2012. október 10., szerda

KitűNő - Járányi Beáta szülész-nőgyógyász főrvossal beszélgettünk

Szerző: Lotte

Dr. Járányi Beáta
KitűNő című rovatunkban az Uzsoki Utcai Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának energikus osztályvezető-helyettes főorvosával, dr. Járányi Beátával beszélgettünk.

Számolja, hogy eddig hány gyermek világra-jöttekor segített?
Az a kolléga, aki nálam pontosabb, vagy jobban szeret adminisztrálni, számon tartja, hány szülést vezetett. Egy darabig írtam én is, aztán abbamaradt a számolás. Azért is nehéz pontos számot mondani, mert az ember nemcsak a személy szerint hozzá kötődő anyák szüléseit vezeti, hanem azokét is, akik ügyeletben jönnek, vagy ahol a fiatalabb kollegák megkérnek, hogy segítsek. Fiatal szakorvosként havi maximum nyolc szülésem volt, sose vállaltam akarattal ennél többet. Mostanában az ügyeletek, a rendelés, a hét végi vizitek és az állandó készenlét bizony nem kis leterheltség. Jelenlegi pozíciómban inkább már diszponálok, mint vezetem a szüléseket, kevesebb saját kismamát vállalok, alapvetően a régi betegeim, illetőleg a többedszer szülő nők szüléseit vezetem.  

Mikor dőlt el, hogy a szülészet-nőgyógyászat felé veszi az irányt?
Én a kezdetektől kardiológusnak készültem, meg sem fordult a fejemben, hogy szülész legyek. Egyetem alatt, harmadéves koromtól a Szent János Kórház Kardiológiájára jártam be, már részt vehettem a referálókon, engedték, hogy viziteljek. Tudományos Diákkörös voltam, úgy is tűnt, hogy meg lesz a János Kórházban a kardiológus állásom. A diploma kézhezvételekor aztán rendkívül idegesen közölte az akkori főorvos, hogy elvették a státuszát, valaki másnak kellett, más osztályra tették át… Hirtelen ott álltam állás nélkül. Ekkor levelezésbe kezdtem a minisztériummal, hogy hol lehetne állást szerezni. Ajánlottak vidéket, ajánlottak mentőt, de a férjemet, aki biokémikusként, egyetemi oktatóként dolgozott az Orvosi Egyetemen, Budapesthez kötötte a munkája. Ekkor már a lányom is megvolt, ráadásul két háztartásbeli nagymamát is itt kellett volna, hagyjunk, ha vidékre költözünk. Maradtunk.

Ezek szerint felsőbb utasításra, minisztériumi döntéssel lett szülész-nőgyógyász…
Igen, levélben értesítettek, hogy szülész leszek. Mikor elolvastam, végigbőgtem a Lánc-hidat, oda-vissza, mert én nem akartam abortuszt végezni. Sok idő kellett, míg kivívtam magamnak, hogy nem csinálok abortuszt. Onnantól fogva már jól éreztem magamat…
Ehhez a fontos témához még visszatérünk. De előtte hadd kérdezzem meg, ennyi szülés-élménnyel a háta mögött, mit érez, mikor először sír fel egy kisbaba? Milyen érzések kavarognak egy szülészorvos(nő) lelkében?
Ugyanaz a boldogság, mint mindenkiében, vagy ha komplikált volt a szülés még a megkönnyebbülés érzése is. Ez a munka soha nem tud „kaptafa” lenni, és persze ezért soha nem vagyok képes stressz nélkül csinálni.

Újszülött Osztály az Uzsoki Utcai Kórházban
A legtöbb szülész-nőgyógyász férfi, sosem tapasztalhatta meg a szülés élményét. Önnek két gyermeke van. Saját élményei előjönnek orvosként is?
Néha, bizonyos helyzetekben, de kevésbé a szüléskor. Szerencsére két könnyű szülésem volt, de van élményem róla és tudom, mi az, ami abból objektív és szubjektív dolog. Nagyon sok múlik a pszichén: például előfordul, hogy egy első gyermekét váró nő végig rosszul van az első babánál, mozdulni sem bír, a harmadiknál pedig úgy viseli a terhességet, mintha csak a piacra menne. Pedig előtte négy éven belül két császármetszést élt át! Mintha nem ugyanaz a nő lenne. Ennyire pszichés dolog ez! De sokkal jobban megértem a várandósság ideje alatti, vagy a szülés utáni lelki változásokat, vagy épp azt, mit jelent egy gátsebbel jönni-menni, ülni szülés után.

Rengeteg szülésben segített, tapasztalatai szerint milyenek vagyunk, mi nők az életadás pillanataiban?
Nagyon különbözőek. Az a tapasztalatom, hogy nagyon-nagyon sok függ a neveltetéstől. Az elvárások, a viselkedés, az önfegyelem nagymértékben neveltetés függvénye. Van, aki nem akar tudomást venni arról, hogy a szülés némi kellemetlenséggel és fájdalommal jár. Minél többet megad valakinek az élet - ami elsőre pozitív dolognak tűnhet -, amikor "helyzet" van, az ellenkezőjébe csap: semmi se jó, nem kooperál, alapvetően rettenetes szenvedésként éli meg a szülést. Az, akit úgy nevelnek, hogy az életben vannak dolgok, amiket el kell tudni viselni, megtanulja a normális, fegyelmezett viselkedést. És később ez az ember tanulja meg elviselni a daganatos betegséget is, és nem borítja ki az egész környezetét. De messzebb megyek, ugyanezen múlnak a válások is. Valaki vagy megpróbál egy problémás helyzetet megoldani, vagy kiborítónak és elviselhetetlennek tartja és otthagyja az egészet. És zománcos csöbörből rozsdás vödörbe kerül. Nem törődve azzal, hogy a gyerekek mindezt mennyire megsínylik.

Az epidurális érzéstelenítés választhatósága is ebbe az „elkényeztetettségi” folyamatba illeszkedik?
Azért ez más kérdés, kétirányú dolog. Az orvostudomány is arra esküdött, hogy a fájdalmat csillapítsa. Amíg ez nem állt rendelkezésre minden kórházban, addig nem is nagyon reklámoztuk. Osztályunkon is van olyan kolléga, aki rengeteget tett azért, hogy elérhető legyen és le a kalappal előtte! Ma már ez igény. Régen helyi érzéstelenítésben csináltuk a nőgyógyászati kisműtéteket. Négy szúrás, de az úgy fájt, hogy őrület. Ma erről szó nincs, altatásban végezzük ezeket. Változik a világ, a tudomány és az igények.

És vajon milyenek a kispapák?
Az apukák nagyon beszoktak a szülőszobára. Ott a helyük! Az a kivétel, aki nem jön be a szülésre. Van, aki ugyan elájul, de addig is igyekszik segíteni. Nagyon helyesek.

Nemrég született a harmadik unokája. Önnél születtek a gyerekek vagy jobb az ilyesmit idegen szakemberre bízni?
Más szakemberre kell bízni! Egy nőnek helyes, ha van egy saját nőgyógyásza, aki nem a mamája/papája, és jó, ha annál szül.

Bent volt a szüléseknél?
Igen, úgy beszéltük meg, hogy a kitolási szaknál értesítenek, be is mentem, mindhárom unokám születésénél ott voltam.

Korszerű szülőszoba
Nagyon megváltoztak az utóbbi években a szülés körüli feltételek. Nem függönnyel leválasztva vajúdnak a kismamák magukra hagyva egy nagy és rideg kórteremben, mint annak idején, mikor mi születtünk. Barátságos környezetben, családias szülőszobákban jönnek világra a kisbabák. Vajúdást segítő eszközök, aggódó apukák, baba-mamabarát légkör a jellemző. Hogy látja, jobb élményekkel térnek haza a kismamák a kórházból?
Igen. Mikor kezdtem, a vajúdónak nem volt szabad fölkelni, nem lehetett még sétálni sem. Ez borzasztó volt. Nem volt se séta, se mozgás, se felülés, semmi. Aztán egyre inkább megváltozott a szemlélet, egyre inkább megértettük az anyák igényeit, fokozatosan biztosítottuk a feltételeket is. Aztán volt egy kis turbulencia a szülések körül, amit jórészt a sajtó generált, voltak divatok: néhány évvel ezelőtt például gyertyás-füstölős szülésekkel is találkoztunk, ezek aztán kimentek a divatból. Mára nálunk is rendelkezésre áll a bordásfal, a kád, a labda. Az első kettőt ugyan nagyon kevesen használják, de például a labda nagyon jó, mert puha, rugalmas, a lábak támasztékot adnak, nagyon jól ellazul a gátizom, arra ráülve nagyon jól tudnak tágulni a kismamák, és könnyebben jön át a magzat feje a szülőcsatornán. Én ezt tartom a legjobb segédeszköznek.

A feltételek sokat javultak, ugyanakkor egyre kevesebb gyermek születik. Mit gondol, milyen okok húzódnak meg e jelenség mögött?
Ez persze nem orvosi kérdés, ha szétnézünk Európában, mindenütt keresik a válaszokat rá. Magyarországon mindig azt mondták, hogy nincs pénz, nem lehet finanszírozni két gyereknél többet. Ha az ember körülnéz, a katolikus Lengyelországban is, Olaszországban is csökken a szülésszám, de az összes jóléti nyugati államban ugyanez a tendencia. Nagyon összetett dolog ez. Azzal, hogy a nők egyenlővé váltak a férfiakkal, egyszerűen már nem érnek rá. Akinek dolga van, azért nem ér rá, mert akkor ki vigyáz a gyerekekre, amíg ő dolgozik? Ki teszi rendbe a házat, ki főz? Egy alkalmazott fizetése épp annyi, amennyit ő kap a munkahelyén, miből fizesse? Aztán van, aki egyszerűen kényelmi okokból nem vállal gyereket, legfeljebb egyet. Ma már rácsodálkoznak egy háromgyerekes családra. Még a vallásos családoknál születik egy kicsit több gyerek, de már ők sem annyit szülnek, amennyi adatik. (Hozzáteszem, ez azért nem is biztos, hogy baj, mert könnyen rá is mehet egy család, ha van nyolc-tíz gyerek: a szülőpár közötti harmónia felborulhat, a gyerekekre sem biztos, hogy jut elég idő.)

A várandós-gondozás során rengeteg kismamával találkozik. Hogy látja, mennyire szoronganak a szüléstől, a várandósság időszakától a nők?
Az először szülők alapvetően az ismeretlenségtől félnek. Akinek már van gyereke, nem ér rá azzal foglalkozni, hogy lesz-e stria a hasán vagy kell-e gátmetszés vagy sem, kell-e kenegetni magát olajjal vagy sem. A másodszor, harmadszor szülő már nem bújja annyira az internetet sem. Egy szőnyegboltban dolgozott egy kismama, nagy pocakkal. Kérdeztük, hogy mikorra várja a babát, mondta, hogy két-három hét múlva, de még bírja a munkát. Kérdeztem tőle, hogy második lesz-e? Csodálkozott, hogy honnan tudom. Onnan, hogy egyszerűen másképp beszél róla, sokkal természetesebben. De a szorongás persze ezzel együtt vele jár a terhességekkel, csak van, aki ezt hagyja felszínre jönni, van, aki meg tudja kezelni. Személyiségfüggő ez is.

A nőgyógyászoknak hatalmas felelőssége lehet egy várandósság megállapításakor. Sok esetben a nőgyógyász az első ember, aki a megfogant életről tudomást szerez. Nem mindegy, hogyan reagál a sokszor összezavarodott, ijedt kismamának mit is mond. Mást üzen a „megtartja?” kérdés és mást, ha örömmel fogadja, gratulál az új élethez. Tanítja valaki az egyetemen a fiatal orvosokat, miképp kell viselkedni egy ilyen fontos élethelyzetben? Van erre valamilyen szakmai protokoll?
Nem tanítják. Ez hozzáállás kérdése és attól függ, hogy a terhességet egy állapotnak tekinti-e, az orvos, s hogy mit gondol a magzatról. Amikor én elkezdtem dolgozni, nagyon sok beszélgetésem volt, kórházi orvosnőkkel is, arról, hogy megtartják-e terhességüket és hogy gyereknek minősítik-e az öt-hathetes magzatot, vagy pedig valami szövetcsomagnak, amit vagy a hátamra veszek vagy nem. Gyakran hallani rendelőintézetekben a szenvtelen kérdést, hogy „Megtartja? Nem tartja?” Mert ha igen, az egyik, ha nem, a másik papírt kell kitölteni. Vannak, akik adminisztratív kérdésként tekintenek az életre. Akinek látszólag mindegy, hogy elvégzi-e azt az abortuszt, az így kérdezi meg. Ugyanakkor nem igaz, hogy az orvosoknak mindegy lenne. Az abortuszt ugyanis mindenki utálja csinálni, csak ebben fokozatok is vannak. Vannak, akiknél ez meggyőződésbéli okokból fakad, vannak, akik látványbéli, procedúrabéli okok miatt nem szeretik. De soha nem lenne szabad a „megtartja?” kérdést föltenni! Mindig pozitívan kellene hozzáállni az új élethez. És ha nem kívánt terhességről van szó, mindig arra kérni, hogy menjen haza, beszélje meg, próbálja megoldani, tájékozódjon, milyen lehetőségei vannak: anyaotthon, örökbeadás, semmi nem sürgős. Nekem van olyan betegem, aki az abortusz után soha többé nem lehetett terhes: két lezárt kürt, hiába a lombikprogram, nem sikerült…

Volt már arra példa, hogy eltérített valakit az eredeti – kétségbeesés szülte – elhatározástól?
Sok, sok. És elhangoztak nehéz kérdések is: „Akkor nekem akárhányszor terhes leszek, azt mindig meg kell szülnöm?” Nem. Annyiszor kell terhesnek lenni, ahányszor szülni szeretne. Vagy: „Nem vagyok én tenyészállat!” Akkor gondolkodó ember, aki el tudja határozni előre, hogy mit szeretne.

Milyen lelki folyamat megy végbe ilyenkor az édesanyákon?
Nem biztos, hogy akkor könnyebbülnek meg, amikor kimondják az életigenlő döntést, ilyenkor sokszor még mindig nagy teher lehet ez a gyermek. De amikor megvan! Akkor kaptam nagyon sok visszajelzést. Volt egy pajzsmirigyrákos betegem, akinek eltávolították a beteg részt a pajzsmirigyéből. Én úgy ismertem meg, hogy már kisbabát várt, de rettenetesen szorongott, hogy fel tudja-e majd nevelni a harmadik gyerekét. Kézen fogtam, mentünk onkológustól onkológusig, míg el nem hitte, hogy nincs a két dolognak egymáshoz köze, ha szülni akar még egy harmadik gyermeket, itt az idő. Végül a baba megszületett. Azóta már nagyfiú. A gyermek egyéves születésnapján egy megható köszönőlevelet kaptam a nagymamától… Aztán volt olyan, aki megszülte a harmadik babát és megkért, hogy legyek a keresztanyja. Nem vállaltam, mert az egy más típusú, életre szóló felelősség, de ez azt jelezte, hogy milyen hálás érzések kavarogtak a szülőkben. Ezeket az ember nagyon megköszöni. De volt olyan is, hogy a két tizenéves nagy gyerek nem akarta a véletlenül bejelentkezett kistestvért, mert cikinek érezte. Az anyuka most boldogan tologatja a babakocsit, a nővére meg előbb- utóbb megbékélt.  Rengetegféle élethelyzet van.

Ön nem végez abortuszt. Érte emiatt rosszallás a betegek vagy a kollégák részéről? Nem okoz gondot a nőgyógyász szakmán belül, ha valaki lelkiismereti okok miatt nem vállalja a beavatkozást?
A betegektől nem, ők általában megértik. Tudomásom szerint mindössze egyetlen betegem hagyott ott emiatt és pártolt át egy másik kollégához, aki aztán elvégezte a beavatkozást. A kollégák részéről viszont annál több a rosszallás! „Persze, te a büdös munkát nem végzed el; persze te lusta vagy, annyi papírmunka van vele; vagy mikor fiatal voltam elhangzott ez is: „te kapod majd a legnagyobb büntetést, vigye el az ördög a lelkedet!”. Már a törvény előtt, ami azt szabályozza, hogy nem muszáj abortuszt végezni, voltunk néhányan, akik azt mondták, hogy nem vállaljuk. De a legjobb lelkű kollégák is egy kicsit másképp gondolkodónak tartották a magunk fajtákat, és az ilyen másképp gondolkodókat nem annyira szeretik. És nem tudták, hogy eközben minden reggel nekem a hátam közepén folyt a víz, és attól rettegtem, hogy megint fogok egyet kapni…

Sokan vitatják, hogy létezik-e posztabortusz trauma. Ön találkozott abortuszon átesett nőkkel, mik a tapasztalatai?
Létezik. Ezt a pszichológia is leírja. A mi osztályunkon is dolgozik két pszichológus, korábban a kezelőorvosokhoz jártak vissza a nők. Ezek az orvosok is beszámoltak arról, hogy a későbbi életük során is vissza-visszatérnek a nők, nem tudják feldolgozni a traumát. Beszéltem olyan nénivel, akit egy orosz katona erőszakolt meg, férjével úgy döntöttek, nem tartják meg az akaratukon kívül fogant gyermeket. „Helyette” idősebb koruk ellenére mégiscsak vállaltak egy újabb babát.  De a szülés után mégis azt mondta, hogy ez a gyerek nem az a gyerek. Nem helyettesíthető. Sokan cipelik magukkal a súlyt, legalábbis akikben megfogalmazódnak ilyen kérdések. De vannak, akikben nem, és három-négyhavonta ott vannak a nőgyógyászaton…

Mit lehet csinálni az ilyen nőkkel?
Visszarendelni és rábeszélni őket esetleg  egy  méhen belüli fogamzásgátló eszközre, mert a tablettát nem veszik meg és nem veszik be. És reménykedni kell, hogy legalább visszajön majd a spirálért…

Egyre több nő szül későn. Mitől más húszon-, harmincon évesen vagy negyven év fölött szülni?
Nehezebb. Lelkileg azért, mert már annyit hallott-olvasott róla egy nő addigra, hogy sokkal jobban szorong, mint mondjuk annak idején, amikor még korábban, egyetem alatt vagy közvetlen utána, fiatalon szültek a nők. Sokkal kevesebbet tudtak a dologról, rengeteget kellett magyarázni, mesélni. Gyerekként néztek néha az emberre, mikor ezekről a csodákról meséltünk. Most tudják: barátnőktől, újságból, internetről is tudják, mire készüljenek, legfeljebb apróbb részletekre kérdeznek rá. Idősebb korban sokkal több a szövődmény, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás. Több a már meglévő alapbetegség is, amivel már együtt jelenik meg a terhesség. A tágulás is nehezebb, rigidebbek a szövetek, több patológiát vonz, ami több császármetszést is indokol.

Szülészként nincs se éjjel-se nappal, ha elérkezik a pillanat, menni kell. Nőként, anyaként, nagymamaként hogyan lehet összeegyeztetni ezt a hivatást a családi élettel?
Csak segítséggel. Ha én a kórházban vagyok, ki kell zárjam az otthoni életet. Volt, hogy a lányom telefonált, hogy elszakadt a bokaszalagja, de épp szültem, nem tudtam mit tenni, meg kellett oldják nélkülem. Nekem a gyerekek nevelésében rengeteget segített a férjem és volt két nagymama. De van, akinek bölcsi, meg bébiszitter szükséges. Mi ezt a családban a testvéreinkkel, meg a nagyszülőkkel meg tudtuk oldani. Hétfőnként mentem reggel az SZTK-ba rendelni, este ügyelni, kedd délelőtt szakmai napom volt, délután megint a rendelő. Így, 48 óra után értem haza, ahol rám várt az összes otthoni teendő: leckeírás, főzés… Másnap reggel aztán indultam újra munkába.

Azt mesélik Önről, hogy hihetetlen teherbírása van. Hogyan töltekezik, honnan nyeri ezt a sok energiát?
Azt hiszem bennem sokkal több energia van, mint az átlagban. Gyorsabb vagyok, hamar átgondolom, hogy mi a teendő, akár otthon, akár a munkahelyen. Racionálisan átgondolom a dolgokat, hazaérve bekapcsolom a mosógépet, azalatt már odateszem az ebédet, nem ülök le telefonálgatni, hanem ha már minden működik, rotyog, akkor intézem a telefonokat. Anyósom mindig mondta is, hogy nézni is beleszédül a tempómba. Ha lemerülnek a telepek, egyszerűen el kell mennem aludni. Nekem csak ez segít, ki kell aludnom magam. Nagyon intenzíven élek, de ehhez a napi átlag hét óra alvásra szükségem van. Ha nincs meg hét közben, akkor szombat-vasárnap délután alszom. Minden barátom tudja, hogy ilyenkor nem érdemes telefonálni.

Valami hobbi belefér még ebbe az életritmusba?
Volt hobbi, mikor jobban ráértem, koncertre jártunk, énekeltem egy kórusban, kondizni is egy időben rendszeresen eljutottam, de a három unoka mellett erre már nincs mód. A lányom férje is orvos, hatot ügyel egy hónapban, plusz munkákat is vállal, szükségük van segítségre. Én pedig örömmel megyek.

387 megjegyzés:

«Legrégebbiek   ‹Régebbiek   1 – 200 / 387   Újabbak›   Legújabbak»
Szofi írta... [Válasz erre...]

Az jutott eszembe, hogy mennyire átjön ebből a riportból a keménység és határozottság kétarcúsága. Enélkül nem tudott volna az elveihez hű maradni, egészséges családot és szakmai karriert együtt művelni, mégis...
bár nem szeretek egy bizonyos fajta lekvár mentalitást, és az önfegyelem szép dolog, és a doktornőnek majd mindenben igaza van, de szerintem pont a szülés az a helyzet (nem a várandósság), amikor el kellene felejteni a kontrolláltságot, a megfelelést.
Ha arra figyelek, hogy illendően viselkedjek, nehezebb lesz a szülés. Ha az ember bele tud feledkezni, úgy könnyebb.

Egyébként én is labda-párti vagyok, tényleg nagyon jó!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Próbálok visszaemlékezni, azt hiszem bennem működött az önkontroll, és inkább segített, mint nehezített.

Szofi írta... [Válasz erre...]

Ha az önkontroll összeszedettséget jelent, akkor szerintem is segít. Ha a kontroll a külvilágnak szól, és nem a folyamatnak, akkor gátol. Én legalábbis úgy éltem meg.

Szerintem, aki igazán "benne van" a szülésében, az nem is ordít órákig,de ha azon stresszel, hogy jaj, nehogy cikin viselkedjen, az nem jó.

Bélád írta... [Válasz erre...]

hát én nem tudom, gyerekek, hogy van ez, hogy lehet, hogy valakinek van arra fölös energiája, hogy ordítson közben??én azon mindig úgy megdöbbenek. énnekem egy hangom nem szokott lenni közben.talán egyszer, ha akartam fájás közben kiabálni, de elakadt. de ez azt hiszem legkevésbé sem a külvilágnak szóló viselkedés nálam, én egyszerűen minden erőmet koncentrálom ilyenkor a feladatra, meg hát egyáltalán.örülök, ha kapok levegőt, nemhogy pazaroljam, gondolom azért.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Ismerem a doktornőt,hát le a kalappal előtte!Igaz,én nem nála szültem,vizsgálatokra járok hozzá,de nála korrektebb,kedvesebb orvost nem láttam.Mindent türelmesen elmagyaráz.Javaslatot tesz,segít a döntésben.És nagyon emberséges!Csak jót mondhatok róla!!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Egy kérdés, ha már abortuszellenes a doktornő: a spirál, amit a doktornő javasol pácienseinek nem abortív hatású adott esetben?

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Ez aztán a meglepetés-riport,Lotte!
A doktornőnél szültem mind a négy gyerekemet, és jövő héten megyek hozzá az évente esedékes vizsgálatra.
Nagy ajándéka ő az életemnek, a sok szorongás ellenére mindig öröm vele találkozni! ő az, aki a rideg kórházi körülményeket megtölti szeretettel és emberséggel, mindig van türelme és egy személyre szabott kedves szava. Mind a négy szülésem alatt sokat nevettem, és jól éreztem magam, és ebben a szülésznőkön és az aktuális apukán kívül neki is szerepe volt.

lotte írta... [Válasz erre...]

De örülök, ez aztán a meglepetés nekem is!

anyus írta... [Válasz erre...]

Azért a spirálos felvetés jogos. Megjegyzem ez a legtöbb hormontartalmú fogamzásgátlóra szintén igaz.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

A spirál valószínűleg csak a nagyobbik rossz kevésbé rossz verziója,legalább is én így értelmezem a doktornő szavait (persze elfogult vagyok vele szemben, nekem megmentett az abortusztól egy drága kis unokaöccsöt:)). Én egyébként hiába könyörögtem, nem adott nekem spirált, hanem másfajta fogamzásgátlásra beszélt rá. Talán tudta, hogy nem fogok abortuszra rohangálni, ha nincs spirálom.... Amúgy sosem felejtem el, amikor Ojóval terhes lettem, s kétségbeesetten támolyogtam be a doktornőhöz. Ő boldogan puszilgatott össze-vissza az "örömhír" hallatán, mintha fel se merült volna benne, hogy nem a boldogság könnyei csillognak a szememben...

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Én is nála szültem (természetesen, mint ahogy mindent lekoppintok Irmáról), nekem fontos volt, hogy abortuszellenes, és jó volt tudni, hogy az első pillanattól emberszámba veszi az én "petezsáknak imponáló képletemet" (az sztk-s orvos szavai). A spirál jó felvetés, de azért én is azt gondolom, hogy az a kisebb rossz.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

@anyuka2 és fakirma: a kisebb rossz teória ok, de akkor miért van beállítva olyan karakán magzatvédőnek?

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Jaj, nem tudom, valószínűleg a nőgyógyászoknak csak egy kis töredéke nem végez abortuszt, és már ez is óriási dolog a szakmában. Nem tudom, megteheti-e egy orvos, hogy azt mondja a betegeknek, hogy lelkiismereti okok miatt nem teszek fel spirált, nem írok fel abortív hatású fogamzásgátlót és esemény utáni tablettát. Szerintem a doktornő már sokat látott, tapasztalt, és erre a kompromisszumra jutott. Látod, pl Irmának 4 gyerek után se volt hajlandó spirált adni.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Nekem a személyes találkozások során sosem jött le, hogy ő olyan fenenagy magzatvédő lenne, én a negyedik terhességem alatt, véletlenségből (és nem tőle személyesen) tudtam meg, hogy nem végez abortuszt. Szóval nem az a melldöngetős típus, az biztos. persze a lelkem mélyén éreztem, hogy
közel áll a szívemhez az ő hozzáállása, de soha nem beszéltünk erről. No lehet, hogy a jövő héten, ha nem önt el a szorongás és nem felejtem el, megkérdezem tőle, hogy állunk mostanság spirál-ügyben!:)

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Ő az én doktornénim büszke vagyok rá és köszönöm neki mindazt a munkát amit tett értem.Az igazi nőgyógyász!

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy hitel? Voltál már keres, ahol kap hitelt? Voltál már próbálok bármilyen hitelt? akkor jelentkezz most itt? (carlosellisonfinance@outlook.com), ha azt akarjuk, hogy megfizethető kölcsön. Hitel ajánlat itt egy nagyon alacsony kamatláb 2%. Írjon nekünk most, ha érdekel.

Susan Jimmy írta... [Válasz erre...]

Figyelem,
Jelentkezés a gyors és kényelmes kölcsönt fizeti ki számláit, Xmas hitel, jelzáloghitel, konszolidációs hitelt, és az új vállalkozás indítására vagy újra finanszírozás a projektek a legolcsóbb kamatláb 3%. Ne lépjen kapcsolatba velünk ma via: Henryclark003@gmail.com a hitelösszeg szükséges.
Mi hitelesített, regisztrált és legitim hitelező.
Akkor lépjen kapcsolatba velünk ma, ha érdekelt abban, hogy ez a kölcsön, forduljon hozzánk további tájékoztatás a hitel folyamat, folyamat, mint a hitelfeltételek között, és hogyan a hitel kerül át neked. Szükségünk van a sürgős választ ha érdekel.

Először információkat kell ismerni: You:

Teljes nevek: ............
Ország: ............ ...
Állam / tartomány: ...............
Telefonszám: ............
Időtartam: ............
Szükséges összeg a Hitel: ......... ..
House Cím / Iroda címe: ..........
Foglalkozás: ............
Havi Bevétel: ..........
Családi Állapot: ......... ..
Életkor / nem: ............ ..
A kölcsön célja: ............ ..
Kért-kölcsön előtt? (Igen) vagy (NO): ...

Megjegyzés: Minden válasz kell továbbítani:
HENRYCLARK003@GMAIL.COM
gyors
feldolgozás.
Köszönöm.

C.E.O / Henry Clark.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló,
Ön a tartozás? Voltál már megtagadták a kölcsönt a bank? Vagy van szüksége a kölcsönt fizeti ki számláit? aggódj, nem több, a segítség most jön. VINCOLLINS hitel cég egy hitel cég kínál mindenféle kölcsön az egyéni, cégeknek, amelyek a kölcsön alacsony kamatláb 3% velünk a kapcsolatot emailben: (customersdesiretrustfirm@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

HITEL AJÁNLAT

Ön a tartozás? Voltál már megtagadták a kölcsönt a bank? Vagy van szüksége a kölcsönt fizeti ki számláit? aggódj, nem több, a segítség most jön, VINCOLLINS hitel cég egy hitel cég kínál mindenféle kölcsön az embereknek, cégeknek, amelyek a kölcsön alacsony kamatláb 3% velünk a kapcsolatot emailben: customersdesiretrustfirm@gmail.com

Szüksége van egy személyes vagy üzleti hitel stressz nélkül és gyorsan jóváhagyása? Szüksége van egy sürgős hitel ma? Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Do you need an urgent loan to pay your bills and start up a new business??? Or you have been looking for a loan and you have always been scammed by a loan company or bank? Here is a chance to get your life back and get the funds you need to invest!!! Apply now Mr Johnson on Charitycorporationafrica@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Hitel ajánlat MINDEN (JELENTKEZZEN MOST)

Ön üzletember vagy nő? Ön bármely pénzügyi stressz? ugye pénz kell kezdeni a saját vállalkozás? Van egy alacsony jövedelmű és nehezen kap hitelt a helyi bankok és más pénzügyi intézmények? A válasz itt van, Angela Davids hitel cég a válasz. Ajánlunk;

a) a személyi kölcsönök, az üzleti terjeszkedés.
b) vállalkozás indítása és az oktatás.
c) az adósság konszolidáció.
d) a kemény pénzt kölcsön.

Azonban a módszer lehetőséget nyújt, hogy jelezze a hitelösszeg szükséges és időtartamát is megengedheti magának, hogy töltse ki a hitel visszafizetése a kamatláb 2% -os. Ez ad egy igazi esélyt, hogy pénzt amire szüksége van. Az érdekelt pályázók fel a kapcsolatot velünk
E-mail; angeladavidsloan@gmail.com
Office line; +447031903867

george írta... [Válasz erre...]

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

HITEL AJÁNLAT

george írta... [Válasz erre...]

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

HITEL AJÁNLAT

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős kölcsönt fizetni a számlákat, és elkezd egy új üzleti ??? Vagy ha már keres egy kölcsön, és még mindig csalás a kölcsön vagy bank? Itt van egy esélyt, hogy életed vissza, és kap az alapok meg kell befektetni.
hitel cég e-mail: customersdesiretrustfirm@gmail.com

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke a 3% Jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

Ön még szüksége sürgős hitelt? Szüksége van bármilyen kölcsön indítani egy vállalkozást? Szüksége van egy kölcsönt, hogy vesz egy házat vagy egy autót? Vagy van szüksége a kölcsönt fizetni a számlákat, illetve hogy vigyázzon a saját? Ha igen, írjon nekünk ma (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és kap a hitel ..

Hitel ajánlat

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgos kölcsönt fizetni a számlákat, és elkezd egy új üzleti ??? Vagy ha már keres egy kölcsön, és még mindig csalás a kölcsön vagy bank? Itt van egy esélyt, hogy életed vissza, és kap az alapok meg kell befektetni.

Hitel ajánlat stressz nélkül!

Magnus ÁDÁM hitel cég kínál különböző típusú hitel a világ minden tájáról.
azért vagyunk itt, hogy szolgálja az Ön pénzügyi igényeit. cégünk ajánlatát busniess kölcsön, lakásfelújítási hitel, orvosi hitel, személyi kölcsön és mindenféle hitel
További információt a kölcsönt, kérjük, forduljon hozzánk e-mailen keresztül.

hitel cég kapcsolattartója E-mail: customersdesiretrustfirm@gmail.com

Szüksége van egy sürgős hitel? indítani egy jó üzleti vagy hogy kifizessék a tartozást? Érdekel kérelmezőnek fel a kapcsolatot velünk most (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) további információkért.

OCEAN FINANCE AND MORTGAGES írta... [Válasz erre...]

Ön keresi a sürgos hitel? Ocean Finance és jelzálog van itt, hogy minden típusú hitel van szüksége. a hitelfeltételek egyszeru és megfizetheto.
adunk személyi kölcsön, autó hitel, orvosi hitel és általános célú hitel.
További információkért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot cégünk E-mail részleteket információkat.
Vállalati kapcsolattartó E-mail: oceanfinancemortgageinc@gmail.com

Kínálunk különböző hitelek magánszemélyek (személyi kölcsön), és együttműködnek szervek, a kamat 3% -os annul.This van, hogy segítsen megfeleljen a pénzügyi kötelezettségeit, különösen a folyamatban lévő globális pénzügyi válság. Lehet kölcsönözni közötti 1.000,000 - 500,000,000 (font, euró vagy dollár) A további vizsgálatok, kérjük, forduljon hozzánk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Üdvözlettel.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Kínálunk különböző hitelek magánszemélyek (személyi kölcsön), és együttműködnek szervek, a kamat 3% -os annul.This van, hogy segítsen megfeleljen a pénzügyi kötelezettségeit, különösen a folyamatban lévő globális pénzügyi válság. Lehet kölcsönözni közötti 1.000,000 - 500,000,000 (font, euró vagy dollár) A további vizsgálatok, kérjük, forduljon hozzánk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Üdvözlettel.

Hitel ajánlat

OCEAN FINANCE AND MORTGAGES írta... [Válasz erre...]

Ön keresi a sürgos hitel? Ocean Finance és jelzálog van itt, hogy minden típusú hitel van szüksége. a hitelfeltételek egyszeru és megfizetheto.
adunk személyi kölcsön, autó hitel, orvosi hitel és általános célú hitel.
További információkért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot cégünk E-mail részleteket információkat.
Vállalati kapcsolattartó E-mail: oceanfinancemortgageinc@gmail.com

OCEAN FINANCE AND MORTGAGES írta... [Válasz erre...]

Ön keresi a sürgos hitel? Ocean Finance és jelzálog van itt, hogy minden típusú hitel van szüksége. a hitelfeltételek egyszeru és megfizetheto.
adunk személyi kölcsön, autó hitel, orvosi hitel és általános célú hitel.
További információkért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot cégünk E-mail részleteket információkat.
Vállalati kapcsolattartó E-mail: oceanfinancemortgageinc@gmail.com

george írta... [Válasz erre...]

Ön még szüksége sürgős hitelt? Szüksége van bármilyen kölcsön indítani egy vállalkozást? Szüksége van egy kölcsönt, hogy vesz egy házat vagy egy autót? Vagy van szüksége a kölcsönt fizetni a számlákat, illetve hogy vigyázzon a saját? Ha igen, írjon nekünk ma (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és kap a hitel ..

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Ön még szüksége sürgős hitelt? Szüksége van bármilyen kölcsön indítani egy vállalkozást? Szüksége van egy kölcsönt, hogy vesz egy házat vagy egy autót? Vagy van szüksége a kölcsönt fizetni a számlákat, illetve hogy vigyázzon a saját? Ha igen, írjon nekünk ma (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és kap a hitel ..

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Ön még szüksége sürgős hitelt? Szüksége van bármilyen kölcsön indítani egy vállalkozást? Szüksége van egy kölcsönt, hogy vesz egy házat vagy egy autót? Vagy van szüksége a kölcsönt fizetni a számlákat, illetve hogy vigyázzon a saját? Ha igen, írjon nekünk ma (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és kap a hitel ..

Hitel ajánlat

fatimah írta... [Válasz erre...]

GYORS HITEL kínál online Grace MORGAN hitel cég ... Grace Morgan Hitel Társaság a vezető szolgáltató lejárta Világszerte Nem számít, milyen pénzügyi helyzetét, mi segítünk, hogy a maga cash.We nyújtanak hitelt adósságkonszolidáció, Lakásfelújítás, fedezetlen hitelek, kölcsönök rossz hitel, üzleti hitel, személyi hitel, diákhitel, auto hitel, csökkentse a hitelkártya adósság, ingatlan és jelzálog 2% -os kamatláb. Online hitel ajánlat gyors és könnyű apply.it 100% -os garantált, és safe.do velünk kapcsolatba a további részletekért AT Gracemorganloancompany@gmail.com

george írta... [Válasz erre...]

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke a 3% Jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke a 3% Jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

Unknown írta... [Válasz erre...]

Jó hír!
CHURCHIL WEST hitel cég egyik vezeto hitel cég világszerte.

kínálunk mindenféle hitel egyes, cégek, iskolák és corperate

szervek. a kölcsön kamat 3%-os éves. lépjen kapcsolatba velünk

ma a további információk segítségével a vállalati e-mail:

(customersdesiretrustfirm@gmail.com) Isten áldja meg az összes

Szüksége van egy hitel vagy méltányossági kínál hitelek magánszemélyek és a vállalatok alacsony és megfizethető kamatláb. Írjon nekünk ma, a (dakany.endre@gmail.com), hogy egy hitel ma.

Keres egy üzleti hitel? személyi kölcsön, ház hitel, autó hitel, diákhitel, adósság konszolidációs hitelt, fedezetlen hitelek, kockázati tőke, stb .. Vagy voltál megtagadják a kölcsönt a bank vagy pénzügyi intézmény bármely okból. Én Dakany Endre, egy privát hitelező, hitelezés vállalkozások és magánszemélyek alacsony és megfizethető kamatláb 2% -os kamatláb. ha érdekel? Írjon nekünk ma, a (dakany.endre@gmail.com), és kap a hitel még ma

Andrea Smith írta... [Válasz erre...]

Good Day vallomásomhoz,
   A nevem Muller Lillian Sonja. Élek Houston Texas USA-ban és vagyok boldog nő ma? és megmondtam a saját, hogy minden hitelező, hogy megmentse a családom a mi rossz helyzete, utalok a személy, aki keres kölcsön neki, ő adta a boldogság, hogy nekem és a családomnak, én szükségük van egy kölcsön $ 100,000 indul életem minden tájáról, mint én vagyok egy egyedülálló anya és 2 gyerek találkoztam a istenfélő ember hitel hitelező, hogy segítsen nekem egy kölcsön $ 100,000, ő egy istenfélő ember, ha szükségünk van a hitel, és akkor fizeti vissza a kölcsönt kapcsolati ő mondja meg neki, hogy van Muller Lillian Sonja, hogy utalja be neki. Lépjen kapcsolatba Mr. David Anderson-mailben; (barclayfinanceloancompany@gmail.com vagy barclayfinance_loan@hotmail.com) Isten áldjon meg Mr. David Anderson arra vonatkozóan, hogy a boldogság az életem és a családi élet.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Jó nap,

GODSWIL hitel cég kínál fajták hitelek magánszemélyek (személyi kölcsön), és üzleti hitelek, a kamat 3% -os semmisítse meg. ez az, hogy segítsen megfeleljen a pénzügyi kötelezettségeit. Lehet kölcsönözni 1000-10 000,000.00 (Huf, euró vagy dollár) A további vizsgálatok, kérjük, forduljon hozzánk e-mailen (godswillloancompany@gmail.com) Üdvözlettel.

Szüksége van sürgős hitel?
* Nagyon gyors és sürgős átutalás a bankszámlájára
* Visszafizetése kezdődik kilenc hónap után kap a pénz a

bankszámlájára
* Alacsony kamatláb 2%
* Hosszú távú törlesztési (1-30 év) időtartama
* Rugalmas hitelfeltételek és a havi fizetés
*. Mennyi ideig tart, hogy finanszírozza? És elküldése után a hitelkérelem,
Akkor számíthat, hogy az előzetes választ kevesebb, mint 24 óra és
finanszírozás keretében 72-96 óra, miután megkapta a szükséges információk
tőled.
Lépjen kapcsolatba a törvényes és engedélyezett kölcsönt cég meghatalmazott
hogy a pénzügyi támogatás egyéb országokban.
További információk és a hitelkérelmi nyomtatvány útján Kapcsolatot teremteni
e-mail: trustloan87@gmail.com

Üdvözlet,
Mr.Anthony Dave.
Vezérigazgató (CEO)
Trust Loan Company

Unknown írta... [Válasz erre...]

Jad Kimi Pénzügy / Gyors Hitel Jad Kimi Finance kínál kereskedelmi és személyi hitelek 2% -os kamatláb, a haszonbérletet és közepes piaci finanszírozási megoldásokat, amelyek segíthetnek személy vagy cég épít egy erősebb, jobb jövőt. Voltál már elutasították a pénzintézetek vagy a tartozás felülvizsgálata? Ez a cég fogja biztosítani a szükséges pénzügyi megoldást. Jóváhagyása és hitel átadás két munkanappal csak további információért forduljon az e-mail jadkimi@gmail.com további részletekért.

george írta... [Válasz erre...]

Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke a 3% Jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... Azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Keres egy üzleti hitel? személyi kölcsön, ház hitel, autó hitel, diákhitel, adósság konszolidációs hitelt, fedezetlen hitelek, kockázati tőke, stb .. Vagy voltál megtagadják a kölcsönt a bank vagy pénzügyi intézmény bármely okból. Én Dakany Endre, egy privát hitelező, hitelezés vállalkozások és magánszemélyek alacsony és megfizethető kamatláb 2% -os kamatláb. ha érdekel? Írjon nekünk ma, a (dakany.endre@gmail.com), és kap a hitel még ma

Hitel ajánlat

SAFEGATE FINANCE írta... [Válasz erre...]

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy a SAFEGATE Global Finance Kezdolap jelenleg ad ki hitelt megfizetheto arány 3% -os éves kamat. Adunk egy minimális hitelösszeg 1,000.00 EUR, maximális összege 100,000,000.00 euró. Ha van szükségük a pénzügyek az üzleti tevékenység kiterjesztésére, mezogazdasági célú, az adósság visszafizetése és oktatási kölcsön akkor lehet nagy segítséget és támogatást Önnek. További érdeklodik a hitelprogram javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba a hivatalos e-mail alábbiak szerint:

vállalati e-mail: safegateglobalfinancehome@gmail.com

Dékány Endre írta... [Válasz erre...]

Szüksége van hitelt a vállalkozások létrehozásához? Én ügyvezetője úr Dakany Endre cég, kínálunk mindenféle hitel, cég hitel, személyi hitel, diákhitel, és az üzleti hitel, Ha érdekli, hogy e kölcsön van, hogy írjon nekünk e-mailben :: :(dakany.endre@gmail.com).

Hitel ajánlat

SAFEGATE FINANCE írta... [Válasz erre...]

SAFEGATE globális pénzügyi otthon van itt, hogy felajánlja mindenféle kölcsön megfizethető arány 3%. ha szüksége van egy hiteltípus kérjük keresse hitel cég segítségével a vállalati e-mail, így a vágy hitel összegét.

kapcsolati keresztül vállalati e-mail: safegateglobalfinancehome@gmail.com

Jó napot Hitel keresők

Azért vagyok itt, hogy tudd, hogy adok hitelt 500 dollárt és 45 millió dollárt, és alacsony kamatláb 3%.

Én jól viselkedett ember, így csak a súlyos pályázók kell alkalmazni erre a kölcsönt.

A hitel, adom ki az összes hiteltípus lehet valaha is szeretnénk, ezért alkalmazzák ma, és ízlés szerint a jó élet. Továbbá, nincs időnk, hogy átverés az ügyfelek, mert mi vagyunk a jól képzett emberek, és bánja üzleti nagyon jól.

Alkalmazni nekünk ma a mi e-mail, hogy mi is részt vegyen gyorsan.
Írjon nekünk most a philloanfirm2@yahoo.com sokkal jobb felbontást a hitel.

Remélem, a gyors reagálás
Phil Howardson

Unknown írta... [Válasz erre...]

We offer a variety of Financial packages at a very low interest rate, We stand apart from other lenders because we believe in customer service, We offer the right solution to your financial needs.In general we are FINANCE COMPANY, We offer loan at 3% interest rate ranging from $2,000 to $10,000,000. Commercial loans, business loans, home loans,car loans and debt consolidation loan are available for you. Contact us for more information via E-MAIL:MIKELARRYLOANFIRMWORLDWIDE@YAHOO.COM

Names:
Occupation:
Loan Amount Needed:
Loan Duration:
Your Country:
Mobile NO:
Purpose Of Loan:
Email Address:
monthly income:
Sex:
Age:

rose írta... [Válasz erre...]

DIRECT szolgáltatás online társaság
HEAD OFFICE --- Richmond Road, Worthing, Egyesült Királyság
Email - [directserviceonlinefirm@gmail.com]
-------------------------------------------------- -------------------------
  Adunk hitelt a tartományban a $ 1,000 $ 90,000,000.at érdeke
2% -os kamatláb.

Az érdekelt ügyfelek kell kérjük töltse ki űrlapunkat below-

NÉV--------------
ORSZÁG-----------
CÍM--------------
Hitelösszeg SZÜKSÉG -------
CÉL lejárta ------------
SCAN és csatolja a személyazonosságát CARD--
OFFICE / otthoni telefonszámát -----------
Nemek közötti ---------------------------

Cégünk levelezési kapcsolati doboz
via- [directserviceonlinefirm@gmail.com]

ROSE WILLIAMS
Email - [directserviceonlinefirm@gmail.com]
DIRECT szolgáltatás online társaság

Unknown írta... [Válasz erre...]

Good Day Tisztelt Hölgyeim és Uraim.
Itt jön egy megfizethető kölcsön, amely meg fogja változtatni az életed örökre, vagyunk DIAMOND HITEL HOME. Mi egy hitelesített kínáló bank hitel, kínálunk hitelt az egyéni és az állami szektor, hogy szükségünk van a pénzügyi támogatás az alacsony kamatláb 2%. Rossz hitel elfogadható, a felhasználási feltételek nagyon egyszerűek és considerate.You soha nem fogod megbánni semmit ebben a hitelügylet, mert én fog neked mosollyal. Cégünk már felvett egy csomó áttörést a rendelkezés első osztályú pénzügyi szolgáltatásokat ügyfeleink, különösen a területén Hitel szindikált befektetés biztosítása az egyének és a vállalatok. Hoztunk gyengélkedő iparág vissza az életbe, és fektetünk a jó üzleti ötletek biztosít forrásokat kellene biztosítania fel kezdet. Van egy hálózat befektetők, akik hajlandóak, hogy forrásokat bármilyen összeget egyének és szervezetek kezdeni az üzleti és operations.i akarom, hogy megértse azt a tényt, hogy a gyémánt HITEL Otthon Ajánlat. van arra, hogy segítse a kisebb anyagi kiváltság hogy újra a pályán azáltal, hogy minden típusú hitelek nekik (EG) jelzáloghitelek, lakáshitelek üzleti hitelek és a rossz hitel hitelek kereskedelmi hitelek, induló fel- forgóeszköz hitel, építési hitel, autó hitel, Hotel hitelek, és a hallgatói hitelek, személyi kölcsönök, hitelek, konszolidációs hitelek, mit vársz mihamarabb miért nem próbálja DIAMOND HITEL Otthon Ajánlat kölcsönök és mentes a tartozások minden érdeklődő ügyfélnek kell a kapcsolatot velünk keresztül közvetlen e-mail: diamondloanhomeagency@yandex.com

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Van szüksége sürgős hitelt fizetni a számlákat, bővítése az üzleti, vállalati testületek vagy személyi kölcsön? Írjon nekünk ma a gyors hatékony és megbízható hitel ma e-mailben: elenanino07@gmail.com

Üdvözlettel
Mrs. Elena

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy hitel? Ön üzletember vagy nő, és szüksége van egy kölcsönt, hogy növelje az üzleti ?? Szüksége van tőkét a vállalkozások létrehozásához? Bármi legyen is a hitel problémák lehetnek, itt jön a segítségedre kínálunk hitelek mind a magánszemélyek és a vállalkozások alacsony és megfizethető kamatláb.
Írjon nekünk ma, a (carrenbenfirm@outlook.com vagy carrenbenfirm@gmail.com), hogy a hitel még ma.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló,
Az arca pénzügyi nehézségek? Van szüksége a hitel? vagy azokat elutasította a helyi bankok? Szüksége van egy kölcsön bármely okból? A segítséget végre itt van, mint Maurice pénzügyek hiteleket kínál minden a foglalkoztatottak és a munkanélküliek, magánszemélyek és cégek, kínálunk hitelek alacsony kamatláb 2%. Érdekel hitelfelvevők fel velünk a kapcsolatot e-mailben, hogy mauricefinance@hotmail.com~~V és megkapják a hitelek ma. Szolgáltatásaink gyors és megbízható, ezért kérjük, írjon nekünk (mauricefinance@hotmail.com), és élvezze a pénzügyi szolgáltatásokat kínálnak.
E-mail: mauricefinance@hotmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló keres egy üzleti hitel, személyi kölcsön, lakáshitel, auto hitel, diákhitel, adósság konszolidációs hitelt, fedezetlen hitel, kockázati toke, stb ... Vagy csak akkor megtagadják a kölcsönt a bank vagy pénzügyi intézmény egy vagy több okból is. Ön a megfelelo helyen a hitel megoldások! Mi Christian hitel szervezet, mi adja ki kölcsön azoknak, hogy szükségünk van rá pozitívan, és azokat is, amelyek a bizalom méltó, azt is megadja hitelt a cégek és magánszemélyek egy alacsony és megfizetheto kamatláb (3%) kamat kérjük, forduljon hozzánk e-mailben (zicolendingincorp@gmail.com)

Daniel írta... [Válasz erre...]

Jó napot,

Mi jogos, neves kormány által bejegyzett pénzt hitelező. Mi egy cég, amely pénzügyi támogatást nyújt. Mi pénzt adnak kölcsön ki rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy a rossz hitel rekordot, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, befektetni a vállalkozásokat. Azt akarom, hogy használja ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi teszi megbízható kedvezményezett segítséget fogok örülni, hogy Önnek egy kölcsön 2%, tehát ne habozzon alkalmazni a kölcsön, mert mi kell az Ön számára a legjobb a szolgáltatás.

Nyújtott szolgáltatások közé *
refinanszírozása *
Lakásfelújítás *
Befektetési hitel *
Auto Hitelek *
Adósság konszolidáció *
Line of Credit *
Második Mortgage *
Üzleti Hitelek *
Személyi kölcsönök *
International Hitelek.

A hitelfelvevők INFORMÁCIÓK:

Teljes név:
Nem:
Családi állapot:
cím:
Irányítószám / város:
Ország:
Születési idő:
finanszírozás:
Szükséges összeg:
Hitel Hosszúság:
Fizetés / éves jövedelem:
foglalkozás:
A cél a hitel:
telefon:
Fax:

Mottó: nyújtunk ügyfeleinknek a biztonságos hitelgarancia program kap.

Üdvözlettel.

Daniel Walls / MD /

Kapcsolat E-mail: danielwallsloancompany@gmail.com

Pamela Olsen from USA írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy hitel? Szeretné, hogy pénzügyileg stabil? Vagy nem akarod, hogy növekszik a vállalkozások? Kínálunk vállalati hitelek autó hitel, üzleti hitelek és személyi hitelek egy kamatláb, amely jelentősen lecsökkent 3 % egy kényelmes időtartama, hogy tárgyalásos úton kell megegyezni. Ez felajánl nyitva áll minden, ki lesz képes-hoz fizet vissza időben. Kérjük, látogasson vissza hozzánk ha érdekli az e-mailt; ingridkloetloanfirm@gmail.com

TÖLTSE KI AZ ALÁBBI ŰRLAPOT

Teljes név...
Kapcsolat cím...
Kora...
A telefon száma...
Családi állapota...
A szex...
Munka...
pozíciók...
havi jövedelem az...
A kölcsön összege...
A hitel célja...
Időtartama alatt a...
Ország:...

Köszönöm és Isten áldjon minket
ingrid kloet loanfirm
ingridkloetloanfirm@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Hello, I am Mr. Jones CHRIS, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen: joneschrisloan@gmail.com)

Unknown írta... [Válasz erre...]

Íme egy lehetőség mindazok számára, akik pénzügyi nehézségekkel, és azok, akik a szükséges hitelek bármilyen okból adnak hitelt egy nagyon ésszerű kamatláb 2%, adunk mindenféle kölcsön az egyének és a vállalatok, vállalkozók vagy munkanélküli egyed mind szívesen. Sokan szenvednek, és segítségre van szüksége, hogy javítsák az életszínvonal, sokan munkanélküliek, és szükség van a pénzügyi segítségre lehet indítani egy vállalkozást, hogy sok pénzügyi segítségre van szükségük, hogy tiszta a számlák és tartozások. bármilyen típusú hitel van szüksége, és bármilyen okból csak bátran és lépjen kapcsolatba velünk még ma, ez egy remek alkalom, az Ön ajtó lépés, lépjen kapcsolatba velünk ma bármelyik e-mail címünkre (Freemanloanfinance@gmail.com), és kap a hitel még ma.

Kösz.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló mindenki,

Vagyok Miller Porter egy privát kölcsön hitelező a helyes munkavégzés hírnevét,
Jelentkezzen még ma, ha szüksége van egy sürgősségi kölcsön, egy jó hírű cég,
jó feltételekkel és a munkaügyi kapcsolatok, akkor
vegye fel a kapcsolatot velünk az általunk kínált hitelek
megfizethető kamatláb 3% és a munkát velünk
lesz egy jó tapasztalat. Ha érdekel, lépjen kapcsolatba
nekünk e-mailben: millerporter102@yahoo.com vagy
+2349057519652 millerporter102@yahoo.com

http://millerporter102.wix.com/potterfirms

Várom a gyors választ
Miller úr Porter

george írta... [Válasz erre...]

Azt kell finanszírozni, hogy hozzanak létre a saját vállalkozás vagy befektetés? Szüksége van hitel elvégzésére nagy projektek? Szüksége van személyi kölcsön? Van szüksége támogatást más különböző célokra? Szüksége van az iszlám hitelt? kapcsolatba velünk e-mailben, hogy a hitel a lehető leghamarabb: (dakany.endre@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy fedezett és fedezetlen hitel? Van szüksége lakáshitel javítása? Befektetői hitelek? Auto hitelek? Business Hitelek? Személyi hitelek? International Hitelek. Kérjük, írjon nekünk vissza, ha érdekel. E-mail: (dakany.endre@gmail.com)

hitel ajánlat sürgős.

george írta... [Válasz erre...]

Jó hírek!

Szüksége van egy hitel sürgősen rendezni bármilyen tartozás? Ha szüksége van bármilyen sürgős kölcsön kérjük lépjen kapcsolatba velünk még ma. Adunk hitelt kezdve 2000 € a 1,000.000.00 euro, minden érdekelt individaual, vállalatok, iskolák, templomok, legalább kamatláb 2% évente. kapcsolatba kölcsön tiszt útján történő feldolgozása a vállalati e-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Isten áldja meg

Unknown írta... [Válasz erre...]

Bizonyság hogyan én kaptam kölcsön.
A nevem Mr Fábián Leonard, chile, én egy út szerkezetük cég tulajdonosa kerestem egy igazi hitel, hogy a projekt, az elmúlt négy hónapban, és minden volt egy csomó csalások bízom bennük, és a végén a nap, elvitték a pénzt anélkül, hogy adott nekem kölcsön, minden reményem elveszett, voltam zavarodva és frusztrált, én meg nagyon nehéz a takarmány a családom, én soha nem akartam, hogy bármi köze hitel vállalatok az interneten, így elmentem egy barátja azt mondta neki, hogy mi történt, és azt mondta, ő is segít nekem, tudja, hogy a hitel cég, amely segít nekem bármilyen mennyiségű hitelt nekem kellett egy nagyon alacsony kamatláb 2%, ő vezetett engem hogyan kell alkalmazni a kölcsön, tettem, ahogy mondta, én alkalmazott E-mail (patrickloans15@gmail.com), soha nem hittem, de megpróbáltam, és az én legnagyobb meglepetés kaptam kölcsön 24 óra, én is nem hiszem el, boldog vagyok és az új gazdagok, és megköszöntem Istennek, hogy ilyen hitel cég még létezik ilyen csalások mindenhol, kérjük mindenki ott, akik a szükséges hitel megy (patrickloans15@gmail.com), amely sohasem hagy el, és az életed meg fog változni, mint az enyém volt.

george írta... [Válasz erre...]

Jó hírek!

Szüksége van egy hitel sürgősen rendezni bármilyen tartozás? Ha szüksége van bármilyen sürgős kölcsön kérjük lépjen kapcsolatba velünk még ma. Adunk hitelt kezdve 2000 € a 1,000.000.00 euro, minden érdekelt individaual, vállalatok, iskolák, templomok, legalább kamatláb 2% évente. kapcsolatba kölcsön tiszt útján történő feldolgozása a vállalati e-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Isten áldja meg

Unknown írta... [Válasz erre...]

Hello, I am Mr. Jones CHRIS, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen: joneschrisloan@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Kínálunk minden típusú hitelek az egyének és a vállalkozások .Kínálunk ezek a hitelek alacsony kamatláb 3% és a 100% -os garantált. Hitel ajánlat indul 5000 dollár / font 200,000,000 font. Alkalmazni csak nyissa meg a levélírás és lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

John Stoner írta... [Válasz erre...]

Ön üzletember vagy nő? Szüksége van alapok beindításához saját üzletét? Szüksége van hitel hogy rendezze a tartozást, vagy fizeti ki a számlákat, vagy kezdeni egy szép üzlet? Szüksége van forrásaiból finanszírozta a projekt? Mi Garantált hitel szolgáltatásokat bármely összeg és bármely részén a világnak a (személyek, vállalatok, ingatlanügynök és a vállalati szervezetek) a mi kiváló kamatláb 2%. Jelentkezés és további információ küld választ a következő e-mail címre: davidpetersonloanfirm1@outlook.com Köszönet és várom, hogy a gyors választ.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van hitel? Ha igen Kapcsolat Ocean Pénzügyi és Jelzálog Limited ® kis és nagy kölcsönöket összeget. Adunk ki hitelt, 2% -os kamatláb. Írjon nekünk ma e-mail címen: oceanloanfirm@postribe.com.We is ad ki hiteleket (£ 5000) fontot (£ 100,000,000) százmillió font az egyének és a vállalatok, a hitel nyitott minden nemzetiségtől függetlenül.
Ha igen írj nekünk e-mailben: oceanloanfirm@postribe.com

george írta... [Válasz erre...]

Jó hírek!

Szüksége van egy hitel sürgősen rendezni bármilyen tartozás? Ha szüksége van bármilyen sürgős kölcsön kérjük lépjen kapcsolatba velünk még ma. Adunk hitelt kezdve 2000 € a 1,000.000.00 euro, minden érdekelt individaual, vállalatok, iskolák, templomok, legalább kamatláb 2% évente. kapcsolatba kölcsön tiszt útján történő feldolgozása a vállalati e-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Isten áldja meg

george írta... [Válasz erre...]

Jó hírek!

Szüksége van egy hitel sürgősen rendezni bármilyen tartozás? Ha szüksége van bármilyen sürgős kölcsön kérjük lépjen kapcsolatba velünk még ma. Adunk hitelt kezdve 2000 € a 1,000.000.00 euro, minden érdekelt individaual, vállalatok, iskolák, templomok, legalább kamatláb 2% évente. kapcsolatba kölcsön tiszt útján történő feldolgozása a vállalati e-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Isten áldja meg

hitel ajánlat

Unknown írta... [Válasz erre...]

Írok, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot arról, hogy kaptam kölcsön Cultura SPAREBANK (igazgató), aki regisztrált hitel tiszt található az Egyesült Államokban. Voltam a bajban, amíg nem mutattak be neki egy munkatársa, aki rábeszélt a leereszkedő Cultura SPAREBANK (igazgató), amiről tényleg kapott kölcsön kerestem oly elismeréseként az ő nagylelkűségét úgy döntöttem, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot, hogy hogyan jó, úgy fizet a szolgálataira. Ezért minden biztosítékot arra kérem, hitel kereső, hogy közvetlenül vele az alább info enyhítésére és az egyensúly a pénzügyi kérdések ...

Érintett személyeket a kapcsolatot vele via E-mail és telefon

Kölcsönadó neve: Cultura SPAREBANK (igazgató)
Kölcsönadó Telefon: +17572736864
Kölcsönadó-mail: culturasparebank@yahoo.com és culturasparebank@gmail.com

Kölcsönadó-mail: culturasparebank@yahoo.com és culturasparebank@gmail.com......

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Jude hitelek
Esetleg van szüksége sürgős hitel, alkalmazza a jobb most
Tisztelt pályázók hitelek, Üdvözlet Jude szilárd hitel.
Mi hitelesített hitel hitelező, aki kínál hiteleket
Az emberek, akik a szükséges hitelek. Ez ad kölcsön
Projekt üzleti, adók, az adósság és a számlák, és még sokan mások
okok miatt. Futunk 2% -kal több ütemben. Ott kap keresztül
Kap hitelt a cég, ezért szükség van egy hitel?
Ön a tartozás? Szeretné indítani egy vállalkozást, és szüksége van a tőke?
Szüksége van egy hitel vagy finanszírozási bármilyen okból? Segítség
Végül itt, és mi adjuk a jóváírás összege
Olcsó és megfizethető csak évi 2%, ha érdekel
Kérjük, lépjen kapcsolatba velünk most
: Judeloan105105@gmail.com)

Unknown írta... [Válasz erre...]

Voltál már keres egy legit hitel hitelező? ? Ön komolyan szüksége sürgős hitel kell kezdeni a saját vállalkozás? Ön a tartozás? Itt a lehetőség, hogy elérje a vágy, mi adjuk a személyi kölcsönök, a kereskedelmi hitelek és vállalati hitelek, és mindenféle hitel 2% -os kamat További információkért lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: judeloan105105@gmail.com
              töltse ki és küldje vissza a hitelkérelmi nyomtatvány

Teljes név: ...........................
Ország: ...........................
Lakcim: ...........................
Állam: ...........................
Nem: ...........................
Családi állapot: ...........................
Megszállás: ...........................
Telefonszám: ...........................
Jelenlegi pozíció helyett a munka: .....................
Havi bevétel: ...........................
Hitel összege Szükséges: ...........................
Hitel Időtartam: ...........................
a hitel céljától: ...........................
Vallás: ...........................
Már korábban alkalmazott ..........
Facebook link ........................ ..
szkennelési másolatot a belső átmérő kártya .......
E-mail a mieink: judeloan105105@gmail.com

Kösz

 Jude Hitel

Unknown írta... [Válasz erre...]

Hello, I am Mr. Leonardo Sanchez, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Van szüksége sürgős hitelt, hogy törölje az adósságait, vagy szüksége van egy tőkehitel, hogy javítsa az üzleti életben? Voltál már elutasította a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? Ne keressen tovább, mert itt az összes pénzügyi problémák a múltban. Mi kölcsön alapok rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti az arány 2%. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi teszi a megbízható és a kedvezményezett támogatás és lesz hajlandó, hogy Önnek egy kölcsön. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen: (sanchezloanfirm@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

Névtelen írta... [Válasz erre...]

* Van szüksége sürgős hitel?
* Havi törlesztés indul 8 hónapon belül, miután összegyűjtötte a hitel a bankszámláján.
* Az alacsony kamatlábak 2%
* Visszafizetése hosszú távú (1-30 év) alatt.
* Rugalmas hitelfeltételek és a havi kifizetéseket.
* Meddig tart finanszírozására? És elküldése után hitelkérelmi
Akkor számíthat egy előzetes választ kevesebb, mint 24 óra, és a ***.
*** Finanszírozás belül 72-96 óra, miután megkapta a szükséges információt.
tőled Írjon nekünk most E-mail: trustloan87@gmail.com

MINDEN JÓT,
Mr.Anthony Dave.
Trust Loan Company
E-mail trustloan87@gmail.com

marie chazelas írta... [Válasz erre...]

MEGOLDÁS A PÉNZÜGYI IGÉNYEK VAGY AZ ÖSSZES HITEL
A jelenlegi gazdasági helyzetben az ország.
Ma még azok számára is, akik már a vállalkozók, a helyzet bonyolult.
Aztán, gondoltam, úgy döntöttünk, hogy segít az emberek, akik a projektek, ahol a hitel, hogy a tevékenységüket.
De a kamatláb 2% , mint a koalíció nem akarjuk, hogy sérti a törvény viselni.

Kérjük lépjen kapcsolatba velünk e-mail:
Marivbatan@gmail.hu

Unknown írta... [Válasz erre...]

In momentul de fata nu dispun ,dacă se poate trage din sumă?

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

elizabeth luther írta... [Válasz erre...]

Keres egy üzleti hitel, személyi kölcsön, lakáshitel, autó
hitel, diákhitel, adósság konszolidációs hitelt, fedezetlen hitel, kockázati
tőke, stb .. Vagy voltál megtagadják a kölcsönt a bank vagy pénzügyi
intézmény egy vagy több reasons.You a megfelelő helyen
a hitel megoldások! Én egy privát hitelező, adok hitelt a
cégek és magánszemélyek egy alacsony és megfizethető kamatláb
2%. Kamat. Kérjük, forduljon hozzánk e-mailben sureloanfirm@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Ez az email Barry BUSH hitel cég

Ez az e-mail, hogy tájékoztassa Önt a hitel ajánlatot, Mi a garantált, megbízható és a kormány jóváhagyott hitel cég, kínálunk gyors és egyszerű hitel kérelmező szoruló kölcsön, kínálunk bármilyen hitel, diákhitel, lakáshitel üzleti hitel, beruházási hitel, vállalati hitel és egyéni hitel, stb. A nagyon könnyű alkalmazni, és a stresszmentes, kínálunk hitel kezdve a $ 1,000.00 a $ 100,000,000.00 egy nagyon alacsony kamatláb. alkalmazzák ma, és kap a hitel, akkor örülök, hogy igen.

Velünk a kapcsolatot emailben: barrybushloanfirm@gmail.com

Megjegyzés: ez az ajánlat komoly gondolkodású pályázó csak.

Kösz

válaszcímének: barrybushloanfirm@gmail.com

Sr. William írta... [Válasz erre...]

Adunk valódi válaszokat valódi megoldás a pénzügyi probléma. Ön elutasította a bank, vagy szükség van egy gyors gyors kölcsön találkozni Ön pénzügyi igényeinek lejárta rendezni a számlákat, az adósság, és létrehozza az üzleti.
Alkalmazni kölcsön most. Adunk ki hitelt alacsony kamatláb 2% -os éves.

Ha érdekel érintkezés Via: williamfinanceagency@gmail.com és töltse ki a lenti hitelkérelmi nyomtatvány.

Hitelkérelmi nyomtatvány:

Teljes név:
Ország:
Cím:
Telefonszám:
Hitelösszeg:
Hitel Időtartam:
Foglalkozása:
Havi bevétel:
Nem:
Kor:
Kapcsolat E-mail: williamfinanceagency@gmail.com
Kösz

Unknown írta... [Válasz erre...]

HELLO, Van szüksége a hitel, kockázati tőke, üzleti hitelek, hitel Oktatási, lakáshitel, kölcsön bármely okból és sürgős szüksége !. a maximális futamidő 10 év. Voltál már elutasította a bank? Van rossz hitel? Van számlákat fizetni? Ön a tartozás? Be kell, hogy hozzanak létre egy üzlet? Aggódj, nem több, mint mi vagyunk itt, hogy felajánlja a hitel 2% -os kamatláb. A kölcsön tól $ 500 USD $ 50, 000,000.00, mi is hitelt dollárban és euróban, és minden más valuta a világon !! Írjon nekünk ma e-mailben; (Careyrodriguez7@gmail.com)

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló,
Én Bishop t, d Jakes, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
(bishopjakesloancompany@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy személyes vagy üzleti hitel stressz nélkül és gyorsan jóváhagyása? Szüksége van egy sürgős hitel ma? Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy személyes vagy üzleti hitel stressz nélkül és gyorsan jóváhagyása? Szüksége van egy sürgős hitel ma? Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős hitel? indítani egy jó üzleti vagy fizeti ki a tartozást? érdekelt kérelmező fel a kapcsolatot velünk most (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) talál.

Keres egy üzleti hitel? személyi kölcsön, ház hitel, autó hitel, diákhitel, adósság konszolidációs hitelt, fedezetlen hitel, kockázati tőke, stb .. Vagy voltál megtagadják a kölcsönt a bank vagy pénzügyi intézmény bármely okból. Én Dakany Endre, egy privát hitelező, hitelezési a vállalkozások és magánszemélyek egy alacsony és megfizethető kamatláb 2% -os kamatláb. ha érdekelt? Lépjen kapcsolatba velünk ma (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és kap a hitel még ma.

Dr Purva Pius írta... [Válasz erre...]

Hello Everybody,
My name is Mrs Sharon Sim. I live in Singapore and i am a happy woman today? and i told my self that any lender that rescue my family from our poor situation, i will refer any person that is looking for loan to him, he gave me happiness to me and my family, i was in need of a loan of S$250,000.00 to start my life all over as i am a single mother with 3 kids I met this honest and GOD fearing man loan lender that help me with a loan of S$250,000.00 SG. Dollar, he is a GOD fearing man, if you are in need of loan and you will pay back the loan please contact him tell him that is Mrs Sharon, that refer you to him. contact Dr Purva Pius,via email:(urgentloan22@gmail.com) Thank you.

BORROWERS APPLICATION DETAILS

1. Name Of Applicant in Full:……..
2. Telephone Numbers:……….
3. Address and Location:…….
4. Amount in request………..
5. Repayment Period:………..
6. Purpose Of Loan………….
7. country…………………
8. phone…………………..
9. occupation………………
10.age/sex…………………
11.Monthly Income…………..
12.Email……………..

Regards.
Managements
Email Kindly Contact: urgentloan22@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

CashNetCity hitel cég kínál személyi kölcsön és üzleti hitelek megfizethető kamatláb per semmisítse meg. ez az, hogy segítsen megfeleljen a pénzügyi kötelezettségeit, különösen most, hogy a bankok már nem nyújtanak hitelt az alacsony jövedelműek. Akkor hitelt 200,000HUF a 100,000.000.00HUF. A további vizsgálatok, kérjük, forduljon hozzánk e-mailben (cashnetcity@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy fedezett és fedezetlen hitel? Van szüksége lakáshitel javítása? Befektetői hitelek? Auto hitelek? Business Hitelek? Személyi hitelek? International Hitelek. Kérjük, írjon nekünk vissza, ha érdekel. E-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy fedezett és fedezetlen hitel? Van szüksége lakáshitel javítása? Befektetői hitelek? Auto hitelek? Business Hitelek? Személyi hitelek? International Hitelek. Kérjük, írjon nekünk vissza, ha érdekel. E-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős hitel fizeti ki a számlákat? Ha igen, kérjük lépjen kapcsolatba velünk még ma, és megszerezni a kívánt hitelösszeg
Cég Kapcsolat E-mail: (cashnetcity@gmail.com)

Én egy bejegyzett magán pénzt hitelező. Adunk hitelt, hogy segítse az egyének és vállalatok számára, hogy frissíteni kell az anyagi helyzetük az egész világon, nagyon minimális éves kamatok olyan alacsony, mint 3% egy éven belül a 30 év törlesztési futamidő bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 € a 100.000.000 €. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (ryankingfinancialservices1@gmail.com)

Hitel ajánlat.

Unknown írta... [Válasz erre...]

CashNetCity hitel cég a lehető legrugalmasabb és megbízható hitel minden egyedi és cégek. ha szüksége van egy sürgős hitel velünk a kapcsolatot, és megszerezni a kívánt hitel egyszer és mindenkorra.
elérhetőségei email: cashnetcity@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Kínálunk minden típusú hitelek, van szüksége sürgős hitel? hazai hitel, üzleti hitel, vállalati hitel, szülési hitel, személyi és privát kölcsönöket. a hitel ajánlatot biztos és garancia. könnyű hitel hozzáférés, alkalmazzák ma mosoly holnap

kapcsolattartó e-mail: (cashnetcity@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket adni a 3% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat

Unknown írta... [Válasz erre...]

CashNetCity hitel cég kínál személyi kölcsön és üzleti hitelek megfizethető kamatláb per semmisítse meg. ez az, hogy segítsen megfeleljen a pénzügyi kötelezettségeit, különösen most, hogy a bankok már nem nyújtanak hitelt az alacsony jövedelműek. A további vizsgálatok, kérjük, forduljon hozzánk e-mailben (cashnetcity@gmail.com)

Mary Cole írta... [Válasz erre...]

Nem sürgős kölcsön, hogy megoldja a pénzügyi igényeit? Kínálunk hitelek kezdve 5000.00 a 250,000,000.00. Max, van egy megbízható, hatékony, gyors és dinamikus nem hitel ellenőrzés, és nyújt 100% -os garantált külföldi hitelek időszakban mind itt. Azt is vegye ki a hitel euróban, font és a dollár árfolyama az összes hitel 2%, ha érdekel, hogy vissza hozzánk. marycoleloanscompany3@gmail.com a következő információkat:
Használati feltételek
Ország:
Város:
Cím:
Igényelt összeg:
Idő:
Kor:
Nem:
Foglalkozása:
Nincs telefon:
Köszönet
Mrs. Mary

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Bizonyságot, hogy kerültem én kölcsön (dittmannfrankloans@gmail.com)

 A nevem Mrs. Christiana Antieno Ogoro, én vagyok a Texas, USA, nős vagyok, én már keres egy igazi hitel cég az elmúlt 5 hónap és minden kaptam csomó csalások ki tett engem bízott bennük, és a a nap végén, elvitték a pénzt, anélkül, hogy bármit cserébe, minden reményem elveszett, én kapott zavaros és frusztrált, én meg nagyon nehéz a takarmány családom, én soha nem akartam, hogy bármi köze kölcsön cégek az internet, így mentem kölcsön egy kis pénzt barátom, én elmondtam neki, ami történt, és ő azt mondta, tud nekem segíteni, thatshe ismer egy hitel cég, amely segíthet nekem bármilyen mennyiségű hitel szükséges nekem egy nagyon alacsony kamatláb 2%, hogy ő csak kapott kölcsön tőlük, ő irányított engem, hogyan kell alkalmazni a hitel, tettem, ahogy mondta nekem, én alkalmazott velük Email :( dittmannfrankloans@gmail.com), soha nem hitt, de próbáltam és legnagyobb meglepetésemre kaptam kölcsön 24 órán belül, nem tudtam elhinni, boldog vagyok, és újra gazdagok, és én hálát adott Istennek, hogy az ilyen kölcsön cégek, mint ez is léteznek erre csalások az egész hely,

Kérjük Azt tanácsolom mindenkinek, akik ott van szükségük hitel megy (dittmannfrankloans@gmail.com) soha nem fognak cserben, és az élet kell változtatni, mint az enyém volt.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Tisztelt Ügyfelünk, én Leona Frederick, a magán- és a hitelesített hitel hitelező, aki ad sürgős hitel hitel kérők. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy javítsa az üzlet? Meg kellett volna utasítani a bankok és csalt többször, Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? mert mi vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi kölcsön pénzt, hogy rászoruló személyek pénzügyi támogatást, a pénz a számlák befizetése, az adósság, vagy befektetni az üzleti kamatláb 2% -os. készek vagyunk nyújtani a hitel akkor bármely részén a világnak, és bármilyen pénznemben akár 7.000.000 € Euro
Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
leonafrederickloan@gmail.com
Vagy facebook-on: https://www.facebook.com/mathew.williams.9026

Hello Customer, I am Leona Frederick, a private and certified loan lender, who gives urgent loan to loan seekers. Do you need a loan urgently to pay off your debts or you need a loan to improve your business? You have been rejected by banks and cheated many times, Do you need a consolidation loan or mortgage? because we are here to make all your financial problems a thing of the past. We lend money to individuals in need of financial assistance, money to pay bills, debt, or to invest on business at an interest rate of 2%. we are willing to offer a loan to you in any part of the world and in any currency even up to €7,000,000 Euro
So contact us today by email at:
leonafrederickloan@gmail.com
Or facebook at: https://www.facebook.com/mathew.williams.9026

Unknown írta... [Válasz erre...]

Keres egy befektetési és személyi hitelek? ne keressen tovább, mert te vagy a megfelelő helyen a hitel megoldások itt! Global Finance Limited ad hitelt a cégek és magánszemélyek egy alacsony és megfizethető kamatláb kérjük, forduljon hozzánk e-mail útján: (mariajorgeglobalfinance@gmail.com)

ALKALMAZÁSI ADATOK

1) Teljes név:
2) Ország:
3) Az a cím:
4) Állami:
5) Nem:
6) Családi állapot:
7) Foglalkozás:
8) Telefonszám:
9) A jelenlegi helyzet a munkahelyén:
10) Havi jövedelem:
11) A hitel összege szükség:
12) Hitel időtartama:
13) célja hitel:
14) Vallás:
15) már alkalmazott előtt:
16) Születési idő:
Kösz,

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy fedezett és fedezetlen hitel? Van szüksége lakáshitel javítása? Befektetői hitelek? Auto hitelek? Business Hitelek? Személyi hitelek? International Hitelek. Kérjük, írjon nekünk vissza, ha érdekel. E-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy fedezett és fedezetlen hitel? Van szüksége lakáshitel javítása? Befektetői hitelek? Auto hitelek? Business Hitelek? Személyi hitelek? International Hitelek. Kérjük, írjon nekünk vissza, ha érdekel. E-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Anonymous comment! írta... [Válasz erre...]

Ön anyagilag le, keres pénzt, hogy elkezdheti felépíteni saját üzletét, vagy
fizetni a számlákat adunk ki kölcsön alacsony aránya 2% Alkalmazás most e-mailben:
starloanfunds@gmail.com

Alkalmazni sürgos hitel

Anonymous comment! írta... [Válasz erre...]

SÜRGOS hitel ajánlat.
Szüksége van egy sürgos hitelt 2014-ben? Ha igen, kérjük, töltse ki és küldje vissza a hitel formájában alkalmazás alatt. Írjon nekünk e-mailben: standardchartloan@aol.com
Hitelkérelem .... töltse ki és vissza
Teljes név:
cím:
Telefon:
Kor:
Sex:
Ország:
város:
A hitel összege:
Hitel Idotartam:
Standard Chartered Hitel
starloanfunds@gmail.com

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy személyes vagy üzleti hitel stressz nélkül és gyorsan jóváhagyása? Szüksége van egy sürgős hitel ma? Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy személyes vagy üzleti hitel stressz nélkül és gyorsan jóváhagyása? Szüksége van egy sürgős hitel ma? Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat

Richard Cosmos írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős hitel? Mi az üzleti hitel, fogyasztási hitel, diákhitel, autó hitel, stb Ha érdekel, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (richardcosmos5@gmail.com)

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szia
Vagyok Korejs Fillip, marketing menedzser, Global Trade Int.
Kínálunk pénzügyi kölcsön szolgáltatások minden ember az egész világon egy nagyon alacsony kamatláb 2%

E-mail: cashfirmarena@gmail.com
Köszönettel és üdvözlettel,
Korejs Fillip

+60183723787
Business Marketing Manager.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Monic hitel cég jelenleg kínál megfizethető kölcsön az állami és a magánszemélyek az egész világon. mi curreclty kínál hitelt a lakosság ahhoz, találkozni a pénzügyi kötelezettségek eredményeként jelen gazdasági ressesion szerte a világon. ha szüksége van egy sürgős kölcsön, lépjen kapcsolatba velünk további információért keresztül a vállalati e-mail: monic.horvathinc@gmail.com

666 AGENT írta... [Válasz erre...]

ÜDVÖZÖLJÜK ROTARY HITEL FIRM®

Van szüksége sürgős hitelt megoldani a pénzügyi igényeit, kínálunk kölcsönt kezdve a $ 2,000.00 a $ 80,000.00 Max, már megbízható, hatékony és dinamikus, 100% -os garantált hitel is ad (euróban, fontban és dollárban.) A kamat árfolyam alkalmazandó összes hitel (3%) .Ha érdekli vesz kölcsön, bátran forduljon hozzánk ma, ígérjük, hogy Önnek a legjobb szolgáltatást valaha. (Rotaryloanfirm@gmail.com)

Szüksége van egy személyi kölcsön?
Szüksége van egy jelzáloghitel?
Szeretné, hogy vesz egy autót, vagy házat?

Szüksége van egy hatalmas tőke elindul az üzleti javaslatot vagy terjeszkedés? Elvesztette a remény és úgy gondolja, nincs kiút, és a pénzügyi terheket is fennáll?
Vegye fel velünk a lehetséges üzleti együttműködés a kapcsolatot velünk e-mailben: (Rotaryloanfirm@gmail.com)
Cégünk székhelye található Dubai

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy személyes vagy üzleti hitel stressz nélkül és gyorsan jóváhagyása? Ha igen, lépjen kapcsolatba velünk még ma, mint mi jelenleg kínál kölcsönöket remek kamatláb. A hitel biztosítékául és biztonságos, További információ és alkalmazást, kérjük, válaszoljon erre Email.(georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Én asszony Bella Albert, a privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
(Bellaalbert6@gmail.com)

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős hitel? Kapcsolat: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) További információ a kölcsön.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős hitel? Kapcsolat: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) További információ a kölcsön.

Hitel ajánlat

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy hitel? vagy szüksége van egy kölcsön fizeti ki a mélység vagy számlákat aggódj, nem több, és ha igen, kérjük, forduljon hozzánk közvetlenül: jeffersoncarsonloanfirm@hotmail.com

név:....
A hitel összege szükség: .......
állami:....
ország:...
telefonszám:.....

Megjegyzés: Az alábbi MAIL kell küldeni e-mailhez: jeffersoncarsonloanfirm@hotmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szüksége van egy sürgős hitelt fizetni a számlákat, és elkezd egy új üzlet? Vagy ha már keres egy kölcsön, és még mindig csalás kölcsön vagy bankok? Itt van egy esélyt, hogy életed vissza, és kap az alapok meg kell befektetni! Alkalmazás most Mária Köllő hitel cég e-mailben: maria.kolloincorp@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Van szüksége egy sürgős hitel?
kínálunk világszerte kölcsön van szüksége a hitel az üzleti lehetőséget, aki érzed, hogy keres itt van újra. írjon nekünk most: mustaphamahmoodfinaid@gmail.com
HITEL JELENTKEZÉSI LAP
1) teljes neve:
2) a nemek közötti:
3) szükséges hitelösszeg:.
4) hitel időtartam:
5) ország:
6) cím:
7) mobil szám:
8) havi jövedelem:
9) foglalkozás:
) Ami ugye itt a Rólunk.

üdvözlettel.
Krisztina

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló,
Szüksége van egy üzleti hitel, hogy megbirkózzon a pénzügyi nehézségekkel, és folyamatosan
elutasította a pénzügyi intézmények nem. Kínálunk hitel bármilyen formában
természetes és jogi személyek az összeg 2%. A hitel összege tól 1000 $ 100 millióra.
Ez az ajánlat az ajtódon lépést.
Kedves adja meg nekünk ezeket az adatokat

Teljes nevek:
Egy ország:
Szükséges mennyiség:
Hitel Időtartam:
Kor:
Padló:
Telefon#:
Fel velünk a kapcsolatot e-mail: Guaranteefundings@gmail.com

Ahhoz, hogy megfelelően be magam, én vagyok Mrs. Cynthia MORGAN privát hitelező adok kölcsön 2% évente. Ez a pénzügyi lehetőség az Ön ajtó lépés, alkalmazzák ma, és kap a gyors loan.There sok lehetőség van, hogy pénzügyi segítség és minden helyen, és még mindig nem képesek megszerezni. De ez a pénzügyi lehetőséget az ajtón lépést, és így nem engedheti meg magának, hogy hagyja ezt a lehetőséget. Ez a szolgáltatás az, hogy mind a magánszemélyek, vállalatok, üzletemberek és women.The hitelösszeget kapható tól $ 5,000.00 a $ 500,000,000.00, vagy bármilyen mennyiségű választott további információkért forduljon hozzánk e-mail:cynthiamorganfunding@gmail.com

Teljes név ………………………………
Személyes telefonszám ............................
Egy ország …………………………………….
Cím ………………………………..
Állami ..............................
Életkor .............................................
Előfordult előtt alkalmazott? ..................... ..
Családi állapot .................................
A hitel összege szükség a hitel .....................................
Hitel távú .................................
Foglalkozása ………………………………
Havi bevétel ………………………..
Örülök, hogy továbbítsa a gyors választ,
Üdvözlettel

e-mail:cynthiamorganfunding@gmail.com
honlap: cynthiamorganfunding.com.ng
Telefon: +1 (562) 708-4413

??<><

Unknown írta... [Válasz erre...]

helló
Kell egy üzleti hitelek, hogy megbirkózzanak a pénzügyi nehézségek, és folyamatosan
elutasította a pénzügyi intézmények do. Kínálunk hitel bármilyen formában természetes
és a jogi személy összegének 2 %-át. A hitel összege-tól 1000 $ 100 millió. Ez felajánl
an az ajtaja. Kérjük, adja meg nekünk ezeket az információkat

Teljes neve:
Egy ország:
Szükséges mennyiség:
Kölcsön időtartama:
Életkor:
Emelet:
Telefon:
Lépjen kapcsolatba velünk e-mail címünkre: guaranteefundings@gmail.com

Micsoda meglepetés Kaptam kölcsön egy társaság hívott Carpa Holdings Limited, egy barátom azt mondta, hogy alkalmazni kell a cég, ahol ő is szerzett hitelt, mert a tanácsot kaptam a barátom, aki kért kölcsön egy Carpa Holdings Limited, és felajánlották a kölcsön kértem, így azt tanácsolom mindenkinek, hogy egy Carpa Holdings Limited egyike a legjobb vállalat a világon, hogy ad kölcsön, így ha szüksége van egy kölcsön lehet velük kapcsolatba lépni az e-mail a cég carpaholdings@gmail.com

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Jó napot,
Én Pedro Castro, egy privát kölcsön hitelező, én ezzel a közép, hogy mindenki tudja, hogy mi kínálunk mindenféle hitel, mint a személyi kölcsön jelzáloghitel, ingatlan hitel, vállalati kölcsön, beruházási hitel, konszolidációs hitelt, Business Loan stb és mi is ad kölcsönt kormány létesítményeket, az üzleti szervezetek és egyházak 3% -os kamatláb. Ha érdekelt, várjuk ezentúl e-mailben: pedroloanfirm44@gmail.com

Jonathan írta... [Válasz erre...]

Hello, I am Mr. Jonathan Albert Mak, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szükség van egy sürgős kölcsön, hogy törölje az adósságait, vagy szüksége van egy tőkehitel az Ön vállalkozása? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? Ne keressen tovább, mint mi vagyunk itt, hogy az összes pénzügyi bajok a múlté. Mi kölcsön alapok rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy kell a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti az összeg 2%. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi teszi a megbízható és a kedvezményezett segítségnyújtás formájában és hitel. köszönöm, kérjük lépjen kapcsolatba velünk ma: jonathanalbertmak@gmail.com
jonathanalbert88@outlook.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló

Voltál már megtagadták a bank által vagy bármely más pénzintézetnél?, Aggódj, nem több, mert ez a cég itt, hogy segítsen
ki a pénzügyi nehézségek adunk hitelt 3% ügyfeleink számára, akik hajlandóak többet fizetni az elkövetkező években .. Ön
érdekel alkalmazása bármilyen kölcsön, az alább felsorolt, kérjük küldjön e-mailt: Barrybushloanfirm@gmail.com

Ajánlatunk a következő típusú hitelek:

* Hitel ..
* Személyi kölcsönök ..
* Üzleti hitelek ..
* Beruházási hitelek ..
* Fejlesztési hitelek ..
* Vásárlás Hitelek ..
* Építési hitel ..
* Hitelek vásárol egy autót ..
* Adósság konszolidációs hitelek ..
* Nemzetközi hitelek ..
* Diákhitel és még sok más, késedelem nélkül.

Alkalmazza és megkapja a hitel 48 órán belül .. Ne hagyja ki !!
Várjuk a leveleket.

Megjegyzés összes válasz: Barrybushloanfirm@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Én KEVIN AGUERO Soldado név szerint, és azt akarjuk, hogy mindenki tudja, hogy én kölcsönöket nyújtani az arra rászorulóknak nélkül előleget. I kínál mindenféle kölcsön egy nagyon alacsony kamatláb 3%. Minden érdekelt kérelmezők ne habozzon, mert ez az ajánlat valódi. Írjon nekünk ma keresztül WhatsApp számot +2347059073801 vagy szöveg + 1-918-771-4875 és keresztül közvetlen e-mail címen kevinloans2@outlook.com, philloanfirm2@hotmail.com.

kevinloans2@outlook.com
KEVIN AGUERO SOLDADO

george írta... [Válasz erre...]

van szüksége a hitel? Ha igen, lépjen kapcsolatba velünk még ma e-mailben a további információkért. e-mail: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

Hitel ajánlat.

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke 2% Alkalmazás most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Tisztelt Hölgyem / Uram, kínálunk Hitelek minden célra. Jelentkezzen még ma, és kap finanszírozott 3 munkanapon belül. - Minimális hitelösszeg: $ 5,000.00 - Maximális hitelösszeg: $ 500,000,000.00 - Kamat: az évi 2% A hitel feltételek egyszerű és barátságos. További info, forduljon hozzánk e-mailben: (tuerkiyefinansbank@linuxmail.org)

stella írta... [Válasz erre...]

Holen Sie sich ein Darlehen heute bei 3% Zinssatz, kontaktieren Sie uns unter: stellamorrisloanfirm@gmail.com

Willkommen bei STELLA MORRIS LOAN FIRM, Dies ist ein legitimes Darlehen Unternehmen, gegründet, um Personen, die in der Notwendigkeit von finanziellen Krisen zu helfen und ihnen helfen, ihre Ziele im Leben zu erreichen.

Verfügbare Darlehen bieten wir sind,

1. Persönliche Darlehen (Sicher und ungesichert)
2. Business-Darlehen (Sicher und unbesichert)
3. Kombinationsdarlehen
4. Konsolidierung Darlehen und viele mehr:

Interessierte Kunden sollten bitte Anfrage zu unserer E-Mail für Antragsformular und Bedingungen. Versuchen Sie und sehen für Ihr Selbst, unsere wunderbaren Dienstleistungen, die nicht mehr als Arbeitstage für Darlehen Verarbeitung und nur nur (1) Stunde 35 Minuten Darlehen Transfer.

EMAIL --- [stellamorrisloanfirm@gmail.com]

Herzliche Grüße

george írta... [Válasz erre...]

Kínálunk különböző hitelek magánszemélyek (személyi kölcsön), és együttműködnek szervek kamatláb 3% -os semmisítse. Ennek célja, hogy segítsen megfeleljen a pénzügyi kötelezettségek, különösen a folyamatban lévő globális pénzügyi válság. Lehet kölcsönözni között 1000 - 50000000 (font, euró vagy dollár) A további vizsgálatok, kérjük, forduljon hozzánk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) Üdvözlettel.

Hitel ajánlat

george írta... [Válasz erre...]

Kap egy hitel ma alacsony sebesség az most kölcsönöket kapnak, amelynek mértéke 2% Alkalmazás most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk kölcsön üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég ... azt teszi a legjobb hitel szolgáltatásokat.

Hitel ajánlat sürgős.

spencer thomas írta... [Válasz erre...]

Bizonyság arról, hogy kaptam kölcsön (Queenethloans@gmail.com) Helló, A nevem Thomas Spencer és én összeházasodtunk, én innen: Egyesült Államok Az elmúlt két hétben, és egy igazi hitel cég kért Én teljes bizalmat nekik, és végül volt egy csomó csalók nap, elvitték a pénzt, anélkül, hogy bármit cserébe Remélem már zavaros és frusztrált, megölték, úgy tűnik, nagyon Nehéz a családom, én akarok semmit hitel vállalatok az interneten keresztül, így elmentek kölcsön Egy kis pénz barát, és azt mondta neki, hogy ő képes lesz segíteni bármely kölcsön összege, ami segíthet tudni hitel a cég Épp, hogy van egy nagyon alacsony kamatláb 2% -os hitel, ő vezetett engem, hogyan kell alkalmazni a hitel Küldj nekem, azt mondtam: mint például: (queenethloans@gmail.com), én soha nem hitt de megpróbáltam, és én A legnagyobb meglepetés kölcsön 24 órán belül, nem hiszem, Gazdag és újra boldog, és ad hitelt az Isten Vagyok elismerését Ez a terület még e vállalatok, mint a csalás, Kérjük, tanácsot és minden amire szüksége van egy kölcsön, hogy menjen (Queenethloans@gmail.com) nem, és soha megváltoztatni az életed, és az enyém volt

Unknown írta... [Válasz erre...]

Helló,

Ön egy férfi vagy nő is keres a hitel? Bővíteni
az üzleti vagy felállítása a saját vállalkozás, vagy fizeti ki a tartozást
vagy ház kiadó ha igen, akkor mi a válasz, kínálunk hitel 5,000.00 USD
A maximális 500,000,000.00 euró dollár font bármilyen időtartamú
megengedheti magának, és bármilyen típusú hitel a vevő által kért kell lennie
mint például:

* Személyi kölcsön
* Business Loan
* Saját hitel

És több.....

2% -os kamat és közvetlenül a töltés után a hitelkérelem
alkotnak akkor azonnal visszatér hozzánk, a következő adatokat:

HITELIGÉNYLÉS

Név: ______________________________
_____________
Hitel összege Szükséges: ___________________________
Neme: ___________________________________________
Családi állapot: _________________________________
Ország: ________________________________________
Állam: ________________ Kor: _________________
Telefonszám:________________________________
Hitel Időtartam: __________________________
havi bevétel:______________________________
Foglalkozása: ______________________
Cél lejárta: _________________________
Vallás: _____________________________________

Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben:
Jobazfarukhloanfirm@gmail.com

Üdvözlettel.
Mr. Jobaz.

Unknown írta... [Válasz erre...]

A nevem Kimberly Mcpherson Szeretném megköszönni MÁJUS FIELD FINANCE cég segít nekem kölcsön alapok $ 60,000.00 után már csalás oly sokáig, ha érdekli a hitel forduljon neki, hogy ő is segít is a kölcsön csinálni nem tart sokáig a 24 órán belül én kölcsön volt a fiókomban, hogy bárki szüksége van egy sürgős és megbízható kölcsön kell vennie a kapcsolatot vele most ő egy Isten küldött, és jó ember az ő e-mail loan3568@gmail.com örülök, hogy ossza meg ezt a vallomást az interneten, mert segített, ha valóban segítségre van szüksége, anélkül már csalás volt, mint én csalás, ez a megfelelő hitel cég a kapcsolatot: E-mail: loan3568@gmail.com

Eric financee írta... [Válasz erre...]

Van szüksége hitelek projekt beruházási hitel, személyi hitel, üzlet, lakáshitelek, diákhitel, konszolidációs hitelek és kölcsönök különböző projekt? azok számára, akik szeretnék, hogy egy kölcsön a cég a kapcsolatot velünk ma (ericfinancee@gmail.com vagy ericfinancee@outlook.com), és kap a hitel még ma.

MR LARRY ELLISON írta... [Válasz erre...]

Szia, Kölcsön van szüksége a legmegbízhatóbb és megbízhatóbb cégtől
a világban? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba, mert mindannyiunknak kölcsönöket kínálunk
A keresők kategóriái lehetnek vállalatok vagy alkalmazottak. Ajánlunk
Kölcsön 2% kamatozással, Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben:
larryellisonfinance@gmail.com

Töltse ki a jelentkezési lapot.

1) Teljes név:
2) Ország:
3) Szükséges összeg:
4) A kölcsön időtartama:
5) Havi jövedelem:
6) Telefonszám:

E-mail: larryellisonfinance@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

A nevem Julia Martins, Magyarország. Én vagyok özvegy fiúval. Szeretnék bizonyságot tenni arról, hogy a hitelem egy valódi és megbízható hitelnyújtótól származott. Az én dolgom összeomlott férjem temetése után, majdnem kialudtam a házamról a földesúrom. Így csalódott voltam, és sürgős hitre volt szükségem, ezért oly sokszor alkalmaztam a különböző hitelnyújtók közül, akik megtévesztettek és elvitték a kicsi pénzt, csak akkor kellett eladnom a kései férjüket, csak azért, hogy kölcsönöket szerezzek Soha nem adott nekem a kölcsönt. Két héttel ezelőtt a sógornő meglátogatott, és látta, hogy a nehézség magam és a fiam megy keresztül, ezért mesélt nekem egy valódi kölcsön kölcsönadóról, az EVS MRS-nek, Eva Roland Loan Company elnökének, aki segített családjának hitelt nyújtani sikeres volt. Soha nem hittem a múltbeli tapasztalataim miatt, de úgy döntöttem, hogy próbára teszem. E-mailben (evarolandloancompany@gmail.com) keresztül kapcsolatba léptem a céggel, és megígérte, hogy segíteni fog nekem a szükséges hitelösszeggel (£ 150,000), és tényleg tette, ahogy minden késedelem nélkül megígérte. Soha nem gondoltam, hogy valódi és megbízható kölcsönhitelesek maradnak, amíg találkozom az EVA ROLAND LOAN COMPANY céggel, aki tényleg segített nekem a hitelemben, és jobbá változtatta az életemet.
Nem tudom, hogy szükség van-e sürgős kölcsönre, lépjen kapcsolatba vele az e-mailen keresztül: evarolandloancompany@gmail.com

milan chris írta... [Válasz erre...]

Nehéz időkben megy keresztül a hitelfelvétel megszerzéséért, mert a MILAN Loan Lending Compania kínál mindenféle kölcsönt, és mi is kínálunk biztonságos kölcsön otthon, valamint a kölcsön befektetni az üzleti cpntact nekünk most: milanfinancialcompanies@gmail.com Vagy milanfinancialcompanies@yahoo.com

milan chris írta... [Válasz erre...]

Szeretném megköszönni, hogy Mrs. Nacy adta nekem a kölcsönt, amikor megtudtam, hogy miként kapott egy kölcsönt a Lucas Társaságtól, és kölcsönt kértem és kölcsönöket kaptam. Ha ma szüksége van sürgős hitre, hogy elkerüljék az internetes bűnözőket, most e-mailen tekinthető jogos hitelnek; LUCASLOANLENDINGCOMPANIA@YAHOO.COM, honlap: lucasloanlendingcompania.webs.com

djelbova írta... [Válasz erre...]

Szia, én vagyok az djelbova, aki jelenleg Hungary városában él. Én vagyok az özvegy abban az időben négy gyermekeimmel, és én 2016 májusában pénzügyi helyzetbe kerültem, és szükségem volt a refinanszírozásra és a számlák kifizetésére. Megpróbáltam különböző magánvállalatoktól és vállalati hitelektől kölcsönöket keresni, de soha nem sikerült, és a legtöbb bank csökkentette a hitemet. De Isten azt akarta, amint beismertem egy Istennő asszonnyal egy hitelező magánhitelét, 85.000,00 dollár hitelt adtam, és ma tulajdonban vagyok, és a gyermekeim most is jól mennek, ha kapcsolatba kell lépnie bármelyik céggel, Nem hitelbiztosítást, hitelbiztosítást, mindössze 3% -os kamatozás nélkül, jobb fizetési tervek és ütemezés esetén kérjük, forduljon Mrs. Stella Rene-hez (mrsstellareneloanfirm1@gmail.com). Ő nem tudja, hogy ezt csinálom, de most boldog vagyok, és úgy döntöttem, hogy az emberek többet tudnak erről, és azt szeretném, ha Isten megáldja.

djelbova

24hours Loan írta... [Válasz erre...]

Jó nap regisztrált magánpénz-kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítséget nyújtanak az emberek, cégeknek, akiknek frissíteniük kell pénzügyi helyzetüket a világ minden táján, minimális éves kamatlábonként, legalább 2% -kal egy éven belül, és 30 évre visszafizetési időtartamra a világ bármely részére. Kölcsönöket adunk ki az 5.000 és 100.000.000 euró között. Hitelünk jól biztosított, a legnagyobb biztonság érdekében a mi elsőbbségünk. Az érdekelt személynek e-mailben kérem lépjen velünk kapcsolatba: (24hourstloancompany1@gmail.com)

Sok bankot elutasítottak
Szüksége van pénzügyi forrásait az üzleti tevékenység bővítésére,
Szüksége van egy személyi kölcsönre

Készítsen kölcsönt, küldje el az alábbi részleteket:
1. Teljes név
2. Cím
3. Összeg
4. Időtartam
5. Telefonszám
6. Foglalkozás

Mrs. Farida Stephen

gina morgan írta... [Válasz erre...]

A nevem Ádám Mária, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten keresztül jöttem egy bizonyságot (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft hosszú lejáratú hitelre jelentkeztem, 6 évig a társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre pályáztam, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, A világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az ígéretemet. Tehát ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-val az e-mail címén ginamorganloancompany@gmail.com

REMY.CREDIT írta... [Válasz erre...]

Hogyan kaptam meg kívánt hiteltámogatást egy megbízható hitelnyújtó cégtől (REMY.CREDIT111@GMAIL.COM) Jó nap mindenkinek ANNE Herman vagyok A nevem az Egyesült Államokból szeretnék köszönetet mondani és nagy elismerést REMY úrnak.CREDIT Hitel Társaság, hogy kölcsön nyújt nekem alacsony kamatlábú házam vásárlását. Köszönöm neki, hogy megadta nekem ezt a kölcsönt. A barátaim ott, akiknek szüksége van hitelt különböző célokra tanácsot, hogy kapcsolatba lépjen Mr REMY.CREDIT Hitel társaság hitel helyett csődbe jutni a csalók online. Nagyon boldog vagyok ma Mr REMY.CREDIT Hitel Társaság miatt. Tehát, ha kölcsönökért szeretne kapcsolatba lépni velük, akkor kapcsolatba léphet velük: (REMY.CREDIT111@GMAIL.COM) vagy hívja fel: +2349067590395.

gina morgan írta... [Válasz erre...]

A nevem Mária Ádám, aki egyedülálló szülő volt, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkereszteltem az interneten, és találkoztam egy (Jörg Stephen) bizonyságával arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem a társaságtól 6 évig (mail: ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre pályáztam, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-val az e-mail címén ginamorganloancompany@gmail.com

gina morgan írta... [Válasz erre...]

Jó nap,
A nevem Janika Róbert, hazám Magyarország. Szeretnék bizonyságot tenni arról a jó kölcsönt nyújtóról, aki két különböző internetes nemzetközi hitelezővel csalóztatott, és mindannyian azt ígérte, hogy kölcsön ad nekem, miután sok díjat fizetett, ami nem eredményezett semmit, és nem jelentett pozitív eredményt. Elvesztettem a kemény pénzt és összességében (500.000 Ft). Egy nap az interneten keresztül bonyolódtam, zavartan és frusztráltan, aztán találkoztam egy bizonysággal egy olyan emberrel, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Gina Morgan Loan Company (ginamorganloancompany@gmail.com) nevű legit és megbízható hitelintézettel, ahol végül megkapta a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a hitelcégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy két különböző hitelezővel csaltak velem, akik nem tettek semmit, csak persze több fájdalmat. E-mailben elmagyarázom a cégnek. Azt mondták nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelő választást kapcsolatba lépve velük. Kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványát, és mindent megtettem, amit tőlem kértem, és kaptam hitelt (20,000,000Ft) a nagyvállalattól. Itt vagyok ma boldog a családommal, mert a Gina Morgan Hitel Társaság kölcsönt adott nekem, ezért fogadást tettem magamnak, hogy folyamatosan bizonyságot teszek az interneten arról, hogy kaptam a kölcsönt. Azt hiszem, mások is bizonyságot tesznek ugyanezen őszinte hitelezőn. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? szívesen és gyorsan lépjen kapcsolatba a céggel e-mailen keresztül: ginamorganloancompany@gmail.com

Unknown írta... [Válasz erre...]

Sürgős hitel van szüksége? Adunk üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, autóhiteleket stb. Ha érdekel, vegye fel velünk a kapcsolatot (viktoria.janosinc@gmail.com)

Sürgős kölcsön ajánlat.

Unknown írta... [Válasz erre...]

Szükség van egy sürgos kölcsönre, hogy megterheljék a számláit és új üzletet kezdjen? Vagy kölcsönt keresel, és mindig könyveltél kölcsön a hitelintézetekkel vagy bankokkal? Itt van esély arra, hogy visszaszerezze az életét és kapja meg a szükséges kölcsönöket. Ha sürgos kölcsön kapcsolatra van szüksége
VIKTÓRIA JÁNOS hitelcég most.
Kapcsolat E-mail: viktoria.janosinc@gmail.com

CHRIS WALKER írta... [Válasz erre...]

Hitel ajánlat között, különösen a súlyos, oszinte Maga a keresés
finanszírozási vagy újraéleszteni a tevékenység vagy a megvalósítása
egy projekt ,vagy vegyél egy lakást, de sajnos a bank kéri körülmények
között, amely vagy incapbles, hogy töltse ki.nincs több gond egyén
vagyok, elismerem, hitelek kezdve a 2000-500000000 € minden ember
képes teljesíteni kötelezettségeit.sot, a kamat mértéke évi
3%.kapcsolattartó e-mail: lapolendersfirm@gmail.com

«Legrégebbiek ‹Régebbiek   1 – 200 / 387   Újabbak› Legújabbak»
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...