Szerző: Lotte
Képzeljétek, harmadikos nagyfiam kőkeményen kampányol. Igaz, szoktunk odahaza politikáról beszélgetni, úgy nőttek föl, hogy miközben legóztak a földön, hallhatták a háttérben a családot közéletről beszélgetni, mégis meglepetésként ért bennüket, hogy milyen intenzitással vetette magát bele - az egyébként éppenséggel nem is túl heves - jelenlegi kampányidőszakba.
Ma reggel - iskolába menet kikísérve őt a kertkapun - a házunk előtt álló oszlopon egy saját kezűleg gyártott plakátja okozott megöbbenést nekünk, naiv szüleinek. A "Hajrá, Fidesz!" felirat mellett saját üzeneteit fogalmazta meg, melyben a gyerekek számára próbálta vonzóvá tenni a számára mégiscsak virtuális politikai alakulatot, több kinti tesit és klubnapközit ígérve a támogatóknak. Bambán néztünk egymásra, vajon mióta lehet kint a plakát, s vajon közben mit gondolhatnak rólunk a szomszédok, mikkel tömjük odahaza a kicsik fejét?
A narancs színben pompázó iromány több napja viríthat odakint, már igazi, régi motoros plakát külleme van, meg is ázott, egy helyen a cellux is lekopott róla. Egy komolyabb közelharc során aztán végül sikerült meggyőzni tízévesünket, hogy inkább mégis a könyvespolcra tegyük ki a nappaliban, ha már muszáj...
Pedig nem kellett volna úgy meglepődnünk. Mesélte már, hogy aláírásokat is gyűjt a barátaival - miközben egy ekkora emberkének még szinte nincs is aláírása... Hetekkel ezelőtt meg egy Gyermekparlamenten járt az esze, más fiúcskákkal együtt kormányt alakítottak, melyben alezredesből mára miniszterelnökké avanzsált...
A reggeli napfényben értetlenül állt nemteszésünk előtt, miért ne vehetne ő is részt a kampányban?! Próbáltuk magyarázni, hogy ez nem annyira gyerekeknek való, meg hogy az iskolatársai és a a tanítónénijei sem biztos, hogy örülnek - az iskolában tanuljanak, meg játsszanak, nem való az ilyesmi stb. stb.
Az őszintén csodálkozó gyermekarc elgondolkodásra késztetett: vajon mennyire korlátozhatja egy szülő gyermeke véleménynyilvánítási jogát, s vajon örüljünk-e az érdeklődésének vagy nyomjuk el a közéleti irányultságot? Fogas kérdés.
Nektek van hasonló tapasztalatotok?
Képzeljétek, harmadikos nagyfiam kőkeményen kampányol. Igaz, szoktunk odahaza politikáról beszélgetni, úgy nőttek föl, hogy miközben legóztak a földön, hallhatták a háttérben a családot közéletről beszélgetni, mégis meglepetésként ért bennüket, hogy milyen intenzitással vetette magát bele - az egyébként éppenséggel nem is túl heves - jelenlegi kampányidőszakba.
Ma reggel - iskolába menet kikísérve őt a kertkapun - a házunk előtt álló oszlopon egy saját kezűleg gyártott plakátja okozott megöbbenést nekünk, naiv szüleinek. A "Hajrá, Fidesz!" felirat mellett saját üzeneteit fogalmazta meg, melyben a gyerekek számára próbálta vonzóvá tenni a számára mégiscsak virtuális politikai alakulatot, több kinti tesit és klubnapközit ígérve a támogatóknak. Bambán néztünk egymásra, vajon mióta lehet kint a plakát, s vajon közben mit gondolhatnak rólunk a szomszédok, mikkel tömjük odahaza a kicsik fejét?
A narancs színben pompázó iromány több napja viríthat odakint, már igazi, régi motoros plakát külleme van, meg is ázott, egy helyen a cellux is lekopott róla. Egy komolyabb közelharc során aztán végül sikerült meggyőzni tízévesünket, hogy inkább mégis a könyvespolcra tegyük ki a nappaliban, ha már muszáj...
Pedig nem kellett volna úgy meglepődnünk. Mesélte már, hogy aláírásokat is gyűjt a barátaival - miközben egy ekkora emberkének még szinte nincs is aláírása... Hetekkel ezelőtt meg egy Gyermekparlamenten járt az esze, más fiúcskákkal együtt kormányt alakítottak, melyben alezredesből mára miniszterelnökké avanzsált...
A reggeli napfényben értetlenül állt nemteszésünk előtt, miért ne vehetne ő is részt a kampányban?! Próbáltuk magyarázni, hogy ez nem annyira gyerekeknek való, meg hogy az iskolatársai és a a tanítónénijei sem biztos, hogy örülnek - az iskolában tanuljanak, meg játsszanak, nem való az ilyesmi stb. stb.
Az őszintén csodálkozó gyermekarc elgondolkodásra késztetett: vajon mennyire korlátozhatja egy szülő gyermeke véleménynyilvánítási jogát, s vajon örüljünk-e az érdeklődésének vagy nyomjuk el a közéleti irányultságot? Fogas kérdés.
Nektek van hasonló tapasztalatotok?
4 megjegyzés:
Szerintem egy ekkora gyereknek nem igazán SAJÁT véleménye van inkább a szüleitől hallja azokat,amiből-mint itt is-ki tudja szűrni ami neki jó/érthető/tetszik.Mindennapos tesi és klubnapközi-valószínűleg tőletek hallotta,hogy ennek a kormánynak köszönhető.Én nem örülnék,ha az általános iskolában a gyerekek a SZÜLEIK pártállását ütköztetnék,mert bármennyire érdekli,vagy odafigyel,nehezen tudom elképzelni,hogy annyira átlátná,hogy saját véleménye lenne róla.
Na persze vannak ilyen felnőttek is.
Maradjon inkább a polcon az a plakát.:)
Mára már a polcról is lekopott:) A kinti tesit meg a klubnapközit tuti nem tőlünk vette, az ő sulijukban van klubnapközi minden hónapban egyszer, mikor kézműveskednek, a kinti tesi meg egyszerűen csak annyi, hogy az iskolájukkal szembeni füves placcon játszanak - nem nyomatunk neki itthon oktatásügyi kormányzati propagandát:)
Érdekes, hogy már az iskolások is figyelnek, próbálják értelmezni a plakátokat, beszédeket és ez szerintem természetes. Nálunk sem cél, hogy "politizáljanak", de például van, hogy kimegyünk rendezvényekre. Sokan ezen is tépik a szájukat, pedig nem skandálunk semmit, nem tanítunk be jelszavakat és más családoknál sem tapasztaltam semmi ilyet. Szerintem a gyerekek sokmindent érzékelnek politikai kérdésekben is. Az a fő, hogy lássák, a közélet a szülőknek fontos. Persze, a gyerekek hajlamosak a túlzásokra, az én kislányom is kérdezgeti, hogy kik a rosszak és kik a jók?
Réka
Én határozottan emlékszem, hogy rendszerváltás után vérre menő politikai csaták voltak az osztályunkban. 10 évesek voltunk akkor... Nyilván mindenki az otthon elcsípett mondatokat szajkózta. És hiába társult ehhez évek múlva némi saját megfigyelés, azért az akkor hangoztatott vélemények alapján elkülönülő csoportok gyakorlatilag mindvégig megmaradtak, mert lassan kiderült, hogy politika nélkül is ugyanazokkal értünk egyet.
Megjegyzés küldése