Lelki Zöldségek: Elismerő szavak

Szerző: Fakirma

Ahogy a múlt héten ígértem, most következik Chapman doki első szuperfegyvere házaspárok számára az "ásó, kapa, nagyharang" projekt kivitelezéséhez.

Chapman abból a feltételezésből indul ki, hogy a zsörtölődésnél sokkal célravezetőbb a dicséret. Próbáltátok már? Szerintem nem csak a gyereknevelésben, de házastárs-idomításban is figyelemre méltó módszer. Nem szabad összekeverni az öncélú hízelgéssel ("jaj, drágám, olyan férfiasan áll az a kalapács a kezedben, verd már be azt a rohadt szöget a falba!"). Eltekintve attól az esettől, hogy a párod egy korlátolt hiú majom, csak akkor hat, ha az elismerés a szívedből, neki szól. Olyan könnyű egy házasságban természetesnek venni dolgokat: a megkeresett pénzt, a megfőzött ebédet, a befizetett számlákat, a tisztára csutakolt gyerekeket! Néha azért jól esne a nap mint nap csillagos ötösre elvégzett házi feladatokért kapni egy kis verbális buksi-simogatást! Talán gördülékenyebben mehetne minden...

Az is előfordul, hogy a feladatot csak gyenge kettesre teljesítjük, Chapman szerint ilyenkor jöhetnek a  bátorító szavak. Nem árt, ha lelkünk mélyéről előbányásszuk a jó öreg empátiát, mert nem mindegy, mit bátorítunk. Ha a kissé molett, ám magát amúgy csinosnak érző feleség kap egy S-es méretű ruhát férjétől azzal a szöveggel, hogy "Husinyuszim, én tudom, hogy te olyan nagyszerű asszony vagy, hogy egy kis fogyózás után simán beleszuszakolod magad ebbe a göncbe!", tuti nem az önbizalma nő meg az asszonykának, hanem azonnal leveszi, hogy az ura egy vállalhatatlan dagadt disznónak tartja őt. Ha egy mód van rá, azt bátorítsuk, ami a másiknak fontos, ne azt, amit mi várunk el tőle!

Ne aggódjatok, nem kell mindig a másik igényeit lesnünk, bevállalhatjuk saját elégedetlenségünket is, persze nem mindegy, milyen módon tesszük mindezt. A kedves szavak sérelmeink kifejezésére is igen praktikusak. Így például  a "Nekem annyira rosszul esett..."  kezdetű mondat sokkal perspektivikusabban hangzik, mint a baljós hangulatú "Tudhatnád nagyon jól...". Chapman nem várja el tőlünk, hogy egész nap a mámorító szavakban dagonyázzunk. Csupán annyit állít, hogy  pozitív és a problémák megoldására irányuló verbális megnyilvánulásainkkal konstruktívabb mederbe terelhetjük hétköznapi sérelmeinket. S ha sikerült előkaparnunk lelkünk mélyéről a kedves szavakat, akkor egyúttal meg is bocsájthatunk a segítségükkel. Chapman szerint a megbocsájtás nem érzés, hanem elhatározás kérdése. Azt üzenjük általa, hogy "bár szerintem disznó módon viselkedtél, ami rohadtul fáj, de én annyira szeretlek és bízom benned, hogy nem engedem a történteket kettőnk közé állni." A napokig-hetekig, vagy akár évekig magunkban dédelgetett sérelmek legtöbb esetben később olyan szánalmas hülyeségeknek tűnnek, amelyek miatt nem érdemes megmérgezni a hétköznapokat (rosszabb esetben pedig megállíthatatlan lavinává nőnek). És egyébként is, szívből megbocsájtani felemelő érzés: lepakolsz valami terhet, amit nem kell már a következő napokban magatokkal cipelni. Az biztos, hogy a konfliktust szóban is fel kell oldani. Szerintem még az időzítés kérdése lehet egy kicsit zizis. Ismerek olyan pasit, aki a zűr feloldásban különösen erős, és a bocsánatkérés - megbocsájtás olyan gyorsan követi nála a konfliktust, hogy szerencsétlen párja még fel se fogja, milyen pipa, ő meg már békülésért esedezik. Ebből aztán újabb balhé lesz, és náluk egy jelentéktelen apróság hetekig húzódó drámává növi ki magát. A másik véglet se sokkal konstruktívabb: lehet a megbékélés aktusát addig halogatni, amíg a sérelem egész egyszerűen belesimul a hétköznapokba, és már csak legyintünk az egészre. Ilyenkor egy pici fájdalom azért megmarad, s ugyan megkíméljük magunkat a kínos magyarázkodástól, egyúttal elesünk a fellélegzés és az újrakezdés örömétől is. A recept egyszerű, a kivitelezés kicsit nehezebb: beszéljünk, beszéljünk, beszéljünk, ne maradjon semmi a szőnyeg alatt, de várjuk be a másikat! (Ezt most én mondom, ne Chapmant szidjátok miatta.)

A szelíd szavak abban segítenek, hogy egymás vágyait és céljait megismerjük. Tulajdonképpen egy használati útmutatás ahhoz, hogyan szeressenek minket. Mázli, ha a pár tagjai kölcsönösen jól beszélik ezt a nyelvet, ha meg nem, akkor úgy járhatnak, mint az új plazmatévé tulajdonosa, aki csak kínai leírást kapott a készülékhez: lehet nyomkodni a gombokat találomra, kábeleket dugdosni össze-vissza, kis mázlival előbb-utóbb működni fog a készülék, ha meg nem, akkor még mielőtt végleg tönkremegy, érdemes megtanulni kínaiul.

Az elismerő szavak szeretetnyelvét számos nyelvjárásban beszéljük, de abban minden dialektus közös, hogy mindig egymás megerősítését és bátorítását fejezzük ki a segítségükkel. Ha nem vagy egy született zsarnok, érdemes megtanulni legalább alapfokon a hozzád leginkább passzoló formáját, mert mindenki jobban jár, ha a szeretetet nem követeled, hanem lehetőséget adsz a társadnak arra, hogy önként és dalolva imádjon téged.

Chapman doki gyakorlati szakember lévén nyelvleckét is nyújt a rászorulóknak. Ahogy elnézem, ő a listázások barátja: arra buzdít, hogy jegyezz fel egy rakás elismerő kifejezést, aztán szépen gyakorold őket. Szintén írhatsz a párod remek tulajdonságairól egy lajstromot, aztán lassan adagolhatod neki, had örüljön egy kicsit! Ha lámpalázas vagy akadozó nyelvismereted miatt, főpróbaként dicsérheted a párodat úgy is, hogy ő nincs jelen, s titkon reménykedhetsz, hogy majd valaki megsúgja neki, milyen szépen beszéltél róla a háta mögött. A haladók áradozhatnak kedvesükről szemtől szemben mások jelenlétében is, hagy piruljon büszkeségében! Ha pedig végképp megkukultál, írd le neki a szép szavakat! Ha tud olvasni ezen a szeretetnyelven, biztosan boldog lesz tőle, magadat meg megkíméled egy rakás kellemetlenségtől!