Karácsonyi ajándék: gyerekeké lesz az M2!

Szerző: Lotte    

December a születésnapok hónapja lesz a közmédiában: miközben a Duna Televízió kereken húszesztendős, bővül is a család egy taggal: megszületik a várva-várt gyermek- és ifjúsági csatorna is, az M2 ugyanis így éled újjá. Igazi karácsonyi ajándék minden magyar gyermeknek és családnak. Az induló csatorna főszerkesztőjével, Horváth Vandával beszélgettünk.

„Programozott szülés” lesz: december 22-én, szombaton indul a csatorna. Mióta készülődnek, s milyen munka előzte meg az indulást?

A készülődés már két éve tart, a megújult közmédia rendszere mostanra ért el arra a pontra, hogy végre elindulhasson az új M2. Nyáron a közmédia logórendszerét egységesítettük, most pedig megérett az idő arra, hogy a gyerekeké lehessen az egyik csatorna. A december 22-i rajtot a téli szünetéhez igazítottuk, szeretnénk, ha mi is hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy boldog és vidám karácsonyuk legyen.

A csatorna a „barátságos, értékes, erőszakmentes, tanulságos, magyar és európai” szavakkal azonosítja magát. Ha szörfözünk a jelenleg elérhető gyermek és ifjúsági televíziós programok között, bizony, alig felelnek meg a fenti alapkritériumoknak: zömében igénytelen, bárgyú, nemegyszer erőszakos és nagyon idegen tartalmak dőlnek a magyar nyelven is hallgatható tematikus csatornákból. Például alig akad aranyos, szerethető figura, ritkaságszámba mennek az értelmes történetek. A múlthoz, saját gyermekkorunk meséihez kell nyúlni a műsorszerkesztéskor  vagy a jelenből is van mit közreadni majd?

Most is készülnek olyan tartalmak, amik szerethetők, barátságosak, tanulságosak és értékesek, csak meg kell találni őket. Kollégáimmal a Filmfőszerkesztőségen nagy nemzetközi vásárokon is keresgéltük és keresgéljük azokat a filmeket, amelyek megfelelnek ezeknek a szempontoknak. Szerencsére nagy a választék, szeretettel és jó kedvvel válogathatunk a kollégákkal a jobbnál jobb alkotások között. Természetesen, ahogyan a szlogenünk is üzeni: „Régi barátok új csatornán”, nálunk megtalálhatóak lesznek a nagy korábbi kedvencek, hisz Mirr Murrtól Frakkon át a kis Tádéig mindenki a gyerekek szolgálatába áll december 22-től.

180 perc - Kocsis Évával

Szerző: Lotte   

Néhány hete beköszönt a reggeleinkbe, részévé vált sokunk életének, akik munkába autózva vagy otthonról rendszeres hallgatói vagyunk a Kossuth Rádió háromórás reggeli műsorsávjának, a 180 percnek. Kocsis Évával beszélgettünk.

Nagyon fiatalként kerültél a műsorba, meg szabad kérdezni, hány éves vagy?

Épp most töltöm be a harmincegyedik évemet. Ahhoz a lehetőséghez képest, amit itt a rádióban kaphattam, valóban fiatal vagyok. Megtisztelő, jó érzés.

És honnan kerültél a rádióba?

Ami meghatározó gyökere az életemnek, az alapvetően a családom. Görög katolikus pap családba születtem, van hat húgom, s mindennek ez az alapja. Beilleszkedési zavaraim például ennek köszönhetően sosem voltak, kommunikálni is egész jól megtanultam. A gimnáziumot a Patrona Hunagriae-ben végeztem, ami szintén meghatározó állomás volt. Ezt követően a nyíregyházi főiskolán tanultam, magyar nyelv és irodalom szakos tanár lettem, de etikát is tanultam és hittanár is vagyok. Aztán ehhez jött az újságírás. Rádiózni már a főiskola utolsó éveiben elkezdtem, picit az MTV-nél is dolgoztam. Ebben az időszakban vált világossá számomra, hogy olyan helyen kell dolgoznom, ahol folyamatosan kommunikálni kell, és ahol váratlan helyzetekre kell reagálni. Hálás vagyok, hogy az életem eddig mindig úgy alakult, hogy ilyen feladatokat adott elém.

Az iskoláid befejezése után tettél még egy fontos kitérőt a rádiózás előtt.

Még a kezemben sem volt a diplomám, mikor az akkori görög katolikus püspök, Keresztes Szilárd felkért, hogy alakítsam ki az egyház sajtóirodáját és vezessem azt. Ott kóstoltam bele az egyházi médiába, ami azért volt nagyon tanulságos, mert úgy kellett bemutatnom és képviselnem valamit, ami számomra fontos, hogy azokhoz is szóljak, akik nem ismerik, sőt idegenkednek ettől a világtól. Kritikus alkat vagyok, sok tapasztalatom van arról is, hogy mi jó, de arról is, hogy mi az, amit kommunikációs téren el kell kerülni, mert nem segíti azt, hogy például egy templomba soha nem járt ember megértse, mi az, ami ott zajlik. Fontos volt, hogy szinte belenőhettem a protokoll szabályaiba, magas rangú vatikáni tisztségviselőkkel találkoztam gyakran, s nagy biztonságot adott, hogy oldottan, rutinosan mozgok egy olyan világban, ahol mások megilletődötten. Mondok egy banális példát. Szokványos helyzet, hogy ha elkezdődik egy sajtótájékoztató, már a kamerák kereszttüzében állnak a megszólalók, és akkor oda kell tenni egy mikrofont. Sok ember számára ez egy frusztráló, nehéz dolog. Én természetesen mozogtam ezekben a helyzetekben, ami egy nagyon felszabadító érzés. Sokat köszönhetek ennek az időszaknak, egy országos egyházmegye ügyei tartoztak hozzám, sok száz pappal kellett kommunikálnom, szerettem ezeket az éveket.

Fölszállott a páva - beszélgetés Novák Péterrel

Szerző: Lotte  

Tiszta forrásból meríthet az, aki szombatonként rákapcsol a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc vetélkedőre a Dunán. A tehetségkutató verseny résztvevőiből, a műsor készítőiből és nézőiből egyaránt pozitív energiákat felszabadító versengés házigazdájával, Novák Péterrel beszélgettünk.

Novák Péter (Fotó: MTI)

„Magyar színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető”- írja Önről a Wikipédia, s a felsorolás így sem teljes. „Kultúrmunkás” – szól az önazonosító besorolás. A sokszínű palettán mégis melyik színárnyalat a legfontosabb? 
Nincs prioritás, épp ezért használom a magam definícióját. A gondolat súlya fontos, annak érvényre juttatása már egy következő lépés. Nálam. A szabadság mint olyan... na annak mindig elsőbbséget adok, tekintet nélkül a veszteségekre.

Manapság egyre módszeresebben fedezzük fel újra öröklött értékeinket. Újragombolás alatt a hagyományos magyar viselet, felélesztve a lovas örökség, visszanyerte rangját a borászat, felfutóban a hagyományos alapokra építő gasztronómia, s egyre több formációban nyúlnak hozzá zenészek és táncosok a népi kultúra kincseihez. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Fölszállott a páva is. Az Ön számára mit jelent a műsor: misszió vagy egyszerűen csak az igényes szórakoztatás eszköze?

Mindezt egyszerre, de miután ebben a közegben láttam meg a napvilágot, a mai napig a maga természetességében élem meg a felsoroltakat, sőt, mostanság a fogalmak alul és felülértékeltségét is... Kétségtelen, hogy elkényeztetett a sors, csak úgy, mint a műsor fiatal főszereplőit, a versenyzőket; soha nem kellett a szomszédba menni egy kis hitelességért! Így a kérdésére válaszolva maradjunk a missziónál, mert a műsor remekül példázza, hogy az identitás és a széles spektrumon alapuló eszmerendszer, nem egymást kizáró fogalmak. Ha nem így lenne, a Pávában látható számtalan, egymástól eltérő dialektus, a tájjelleg sem csiszolódhatott volna ki az évszázadok során, mi több, ezeket nem járnák, muzsikálnák vagy egymillióan, csak Magyarországon. Na persze, az említett igényes szórakoztatás sem rossz üzenet, hát legyen!    

Adásszünet - beszélgetés Dióssy Klárival

Szerző: Lotte

A stúdióból kipenderülve egy narancsos Melbát csúsztatott a kezembe, majd vidáman huppant le mellém beszélgetni. A koncentrációt igénylő élő adás után is üde, jókedvű műsorvezetővel, a megújult Család-barát egyik háziasszonyával, Dióssy Klárival beszélgettünk.

Amíg elemeztétek a mai adást, szétnéztem picit az új stúdióban. Igazi családias légkört teremtettek az ablaktalan helységben: az egyik falon emberes farakás, mintha csak a kályha tüzére várna, kellemes szobabelső és egy komoly konyha, ahol minden adásban készül is valami. Ma citromos túrótorta sült, az illata belengte a stúdiót. Szoktál kóstolgatni?

Igen, és ez a mai túrótorta remek volt! Egyszerre fanyar és édes, a kedvencem!

És hogy ízlik az új műsor?

Jaj, nagyon! Második hete indultunk és nagyon jól érzem magam benne. Valamikor tizen-egynéhány évvel ezelőtt, mikor először próbálhattam ki magam a híradón túli képernyős világban, hasonló műfajú beszélgetős műsorba cseppentem. Csacsogós lánynak tartom magam, aki szereti kibeszélni a dolgokat. A Nappaliban vagy még korábban a Napi Mozaikban hasonló feladatom volt, azt hiszem, igazán nekem való műsor a Család-barát is.

Az előbb elcsíptem, ahogy "ö"-zve mondtál ki egy szót. Le se tagadhatnád a szegedi kötődést...

Tényleg? De érdekes, bár már mások is mondták, nekem fel sem tűnik. Valóban, Szegeden kezdtem a körzeti stúdiónál. Második éve, hogy felköltöztem a fővárosba, előtte ott volt a bázisom, bár nem vagyok szegedi születésű. Mezőtúron születtem, Szolnokon jártam gimibe, most meg Kunszentmártonba járok haza a szüleimhez. Aztán Szegedre kerültem, ott végeztem a bölcsészkaron magyar-ének szakot, utána kerültem a tévéhez. Meghatározó időszak volt, mindent kipróbálhattam, megtanulhattam a tévézésről. Jártam terepre interjúzni, vágtam, híradóztam: változatos, pörgős élet volt.

Hétfői adásszünet - Szöllősi Györgyivel

Szerző: Lotte

Gyerekkorától a politika bűvkörében él, mégsem akart soha politikus lenni. Az Este című politikai háttérműsor riportere, az M1 híradós műsorvezetője most új oldaláról mutatkozik be: lóra pattanva a hétvégi Nemzeti Vágta sztárfutamában szurkolhatunk neki. Szöllősi Györgyivel beszélgettünk.

Szöllősi Györgyi

Hogy telt a nyarad? Utolértek a televíziós elvonási tünetek?

Kicsit rázós volt ez a nyár. Költöztünk. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Azért jutott egy kevés idő a pihenésre is, mint minden évben most is voltunk Balatonlellén, kedvenc balatoni városomban. Elvonási tüneteim nem voltak, mert igaz, hogy az Este elment nyári szünetre július 17-től, de híradó volt. Így azért nem maradtam hírek nélkül.

Néhány nap és másodszor is megméreted magad a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán. Milyen volt a felkészülési időszak?

Időben ugyanannyi, mint egyébként, mert heti kétszer mindig elmegyek lovagolni. Az edzés viszont teljesen más! Egészen más felkészülést igényel a vágta, egyszerűen máshogy kell ülni a lovon. Persze a lónak is fontos ez, hogy bírja szusszal az 1200 métert, nem akármilyen gyorsaságban.

Balatoni nyár - Szente Vajkkal

Szerző: Lotte

A Hétfői adásszünet nyári különkiadásában, a hűsítő Balatoni nyár-ban, az azonos című szórakoztató magazinműsor egyik műsorvezetőjével, Szente Vajkkal beszélgettünk: színészetről, tévézésről és persze a Balatonról.

Békéscsaba-Debrecen-Budapest. Színészet innen is, onnan is: próza, musical, rendezés, forgatókönyvírás, aztán 2011-től televíziós műsorvezetés. És alig ment szünidőre a  Magyarország, szeretlek! vetélkedőműsora, máris itt a következő kihívás: a Balatoni nyár. Milyen színészként tévézni?

Nem tudom, milyen máshogy. Azt viszont már tudom, ha valaki azt gondolná, hogy a színpad ilyen szerep, a tévé meg olyan, akkor bizonyosan téved. Nincs szerep. Egy szó köti össze őket talán: a közlésvágy. Ez egyre nő az életemben. Ez kéri tőlem, hogy darabot írjak, hogy átüljek a másik oldalra a színházban, vagy hogy műsort vezessek a televízióban.

Ennyi színpadi tapasztalattal a hátad mögött a tévézést kisujjból rázod ki, vagy azért más műfaj a kamerák előtt állni, mint egy intimebb térben, a színpadon?

Tényleg csak én kellek hozzá, semmi más, sem egy álarc, sem egy figura, amiről azt hiszem, hogy jól áll. Ezek a tévutak. Egy érdekes dolog viszont van. Olyan a tévézés, mintha mindig egészen közel állnának hozzád a nézők, úgy értem, fizikailag. Úgy kell működni, mintha mindenki fél méterről nézne. Ez nem bírna el nagyszínpadi létezést, de ha valaki csak egyszer visszanézi magát, elég nyilvánvaló lesz...

Balatoni nyár - Szentpéteri Eszterrel

Szerző: Lotte    

Tombol a nyár nemcsak a Balaton-parton, de a tévéképernyőn, sőt a rádióban is. A közmédia a nemrégiben újra elindult Balatoni nyár című szórakoztató magazinműsorával kínál frissítő adásokat az m1-en és a Duna World-ön a nyár minden napjára. A Hétfői adásszünet nyári különkiadásában a Révfülöpről jelentkező adások egyik háziasszonyával, Szentpéteri Eszterrel beszélgettünk.

Szereted a KFT számot?

A hangulatomtól függ, néha, főleg balatoni bulizás alkalmával, szeretem.

A tévéképernyő innenső oldaláról úgy tűnhet, hogy egy ilyen napsütéses balatoni műsort könnyű készíteni. Csak mosolyogni kell kedvesen, meg figyelmesen kérdezgetni…

Előtte pedig felkészülni, mindenre… A háttér információk elengedhetetlenek, de a saját lelki béke megteremtése is nagyon fontos, hogy könnyed és élvezhető legyen az, amit csinálsz. Persze a helyszín maga a csoda, ráadásul tavaly, amikor indult a műsor, azt kívántam, bárcsak én is dolgozhatnék benne! Most azt kívánom, bárcsak minden vágyam így teljesülne…

A Balaton nekünk, magyaroknak nem csak egy kedvelt nyaralóhely, hanem tényleg tenger - tengernyi élménnyel. Szerelmek, csalódások, barátságok, nagy beszélgetések, fájdalmas búcsúk, sűrű, nagy érzelmek. Te gyerekkorodban nyaraltál itt? És egy indiszkrét kérdés, volt esetleg balatoni szerelmed?

Kétéves koromban nyaraltam először a magyar tengernél, Balatonlellén. Nagyon szerethettem, mert elmesélésekből tudom, hogy az egyik esti séta alkalmával a fehér fodros ruhácskámban is megfürödtem a szigorú tiltás ellenére. Később, nagyobb lányként is rendszeresen visszatértem, de érdekes, itt nem talált meg a szerelem.

Hétfői adássszünet - Perjés Klárával

Szerző: Lotte

A Nemzeti Összetartozás Napján olyan rádióssal beszélgettünk, akinek  nemcsak egy ünnep a sok közül a mai, hanem munkájában is mindennapi valóság a magyarság össszetartozás-tudatának erősítése. 

A Hétfői adásszünetben Perjés Klárát, a Kossuth Rádió meghatározó egyéniségét, kiemelt szerkesztőjét, a Vasárnapi Újság és az Arcvonások című műsorok közkedvelt riporterét kérdeztük.

Az interneten kutakodva alig találtam valamit az életéről. Pedig egy ország ismeri, s tudja felidézni magában mély tónusú, jellegzetes hangját. Én kerestem rosszul, vagy Ön tényleg csak kérdez, s kevéssé válaszol? Jól érzi magát a kérdezett szerepében is?

Talán nem is nagyon kérdeztek. Az is lehet, hogy én húzódtam vissza. Egy rádiósból, aki nem nagyon tévézik, ritkán lesz a hétköznapokon is ismert ember. Ha felismernek, akkor meg nem igazán tudom kezelni a helyzetet. Pedig sokszor megszólítanak, ha beszélgetek valakivel, fölkapják a fejüket és örülnek nekem, kérdezgetnek. Dicsérik a hangom, a stílusom, így, meg úgy, meg amúgy… Igazából jól is esik, csak azt nem tudom, mit válaszoljak, legtöbbször egy ferde mosollyal csak annyit mondok: köszönöm. Megesett, hogy Erdélyben nem engedték kifizetni a szállodai számlámat, mondván, ne sértsem meg őket. Kaptam már disznótorost, egyszer 50 szál piros rózsával jelent meg egy rajongóm a Rádióban, naponta sok elektromos és postai levelet kapok, nem tudok ennyire válaszolni, ezért neveletlennek tartanak sokan.

Máskülönben otthon a családban, meg ismerősök, barátok között beszédes vagyok, szeretek nekik mesélni és mindent megbeszélni. Ha kezemben a mikrofon, az is más, akkor bátorságot kapok. 

Interjú egy kocsikészítő mester műhelyében

Egy helyen Márai Sándort idézi, aki szerint, ha az ember leül a mikrofon elé, „az a leggyönyörűbb benne, hogy egyszerre beszélgethet egyvalakivel és a világmindenséggel”. Ön szerint is igaz ez?

Ha Márai mondta, akkor igaz, de még az ellenkezőjét is elhinném neki, annyira elfogult vagyok iránta. Persze nem hiszem, hogy szó szerint gondolta, s nem a több milliárd fényévnyi távolságban lévő galaxisokról beszélt, hanem a rádiózás csodájáról, arról az intimitásról, ahogy a mikrofonon keresztül beszélgethetek akár egy ismeretlen emberrel is. Megszólíthatom, ő hallgat rám, figyel, lehet, hogy mondandóm egy sor gondolatot indít el benne, de az is lehet, hogy vitatkozik velem, nem lát és mégis együtt vagyunk.
Furcsa érzés, mikor vasárnap kora reggel végigmegyek egy falun – legutóbb a Felvidéken –, s a nyitott ablakoknál azt hallom, hogy engem, bennünket hallgatnak. Szembesülök vele, micsoda felelősség. Ezért izgult Márai Sándor is a mikrofonnál olvasás közben: „Hangom időnként megbicsaklott, elszorult.” Riadtan gondolta: ”aki ezt megszokja, nem ember.” Minden egyes felvétel, valamennyi adás előtt – évtizedek után is – izgulok, sohasem vagyok biztos, hogy sikerül megfognom a hallgatót, s csodálkozom azokon a nagyképű figurákon, akik a bugyuták bátorságával merészen ontják magukból a semmit.

Hétfői adásszünet - Gundel Takács Gáborral

Szerző: Lotte          

Maradj talpon!, Eurovíziós Dalfesztivál, közelgő foci eb.

Mi (ki) a közös bennük? Szabad a gazda? Hát persze, hogy Gundel Takács Gábor!

A Hétfői adásszünetben az elfoglalt műsorvezetővel beszélgettünk.

Bocsánatos bűn, hogy ezúttal kedden...

Ritkán nézünk tévét, de van egy műsor, amire - korhatárkarika ide vagy oda - három kiskorúnk szabályosan vadászik. A Maradj talpon! szabadesésétől szinte transzba esnek, úgy hat rájuk, mintha alaposan megcsiklandoznánk őket. És mi is szívesen ott ragadunk. Számunkra persze a műsor lelke nem a zuhanás, hanem a műsorvezető egyénisége.  Túl a századik adáson – szereti még?

Mint minden az életben, végső soron ez a játék is az emberek miatt érdekes. Persze, vicces amikor lepottyannak, de ha csak azt közvetítenénk, hogy embereket dobálunk le, akkor egy hét után már nem nézné senki – legfeljebb ki-ki „három kiskorúja”.  Sokkal izgalmasabb azonban, hogy az ott játszókkal összemérjük a tudásunkat, sőt az, hogy adott helyzetben mi hogyan döntenénk, hogyan viselkednénk. Számomra is az izgalmas, hogy egyszer ilyen, másszor olyan jellemű emberrel játszom és ez az, ami igazán megunhatatlan.

A magyar társadalom érdekes keresztmetszetével találkozik nap mint nap. Milyennek látja ezen a speciális szűrőn keresztül a játékos kedvű magyarokat?

Sokfélének. Butának és okosnak, higgadtnak és stresszesnek, bölcsnek és balgának, sírósnak és nevetősnek. Azt azért megfigyeltem, hogy az esetek 90 százalékában mindenki azt kapja, azt nyeri, amit megérdemel.

Hétfői adásszünet Farkas Erikával

Szerző: Lotte

Eredeti hang, eredeti stílus - a magyar rádióhallgatók néhány másodperc után csalhatatlanul felismerik. Ha műsoron van, figyelmet követel.

A Hétfői adásszünetben Farkas Erikával, a Kossuth Rádió riporter-egyéniségével, A hely című műsor arcával/hangjával beszélgettünk.

A Hely szerkesztő-műsorvezetőjeként sok szubkultúrát, ismeretlen világot bemutat. De nekünk, rádióhallgatóknak hasonlóan bűvös-titokzatos világ a Magyar Rádió. Jó „hely” a rádió?

Ez a látszólag egyszerű kérdés igazából nagyon bonyolult… A rádió mozgásban van, mozgásban kell megmutatni a helyet. Mint épületegyüttes jó, szép és kalandos. Eközben a rádió küzd a helyéért, hogy mindenki belássa a szembeötlőt, hogy divatja, konjunktúrája van a szöveges rádiónak. A rádiózás szabadság, mert nem köt helyhez. (Legfeljebb a mi Helyünkhöz!) Nézés/látás közben is lehet hallgatni: kertben, konyhában, autóban.

A rádiónak eközben patinája és történelme van. Harcok dúltak élte, korszakos beszédek és bejelentések hangzottak el falai között. Milyen érzés nap, mint nap belépni a kapuján? 

Jó kérdés. Persze az ember nemcsak az időben él, hanem helyben is… Emlékszem, eleinte milyen volt: megrendítő, félelmetes, szorongással teli, bár büszke. Aztán megszoktam, a jót is meg lehet szokni. Másfelől, ez az a hely, ahol időről időre más és más okok és indokok mentén nagyon sok szeretett kollégámtól kellett elszakadnom, köztük olyanoktól is, akiket jócskán többre tartok magamnál. Vannak helyek az épületben, ahonnan nagyon hiányoznak, és ugye a hely ott marad.

Hétfői adásszünet Süveges Gergővel

Szerző: Lotte

A Hétfői Adásszünetben Süveges Gergő, négygyermekes televíziós műsorvezetőt  kerestük meg, aki mesélt nekünk hivatásról és családról,  s arról, miképp  egyeztethető össze e kettő. 

„Szinte napra pontosan két év és 188 adás után elköszöntem a Ma reggel műsorától.” Egy 2011. október 2-i blog-bejegyzésedben olvasható ez a mondat. Fájdalmas búcsú volt?

Szerettem a műsort. Szerettem a mareggeles kollégákkal együtt dolgozni, szerettem a reggeli pörgést, a gyors váltásokat, a különféle témák közötti rövid átállásokat. Örültem annak, amikor a hétköznapi, közéleti, politikai műsorban teljesítettem szolgálatot, és annak is, amikor a hétvégi, elgondolkodóbb, maradandóbb értékekre figyelő adásokat készítettük. Egy valami nem hiányzik: a heti ötszöri négy harmincas kelés…

Azóta „háromlaki” életet élsz a közmédiában. A Megoldások Magazinjának egyik műsorvezetője vagy az m1-en, a Dunán pedig közéleti műsorokat vezetsz: a Közbeszédet és a Heti hírmondót. Eközben rádiózol is, a Kossuthon a Szombat délelőtt egyik házigazdája vagy. Ez a felállás kimerítőbb vagy a korábbi volt az?

Más. Akkor hajnaloztam; most többnyire délután, este, illetve hétvégén vagyok szolgálatban. Az fizikailag keményebb volt, ez kevésbé családbarát.

Hétfői adásszünet - Műsorszerkesztés vagy műsorvezetés?

Szerző: Lotte

Hétfői adásszünet című sorozatunkban most egy olyan fiatal hölgyet kérdeztünk, akit műsorvezetőként ismerhetünk az MM-ből, ám televíziós élete ennél sokkalta színesebb.

A kulisszák előtti és mögötti világról Csabai Kingával beszélgettünk.

Miskolci lány vagy, 2010-ig ott is éltél. Nem hiányzik a város, a családod és a barátaid?

De hiányzik, hiányoznak! Bár sok barátom, kollégám már itt él Budapesten, sőt a családom nagyobb része is. A Miskolci Regionális Stúdió egy igazi kis család volt, szerencsére januártól sok ottani kollégám kapott itt, az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisán munkát, így én is „visszakaptam kicsit a családomat.”

Milyen gyakran jársz haza? Ott voltál például a Kocsonyafesztiválon?

Sajnos nem elég gyakran. Általában egy hónapban egyszer sikerül. Édesanyám ezt nem viseli könnyen, és nekem is nagyon hiányzik. Ahogy hiányzott ebben az évben a Kocsonyafesztivál is. Az első alkalom volt, hogy kimaradt. De ha már nem sikerült hazautazni, egy kicsit a fesztivál utazott ide, mert bemutattuk a műsorban is. Persze ez nem az igazi. De fontosnak tartom, hogy egyre többen tudják: nem csak nyáron, az Operafesztiválra érdemes Miskolcra jönni, hanem télen is a Kocsonyafesztiválra! Meg persze máskor is…