Szeptember 1.

Egon és Egyed napja. Rajtuk (és az áruházak ingyenes gyermekmegőrzőinek munkatársain) kívül nem sok ember akad, aki örömet talál ebben a napban. Minden ellene szól: a nyár végképp lezárul, az ősz végérvényesen beköszönt, újra csúcsforgalom az utakon, nincs mese, megkezdődik az iskola.

Jól emlékszem az első tanítási napomra: egy narancssárga napocska lógott negyedik emeleti osztálytermünk ajtaján, ám bent korántsem volt olyan derűs a hangulat. Karfiolhajú, hatvanas éveiben járó tanító nénink erőltetetett mosollyal arcán és hatalmának teljes tudatában járkált a három padsorba rendezett, közel negyvenfős osztályban. Megszeppenten, hiányos fogsorral, ünneplőbe öltözve néztünk ki a padokból, a lábunk még nem érte a földet. Nagyon szerettem oviba járni, a váltás megviselt, ráadásul Budáról Pestre költöztünk, egész más világba cseppentem. Mikor Éva néni búcsúzásra szólította fel a tisztelt szülőket, minden igyekezetem ellenére elsírtam magam. Éreztem, hogy mindenki engem figyel, s Éva néni remek pedagógiai érzékkel csak annyit mondott: „ne legyél már ilyen síró-picsogó!”. (Persze, az ilyen iskolába nem való…)
Mondanom sem kell, az első naptól fogva utáltam az iskolát. Éva néni pedig két éves osztályfőnöksége alatt sem szokott le arról, hogy „sírósként” emlegessen. Pedig megkeményítettem magam, s legfeljebb otthon pityeregtem. Jó tanuló voltam, de nem kiváló, mindig vártam a pénteket és elcsendesedtem vasárnap estére. Aztán harmadikban új tanító nénit kaptunk. Márta néni valamiért szeretett, én pedig egyenesen rajongtam érte. Amit ő mondott, szentírás volt a szememben. Meg is táltosodtam, kitűnő lettem és már nem vártam olyan kétségbeesetten a pénteket.
Most kisfiamat kísérem első iskolai napjára. Nem akarom becsapni, de segíteni szeretnék neki, megpróbálok vidámnak és lazának látszani: „Hisz olyan jó dolog iskolába járni: aranyos a tanító néni, kedvesek a gyerekek és sok érdekes dologot tanulhatsz! Nincs is ennél jobb móka!” De gyomromban ugyanaz a görcs. (Már nyár közepén azt álmodtam, hogy elfejtem őt elvinni a tanévnyitóra, s csak szeptember 3-án jövök rá, hogy megkezdődött az iskola.)
Annyira drukkolok neki! (Lotte)