadik kipukkant kerti pancsolóból, az egészet még megfeleljük egy háromnapos waldorf táborral. Ha már szar, érjen nyakig.
Péntek
Péntek
Az ebédet lekéstük. Szinte már indultunk, amikor kiderült, hogy Kisszendvicsnek még a steineri mércével mérve sincs vállalható cipője. Illetve van, több is, de mindegyikből csak egy darab, és még egy kicsit sem hasonlítanak egymásra. Az eddigi szintidőn javítva 38 perc alatt beszereztük a közeli plázából azt az egyetlen 39-es tépőzáras fiúcipőt, amit fiam hajlandó felvenni, és az ára még éppen annyira baráti, hogy nem fogok szívrohamot kapni a jövő héten, amikor ebből is csak a jobbos, avagy a balos marad.
Lekéstük a délutáni kacagtató csapatépítő sorversenyt. Sebaj, én itthon is jót kacagtam, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem elkészíteni a bevállalt tábori sütit. Pillanatok alatt megsütöttem, miután háromnegyed óra alatt kivakartam az előző napi rakott cukkini elszenesedett maradványait a sütőből. Ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács, vagy mifene.
A vacsorát is lekéstük, erről kizárólag Zöld Herceg tehet. Miután csurig pakoltam cuccokkal és gyerekekkel, megmakacsolta magát, és hosszas könyörgés, majd szentségelés ellenére sem indult. Kész, vége, megdöglött. Talpraesettségemnek és érzelmileg zsarolható rokonságomnak hála villámgyorsan kerítettem egy kölcsönkocsit. Feleakkorát, mint Zöld Herceg (Szendvicsgyerekből igazi szendvics lett a két kislány gyerekülése között), de legalább elindultunk, sőt, oda is értünk.
Az esti mesét nem késtük le. Ennek különösebb jelentősége amúgy nincs, továbbra se tudom, mi történt Sün Balázzsal, miután berágott a testvéreire. Ezúton is elnézést kérek Csukás Istvántól.
Az igazi drámák csak ezután kezdődtek: véletlenül egy gyerekkel többet csomagoltam be, mint zseblámpát. Tábori életünket egy combos családi üvöltözéssel indítottuk.
Makroszinten is akadozott a gépezet: eltűnt négy zacskó apróbojtorján virág, ezzel nem kevesebb, mint a tábor háromnapos tea-ellátása került veszélybe. Mielőtt a tábor végérvényesen megsemmisült volna, a főzős néni megígérte, hogy hajnalban kimegy a mezőre gyógynövényt gyűjteni. És tényleg lett gyógynövényfőzet:
A zseblámpa forradalom és a tea kérdés megoldása után sem következett a lazulás ideje, még mindig akadt egy - Katica tanyai budiajtóhoz méltó - logikai feladat:
Ha három testvér a szoba közepéhez rögzített emeletes ágy felső szintjén akar aludni, hogyan oldható meg, hogy egyik se feküdjön a veszélyes széleken, s mindannyian az anyukájuk mellett aludjanak (anya csak egy van)? Megoldottuk, basszus, nincs olyan tagom, ami ne sajogna.
Szombat
Hajnalban Embert elzavartam 10 üveg citromos Nestlé teáért a boltba. Biztos, ami biztos.
A reggelit nem késtük le. Csak reménykedtem, hogy a gombapapástétom bolti alapanyaga nem tűnt el a négy zacskó apróbojtorján virággal együtt.
A nap akár jól is telhetett volna, ha Farkas-Ojó egészséges marad a hegyvidéki éghajlaton, és nem vinnyog egész nap a vállamon takonytengert eregetve magából.
Kirándultunk:
Csak azért bírtam ki sírógörcs nélkül, mert arra gondoltam, hogy 12 kilométer gyaloglás egy 12,5 kilós gyerekkel a hátamon egyenértékű lehet 20 kör békebeli futással.
Aztán a kézműves délutánon ilyen furcsa izéket csináltunk:
Azt ígérték, hogy ezekből a furcsa izékből idővel ilyen szép izé lesz:
Amúgy egész nap csak örvendeztem (takonycsorgató Ojóval a vállamon): idén már nem tartozom az idétlenül feszengő újoncok közé, hanem bennfentesként mozgok a szociometriai térképen: tudom kit kell messziről elkerülni, kinél lelhet Királykisasszony a gesztenye bábuk között egy Barbie babára, azt is vágom, kitől lehet garantáltan biomentes orrcseppet kunyerálni, és kinek a hűtőtáskájában lapul egy rúd kolbász. Naná, hogy a tábor vega, annyira, hogy még a disznózsírt is pálmából készítik:
(Tényleg hasonlít egy kicsit a tisztességes állati zsiradékra, csak nem annyira finom.)
Vasárnap
Ez a nap sajnos nem telt olyan önfeledt boldogságban, mint az előző kettő.
A délelőtti szülői körön szembe kellett néznem azzal a ténnyel, amit eddig a szőnyeg alá söpörtem: a következő két hetet az óvodában fogom tölteni mászóka csiszolással, kerítésléc festéssel, kamra takarítással és sitt talicskázással. Az óvónénik a lelkünkre kötötték, hogy eszünkbe ne jusson gyereket hozni magunkkal, az óvoda jelenleg nem nekik való hely, felügyeletüket oldjuk meg külső segítséggel. Elérzékenyülve jutott eszembe drága Piri néni az állami oviból, akinek a neve hallatán ugyan Kisszendvics még nyolc évesen is ágyba pisilt, viszont nyáron is vigyázott a gyerekemre és a legtöbb, amit tőlem kért, az egy csomag száz darabos papírzsebkendő volt.
Kinyírtam Ember céges telefonját. Meg kell hagyni, furcsa egy készülék volt. Amikor gyerekpisiltetés közben belecsúszott a zsebemből a tábori vécébe, a háromnapi vega-végtermék maradvány meg se kottyant neki (én bezzeg öklendeztem halászat közben). Később ráborítottam egy üveg kristálytiszta ásványvizet, attól pedig végérvényesen megadta magát. Ember kicsit berágott, és megvonta tőlem a szeptemberi bugyipénzem.
A waldorf szokásrendszerben az a szép, hogy művelői szívesen integrálnak civil elemeket a színes hagyományok közé. A tábortűz is így válhatott a záróbuli nélkülözhetetlen részévé. Szalonnával is elég hülye szokás, kenyér és főtt kukorica sütésével viszont egyenesen hajmeresztő. A kürtőskalács nyújtott némi vigaszt:
A sötétség leszálltával itt is szépen szaporodtak a nótafák. Azt hittem, hogy a Bóbitával és a Pálkatapéterrel megússzuk. Tévedtem, a tábortűz-rituálénak szigorú szabályai vannak: idővel lecsapott az Óhájó, és a Börtönablakában. Ehhez már a kürtőskalács is kevésnek bizonyult.
Hétfő
Lélekszakadva rohantunk Budapestre, hogy a szennyes kidobálása után szaladhassunk tovább az óvodába megkezdeni a bevállalt munkákat. Este nyolc óráig csiszatoltuk a korhadt mászókát. Majdnem elkészültünk vele.
Azt már tudom, hogy a waldorf óvoda funkciói közé nem tartozik a szülők időleges tehermentesítése és a gyerekmentes időszak biztosítása sem. Azt még nem látom pontosan, hogy mégis miért jó nekem. Ezen azonban nem aggódom túlságosan, Farkas-Ojónak hála még van legkevesebb négy évem, hogy rájöjjek a titok nyitjára.
Jaj, majdnem elfelejtettem: a gusztustalan gömbőceinkből - több órás kemény küzdelem árán - ezek lettek:
Ha másért nem, már ezekért megérte.
Az esti mesét nem késtük le. Ennek különösebb jelentősége amúgy nincs, továbbra se tudom, mi történt Sün Balázzsal, miután berágott a testvéreire. Ezúton is elnézést kérek Csukás Istvántól.
Az igazi drámák csak ezután kezdődtek: véletlenül egy gyerekkel többet csomagoltam be, mint zseblámpát. Tábori életünket egy combos családi üvöltözéssel indítottuk.
Makroszinten is akadozott a gépezet: eltűnt négy zacskó apróbojtorján virág, ezzel nem kevesebb, mint a tábor háromnapos tea-ellátása került veszélybe. Mielőtt a tábor végérvényesen megsemmisült volna, a főzős néni megígérte, hogy hajnalban kimegy a mezőre gyógynövényt gyűjteni. És tényleg lett gyógynövényfőzet:
A zseblámpa forradalom és a tea kérdés megoldása után sem következett a lazulás ideje, még mindig akadt egy - Katica tanyai budiajtóhoz méltó - logikai feladat:
Ha három testvér a szoba közepéhez rögzített emeletes ágy felső szintjén akar aludni, hogyan oldható meg, hogy egyik se feküdjön a veszélyes széleken, s mindannyian az anyukájuk mellett aludjanak (anya csak egy van)? Megoldottuk, basszus, nincs olyan tagom, ami ne sajogna.
Szombat
Hajnalban Embert elzavartam 10 üveg citromos Nestlé teáért a boltba. Biztos, ami biztos.
A reggelit nem késtük le. Csak reménykedtem, hogy a gombapapástétom bolti alapanyaga nem tűnt el a négy zacskó apróbojtorján virággal együtt.
A nap akár jól is telhetett volna, ha Farkas-Ojó egészséges marad a hegyvidéki éghajlaton, és nem vinnyog egész nap a vállamon takonytengert eregetve magából.
Kirándultunk:
Csak azért bírtam ki sírógörcs nélkül, mert arra gondoltam, hogy 12 kilométer gyaloglás egy 12,5 kilós gyerekkel a hátamon egyenértékű lehet 20 kör békebeli futással.
Aztán a kézműves délutánon ilyen furcsa izéket csináltunk:
Azt ígérték, hogy ezekből a furcsa izékből idővel ilyen szép izé lesz:
Amúgy egész nap csak örvendeztem (takonycsorgató Ojóval a vállamon): idén már nem tartozom az idétlenül feszengő újoncok közé, hanem bennfentesként mozgok a szociometriai térképen: tudom kit kell messziről elkerülni, kinél lelhet Királykisasszony a gesztenye bábuk között egy Barbie babára, azt is vágom, kitől lehet garantáltan biomentes orrcseppet kunyerálni, és kinek a hűtőtáskájában lapul egy rúd kolbász. Naná, hogy a tábor vega, annyira, hogy még a disznózsírt is pálmából készítik:
(Tényleg hasonlít egy kicsit a tisztességes állati zsiradékra, csak nem annyira finom.)
Vasárnap
Ez a nap sajnos nem telt olyan önfeledt boldogságban, mint az előző kettő.
A délelőtti szülői körön szembe kellett néznem azzal a ténnyel, amit eddig a szőnyeg alá söpörtem: a következő két hetet az óvodában fogom tölteni mászóka csiszolással, kerítésléc festéssel, kamra takarítással és sitt talicskázással. Az óvónénik a lelkünkre kötötték, hogy eszünkbe ne jusson gyereket hozni magunkkal, az óvoda jelenleg nem nekik való hely, felügyeletüket oldjuk meg külső segítséggel. Elérzékenyülve jutott eszembe drága Piri néni az állami oviból, akinek a neve hallatán ugyan Kisszendvics még nyolc évesen is ágyba pisilt, viszont nyáron is vigyázott a gyerekemre és a legtöbb, amit tőlem kért, az egy csomag száz darabos papírzsebkendő volt.
Kinyírtam Ember céges telefonját. Meg kell hagyni, furcsa egy készülék volt. Amikor gyerekpisiltetés közben belecsúszott a zsebemből a tábori vécébe, a háromnapi vega-végtermék maradvány meg se kottyant neki (én bezzeg öklendeztem halászat közben). Később ráborítottam egy üveg kristálytiszta ásványvizet, attól pedig végérvényesen megadta magát. Ember kicsit berágott, és megvonta tőlem a szeptemberi bugyipénzem.
A waldorf szokásrendszerben az a szép, hogy művelői szívesen integrálnak civil elemeket a színes hagyományok közé. A tábortűz is így válhatott a záróbuli nélkülözhetetlen részévé. Szalonnával is elég hülye szokás, kenyér és főtt kukorica sütésével viszont egyenesen hajmeresztő. A kürtőskalács nyújtott némi vigaszt:
A sötétség leszálltával itt is szépen szaporodtak a nótafák. Azt hittem, hogy a Bóbitával és a Pálkatapéterrel megússzuk. Tévedtem, a tábortűz-rituálénak szigorú szabályai vannak: idővel lecsapott az Óhájó, és a Börtönablakában. Ehhez már a kürtőskalács is kevésnek bizonyult.
Hétfő
Lélekszakadva rohantunk Budapestre, hogy a szennyes kidobálása után szaladhassunk tovább az óvodába megkezdeni a bevállalt munkákat. Este nyolc óráig csiszatoltuk a korhadt mászókát. Majdnem elkészültünk vele.
Azt már tudom, hogy a waldorf óvoda funkciói közé nem tartozik a szülők időleges tehermentesítése és a gyerekmentes időszak biztosítása sem. Azt még nem látom pontosan, hogy mégis miért jó nekem. Ezen azonban nem aggódom túlságosan, Farkas-Ojónak hála még van legkevesebb négy évem, hogy rájöjjek a titok nyitjára.
Jaj, majdnem elfelejtettem: a gusztustalan gömbőceinkből - több órás kemény küzdelem árán - ezek lettek:
Ha másért nem, már ezekért megérte.
9 megjegyzés:
Köszönöm. Ennyit még senki nem segített az óvodaválasztásban.
Nem értem hogy tud egy egész család ennyi áldozatot hozni valamiért, amiben nemigen hisz. Hisz is meg nem is. Nem tudja eldönteni. Valamelyik ezek közül. Olvastam az előző Waldorfos posztodat is, de mintha nem léptünk volna előre az első év után sem. Vagy nem jól látom?
Pedig egyszerű: Királykisasszony (ugyanúgy mint a legtöbb waldorf ovis)imád óvodába járni, a két óvónéni fantasztikus, és én az óvodai nevelésben nagyon klassznak tartom a waldorf pedagógiát. A mi közösségünk (hú de hülyén hangzik) nagyon kicsi, ezért a szokásosnál is családiasabb. Természetesen vannak olyan kellékei, amin hülyére röhögöm magam (már csak undorítóan cinikus természetem miatt is), s biztos, hogy sosem lesz belőlem hadvezér ebben a csapatban, de próbálom magam jól érezni. Mély barátságokat nem kötöttem, de sokkal több a hozzám hasonló rokonlélek, mint bármilyen más közösségben. Szeretem bennük, hogy nem erőszakosak, senkiből nem akarnak elvakult fanatikust nevelni, csak az alapvető szabályokat kell betartani. Most egy kicsit félek, hogy fogjuk bírni, mert jövő héttől dolgozom (bár az otthon lebzselő waldorfos anyukák segítik nehéz sorsú társaikat, s nekem is ígérték, hogy besegítenek). Tök jó, hogy írtál Ilka, most kedvet kaptam, hogy írjak egy waldorf-dicsőítő cikket, hátha jól áll nekem:) Látom már, ahogy Anyus körbeudvarol engem, hogy szerezzek egy kis protekciót az ő angolul csacsogó Dedjének a jó kis óvodánkban.:)
Ja, és a döntő érv: utáltam óvodába járni, s még felnőttként is görcsbe rándul a gyomrom az oviszagtól. Itt nincs ilyen szag, csak friss cipó, meg levendula illat.
Azért nagyon szar lehetett a hétvége, ha a waldorf-fikázás vágya felülkerekedett az attól való félelmeden, hogy egy waldorfos elolvassa a bejegyzést - kiközösítenek - kiutálják
Királykisasszonyt stb.
Vígasztaljon a tudat, hogy 1.) az én hétvégém sokkal szarabb volt ("szereld be azokat a kurva gyereküléseket te a Fordba, nekem dolgoznom kell, és amúgy is te adtad kölcsön a kocsit"), 2.) míg 20 év múlva az én vagyonom arra megy majd el, hogy fizetem a lányaim pszichoterapeutáját, akivel feldolgozhatják az állami óviban elszenvedett traumákat, addig te önbizalomtól duzzadó lányaidnak mesélhetsz a világkörüli utazásodról. 3.y) Még a waldorfosokra is érvényes az örök alapigazság: nincsen rózsa tövis nélkül, nincs tábortűz ohájó nélkül (egész reggel az megy a fejemben).
Kár, hogy a waldorf ideológia alapvető eleme, hogy kapja be minden gyerek, akinek a szülei munkába járással töltik idejüket, ők bizony ilyen hátrányos helyzetű kölyköket nem pesztrálnak.
Hahaha!
Azért maradt két hátrányos helyzetű fiam, akiknek küldhetem a lóvét lélekápolásra a világ körüli utamról!
Oké Irma, megnyugtattál. Egyébként én nem tartom fikázásnak a posztot, csak érdekelt a motivációd. Nem semmi ovid lehetett, hogy ilyen vidám, sörrejtegető vegán táborral fizettek a múlt sebeinek gyógyításáért!
Ilka, pedig én mindig meglepődöm azon, ha egy felnőtt ismerősöm örömmel emlékszik vissza az óvodára. Nekem tömény szorongás volt ("ha nem kötöd be a cipődet gyorsan, jönnek a szenes bácsik, és elvisznek a pokolba"), és azt hittem, hogy mindenkinek az. Ha módomban állna, megkímélném a gyerekeimet a Piri néniktől.
Jaj, Ilka, nem az ovim volt zorkó, hanem az én lelkem!:) De már jól vagyok és túltettem magam a traumán!
Megjegyzés küldése