2013. június 24., hétfő

Mi a jó a nyárban?

Szerző: Lotte  

Például az, hogy sokkal gyorsabban felöltöznek a gyerekek: egy rövid gatya, egy póló felhúzása, no és a tépőzáras szandál  felcsatolása még a legcsigább kölöknél is tizedannyi időbe telik, mint a téli hacuka felvétele. Aztán ilyenkor nyáron utálatos házimunkámat, a vasalást meglehetősen nagyvonalúan lehet intézni - végső soron nincs ovi és iskola, ahol "megszólhatnák" a gyerkőcök gyűröttebb cuccait. Egy rokontól tanultam a módszert: a napon száradt holmikat erőteljes mozdulatokkal szépen összehajtom, kissé megnyomkodom, tenyeremmel átsimítom, és már kész is a "vasalt" póló, kis szoknya, gatyó. A férfi ingek persze még ekkor sem adják magukat, de legalább egy pöttyöt rövidebb az ujjuk.
Szeretem a nyarat azért is, mert a nap minden szakában legálisnak érzem a fröccsözést, hisz az okosok is folyton azt mondják, sok folyadékot kell fogyasztani. De azért is jó ez az évszak, mert nem kell hajat szárítani, mert végre jóízű paradicsomot ehetünk és őszintén lehet örülni egy frissítő esőnek. Jó dolog a nyár, mert lelkiismeret-furdalás nélkül el lehet koculni egy nyugágyban, elvégre NYÁR van! Amúgy is sokkal inkább csinál az ember nyaranta szokatlan dolgokat, én például hirtelen felindulásból levágattam a hajamat. Egy dolog csüggeszt csak, így Szent Iván napján: rokonságom hamarosan rákezdi a szokásos mantrát, hogy "no, megint rövidülnek a nappalok, hamarosan vége a nyárnak..."





4 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Aztán jön a következő: "Az ember észre se veszi és itt a Karácsony."

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Lotte, de olyan nincs körülötted, aki azt szajkózza: egyre közeledik a jövő nyár is?

Lotte írta... [Válasz erre...]

Látod, erre nem gondoltam. Hegyezem a szenzoraimat!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

A nyárban az a legjobb, hogy nem kell vízhatlan gyerekkesztyűkért feltúrni a lakást. Ehelyett persze dübörög a napsapka-kereső projekt:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...