2013. július 18., csütörtök

Pizsamában kicsik vagyunk?

Szerző: Lotte

Ötéves kislányom az este nagyot sóhajtott, s ez a mondat hagyta el csöppnyi száját: "Én mikor felöltözök, már nagy vagyok, amikor pizsamát veszek, akkor meg kicsi." Először nevettem rajta, aztán rájöttem, milyen igaza is van!
Reggelre kelve ruháinkkal együtt tényleg felöltjük magunkra az elvárásrendszerek szabta énünket, s némi procedúra után dolgozó nővé, háziasszonnyá vagy épp ügyeletes szívtipróvá rendeződünk, a gyerekek meg ovisok, iskolások lesznek. Toljuk magunk előtt a napot, hogy aztán  annak nyugtakor végre újra felvehessük kedves, puha hálóruhánkat, odabújjunk szeretteinkhez és kibomolhasson a bennünk rejtőző, s az idő múlásával sem sokat változó ősi, gyerekes "énünk", a maga örök biztonságvágyával és titkos kis félelmeivel, álmaival.
Nagyon ciki, ha - lassan harmincnyolc évesen - magamra veszem a kislányom mondását? (Persze, szigorúan csak pizsamában!)

2 megjegyzés:

Szofi írta... [Válasz erre...]

A lényeget kiragadva: ez a baba nagyon cuki, és tudod, hogy most összeszorult a szívem, hogy az enyém már nem ilyen! Persze azért cuki, naná!
Amúgy meg olyan sokszor nyom el az álom nappali ruhában, mert nem hiszem, hogy megint belealszom az esti mesébe, úgyhogy én nem tudom ilyen szabályosan előhúzni a gyerekénem, lehet, ez a baj, hogy úgy bepöttyözi inkább a felnőtt énem, vagy mi.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Meggyőztél Lotte, veszek magamnak egy pizsamát, hátha attól tényleg kicsi leszek. Főleg fenékben:) Egyébként nagyon bölcs gyermekecskéd van!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...