2012. március 27., kedd

Heti Muníció: Kirándulás a Zsolnay Negyedben

Szerző: Fakirma

Talán emlékeztek, nemrég írtam egy lelkendezős bejegyzést a pécsi felújított Zsolnay Gyártelepről. Azt is elhatároztam, hogy Embert addig nyaggatom, amíg el nem visz engem Pécsre házassági évfordulót ünnepelni. Akkor még nem sejtettem, hogy álmom minden nyaggatás nélkül valóra válik (no, nem az édes kettesben ünneplős része, hanem a pécsi kiruccanás).
 Kedden, ahogy a baleseti sebészeten üldögéltünk egy törés-gyanús mutatóujjal, Szendvicsgyerek benyögte, hogy pénteken Pécsen lesz vívóversenye, ami az ő részvétele nélkül talán megrendezésre sem kerül. A röntgen-leletre várakozva tulajdonképpen vágyakozva gondoltam arra, mennyivel egyszerűbb és olcsóbb lenne az élet egy alaposan eltört mutatóujjal. Az orvos azonban vigyorogva közölte, hogy csak egy kis rándulásról van szó, s ha pihenteti a kis élsportolónk, a pénteki meccsre már kutya baja sem lesz. A pihentetés lelkiismeretesen megtörtént, két napig Szendvicske bebugyolált kézzel és mártír arccal íratta a leckét az osztálytársakkal. S valóban, a kímélő életmódnak köszönhetően péntek reggel a család kocsiba vághatta magát, és elindulhattunk a pécsi kirándulásra (pontosabban Bendőt itthon hagytuk az osztálytársakkal társasjátékozni, ő nem fért be az autóba).
 Gondoltuk, ha már Pécsen vagyunk, nem szaladunk haza a verseny után, hanem eltöltünk egy családi hétvégét a városban. Így hát nekivágtunk a városnak  Hoppla nyuszi pécsi útikalauzával felszerelkezve (ez Bartos Erika egyetlen könyve, amit meg tudok bocsájtani neki).
 No, ne valami kulturális turnét képzeljetek el, elsősorban a játszótereket és fagyizókat céloztuk meg, és természetesen a kedvemért a kikupálódott Zsolnay Negyedet:




Remélem, a képek önmagukért beszélnek. Felejthetetlen élményt jelentett a város szélén található gyárterületen bolyongani, ennek élvezeti értékét a három megvadult, és a történelmi emlékek iránt közönyös gyermekem sem tudta jelentősen rontani:



A régi épületek egészen lenyűgözőek voltak, számomra most vált világossá, hogy Zsolnayék nem véletlenül váltak világhírűvé, még az újonnan odaálmodott kockakomplexumok sem tudták lényegesen rontani az összhatást (ezeket bosszúból le se fényképeztem). A felújított Negyednek jellegzetesen új "szaga" volt, a szombat délután ellenére is csak kevesen lézengtek, még egy tisztességes japán turista csapattal sem futottunk össze. Még ennél is jobban elkeserített, hogy egyetlen kiülős kocsmát sem találtunk, remélhetőleg a hiánypótló intézkedések hamarosan megtörténnek. Játszótérből viszont akadt bőven, négyet is felfedeztünk egymás hegyén-hátán, így hát órákat aszalódhattunk a Napon. Ez a bájos, Zsolnay-kerámiával kirakott babaház is az egyik játszótér tartozéka:


A legnagyobb élményt a gyerekeknek a látogató központban berendezett Interaktív Varázstér jelentette. Az alsó szint tulajdonképpen pihenő helyként funkcionál, használatáért nem  kell fizetni, viszont a gyerekeknek jó móka, és az elgyötört szülők is kiliheghetik magukat. Található itt görbe tükör, párnacsata-sarok, hatalmas iskolai tábla, Foucault inga és néhány hintaágy is:



Az emeleten található a valódi kiállítás. A Csodák Palotájához képest nagy előny, hogy mindössze egy szobát töltöttek meg bűvös szerkentyűkkel, így kevésbé reménytelen a végére jutni. Az ára is családbarát, hat éven aluliaknak ingyenes, felnőtteknek 500, diákoknak 250 Ft. Alig tudtam elhurcolni a kölyköket, Szendvicsgyerek kedvence a repülőgép-szimulátor volt, Kisfarkasunk főleg egy mikrofonnal összekötött fejhallgató végén ücsörgött meglehetősen bambán, miközben saját visszhangját hallgatta, Királykisasszonyt pedig az ügyességi játékok nyűgözték le:


A Pirogránit Udvarban ért véget felfedező kirándulásunk: miközben épp egy török-kori játszóházban mulatozott a nép, Királykisasszony hisztériás rohamot kapott holmi nemez-tulipán miatt, így a lehető leggyorsabban távoztunk a rendezvény színhelyéről:


 Amint láthatjátok, a Zsolnay Kulturális Negyednek csak a töredékét sikerült felfedeznünk, ennek ellenére bátran ajánlom Nektek gyerekestül és gyerekek nélkül is. Nagyon jó kis nyári programnak tűnik, biztos nagyobb lesz a nyüzsgés, mi elhatároztuk, hogy visszatérünk egy hosszabb turnéra. Akkor talán kultúrából és sörből is több jut nekünk, és Pécs városát is alaposan szemügyre vesszük. Mert tulajdonképpen a vívótermen kívül csak a képen látható szerelmes lakatfalat láttuk, ezt viszont több ízben is. Hála Bartos Erikának. Ő ugyanis nem átallott szív alakú lakatokat is pingálni mesés útikalauzába, s Királykisasszonyunk az élet nagy csalásaként élte meg, hogy a valóságban csak ronda, rozsdás kutyaközönséges lakatokat találtunk. Aki véletlenségből mégis felfedezne a képen egy nyamvadt szív alakút, legyen szíves jelezze, a becsületes megtaláló értékes ajándékban részesül!


7 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Az Erzsébet téren van egy szerelmesek fája és legalább négy-öt szív alakú lakat is van, köztük egy kifejezetten nagy is, kb. akkora, mint egy kutyafej. Nekünk mindig arra kell menni oviból hazafelé.
Amúgy ez egy hálás téma, hogy kinek miért megy az agyára Bartos Erika. Engem ingerel, főleg sokadszorra. De gyerekként más lenne.

Réka

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Hála Neked, talán sikerül Királykisasszony életbe vetett bizalmát visszaállítani, feltétlenül megszemléljük a lakatokat!
Be kell vallani, hogy ez a Bartos Erika tényleg tud valamit, bármennyire is irritál. Amúgy Bogyó és Babóca azért nem is olyan vészes, néha egész jó pszichológiai érzékről tesz tanúságot a nőci.De azért ezt nem jó szívvel vallom be, és csak itt suttogom a lábjegyzetben.

anyus írta... [Válasz erre...]

És ez?:
http://www.youtube.com/watch?v=Vmg6dl9tais
:)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Ez övön aluli volt, azt hiszem, kimeríti a trollkodás fogalmát:)
Akkor már inkább futás Párductestűvel!

anyus írta... [Válasz erre...]

Miért? Sztem egész jó pszichológiai érzékről tesz tanúságot :)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)))Rendben, megadom magam! Azt hiszem, most elmegyek futni egy MP3-mal a fülemben, és a Kiskalász zenekar adja hozzá a ritmust!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Szerintem príma volt a Kiskalász zenekar, a rajz is, csak még a végére hiányzott az, hogy valakit belegyömöszölnek egy kényszerzubbonyba.
Nem is tudom, hogyan lehet ilyen rettenetre bukkanni az interneten. Alig tudtam elaludni.

Réka

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...