2012. március 29., csütörtök

Riposzt: Késésben - Miért szülünk egyre később?

Szerző: Lotte  



A friss Válaszban Élő Anita tollából olvasni egy összeállítást Öreg anyáink címmel a bosszantóan lassacskán beérkező 2011-es népszámlálási adatok eredményeiről. A cikkben Vukovich Gabriella, a KSH elnöke kommentálja az adatokból felsejlő tendenciákat, melyben  az el- és bevándorlás; a népességfogyás regionális eltérései; a drámaian alacsony, ostromállapotokat idéző születésszám kérdései mellett szó esik arról a jelenségről is, hogy mára olyannyira kitolódott a gyermekvállalás átlagos ideje, hogy a biológiailag optimális húszas "évjárat" helyett sokkal inkább a késő-harmincas, kora-negyvenes éveikben járó nők szülnek.
Ezt a kérdéskört járjuk egy kicsit körbe mi is a mai Riposztban.
A rendszerváltás idején, amit a mai harmincasok fiatal felnőtt fejjel éltek meg, az akkori harmadik X-es generáció női tagjainak nagy része már túl volt az első szülésén - ahogy a harmincas éveik elején járó férfiak is általában már apává váltak. Mára ugyanez a korosztály még szinte meg sem kezdte termékeny éveit. Jelenleg úgy állunk, hogy a 30 éves nők közel fele (48%) gyermektelen!
Saját tapasztalataim is ugyanezt igazolják. Huszonkilenc éves voltam, mikor első kisfiam született, s bár lelkem mélyén már késésben éreztem magam, korántsem számítottam idős kismamának a Szent István Kórház szülészetén. Ahogy másfél évvel, sőt három és fél évvel később visszatérve sem! A szülészetekről valóban eltűntek a fiatal nők, s manapság inkább 30-35 évesen válnak a nők anyává.
Kamarás Ferenc demográfus szerint ezzel gyakorlatilag "vége a kétgyerekes családmodellnek, pedig a nők vágynak babára, de tömegessé vált az akaratlan gyermektelenség."
Ezen pedig nem változtat az a tény sem, hogy míg minden női korosztályban csökkent a születésszám, addig a legidősebb, még éppen szülőképes (és utolsó termékeny pillanatait kétségbeesetten kihasználó) nők, azaz a 35-44 évesek több gyermeket hoznak világra, mint korábban - zömmel elsőszülöttjüket. Ezért aztán a nehézség sokszor az óvodai szülői értekezleteken: nem tudni, vajon az anyuka, vagy a jó karban lévő nagyi ül-e a kisszéken?
Pedig gyereket szülni negyven felett nemcsak egészségileg kockázatosabb, de azonnal pörög a belső számláló is, ilyesmik villódzanak bennünk: mire leérettségizik hatvan felé robogok; örülhetek, ha megélem az esküvőjét; valószínűleg sosem vehetem kisunokámat a kezembe, hisz nem élem meg születését - legalábbis, ha marad a jelenlegi tendencia.
De vajon miért szakadtunk el ennyire a testünk kínálta, lelkünk vágyta valóságától?
A válasz talán abban rejlik, hogy a mai harmincas generáció nagy része már sérült vagy csonka családból érkezett, sok bizalmatlansággal, csalódással és kétellyel, no meg nagy adag elvárással a tarsolyában. Kritikusak vagyunk, a kritikánk pedig nem mindig konstruktív és elemző, inkább morcosan követelőző, mert az elvárásainkhoz igazodik, azok pedig igen magasak.

Mert valljuk be, idealizált képeket kergetünk, lángolást és örök fiatalságot vágyunk, filmszerűen szeretnénk élni az életünket. Ilyenek vagyunk mi,  mai harmincasok. Eltávolodtunk a valóságtól, és emiatt örök késésben vagyunk. Halogatjuk az elköteleződést, halogatjuk a gyermekvállalást egy még szebb, még jobb, még boldogabb élet reményében.
Közben nincs józanító külső kontroll, s a kollektív, túlidealizált szemlélet egyre több elvárást fakaszt: lepedőakrobata és örökkön fitt fiatal nő; jó háziasszony és figyelmes feleség; intellektuális, tájékozott partner és munkájában sikeres asszony, és persze, odaadó anya. Nő legyen a talpán, aki nem zizzen bele ebbe a saját magunk támasztotta követelményrendszerbe!

Így leszünk örök-elégedetlen, frusztrált és levegő után kapkodó késő-harmincasok és kora-negyvenesek, ha nem valósul meg az álmunk, pedig egyre több feladatunk van, hisz az előttünk és az utánunk masírozó generációk egyaránt ránk szorulnak. Csoda, hogy az ötödik X-re jó eséllyel kinyuvadunk testileg és lelkileg?!
A  mi generációnk késésben van. De jó lenne legalább az utánunk jövőknek odasúgni valahogy, hogy újítsanak, és korábban kezdjék el a valóságot élni!

11 megjegyzés:

anyus írta... [Válasz erre...]

Szültem huszon-, harminc- és negyvenévesen is. A szülésben és regenerációban nem volt különbség, de az éjszakázást, gyerekhurcolást sokkal kevésbé bírom öregen. És még a barátaimtól is visszahallottam h milyen ciki lesz neki iskolás korában az anyja...

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Én nem származom csonka családból, mégsincs gyermekem 31,5 évesen. Ennek oka nem is az, hogy nem köteleződtem el, merthogy majd' 5 éve férjezett vagyok. Sokszor a biológia szól közbe, és ezzel egyre többen vagyunk így. Évek múltán derülnek ki olyan bajok, amik miatt késik a gyermekáldás...

Lotte írta... [Válasz erre...]

Nálunk is van hasonló helyzet a családban,évek telnek el kisbabára várva, s mintha egyre több párt szorítana ez a helyzet magyarázhatóan, vagy akár ok nélkül. Az biztos, hogy minden lehetséges segítséget meg kellene adni azoknak, akik gyereket szeretnének, de valamiért késik az áldás.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

amíg áz állam nem támogatj a családokat erőteljesen, hanem még bünteti is őket a bölcsődei díjak brutális emelésével, addig ne várjanak bébibúmot. most hogy így súlyt minket a kormány, mi is elgondolkodunk újabb babán.

azb hogy miért később szülnek a nők: szerintema világ megválktozott: régen nem volt más csak munka meg 2 db tv cdsatoirna, esetleg kirándulás hétvégente. ezzel szemben ma ipad, facebook stb...jobban leköti az embereket, nem akarnak még fiatalon rabszolgák lenni a gyerek melett.

piri írta... [Válasz erre...]

Azért a családi adókedvezmény neked sem lehet rossz! Ez a kormány legalább visszaállította a 3 éves korig tartó gyest is, és méltányolja, ha valaki gyereket nevel. A korábbi időben senki nem foglalkozott ezzel!

Szofi írta... [Válasz erre...]

Amikor én voltam huszonéves, nem nagyon volt körülöttem olyan fiú, akihez hozzá lehetett volna menni (nem a körülményei miatt, hanem mert nem volt rá érett), a lányoktól viszont kevésbé állt távol ez a gondolat.

Kivétel a keresztény közösségben nevelkedetteket, akik viszont jórészt maguk közt házasodtak.

Pedig én a húszas éveim elején-közepén késznek éreztem magam a családalapításra.

Aztán jött egy kallódó néhány év,
én a helyemet kerestem, és egyre bizonytalanabbá váltam. A körülöttem levő fiúk viszont évről évre ugyanannyira nem voltak házasságkészek, mint öt évvel azelőtt, legfeljebb cinikusabbak, lelkileg elhasználtabbak. (nem ugyanazok a fiúk, csak idősebb példányok)

Végül 30 évesen mentem férjhez,a nem-keresztény társaságomban kirívó esetként, a keresztény barátaim között kissé későn.

Azóta, amennyire látom, a lányok is alkalmazkodtak trendhez és a fiúkhoz,és ők sem nagyon gondolnak hamarabb családalapításra. Kár.

aszterik írta... [Válasz erre...]
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
aszterik írta... [Válasz erre...]

Szerintem akinek fontos, az hadd dolgozzon az "álmaiért" vagy céljaiért gyerekszülés előtt, az "ilyennek" talán jobb, mint ha frusztráltan szülne gyereket ("nem jöttek össze a dolgok, inkább szülök egy gyereket"), és esetleg a gyerektől várni, hogy ő majd megvalósítja a feladott célokat. Tényleg túl nagy az elvárás a mai fiatal nőktől, tanuljon is az a nő, dolgozzon is, családja is legyen, nem mindenkinek sikerül ezt kafán összeegyeztetni, meg azért a munkaerőpiaci körülmények se nagyon kedveznek a szülési kedvnek. De ahogy olvastam, előnye is lehet annak, ha valaki későn szül: érettebben fog neki az anyaságnak, nem lesz hiányérzete, hogy valami még kimaradt az életéből. Szóval akinek még nem nőtt be a feje lágya vagy nem érzi a természet parancsát akkor, amikor biológiailag a legoptimálisabb/optimális volna szülni, az talán jobb, ha vár, mint hogy örökké elégedetlen, frusztrált anya váljon belőle. Persze a tologatás meg magában rejti az időből kicsúszás veszélyét.

Éva írta... [Válasz erre...]

Szültem '77, '83, '87-ben. Elsőt 23 évesen, csupa 18-20 éves kismamák között:) Szerintem akkor nekünk felocsúdni se volt időnk a dolgokhoz. Rövid együtt járás, eljegyzés, esküvő, szülőknél kisszoba és jött is a gyerek! Ma szerintem túl sokat "gondolkoznak" a fiatalok.Mindig van egy indok a halogatásra. Ja azt elfelejtettem írni, hogy unokám még nincs. Első gyerekem mondjuk fiú:)
Nagymamám 19 évesen szülte az anyukámat, ő engem 18 évesen.41 évesen nagymamává tettem az anyukámat, én meg itt vagyok 57 évesen! Nem jó az út amin haladnak a fiatalok ez ügyben! A sajátjaim se!Sajnos!

Szofi írta... [Válasz erre...]

Azt hiszem, ahogy gyerekkorunkban nem hisszük el, hogy mi is meghalunk, a gyerekkor kitolódásával ez az érzés is tovább marad meg. Így egyszerűen nem fogjuk fel, hogy a lassan beérő gyümölcsökről ideje gondoskodni, vagy legalábbis nem motivál.
Most, hogy az várom, megfoganjon a harmadik gyerekem, most van először, hogy minden elveszett hónappal az együtt töltött közös időt temetem. És igen, a leendő unokáimmal töltött közös időt is.

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Szofi, tökre tudom miről beszélsz, én az elsőre várva éreztem ezt, de utólag te is áldani fogod az eget, hogy pont az az ondósejt találkozott pont azzal a petesejttel, és nem egy (vagy két vagy sok) hónappal korábban történt meg a "randevú".

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...