Szerző: FiloSzofi
Mindenszentek előestéjén (All Hallows' Eve) majdnem megtartottuk életünk első Halloween buliját, aztán mégsem. Hogy miért nem,annak voltan egészen prózai okai, de ami sokkal érdekesebb, ideológiai zavar is támadt a téma körül.
- Pogányság-e Halloweent ünnepelni?
Nyilván ez a kérdés a hívők számára húsbavágó. (Attól most tekintsünk el, hogy fúj, angolszász hagyomány. A már meggyökeresedett hagyományink meg jobbára német eredetűek, mert akkor az volt innen nézve az uralkodó kultúra.)
Én azt gondolom, be lehet emelni azokat a formákat, amelyek valamely meglévő belső igényünket segítenek kifejezni, erősítik a közösséget, amelyhez tartozunk, és nem állnak ellentétben a hitünkkel, meglévő hagyományainkkal. Bennem megérett, hogy azonosulni tudnék egy felszabadító bolondozással mindenszentek előestéjén, de az sem mindegy, hogy mihez csatlakoznék ezzel, mások mit is ünnepelnek ilyenkor.
Az egyszerűség kedvéért a saját két évvel ezelőtti posztomból idéznék, mert akkor már izgatott a kérdés, és sokmindent összeszedtem ezzel kapcsolatban (a teljes írás ITT olvasható). Az egyháztörténeti forrás Várnagy Antal Liturgika könyve volt.)
Nézzük meg, mi zavarhatja az egyszeri európai keresztényt, ha Halloween-buliba ütközik:
- A kelta eredet.
Gergely pápa nem azért tette Mindenszentek ünnepét a kelta újév napjára, hogy a hitünkbe pogány elemeket emeljen be. Nem a pogány hitvilágot integrálja, hanem az azt megelőző léttapasztalatot, és gyakorlati életviteli szempontokat. A természet "halála", a sötétség emésztő hatalma elemi tapasztalata az embernek, csakúgy, mint a fény és az élet összekapcsolása. A sötétség-fény szimbolika nem idegen a keresztény kifejezésmódokban sem, de mindig csak szimbólum, a természetből vett minta, és nem önálló princípium. A pogány (itt kelta) hit a megjelenő természetet imádja (pl a sötétség, halál istene), és ennek a megjelenő természetnek a ellentétes mozgásait különálló erőkként értelmezi. A kereszténység, és a monoteista vallások ezzel szemben a természet fölötti egyetlen Istenben hisznek, akihez képest minden csak teremtményi rangot visel. Isten helyett valamely teremtmény, netán emberi alkotás imádata a pogányság.
- Az "amerikai" töklámpás (Jack O'Lantern).
Az amerikai töklámpás valójában ír, gondolom, sokan olvastátok részeges Jack történetét. Ez a szerencsétlen iszákos egy görbe este után magával az ördöggel találkozott, aki rögtön vitte is volna a pokolba. Jack azonban alkudozni kezdett vele, és rávette, hogy mérkőzzenek meg: ő bizony legyőzi fáramászásban. Az európai népmesékben az ördög jellegzetesen játékos lény, nagyon szeret fogadni (!), ami többnyire vesztét okozza (!). Az ördög itt is rááll a dologra, és mikor jó magasan fent volt a fán, a furfangos Jack egy keresztet vésett alul a törzsbe, így szegény ördög nem mert lejönni, el is vesztette a fogadást.
De épp ettől vagyunk többek a pogányoknál, hogy attól, hogy valaki legyőzi az ördögöt, nem nyeri meg automatikusan az Istent. Jack a pokoltól megmenekedett, de a mennyországból is örökre kizárták, mivel lepaktált az ördöggel. Ennek a történetnek a változatait megtaláljuk a saját népmeséink (pl Kicsi dió), legendameséink között is. Jack aztán kisír az ördögtől egy kicsi zsarátnokot, amivel legalább világíthat magának az örökös sötétségben. A zsarátnokot belehelyezi egy marharépába, ez lesz az ő lámpása, és ez a marharépa változik az impozánsabb sütőtökké Amerikában.
A két világ között bolyongó, vagy eldöntetlen sorsú lelkekhez kettős a viszonyunk: félünk tőlük, igyekszünk őket a mi szféránktól távol tartani, de felelősséget is érzünk irántuk, egyúttal a saját jövőbeni túlvilági életünkhöz gyűjtjük a muníciót.
Rendezzük a sírokat, és lámpást adunk a bolyongó lelkeknek, el ne tévedjenek. A néphagyomány ma is őrzi a halottak ellátásának formáit, a halottaknak készült étkeket a szegények fogyasztják el. A katolikus egyház ettől az évtől kötelező ünneppé nyilvánította Mindenszentek ünnepét, és az ünnep nyolcada alatt búcsút nyerhetünk egy-egy halottnak. Van mit elmélkedni rajta, mit kezd az ember hite ezzel a lehetőséggel. Nálunk mindkét atya a halottakért való imára úgy buzdított, hogy mi magunk fogunk kincsre találni ebben a gyakorlatban, anélkül, hogy ezt profán mód önző gesztusnak kellene tartanunk.
- Az átmeneti világ képzelt lényei, boszorkányok, vámpírok, mozgó csontvázak, babonás elemek.
Ehhez a témakörhöz a legfontosabb megjegyzés elöljáróban: a Halloween-bulit nem az ünnepen, hanem a valódi ünnep előtti este tartják. Tehát nem ünnepelünk semmit Halloweenkor.
Ez sem jelenti azt, hogy csak az ünnepre válunk kereszténnyé. Az ünnep előtt saját esendő emberi félelmeinket fogalmazzuk meg, a tudatalatti borzongást oldja fel a groteszk, a kételkedést az, hogy a megjelenésben nevetségessé tesszük.
Nem felemeljük, és nem éltetjük a bennünk élő hitetlen, álltati félelmét, csak a felszínre hozzuk, és némi vidámsággal megszelídítjük. Nem a létezését állítjuk a boszorkányoknak, hanem boszorkány vagy vámpír formájában tesszük külsővé, és kinevethetővé a félelmeinket. Ahogy farsang idején a kisze bábot.
Farsangot sem ünneplünk, és szilvesztert sem, csak a Húsvétot és az Újévet. Ilyenkor csak mulatunk, és szerintem ez nem árulás.
- Pogányság-e Halloweent ünnepelni?
Nyilván ez a kérdés a hívők számára húsbavágó. (Attól most tekintsünk el, hogy fúj, angolszász hagyomány. A már meggyökeresedett hagyományink meg jobbára német eredetűek, mert akkor az volt innen nézve az uralkodó kultúra.)
Én azt gondolom, be lehet emelni azokat a formákat, amelyek valamely meglévő belső igényünket segítenek kifejezni, erősítik a közösséget, amelyhez tartozunk, és nem állnak ellentétben a hitünkkel, meglévő hagyományainkkal. Bennem megérett, hogy azonosulni tudnék egy felszabadító bolondozással mindenszentek előestéjén, de az sem mindegy, hogy mihez csatlakoznék ezzel, mások mit is ünnepelnek ilyenkor.
Az egyszerűség kedvéért a saját két évvel ezelőtti posztomból idéznék, mert akkor már izgatott a kérdés, és sokmindent összeszedtem ezzel kapcsolatban (a teljes írás ITT olvasható). Az egyháztörténeti forrás Várnagy Antal Liturgika könyve volt.)
"November 1. Mindenszentek ünnepe
gyökerét a keleti egyházban találjuk, ahol a 4. században minden vértanú
közös ünnepeként tartják. Nyugaton a római Pantheon, vagyis az összes
pogány isten tiszteletére épült templom felszentelésének napján,
májusban emlékeztek meg az összes vértanúról, ráadásnak Szűz Máriáról.
IV. Gergely (9. század)
tette aztán november 1-jére az ünnepet. Egyrészt a zarándokok ellátása
könnyebb ilyenkor aratás, szüret után, másrészt a kelták már meglévő
kultuszára építve. A kelta polgári év november 1-jén kezdődött, ez a
samhain- amelynek hajnalán az elhunytak lelke átvándorol a halottak
birodalmába. Ekkor áldozatokat mutattak be a halottak tiszteletére, nagy
lakomát csaptak. (erről bővebben olvashatsz még a Mezzfortén.)
Amikor aztán a kelta elem a francia Egyházban is megerősödött, akkor a
maguk ősi ünnepét – persze átkatolizálva – áthozták a katolikus egyházi
évbe is.
A november egyes magyarázók szerint 2-i Halottak
napja egyes magyarázók szerint főként a Krisztus utáni 1000. évre várt világvége szorongásos
hangulatában született, amikor is az élők iparkodtak az elhunytak
szellemeivel jó barátságba kerülni. Sírjaikon gyertyákat gyújtottak,
hogy a szegény, fázós lelkek ezek fényénél melengethessék magukat, és a
kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába,
s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket. Ilyenkor persze illett a
sírokat is rendbe hozni, hogy az elhunytak szívesen maradjanak
otthonukban. A mindezekből megmaradt kötelező temetőlátogatás józan
német hagyomány a XIX. századból."
Az egyháztörténet tényei alapján a november 2-i halottakról való megemlékezést Odo, Cluny apát (994-1048) írta elő minden bencés kolostornak. Általánosan, az európai egyházban a XII-XIII. sz-ban jelent meg.
Házi kedvenc dalocska, mindenki gyorsan felszedte ezt az alap szókincset:
Nézzük meg, mi zavarhatja az egyszeri európai keresztényt, ha Halloween-buliba ütközik:
- A kelta eredet.
Gergely pápa nem azért tette Mindenszentek ünnepét a kelta újév napjára, hogy a hitünkbe pogány elemeket emeljen be. Nem a pogány hitvilágot integrálja, hanem az azt megelőző léttapasztalatot, és gyakorlati életviteli szempontokat. A természet "halála", a sötétség emésztő hatalma elemi tapasztalata az embernek, csakúgy, mint a fény és az élet összekapcsolása. A sötétség-fény szimbolika nem idegen a keresztény kifejezésmódokban sem, de mindig csak szimbólum, a természetből vett minta, és nem önálló princípium. A pogány (itt kelta) hit a megjelenő természetet imádja (pl a sötétség, halál istene), és ennek a megjelenő természetnek a ellentétes mozgásait különálló erőkként értelmezi. A kereszténység, és a monoteista vallások ezzel szemben a természet fölötti egyetlen Istenben hisznek, akihez képest minden csak teremtményi rangot visel. Isten helyett valamely teremtmény, netán emberi alkotás imádata a pogányság.
- Az "amerikai" töklámpás (Jack O'Lantern).
Az amerikai töklámpás valójában ír, gondolom, sokan olvastátok részeges Jack történetét. Ez a szerencsétlen iszákos egy görbe este után magával az ördöggel találkozott, aki rögtön vitte is volna a pokolba. Jack azonban alkudozni kezdett vele, és rávette, hogy mérkőzzenek meg: ő bizony legyőzi fáramászásban. Az európai népmesékben az ördög jellegzetesen játékos lény, nagyon szeret fogadni (!), ami többnyire vesztét okozza (!). Az ördög itt is rááll a dologra, és mikor jó magasan fent volt a fán, a furfangos Jack egy keresztet vésett alul a törzsbe, így szegény ördög nem mert lejönni, el is vesztette a fogadást.
De épp ettől vagyunk többek a pogányoknál, hogy attól, hogy valaki legyőzi az ördögöt, nem nyeri meg automatikusan az Istent. Jack a pokoltól megmenekedett, de a mennyországból is örökre kizárták, mivel lepaktált az ördöggel. Ennek a történetnek a változatait megtaláljuk a saját népmeséink (pl Kicsi dió), legendameséink között is. Jack aztán kisír az ördögtől egy kicsi zsarátnokot, amivel legalább világíthat magának az örökös sötétségben. A zsarátnokot belehelyezi egy marharépába, ez lesz az ő lámpása, és ez a marharépa változik az impozánsabb sütőtökké Amerikában.
 |
| Egy szegedi iskolai Halloween-bulira készült szellem habcsókok. Több kép ITT |
A két világ között bolyongó, vagy eldöntetlen sorsú lelkekhez kettős a viszonyunk: félünk tőlük, igyekszünk őket a mi szféránktól távol tartani, de felelősséget is érzünk irántuk, egyúttal a saját jövőbeni túlvilági életünkhöz gyűjtjük a muníciót.
Rendezzük a sírokat, és lámpást adunk a bolyongó lelkeknek, el ne tévedjenek. A néphagyomány ma is őrzi a halottak ellátásának formáit, a halottaknak készült étkeket a szegények fogyasztják el. A katolikus egyház ettől az évtől kötelező ünneppé nyilvánította Mindenszentek ünnepét, és az ünnep nyolcada alatt búcsút nyerhetünk egy-egy halottnak. Van mit elmélkedni rajta, mit kezd az ember hite ezzel a lehetőséggel. Nálunk mindkét atya a halottakért való imára úgy buzdított, hogy mi magunk fogunk kincsre találni ebben a gyakorlatban, anélkül, hogy ezt profán mód önző gesztusnak kellene tartanunk.
 |
| A mi tojásfejűnk |
Ehhez a témakörhöz a legfontosabb megjegyzés elöljáróban: a Halloween-bulit nem az ünnepen, hanem a valódi ünnep előtti este tartják. Tehát nem ünnepelünk semmit Halloweenkor.
Ez sem jelenti azt, hogy csak az ünnepre válunk kereszténnyé. Az ünnep előtt saját esendő emberi félelmeinket fogalmazzuk meg, a tudatalatti borzongást oldja fel a groteszk, a kételkedést az, hogy a megjelenésben nevetségessé tesszük.
Nem felemeljük, és nem éltetjük a bennünk élő hitetlen, álltati félelmét, csak a felszínre hozzuk, és némi vidámsággal megszelídítjük. Nem a létezését állítjuk a boszorkányoknak, hanem boszorkány vagy vámpír formájában tesszük külsővé, és kinevethetővé a félelmeinket. Ahogy farsang idején a kisze bábot.
Farsangot sem ünneplünk, és szilvesztert sem, csak a Húsvétot és az Újévet. Ilyenkor csak mulatunk, és szerintem ez nem árulás.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése