Hupihüpi

Szerző: Fakirma

Krónikus konzumkényszerem ellenére kéjes gyönyörrel nézem le a fogyasztói társadalom egyik legnagyobb parasztvakítását, az akciókat. Nincs törzsvásárlói kártyám, nem gyűjtök pontokat, szemétbe hajítom a kuponokat a reklámújságokkal együtt, és nem veszek nyolc flakon mosóport csak azért, hogy a kilencedikhez fél áron jussak hozzá. Nem kétlem, hogy a leárazások gondos pásztázásával tényleg sok pénzt lehet megtakarítani, engem sajnos nem hagy spórolni a paranoiám: aki pénzért rám próbál tukmálni valamit,  biztosan nem akar nekem jót. Én persze megveszem azt a valamit szíves-örömest, de bosszant, ha közben még vállon is veregetnek. Ezért aztán, ha véletlenségből leárazott terméket vásárolok, mindig dacosan nézek a pénztáros szemébe, legyen vele tisztában, hogy nem azért vettem meg az elszabott szoknyát vagy a fenekemnél egy számmal kisebb színhibás nadrágot, mert olcsó volt, hanem túltengő szabad akaratom miatt. Ettől persze neki nem lesz rosszabb napja, ellenben nekem jobb lesz.

A szabad akaratomnak van egy gyenge pontja: Hupikék Törpikék esetében oda minden józan ítélőképességem. Már az akció első napján gátlástalan gyűjtésbe kezdek.

A kék csúfságok iránti szerelmem régi történet: a fiaim még aprócskák voltak, a konzumkényszerem pedig szunyókált, gondolom azért, mert nem volt pénzünk. Játékokra nem sokat költöttünk, játszottunk azzal, amit az ősi családi fészek pincéjében találtunk, esetleg a rokonságtól örököltünk. Ilyen módon váltunk nagyjából száz darab lelakott gumi törpe boldog tulajdonosává. A kis lények ellepték életünket: nappal házat építettünk nekik, közben megmentettük őket a gonosz késfogútól, este pedig könyvolvasás helyett eloltottuk a lámpát, és magunk szőttük tovább hátborzongató történeteiket. Általában így értesültem az óvodai eseményekről, s egy kalap alatt gyorsan fel is dolgoztuk a traumákat. Életem legzseniálisabb pszichoterápiáját végeztem abban az időben, azóta a mesékkel együtt az empátiával felturbózott kreativitásom is a múlt homályába veszett. Csoda, hogy ennyire szívembe zártam a kis kékségeket?!

A gyerekszoba polcán most is ott lapul a törpökkel tömött kosár. Bár a kislányaim rá se hederítenek, de a gumihercegnők tutujgatása közben simán leveszik, hogy közönyük az anyjuknak nagyon fáj. Magasról tojnak Aprajafalvára, de tudják, ha a boltban a hupikék törpikés jégkrémet kérik, rinya nélkül landolhat a kosarunkban, a pólók között pedig rég nem a giccses hófehérkéssel nyúznak, hanem a legalább annyira ízléstelen törpillással, amit naná, hogy megveszek. Otthon kemény szívvel tiltom a mesenézést, egészen addig, amíg el nem hangzik,

de mama, csak egyetlenegy törpöset szeretnénk megnézni!
Konyhaszekrényünk díszei a  törpikés bögrék. Valaha rengeteg benzint kellett vásárolnunk azért a jogért, hogy rengeteg pénzért megvásárolhassuk az ormótlan kübliket. Boldogságomban még arról is megfeledkeztem, hogy a benyakutas képébe szúrós szemmel belenézzek.

A törpös műanyag poharakra  a moziban tettünk szert, amikor megnéztük a hupiholdas műalkotást. Mondhattok bármit, nekem nagyon tetszett. A jövő héten pedig megnézzük a folytatást. Az is tetszeni fog. Majd írok róla, hogy ti is velem örülhessetek.
Csalódott voltam, amikor az egyik üzletlánc boltjaiban satnya Hupikék Törpikék osztogatásával igyekeztek növelni a vásárlói kedvet. Az eredeti, pihepuha gumiból készült, jól táplált törpék hülyére röhögik magukat rosszul sikerült alteregóikon. Én azért megszokásból beszereztem az összeset. Több példányban is.

Már lassan egy éve csend honolt Aprajafalván. Augusztus elején azonban ismét reflektorfénybe kerültek. Egy másik áruházlánc még egy bőrt lehúz kék kedvenceimről. Most dominó formájában hódítják meg a rajongókat. A lelkes  műgyűjtőnek mindössze annyi a tennivalója, hogy sokszor háromezer forinttért vásároljon. Mi már huszonháromszor vásároltunk háromezer forinttért. Apró szívás, hogy a törposztás zsákbamacska formájában törpénik. Mifelénk Ügyifogyi a rekordtartó, már kilenc darab csücsül belőle a külön megvásárolt zsákocskánban. Igaz, négyféle kiadásban, mert a kreatívosoknak túl nagy falat lett volna egy dominónyi különböző identitású törpét elővarázsolni, így egy-egy szereplő többféle pózban is feltűnik. Ennek egyébként nincs nagy jelentősége, mert dominózásra alkalmatlan a 28 darabos készlet. A tisztességes dominónak szerintem egyforma a hátulja, nem pedig különböző törpék pózolnak rajta. Nagyjából az első játék végére a családom kívülről fogja fújni, melyik kékség túloldalán milyen pöttykombináció található (kivéve engem).

Ma riadtan vettem észre, hogy a lányaim megkaparintották a hupikék zsákocskámat, s valami idétlen szülinapos történetet kezdtek el a dominóimmal játszani. Eloroztam tőlük, s biztos helyre evakuáltam őket. Egy gyereknél sosem lehet tudni, mikor kezd el firkálni, törni-zúzni, vagy tárgyakat lenyeldesni.

Szeretem őket. Jobban, mint Kisvakondot és Boribont. Szeretem őket elevenségükért, esendőségükért, humorérzékükért, jókedvükért, még a balfék Hókuszpókot is a randa macskájával együtt. Annak ellenére, hogy a folyamatosan megújuló törpikéknek nagyjából annyi közük van az eredeti bájos mesefigurákhoz, mint szalmaszálnak a buborékfújó géphez. Nincs mese, alaposan elkurvultak: feláldozták szerethetőségüket sok-sok pénzért. Ehhez persze sok-sok hülyére volt szükség, aki megvásárolja a belőlük gyártott sok-sok szemetet. Ezért aztán kérlek benneteket, legyetek észnél, s hupikék törpikés dominót ne fogadjatok el a pénztárostól!

Vagy ha véletlenül mégis, akkor adjátok nekem.