2013. szeptember 13., péntek

Kötelező hülyeség

Szerző: FiloSzofi


Van az intézményesített gyereknevelésnek hazánkban egy rém hülye kis hagyománya, amit semmilyen reform nem képes elsöpörni. Ez a rossz versek hagyománya. Hiába vannak klasszikusaink, akik remek gyerekverseket is írtak, hiába vannak első osztályú kortárs költőink, akik tudnak a kicsikhez is szólni, intézményeink valamiért ragaszkodnak az együgyű rigmusokhoz. Miért?

(A felnőttnek sem kell az első munkahelyi mítingen elszavalni, hogy Jaj, de jó a munkahely, a sok kolléga de jó fej, királyi a fizetés, ráadás a nevetés. - Vagy igen? Aztán csodálkozunk, hogy könnyező pillangós facebook-üzeneteket kapunk?)

Vajon nem itt az ősképe a "bocs, de annyira találó" kétsoros ezo-bölcsességeknek?


Az elsős Bú első memoritere is egy ilyen alkalomhoz illő hősköltemény.  Csoda, hogy egyáltalán nem érti, minek kell ezt megtanulnia? (Mert hogy eddig igyekeztünk a "csak tiszta forrásból" elvét egy kicsit elnézően, és kiterjesztve minden jó művészetre, de érvényesíteni.)

Szalai Borbála: Betűország kincsei

Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárul egy új világ:
titokzatos
Betűország
ma nyitja meg kapuját.
Csodálatos
ez az ország,
gazdagsága rengeteg:
minden betű
kincset érő
titkokat is rejteget.
S, aki egyszer
megismeri
mind a betűk titkait
magáénak
tekintheti
Betűország kincseit.

Nem annyira vészes, de azért mégsem vers. A költészet, ha mégannyira gyerekeknek szól is, egy hangyafütyinyit hozzátesz a teremtéshez, vagyis költ, nem csupán ritmizálja a sódert.
Napjainkban újra virul a gyerekirodalom, még intézete is van, létezik kortás gyerekvers antológia, tehát abszolút az élő kultúra része a költészet gyerekeknek. Nem lennénk rászorulva, hogy tankönyvszerzők költeményein nevelődjenek a kölykök. Tisztelet a két éve elhunyt Szalai Borbálának, aki sokat tett a kárpátaljai nyelvőrzésért, de ettől még nem volt költő, az pedig a mai szerkesztő felelőssége, hogy megszólítsa a mai kisdiákokat.

Rossz verset (ami valójában nem is vers, csak rigmus) rossz tanulni, mert nincs mélysége, nincs miért ismételni, nincs miért tudni, ráadásul - épp ezért - nem is lehet rá sokáig emlékezni. Elmarad a rácsodálkozás, az öröm, egyszóval nincs élmény, csak az üres kín, ha még hosszú is.
(Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy kaszálni való mennyiség áll rendelkezésre illusztrátorból, grafikusból, aki villám munkában is többet tudna adni egy könyvnek annál, mint hogy szép színes.)

Ti milyen verseket tennétek az elsős olvasókönyvbe? Hozzunk össze egy jó kis gyűjteményt!

7 megjegyzés:

Kriszti írta... [Válasz erre...]

Néhány részletet a Pimpáré és Vakvarjúcskából.Nagyon szórakoztató még egy felnőttnek is,hihetetlenül jópofa szóviccek vannak benne,és még az akkor ovis lányaim is hosszú sorokat jegyeztek meg belőle,pedig csak egyszer olvastuk.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Melyik könyvből tanul Bú? Miért ezt választotta vajon a tanítónéni/bácsi? Tényleg rejtély.

Szofi írta... [Válasz erre...]

Kriszti, köszi a Pimpáré ötletet Erdős Virágtól, nem ismerem, de felkeltetted az érdeklődésem.

Bú Földvári Erika ábécéskönyvéből tanul, Mozaik kiadó, nem is tudom, hogy van-e most többféle.

Tulajdonképpen az a kényszer szüli a nem-verset, hogy valami szorosan alkalomhoz illőt akarnak találni, ami szerintem fölösleges, vagy ha egy kedves bevezető kell, akkor ne legyen muszáj versbe szedni, pláne megtanulni.

Majd írok én is javaslatot, egyelőre várom a tieiteket!

anyus írta... [Válasz erre...]

Az oviban még ennél is rosszabb a helyzet.

KTKriszta írta... [Válasz erre...]

Nyilván a kényszer szüli a szavaltatást, az ünnepeltetés kényszere. A dolog nem új keletű,elég Móra Ferenc Téli emlék c. novellájára gondolni (Szép karácsony szép zöld fája, modsza, honnan jövel..) a tanítók és egyéb szorult helyzetben lévők próbálkoztak írogatással. Egyik-másik talán nem is sült el rosszul. Az én időmben (de jól hangzik már!) éveken át mondtuk Gazdag Erzsi verseit -azok között is van aztán nehezebben tolerálható. Igen, ha alkalom van (bőven), odaillő rí(é)mes közjátékkal kell feldobni a műsort. Nyilván azért, mert ezt várja a vezetőség, ezt várják a szülők - ha elmarad, csalódnak, ha zajlik, fanyalognak - néha van átfedés a két népesség között. A 80-as években modern ofő Janikovszky részletet mondatott -szigorúan prózában. Ma Varró Danit, hagyománytisztelők Kányádit. Izzadt tenyérrel, piros fejjel, a végén kicsit megkönnyebbülve, vagy alaposan megszégyenülve. De jó, hogy már nem vagyok a sűrűjében.
Kriszta

Szofi írta... [Válasz erre...]

Kriszta, véletlenül kitöröltem a hsz-odat, pedig csak meg akartam kérdezni, hogy mi az az ÉKP? Értékközpontú ped.? A pedagógiában mindig olyan semmitmondó kifejezések vannak...
Szóval, a gyakorlatban mi az? Én azt hittem, hogy idén mindenhol ugyanaz a tankönyv, de ezek szerint ennyire mégsem sablon.

Kriszti írta... [Válasz erre...]

Én csak most vettem észre ezt a hsz-t.:)
Az ÉKP Értékközvetítő és képességfejlesztő program,tulajdonképpen a Zsolnai módszer modernizált változata-értem ezalatt pl azt,h nem szóképesen tanulnak olvasni-.
Többféle órájuk van mint az "alap" osztályoknak,tanulnak néptáncot-ezen belül 2 évig néprajzot is-,4-ben állampolgári ismereteket,a környezeteismeret náluk külön természetismeret és emberismeret,van furulya,barkács-a kvk-n kívül-,informatika, nyelv és bábozás.Nagyon jó azoknak a gyerekeknek akiket sok minden érdekel.A SZIT-ekben-szabadidős tevékenység,tulajdonképpen azok az órák amikor nem tanulnak-,vagy gyakorolnak valamelyik órára,vagy játszanak,könyvtárba mennek.Csoportokban dolgoznak képesség szerint,ezek a csoportok átjárhatók.
Nagy hangsúlyt fektetnek a szövegértésre,innen nem megy felsőbe olyan gyerek aki nem érti amit olvas.:)Évente a Szülők napján bemutatót tartanak a tanult dolgaikból.A tankönyveik mások,van ami kifejezetten nekik készült,van amit úgy válogat össze a tanárnéni,hogy mit fognak tanulni.
Mind a 4 gyerekem ilyen módszerű osztályba jár/járt,nálunk nagyon népszerű,nehéz bejutni.:)Szeretjük.:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...