Szerző: Lotte
Okos fiú, akivel az iskolában nincs semmi probléma. Tanítónénije kimondottan szeretettel, sőt zavarbaejtő szuperlatívuszokban beszél róla. Nincs okom kételkedni a szavaiban, az iskolában tényleg jófej, mi több olyan proaktív vezéregyéniség, aki mindig inkább jó irányba navigálja a közösséget. (Most éppen zászlót kell varrjak a 3. B-nek, akik hamarosan párttá alkulnak, s ha tehetnék, elindulnának az áprilisi választáson is a gyerkek érdekképvisletében.)
A jegyeire sem lehet panasz, a "guruló átfordulás hátra" (ismertebb nevén: hátrabukfenc) kivételével talán csak egy zongora négyese van, s egyáltalán nem jelent számára megerőltetést ez az eredmény, gyorsan tanul, kiváló memóriája van. Büszkék lehetünk rá, jól teljesít minden mérhető fronton.
De mikor hazaér, azonnal kiengedi a fáradt gőzt - s hiába minden reggel, délben és este a szent elhatározás, hogy nem, nem hagyom, hogy újra vitába szálljunk egymással - a fogadalom elszáll, mikor hatodjára sem csukja be maga mögött az ajtót vagy bicskanyitogató stílusban oktatja ki kistesóit. Az iskolai jófejség elillan, én pedig előbb vagy utóbb elérem azt a kritikus hangfekvést, ami nemcsak neki rossz, de nekem is folyamatos lelkiismeretfurdalást okoz.
Persze, tudom én, hogy ő a mi legnagyobbikunk, akinek minden változása az első számunkra, szülővé avanzsált, lélekben legfeljebb félfelnőttek számára is. Ugyanolyan szerencsétlenül toporgunk az ő növekedéséből fakadó testi-lelki problémák előtt, mint fiúcskánk szélsőségek közt vergődő kis lelke. Próbáljuk több-kevesebb sikerrel optimumra hangolni kiskamaszunkkal való kapcsolatunkat, hogy ne érezze magát közellenségnek, még akkor sem, ha sokszor a világ türelme is kevésnek bizonyul viselkedése mosolygós elviseléséhez.
Nálatok is vannak hasonló kamasz panaszok? És hogyan kezelitek?
4 megjegyzés:
Van hasonló gyerekem, de ő még messze nem kamasz és ha visszagondolok mindig ilyen volt, önálló, akaratos, kissé zsarnok, olyan akit megvadít,ha azt mondják valamire, hogy nem - pedig nem első hanem harmadik gyerek. Mit csinálok? ha ordítok ő is ordít és csak rosszabb lesz a dolog, ha tűrök, akkor meg a többieket demoralizálja erősen, hogy bezzeg neki lehet...- így nem marad más mint élünk és várjuk, hogy jobb legyen és csendben reménykedünk, hogy ő talán nem is lesz igazán kamasz, hisz eleve annak született.
Valójában Busafej sem most lett ilyen, ha jobban meggondolom, egy született egyke és igen, született kamasz, aki egyre több testvérhez kellett, hogy alkalmazkodjon.
Nekünk sem marad más, mint egy kedves rokonunk ajánlata: humor és türelem...
Hátha a hamarosan megszülető kisbaba meglágyítja a szívét.
Van egy rossz hírem: az eleve kamasznak született gyerek is egyszer kamasz lesz. S csak hogy a sor teljes legyen: nekem a másodiké ez a megtisztelő pozíció. Úgy tűnik, itt nem a testvérsorrend számít. Mondjuk szerencsésebb úgy szembenézni ezzel, ha a sorban van előtte egy kibírhatóbb gyermek.:)
Fakirma, ne máááár, ne vedd el tőlem még ezt a pici reményt is!
Megjegyzés küldése