Szerző: Lotte
Szörnyen hanyagolom kedves blogunkat, de ahogy fogy az idő a szülésre kijelölt terminusig, úgy nemcsak egyre jobban befele figyelek, de egyre több tennivalóm is akad. Mert bizony egy űzött férj, három gyerek és egy törődést igénylő családi ház mellől nem lehet csak úgy "kiugrani", napokra, hetekre eltűnni az élet sűrűjéből.
Amit lehet, próbálok hát előre elrendezni kesze-kusza nagycsaládos életünk háza táján. Bizonyos értelemben reménytelen vállalkozás, de az ösztönök sugallják, tehetetlen vagyok ellene.
Lássuk, mivel is telik a harmadik trimeszter második fele? Nem, nem babaszobát szépítgetek, hanem:
- próbálom levezényelni az évszakváltást a ruhatárainkban - legyen mindenkinek tavaszi cipője, átmeneti kabátja, a kinőtt és szakadt farmer helyett vállalható gatyója, ép zoknija, a mérethelytelenné vált tornacipő helyébe pedig egy számmal nagyobb a zsákjában
- igyekszem gondoskodni arról, hogy a tolltartókba kerüljenek új ceruzák, amikkel ki lehet húzni a tanév végéig, a köddé vált hegyezők és radírok helyett találjanak itthon másikat - legalább azok újbóli rejtélyes köddé eltűnéséig
- próbálok jobban a körmükre nézni iskolásainknak, hisz jól tudom, milyenek. A "Van házi feladat?" kérdésre ugyanis borítékolható a magabiztos "Nincs!" válasz, s nyomában egy porfelhő, ahogy eltűnnek a fiúk játszani. (Nagymamák, sose dőljetek be az ilyen feleletnek!) De aki nap mint nap velük van, tudja jól, hogy az este előrehaladtával szép lassan kiderül, hogy szódolgozat lesz angolból, gyűjtőmunka van feladva március 15-ről és egyébként még olvasni is kell és ragasztani és szedni valami lehetetlen dolgot a hétvégén az erdőben. Hogy a zongoráról és a gitárról már ne is beszéljünk... (Na, ezt ráhagyom az apukájukra.). Ha előre nem is lehet tanulni, igyekszem, hogy legalább addig legyenek többé-kevésbé rendben a dolgaik, amíg a látókörömben vannak.
- aztán a fiúkkal irány a fodrász, hogy ne tűnjenek elhanyagoltnak - Csupamosolynál ez nem gond, ő úgyis növeszti kóchaját.
- figyelem, hogy a hatéves kapja meg az előírt védőoltását, Tüskebökinek meg ellenőriztetni kell még a vashiányát - és tömöm őket vitaminnal, nehogy betegek legyenek, mire eljön az idő.
- elengedhetetlen, hogy a mélyhűtőben legyen elég alapanyag a nagyiknak a főzőcskéhez - mindig éhes valaki, nem megúszható a dolog, hiába esznek házon kívül.
- igyekszem kicsit csalva előrehozni mindenkinek a születés- és névnapját, nehogy trauma érjen valakit, hogy nem volt kellő figyelemmel megünnepelve. Ez a családi szeánszok mellett az ovis és iskolai sütizés lebonyolítását is jelenti. (Annak idején nálunk nem volt ilyen hülyeség.)
- figyelem, hogy a csekkjeink legyenek befizetve, utalom a számlákat mindenfelé: rezsicsökkentett csekkjeink ne maradjanak fizetetlenül, mert semmi kedvem májusban viaskodni a behajtócégekkel. (Egyébként a csökkenés valóban érzékelhető, nem ócska választási maszlag!)
- ellenőrzöm, nincs-e tartozásunk néptáncon és szivacskézin, tornán és fazekason, s hogy mindenkinek be van-e fizetve a következő havi ebédje, uzsonnája, osztálypénze
- a házban próbálok az átlagosnál nagyobb rendet csinálni azzal a tudattal, hogy mire visszatérek a körforgásba, úgyis minden a feje tetején áll majd.
- aztán itt van az én kedves, nekitavaszodó kertem: a füvet szellőztetni, az örökzöldeket tápozni, a bokrokat metszeni kell, az élet nem áll meg...
Nem ragozom tovább, egy szó, mint száz az előremenekülés fárasztó műfaj, pláne kilenc kiló többletsúllyal a derekam köré csavarintva, úgyhogy bevallom férfiasan, "poszt-traumám" van, blogírásból bizony leszerepelek. Pedig a felsoroltak csak egy átlagos család napi rutinja, amivel mindannyian küszködünk hol több, hol kevesebb sikerrel.
Szörnyen hanyagolom kedves blogunkat, de ahogy fogy az idő a szülésre kijelölt terminusig, úgy nemcsak egyre jobban befele figyelek, de egyre több tennivalóm is akad. Mert bizony egy űzött férj, három gyerek és egy törődést igénylő családi ház mellől nem lehet csak úgy "kiugrani", napokra, hetekre eltűnni az élet sűrűjéből.
Amit lehet, próbálok hát előre elrendezni kesze-kusza nagycsaládos életünk háza táján. Bizonyos értelemben reménytelen vállalkozás, de az ösztönök sugallják, tehetetlen vagyok ellene.
Lássuk, mivel is telik a harmadik trimeszter második fele? Nem, nem babaszobát szépítgetek, hanem:
- próbálom levezényelni az évszakváltást a ruhatárainkban - legyen mindenkinek tavaszi cipője, átmeneti kabátja, a kinőtt és szakadt farmer helyett vállalható gatyója, ép zoknija, a mérethelytelenné vált tornacipő helyébe pedig egy számmal nagyobb a zsákjában
- igyekszem gondoskodni arról, hogy a tolltartókba kerüljenek új ceruzák, amikkel ki lehet húzni a tanév végéig, a köddé vált hegyezők és radírok helyett találjanak itthon másikat - legalább azok újbóli rejtélyes köddé eltűnéséig
- próbálok jobban a körmükre nézni iskolásainknak, hisz jól tudom, milyenek. A "Van házi feladat?" kérdésre ugyanis borítékolható a magabiztos "Nincs!" válasz, s nyomában egy porfelhő, ahogy eltűnnek a fiúk játszani. (Nagymamák, sose dőljetek be az ilyen feleletnek!) De aki nap mint nap velük van, tudja jól, hogy az este előrehaladtával szép lassan kiderül, hogy szódolgozat lesz angolból, gyűjtőmunka van feladva március 15-ről és egyébként még olvasni is kell és ragasztani és szedni valami lehetetlen dolgot a hétvégén az erdőben. Hogy a zongoráról és a gitárról már ne is beszéljünk... (Na, ezt ráhagyom az apukájukra.). Ha előre nem is lehet tanulni, igyekszem, hogy legalább addig legyenek többé-kevésbé rendben a dolgaik, amíg a látókörömben vannak.
- aztán a fiúkkal irány a fodrász, hogy ne tűnjenek elhanyagoltnak - Csupamosolynál ez nem gond, ő úgyis növeszti kóchaját.
- figyelem, hogy a hatéves kapja meg az előírt védőoltását, Tüskebökinek meg ellenőriztetni kell még a vashiányát - és tömöm őket vitaminnal, nehogy betegek legyenek, mire eljön az idő.
- elengedhetetlen, hogy a mélyhűtőben legyen elég alapanyag a nagyiknak a főzőcskéhez - mindig éhes valaki, nem megúszható a dolog, hiába esznek házon kívül.
- igyekszem kicsit csalva előrehozni mindenkinek a születés- és névnapját, nehogy trauma érjen valakit, hogy nem volt kellő figyelemmel megünnepelve. Ez a családi szeánszok mellett az ovis és iskolai sütizés lebonyolítását is jelenti. (Annak idején nálunk nem volt ilyen hülyeség.)
- figyelem, hogy a csekkjeink legyenek befizetve, utalom a számlákat mindenfelé: rezsicsökkentett csekkjeink ne maradjanak fizetetlenül, mert semmi kedvem májusban viaskodni a behajtócégekkel. (Egyébként a csökkenés valóban érzékelhető, nem ócska választási maszlag!)
- ellenőrzöm, nincs-e tartozásunk néptáncon és szivacskézin, tornán és fazekason, s hogy mindenkinek be van-e fizetve a következő havi ebédje, uzsonnája, osztálypénze
- a házban próbálok az átlagosnál nagyobb rendet csinálni azzal a tudattal, hogy mire visszatérek a körforgásba, úgyis minden a feje tetején áll majd.
- aztán itt van az én kedves, nekitavaszodó kertem: a füvet szellőztetni, az örökzöldeket tápozni, a bokrokat metszeni kell, az élet nem áll meg...
Nem ragozom tovább, egy szó, mint száz az előremenekülés fárasztó műfaj, pláne kilenc kiló többletsúllyal a derekam köré csavarintva, úgyhogy bevallom férfiasan, "poszt-traumám" van, blogírásból bizony leszerepelek. Pedig a felsoroltak csak egy átlagos család napi rutinja, amivel mindannyian küszködünk hol több, hol kevesebb sikerrel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése