
Tavaly másfél hónapig szedegettem ki e jó nevű egyszikűeket a fű közül, augusztus végére már méretes fekete lyukak tátongtak a kertben. Egész családom elborzadva nézte működésem, „miért hajolgatsz ennyit, beáll a derekad?!”, „egy ismerősöm is gyomlálás közben kapott agyvérzést!”, „ahelyett, hogy a gyerekekkel játszanál!”. Eközben mikor esténkét behunytam a szemem, szétterülő talpas muharok ugráltak lelki szemeim előtt. Szeptemberben megfogadtam, hogy soha többé fűgyomlálás!
Telt, múlt az idő. Erre tegnap szemügyre vettem a füvünket. É megláttam Őt. Illetve Őket. Sokan vannak. Pillanatnyi habozás után lehajoltam. Neee…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése