Ki vagy-vagy a nagy családban?

Szerző: Onleány

 
Olaszos nagycsalád vagy kevesen együtt?

Hál'Istennek sokan vagyunk. Folyamatos az átrendeződés, és ez jó. Nem tagcserére gondolok, hanem az erővonalakra, vonzásokra és taszításokra. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg mintázat áll még előttünk. (Szofi)

Nagy, hangos család - nagy, teli fazék mellett. Ezt szeretem! (Lotte)

Azt hiszem, abban a pillanatban bolondulnék meg véglegesen, amikor körbetekintve magam körül nem találnék minimum nyolc embert, akivel csacsoghatok. (Fakirma)

Házitűzhely a szűk családon túl is, vagy rezerváltság?

Nekem fontos a csigaházam, szeretem tudni, hogy hogy ott csak én, vagyis mi. Ezért nem bírnám a folyamatos átjáróházat. Talán ha egyszer megtapasztalom, milyen nagy lakásban, esetleg házban élni, ahol a látogató nem rögtön az ágyamban van... Egyébként meg szeretem a kommunát is egy darabig, csak mindig legyen egy egérút! (Szofi)

Miután mi vagyunk a családban "a kisgyerekesek", nálunk lüktet a család ütőere. Szerencsére nagy a ház és nagy a kert, elférnek benne vérszerinti és fogadott rokonok, keresztszülők és barátok. Én meg egyre nagyobb bográcsokat töltök meg, és egyre több poharat veszek. Hála Istennek! (Lotte)

Húsz évesen büszkén röpültem ki a családi fészekből, aztán néhány éve csendesen visszakullogtam - immár nagycsaládosként - a szülői házba. Ezzel együtt megörököltem a  házitűzhely-vigyázó posztot is, nagyon élvezem, éltető erő. (Fakirma)

Jó viszony az anyóssal vagy távolságtartás?

Abban az értelemben, amit a folklór ért "anyóson", nekem nagyon ritkán jut eszembe, hogy nekem is van olyan. (Szofi)
Bár totálisan mások vagyunk, megférünk egymással, rövid ideig még lakva is. Szerencsém van. (Lotte)

Amilyen mázlista vagyok, engem remek anyósokkal áldott meg a sors. A jelenlegi különösen nagy kincs: főz, beszélget, gyereket-vigyáz, támogat, ahol tud. Egymás gyengéi felett pedig szeretettel szemet hunyunk. (Fakirma)

Szülők támasza vagy te támaszkodsz rájuk?

Az a csodás korszak van, amikor egyikünk sem függ a másiktól, csak kötődünk. Na, ezért is lehet jó korábban szülni, ha sikerül.(Szofi)

Még mindig inkább én nehézkedek, csak most az unokák jelentik az édes-nehéz súlyt. (Lotte)

Kölcsönös egymásra utaltság, időnként vak vezet világtalant. (Fakirma)

Nagycsaládi rendezvényszervező vagy passzív résztvevő?

Nálunk már foglalt a nagy szervező szerepe, de sütit én is viszek, biztosítom az ideológiai alapot és elméleti tanácsokat osztogatok.(Szofi)

A családban néhány "vezéranya" görgeti az eseményeket. Hozzáöregedtem a szerephez, egy ideje már magam is közéjük tartozom. (Lotte)

Bár csapnivaló szervező vagyok, háziasszonyi minőségben pedig egyenesen katasztrofális, mégis ragaszkodom ahhoz, hogy a családi ünnepek nálunk kerüljenek megrendezésre, remekül elszórakoztat a nyüzsgés az otthonomban. A legjobb utána a romokon ülve nagyokat sóhajtozni. (Fakirma)

Szoros kötelékben a testvérekkel a mindennapokban is vagy csak az ünnepi asztalnál?

Ó, a tesók, semmivel össze nem hasonlítható kapcsolat! Nélkülük nagyon egyedül lennék a világban, pedig mostanában alig beszélünk. Néha viszont átkószálunk egy éjszakát, vagy áttelefonálunk egy utat Veszprémtől Pestig. (Szofi)

Két szálon futnak az események. Az egyik az ünnepi asztalos, akkor jóformán alig beszélünk, közben bátyám a napi (néha többszöri) egyperces telefonok híve. Egyedi kommunikációs kódokat használunk, kizárólag egymásnak fenntartva. Biztonságos, alap-érzés! Bizonyos tekintetben mi ismerjük legjobban egymást. (Lotte)

Azt hiszem, egy szülő nem adhat nagyobb ajándékot a gyerekének, mint ha testvéreket ad. Én kaptam kettőt is, és nagyon hálás vagyok érte. Bár külsőre nem hasonlítunk, belsőleg ugyanabból az alapanyagból gyúrtak mindhármunkat. Nagy kincs, hogy létezik két ember (egy férfi és egy nő), akik előtt nem kell magyarázkodnom, a legelcseszettebb gondolataimat is azonnal veszik. Ráadásul a húgommal nagyjából egy időben szültünk, nélkülözhetetlen támasz - lelkileg és praktikusan is - a hétköznapokban. (Fakirma)