Riposzt: (Nép)táncolhatunk örömünkben!

Szerző: Fakirma

Aki még nem tudja, az a Heti Válasz e heti számának nyálazgatása közben értesülhet róla, hogy az UNESCO döntése alapján a magyar táncház módszer a szellemi kulturális örökség része lett. Végre egy igazán jó hír, aminek mi magyarok tiszta szívből örülhetünk!

Jellemző módon a táncházzal is úgy vagyok, mint mondjuk a számítógéppel: használom, de valójában fogalmam sincs róla, milyen elvek alapján működik. Informatikából még nem okosítottam ki magamat, de a táncház-témában most már penge vagyok.

Nagyjából negyven éve indult el a mozgalom, amikor a  folklór-szakembereknek derengeni kezdett, hogy a népdalokat, népszokásokat, táncokat nem csak gyűjteni lehet, hanem aktívan használni és tovább hagyományozni is. Így hát díszdobozolás helyett a magyar néphagyományról lefújdogálták a port, és 1972-ben Budapesten megnyitotta kapuit az első magyar táncház. A kezdeményezést nagy lelkesedés fogadta, kiderült, hogy a folklórtudósok kicsiny csapatán kívül mások is szívesen csemegéznek régi hagyományainkból, így hát további gyűjtések indultak az  ízes „hazai" feltárása érdekében.  A táncházmozgalom zajos sikert aratott, nem csak kis hazánkban, de szerte Euróbában is. S következzen még egy jó hír: nem csak öngyilkosságban állunk előkelő helyen a világ országai között, hanem képzeljétek, világelsők vagyunk a folklórértékek egy főre jutó feltárásában is! Elsőre nekem kicsit viccesen hangzik ez az adat, el se tudom képzelni azt a mértékegységet, ami a folklórértékeket méri, mindenesetre egy ilyen tudományosan hangzó mondat hallatán büszkén húzhatjuk ki magunkat! A magyarságunkkal kapcsolatos negatív megnyilvánulások elhomályosulhatnak egy pillanatra, s gazdag gyökereink némi nemzeti önbizalomra adhatnak okot! Itt nem a habzó szájú nemzeti lobogós melldöngetésre gondolok, csak arra a megnyugtató érzésre, hogy olyan nemzeti családunk van, ami akár biztonságot is adhat nekünk.
 

  Nagy lelkendezésem közepette azért be kell vallanom, ha rajtam múlt volna a néptánc mozgalom jövője, az biztos, hogy még valamikor az 1970-es évek végén csődött mond az egész forradalmi felbuzdulás. Abban az időben édesanyám a hagyományokat tudatosan őrző szülőként lelkesen hordott engem, óvodás lányát a közeli táncházba. Sajnos ezekből az időkből mindössze két emlékem maradt. Az egyik az, hogy soha sem tudom úgy rakni a lábam, ahogy a többiek lazán csapkodják, a másik  pedig egy olyan alkalom, amikor elfoglalt anyám egy óvodástárs apukájára bízott engem, s én az első perctől az utolsóig végigüvöltöttem a hagyományőrző estet. A botláb-para azóta is megmaradt, az apuka-fóbia szerencsésen elmúlt.

Bár az előrángatható emlékek szintjén a győzelem nem teljes, a tudatalattimba ezekben az időkben vésődhetett bele annak a hite, hogy kisgyermek korban a magyar néphagyománynak alternatívája nincs. Olyan, mint az anyanyelv – az anyatejjel kell magunkba szívni, még akkor is, ha a későbbiekben nem leszünk pántlikás hajú elszánt csípőringatók. Nem is az a lényeg, hogy a csárdás lépései belénk vésődjenek (bár azt mondják, a néptánc megtanulása után minden más csak gyerekjáték), inkább hogy otthonosan mozogjunk abban a közegben, ahonnan a gyökereink fakadnak.

Mi Budapesten a Pestújhelyi Közösségi Házba Tálas Ágnes és Kiss Zsolt családos néptánc foglalkozására járunk a kislányokkal (ezt az infót csapjátok a jövő heti Hurrá Hétfő ajánlóhoz és gyertek el Ti is!). Tényleg nem vagyok egy fodros szoknyás magyar lyányka,  nagyjából ez az egyetlen hely, ahol mostanság lelkesen őrzöm nemzeti hagyományaimat: a játékos tánctanulás mellett, mindig megismerkedünk egy népi  hangszerrel (mindig élő zene van!), rendszerint az éppen aktuális ünnepkörhöz kötődő dalokat énekelünk, és soha nem marad el valami népi játék tanulása sem – mindez vidám, családias, szeretetteljes légkörben zajlik. Drága mulattság, mivel kevesen vagyunk (5-6 családnál több szinte soha sincsen), de megéri. Ágiék lelkesen üdvözölték az UNESCO kedvező döntését. Ők azt remélik, hogy  a táncház módszer méltó helyére kerül, egyre több ember fogja a szívén viselni a sorsát, illetve talán mostantól több lehetőség nyílik tevékenységi köreik bővítésére.

Ám úgy legyen, én tiszta szívből drukkolok Nekik!