Szerző: Lotte
Vannak periódusok, mikor az élet a megszokottnál gyorsabban pörög, kelünk-fekszünk, s közben csak úgy szalad mellettünk a világ: impulzusokat, félig szőtt beszélgetések foszlányait, arcokat, eddig végig nem gondolt gondolatokat hagyva bennünk. A szokott ügetésből vágtára kapcsolunk.
Mit érez a teljesítményében megromlott anya szíve, mikor vasárnap este kerül csak kukába a tízórais doboz félbeharapott tartalma? S ezzel szemben az-e a jó, ha - miközben odahaza minden klappol - anyuka belesápad a családi fészek sikálásába és a lecke ellenőrzésébe, s nem kell más közegben, más élethelyzetekben helyt állnia? Nos, nehéz ügy ez!
A gordiuszi csomót kinek-kinek saját életében kell átvágnia, nincs tömegesen alkalmazható recept.
Mi most szerencsére - a megbarnult almacsutka és néhány meg nem oldott szorgalmi házifeladat ellenére -, hála a nagyszülői segítségnek és a keresztanya bűverejének, jól jöttünk ki a vágtából. Pár hosszú nappal a hátunk mögött összességében hálás vagyok azért, hogy úgy hozta az élet, egy időre sűrűsödtek az otthoni ténykedéstől elszólító teendők.
Jutott is, maradt is: a gyerekeknek a családi élet melegéből és a tágabb család figyeleméből; nekünk egymásból és egy kis másból.
Mindenesetre most már ideje ügetésre visszakapcsolni.
Vannak periódusok, mikor az élet a megszokottnál gyorsabban pörög, kelünk-fekszünk, s közben csak úgy szalad mellettünk a világ: impulzusokat, félig szőtt beszélgetések foszlányait, arcokat, eddig végig nem gondolt gondolatokat hagyva bennünk. A szokott ügetésből vágtára kapcsolunk.
A mindennapok álló (nem állott!!) vizének kavarodása frissítőleg hathat a szellemre. (Mondom ezt most, a második trimeszter elején, aztán ismerve magam és az egyre terhesebbé váló áldott állapotot, néhány hét és korántsem biztos, hogy ilyen hetykén fogalmazok majd.)
De ha már hason kívüli gyerek(ek) mellett gyorsulunk, az új élmények mellé ráadásként nemcsak a fáradtság, de egy jó adag lelkiismeretfurdalás is jár.
Mert kényes az egyensúly család-otthon és az onnan elszólító munka-társadalmi élet között! Lehet egyáltalán egyensúlyi állapotról fantáziálni ilyen egymásnak ellentmondó rendszerek kapcsán?!Elkerülhető az, hogy néhány házon kívül (és nem mással, szigorúan csak az Ő oldalán!) töltött, nem is igazán önként választott este után ne legyen deficitben az ember lánya (és fia) saját csemetéivel szemben?Mit érez a teljesítményében megromlott anya szíve, mikor vasárnap este kerül csak kukába a tízórais doboz félbeharapott tartalma? S ezzel szemben az-e a jó, ha - miközben odahaza minden klappol - anyuka belesápad a családi fészek sikálásába és a lecke ellenőrzésébe, s nem kell más közegben, más élethelyzetekben helyt állnia? Nos, nehéz ügy ez!
A gordiuszi csomót kinek-kinek saját életében kell átvágnia, nincs tömegesen alkalmazható recept.
Mi most szerencsére - a megbarnult almacsutka és néhány meg nem oldott szorgalmi házifeladat ellenére -, hála a nagyszülői segítségnek és a keresztanya bűverejének, jól jöttünk ki a vágtából. Pár hosszú nappal a hátunk mögött összességében hálás vagyok azért, hogy úgy hozta az élet, egy időre sűrűsödtek az otthoni ténykedéstől elszólító teendők.
Jutott is, maradt is: a gyerekeknek a családi élet melegéből és a tágabb család figyeleméből; nekünk egymásból és egy kis másból.
Mindenesetre most már ideje ügetésre visszakapcsolni.
4 megjegyzés:
Most ezt nekem írtad? Most jöttem haza, a három gyerek kint aludt a nappaliban az apjuk köré bújva, ruhában. Mikor átvittem a nagyokat az ágyba, kérdezem, mi volt Kistesóval. Sírt. Sokat? Igen. Basszus, most voltam először egyedül távol, mióta megszületett. Kicsit ad hoc, az este közepén léptem le, egy régi baráttal a másik életmből, egész más impulzusok, de ugyanolyan releváns témák, és az is én vagyok. Jó volt pozíciót váltani, jó este volt, de fáj ez néma kis gömbölyödő hát, ez a pihés buksi, aki még nem fogja tudni elmondani, "mama, hol voltál?"
Igen, neked is szólt, meg magunknak. Most akkor hogyan csinálja jól az ember??
Úgy ha egy kicsit mindenütt van, otthon értük, másutt magadért :)
Nemrég volt róla szó otthon, hogy másnaptól diétázom, mire a három és félévesem felkapta a fejét és megkérdezte- Jó,de azt hol csinálod Anya itthon a nappaliban vagy valahol máshol? ( szegénykém nem heverte még ki a heti kétszeri estig tartó angol óráimat ) ...
Ez milyen kifejező! Milyen jól benne van a naiv aggodalom.
Szerintem addig jó, amíg egyértelmű, hogy ott vagyunk, és az jó, és ahhoz képest néha elmegyünk. Ez nem is mennyiségi kérdés, hanem a fejükben lévő valóság.
Megjegyzés küldése