2014. március 20., csütörtök

Egy lehetőség: Zombik nélkül a közéletben

Szerző: FiloSzofi

Tegnap találkoztam Gyurcsánnyal. És semmi. Még egy fintort se csalt elő.

Csak azon csodálkozom, hogy van egy olyan hullámhossz, ahol mégis él, hat, tovább pörög. Négy-öt, nyolc éve még annyira ki tudott hozni a sodromból, azaz jelen volt az én számomra is. Most, mikor megláttam, az jutott eszembe,  hogy egy olyan repülő, akit a lendület a magasban tart, de rég nem eszik már kerozint, az már elfogyott. De ott van még a levegő, és talán egy-egy kósza légáramlat beviszi a célba. Az utasokkal együtt.  Dögunalom.

És a szellemileg a dög(!)unalom továbbélése, az maga a fertő (zombi).

Nem lenne jó egy kis frissítés, és végre nélkülük folytatni a politikát? Miért viszünk magunkkal üres csigaházakat, amibe ráadásul mindig beköltözik valaki, akinek még saját cégére sincs?

Másfél éve már egyszer belefutottam ebbe a zombi-hasonlatba, akkor az LMP egyik felének halálos identitásvesztése kapcsán. Úgy látszik, tényleg jó politika-allegória. "Van e rosszabb az állampolgár szemében a politikai zombinál, akit csak a működés fenntartása hajt?

Tegnap a férjem zombi-filmet nézett, és a kiszűrődő hangokból elkaptam egy igen pontos zombi-definíciót: az ember, valami vírus hatására, halála után mechanikusan tovább működik, minimális memóriával, és a működését biztosító alapvető ösztönökkel, mint például a táplálékszerzés. De ez már nem az, amit életnek nevezünk.
A film szerint ráadásul, ha valakit megharap egy zombi, akkor maga is zombivá válik, mert ez a dolog valahogy fertőző. Van ennél jobb politika-allegória? "

Itt a tavasz, meg a választás, mi lenne, ha végre sikerülne a nagytakarítás, amit még az egyik rendszerváltás-kori plakát ígért. A következő évek MINDEN közéleti szereplője számára minőségi fejlődés lehetőségét jelentené, ha végre nem az MSZP ilyen-olyan formációival állna oppozícióban. És ez a legfontosabb.

Ha szar van a palacsintában, nem jönnek ki az ízek.

2 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Aber, Szofi!

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Miaz, miaz? Nem voltam úrinő?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...