Hétfői adásszünet című sorozatunkban most egy olyan fiatal hölgyet kérdeztünk, akit műsorvezetőként ismerhetünk az MM-ből, ám televíziós élete ennél sokkalta színesebb.
A kulisszák előtti és mögötti világról Csabai Kingával beszélgettünk.
De hiányzik, hiányoznak! Bár sok barátom, kollégám már itt él Budapesten, sőt a családom nagyobb része is. A Miskolci Regionális Stúdió egy igazi kis család volt, szerencsére januártól sok ottani kollégám kapott itt, az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisán munkát, így én is „visszakaptam kicsit a családomat.”
Milyen gyakran jársz haza? Ott voltál például a Kocsonyafesztiválon?
Sajnos nem elég gyakran. Általában egy hónapban egyszer sikerül. Édesanyám ezt nem viseli könnyen, és nekem is nagyon hiányzik. Ahogy hiányzott ebben az évben a Kocsonyafesztivál is. Az első alkalom volt, hogy kimaradt. De ha már nem sikerült hazautazni, egy kicsit a fesztivál utazott ide, mert bemutattuk a műsorban is. Persze ez nem az igazi. De fontosnak tartom, hogy egyre többen tudják: nem csak nyáron, az Operafesztiválra érdemes Miskolcra jönni, hanem télen is a Kocsonyafesztiválra! Meg persze máskor is…
Egyetemistaként kezdtél tévézni, először a Miskolci Városi Tévénél. Hogy kerültél oda?
Politológus-hallgató voltam Miskolcon, és annyi azért körvonalazódott a szemem előtt, hogy nem kapkodnak a politológusok után. Így amikor ajánlottak egy gyakorlati lehetőséget a városi tévénél, éltem vele, és ott ragadtam. Jó iskola volt. Mindenben kipróbálhattam magam, nagyon fiatalon kaptam saját műsort, ezeket az adásokat mai fejjel már vicces újra nézni. Én nem bíztam volna magamra ilyen nagy feladatot, de sokat segítettek a kollégák, főleg az operatőrök, vágók, tehát, akikkel közvetlenül, naponta együtt dolgoztam. Ma is eszembe jutnak a jó tanácsaik, most is ezekből élek.
Nagy volt a váltás a városi tévé és a királyi televízió között?
Nem. A mikrofont mindenhol ugyanúgy kell fogni. De persze bele kellett tanulni a fővárosi rendszerbe. A pesti szerkesztők nagyon szigorúak voltak velünk. Sokan lehet, hogy sírva szaladtak volna haza, nekem nem lehetett, inkább próbáltam tanulni a hibáimból. A „regiben” nagyon jó csapat volt, különös összetartás alakult ki, de nem csak egy szerkesztőségen belül, hanem az összes regionális stúdiót tekintve. Máshogy kacsintunk össze a folyosón ma is, mi, akik regionális stúdiókból jöttünk.
Fiatal korod ellenére alaposan bejártad a televíziós és rádiós szakmát: voltál szerkesztő, riporter, vezettél híradót, tudósítottál is. Melyik szerep áll legközelebb hozzád?
Hmmm, nehéz kérdés. Tévésként kezdtem, úgyhogy mindenképpen a tévézés. Bár mostanában sokszor jut eszembe, hogy hiányzik a rádió is. A tévén belül inkább riporternek tartom magam, bár már rég csináltam. Ami a legnagyobb adrenalin lökés, az a tudósítás valamilyen rendkívüli dologról: árvíz vagy bankrablás, MALÉV-leállás... Ezekben a helyzetekben nagyon összehangoltan kell dolgozni a stábbal, és sok dologra figyelünk egyszerre. Nagyon fárasztó.
Kamera előtt vagy a háttérben dolgozva érzed jobban magad?
Mindkettőnek megvan a szépsége. A lényeg, hogy vagy valamit én mondhatok el a nézőknek, vagy az én ötletem alapján szereznek róla tudomást.
Most is kettős szerepben dolgozol: szerkeszted a Ma Reggelt és képernyőzöl is: a Megoldások Magazinjánál vagy műsorvezető. Van favorit?
Nincs. Bár a Ma Reggel a régebbi szerelem. Nagyon-nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor beállhattam ebbe a csapatba, és hogy ilyen komoly, nagy múltú kollégákkal dolgozhattam együtt. Most az MM-ben például megint együtt dolgozunk Süveges Gergővel, csak más szerepben.
Melyik ad nagyobb szabadságot: a szerkesztés, mikor te dönthetsz bizonyos témák felvetéséről vagy a műsorvezetés, mikor te irányíthatod egy beszélgetés vonalát?
Mivel szerkesztőként azt szeretem, ha a műsorvezetőim fegyelmezettek, és tartják magukat ahhoz, amit megbeszélünk, vagy amit a „fülükre mondok”, ezért én is igyekszem ehhez igazodni, amikor én vagyok a műsorvezető. Szóval azt hiszem, szerkesztőként több saját döntésem van.
Mi stresszesebb: reggelente végigizgulni, hogy minden a helyén legyen a műsorban és egyik beszerkesztett interjúalany se késse le a reggeli dugóban a kezdést vagy kamera elé ülni az MM-ben?
Reggelente ezeken kívül még sokkal több mindenen kell izgulni, úgyhogy ez a stresszesebb. A műsorvezető adja az arcát az egészhez, és nekünk a vezérlőben nagyon sok szálat kell összefogni ahhoz, hogy ő a stúdióban biztonságban legyen, és támaszkodhasson ránk. Arra törekszünk, hogy bármi történik, vagy bármit is csinál, tudja, hogy mi figyelünk, megoldjuk, és tudjuk követni, vagy korrigálni.
Ki a legfőbb kontrollod, kinek a szakmai értékítéletében bízol?
Nincs egy valaki. Ha valami felzaklat, vagy elbizonytalanít, esetleg igazságtalannak érzem, több emberrel is megbeszélem, és összefésülöm a különböző álláspontokat, véleményeket.
Biztos adódtak már necces és vicces pillanatok is. Mi a kedvenc sztorid?
Necces igen. Híradós időszakomban volt ilyen főleg. Egyszer interjút akartam készíteni egy úrral, aki ki akart menteni egy asszonyt a megáradt patakból (sajnos nem járt sikerrel). A szerencsétlenül járt asszony egyik családtagja viszont rám támadt, úgy érezte, hogy hiénák vagyunk, pedig mi nem a tragédiát akartuk megmutatni, hanem az életmentőt. Elkezdte kicsavarni a kezemből a mikrofont, majdnem eltörte a karomat. Annyira megdöbbentem, hogy csak annyit tudtam kérdezni: „most ezt komolyan gondolja?”. A kollégám mentett meg végül. Persze, vicces esetek is voltak. De az a mi titkuk marad. Így fair.
Egyébként van időd tévézni? Mi a kedvenc műsorod mostanság? - Sajátot nem ér mondani!
Kell, hogy legyen időm. Főleg híradót nézni. Persze akkor még ritkán vagyok otthon. Amúgy ha tehetem, csak tematikus csatornákat nézek. Imádom az állatokat, a természetet, az ismeretterjesztő műsorokat.
A munkahelyeden alakultak ki barátságok, vagy „csak” szakmai kapcsolatok kötnek oda?
Nem. Ez életforma. Nem ér véget az épületen kívül. Bárcsak annyi időm lenne, hogy minden barátomat, volt kollégámat meg tudnám kérdezni, hogy mi van velük, hogy vannak!
Van valami titkos vágyad? Egy műsor vagy egy szerep, amiben megpróbálnád magad?
Jól érzem magam a mostani kihívásokban. Ilyesmit akkor szoktam érezni, ha kinövöm a feladataimat. Most ilyesmiről még közel sem beszélhetünk.
Munka után ki vár otthon?
Szerencsére nem az üres lakásba megyek haza. És szerencsére van olyan is, aki leviszik a kutyát, ha 12-14 órát dolgozok.
Összefér az intenzív munkával a családalapítás? Hogy látod, ha valaki kisbabát szül, és kiesik a munkából egy időre, nagyon nehéz visszakapaszkodni?
Nem tudom, még nem próbáltam. A kolléganőim példája lebeg a szemem előtt. Nekik sikerült, bár tény, hogy komoly logisztikai kérdés.
Ha feltöltődésre vágysz, mi ad új erőt? Van hobbid?
Futás az erdőben, vagy tópart. Olyan hobbikat kellett választanom, amik egy ír szetter igényeivel is egyeznek. De barátok, színház, mozi, minden jöhet. Ritka, ha ahhoz van kedvem, hogy otthon üljek. Leginkább aludni van kedvem otthon, de ahhoz nagyon! Fárasztó a hajnalozás.
Végezetül, megosztanád velünk egy kedvenc zenédet?
Népzene. Bármi, ami népzene. Sajnos énekelni nem tudok, de hallgatni nagyon szeretem!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése