Szerző: Lotte
Nekem a bodza hozza el az igazi nyarat, illatos fehér virágtányérjáról valahogy visszakacsint a nagybötűs Élet. (Ahogy Csoóri Sándor írja: "Szoknyát varrat a bodza,/Így készül a tavaszra./Csipkés szélűt és puhát,/Épp olyat mint nagyanyja./Mert ha nem varratna,/Hát csupasz maradna.") A bodza szépsége nem hivalkodó, inkább otthonos, vázába ritkán kerül, de hordoz valami mélyen nőieset: gyógyító, oltalmazó, szomjat oltó, s ha egyszer megérint valakit, az soha többé nem felejti.
Nagypapám szörpöt és ivólevet készített belőle minden kora-nyáron, unokái közt stampedlivel mérte a vágyott hűs, halványsárga italt. Illata konyhájukban a közelgő nyári szünetet jelezte nekünk, kisiskolásoknak. Mikor megvettük kertes házunkat, épp ősz volt, egyenként örvendeztem a kócos törzsű diófa méretes terméseinek, s közben észre se vettem a garázs mögött szerényen meghúzódó, fácskává öregedett bodzabokrot.
Aztán eljött az első tavasz, s az ősszel szedett dió mellé felsorakozott a kert második hasznos növénye: a bodza. Repesve vártam a betakarítást, s az első igazán saját szörpöt. Pedig ekkor még nem sejtettem, mennyiszer kell majd hozzá fordulnom, s telente teát főzni szárított virágzatából köhögő-ugató, örökké beteg gyerekeinknek.
A bodzaszörp készítése egyébként hálás dolog, a befőzés-félék gyerekjátéka. A folyamatból talán az üvegmosás és üvegfeltöltés a legundokabb (és legragacsosabb). A sűrű cukorszirup készítése (egy részét mindig karamellizálom, hogy a szörp szép, aranyszínű legyen), a citrom (sárga és zöld) karikázása, a virágok öblítése (ami nem is feltétlen muszáj) cseppet sem megerőltető tevékenység. Ahogy az áztatás napjai sem, napjában egyszer-kétszer ellátogatni egy méretes fakanállal a nagy szörpös bödönig, azt megkevergetni, s közben magunkban megveregetni vállunkat, hogy milyen jó gazdasszonyok is vagyunk - kimondottan élvezetes dolog!
A bodza mellé az elmúlt évek folyamán egy társutas is belépett, méghozzá nem más, mint Bodza Asszonyság állhatatos udvarlója, hűsítő Menta Úr. A nyár másik nagy íze vitathatatlanul az övé, így a terasz alatti kis ficakba mentát telepítettem, ami kiirthatatlanul terjedt el az alig négyzetméternyi kis földdarabon. Egy ideig csak zöld leveleivel kísérte az italokat és fagyikat, aztán önállósult, s maga is szörpalapanyaggá lett.
És idén végre elérkezett a házasítás ideje, az egynemű bodza- és mentaszörpök mellett elkészül a várvavárt bodza-menta koprodukció! Rossz dolog tuti nem sülhet ki belőle. Lesz mézes társítás (ha már frigy, legyenek mézeshetek, nemde?), és hétköznapias, cukrosan édes életre való.
Aztán jöhet a kánikula: ha jég is van, nem érhet minket meglepetés!
Végezetül még annyit, hogy jön a bodzaszörpnek a fentieknél kicsit értelmezhetőbb receptje is, Szofival hétvégén együtt pancsoljuk össze, várjátok ki a tutit, élőben közvetítünk majd! (Addig is a lényeg, hogy nem érdemes belőle keveset csinálni, mert gyorsan fogy!)
Átmeneti lehűlés ide vagy oda, fut előre a természet feltarthatatlanul, pattanásig feszülnek a bodzavirág bimbói, lassan elárasztják bódító, édeskés illatukkal a kertet. Elérkezik az éves bodzaszörp-készítés ideje, épp jó ütemben, néhány napja kifogyott az utolsó üvegünk is tavalyról.
Nekem a bodza hozza el az igazi nyarat, illatos fehér virágtányérjáról valahogy visszakacsint a nagybötűs Élet. (Ahogy Csoóri Sándor írja: "Szoknyát varrat a bodza,/Így készül a tavaszra./Csipkés szélűt és puhát,/Épp olyat mint nagyanyja./Mert ha nem varratna,/Hát csupasz maradna.") A bodza szépsége nem hivalkodó, inkább otthonos, vázába ritkán kerül, de hordoz valami mélyen nőieset: gyógyító, oltalmazó, szomjat oltó, s ha egyszer megérint valakit, az soha többé nem felejti.
Nagypapám szörpöt és ivólevet készített belőle minden kora-nyáron, unokái közt stampedlivel mérte a vágyott hűs, halványsárga italt. Illata konyhájukban a közelgő nyári szünetet jelezte nekünk, kisiskolásoknak. Mikor megvettük kertes házunkat, épp ősz volt, egyenként örvendeztem a kócos törzsű diófa méretes terméseinek, s közben észre se vettem a garázs mögött szerényen meghúzódó, fácskává öregedett bodzabokrot.
Aztán eljött az első tavasz, s az ősszel szedett dió mellé felsorakozott a kert második hasznos növénye: a bodza. Repesve vártam a betakarítást, s az első igazán saját szörpöt. Pedig ekkor még nem sejtettem, mennyiszer kell majd hozzá fordulnom, s telente teát főzni szárított virágzatából köhögő-ugató, örökké beteg gyerekeinknek.
A bodzaszörp készítése egyébként hálás dolog, a befőzés-félék gyerekjátéka. A folyamatból talán az üvegmosás és üvegfeltöltés a legundokabb (és legragacsosabb). A sűrű cukorszirup készítése (egy részét mindig karamellizálom, hogy a szörp szép, aranyszínű legyen), a citrom (sárga és zöld) karikázása, a virágok öblítése (ami nem is feltétlen muszáj) cseppet sem megerőltető tevékenység. Ahogy az áztatás napjai sem, napjában egyszer-kétszer ellátogatni egy méretes fakanállal a nagy szörpös bödönig, azt megkevergetni, s közben magunkban megveregetni vállunkat, hogy milyen jó gazdasszonyok is vagyunk - kimondottan élvezetes dolog!
A bodza mellé az elmúlt évek folyamán egy társutas is belépett, méghozzá nem más, mint Bodza Asszonyság állhatatos udvarlója, hűsítő Menta Úr. A nyár másik nagy íze vitathatatlanul az övé, így a terasz alatti kis ficakba mentát telepítettem, ami kiirthatatlanul terjedt el az alig négyzetméternyi kis földdarabon. Egy ideig csak zöld leveleivel kísérte az italokat és fagyikat, aztán önállósult, s maga is szörpalapanyaggá lett.
És idén végre elérkezett a házasítás ideje, az egynemű bodza- és mentaszörpök mellett elkészül a várvavárt bodza-menta koprodukció! Rossz dolog tuti nem sülhet ki belőle. Lesz mézes társítás (ha már frigy, legyenek mézeshetek, nemde?), és hétköznapias, cukrosan édes életre való.
Aztán jöhet a kánikula: ha jég is van, nem érhet minket meglepetés!
Végezetül még annyit, hogy jön a bodzaszörpnek a fentieknél kicsit értelmezhetőbb receptje is, Szofival hétvégén együtt pancsoljuk össze, várjátok ki a tutit, élőben közvetítünk majd! (Addig is a lényeg, hogy nem érdemes belőle keveset csinálni, mert gyorsan fogy!)
3 megjegyzés:
Bizony!
Ha tudnátok, boldogult iskolás korunkban mennyi kenyeret pusztítottam Lottéék konyhájában! -Itt az ideje, hogy új, asszonykákhoz méltó közös konyhai korszakba lépjünk!
ja, és az az elő kép gyönyörű!
Basszus, lenyúltátok a heti antigasztro-heti muníciómat, én is a bodzaszörpről akartam írni, legalább valami nagyon tuti receptet írjatok, ami fényesebb sikerrel kecsegtet, mint amit én kutyultam!:)
Megjegyzés küldése