2013. július 1., hétfő

Megírtam, ez van.

Szerző: FiloSzofi

Tisztelt Hallgatók!

"Szívesen írtam volna jó könyvet. Nem így esett; de elmúlt az az idő, amikor még javíthattam volna rajta."
Wittgenstein


Az ember a legtöbbet akkor árulja el magáról, amikor magyarázni kezdi a saját szavait. A nevelési tanácsadóban is, ahova Búval jártam, a pszichológusnő mindig akkor csapott le (rám, nem Búra), amikor kizökkentem a kerek mondataimból, és elkezdtem magamat lábjegyzetelni.

Írásban egyáltalán nem kedvelem a lábjegyzeteket, az egészen száraz,adatszerű hivatkozásokon kívül többnyire simán elfér az a mondanivaló a szövegben, nem szükséges kirakni rojtba. Persze, vannak rendmániások, aki nem szeretik a kacskaringókat, és kórusban kiabálnak, hogy "Eltér! Eltér!" És ha a lábjegyzetek barátja lennék, akkor most kicsillagoznám a lap aljára, hogy lásd Zabhegyező, amikor Coulfield a nyilvános beszéd óráról panaszkodik. Ott kell az osztálynak közbekiabálni, ha valaki eltér a témától.

A rendes íróknak is azért van még egy lehetőségük, hogy  magyarázzák magukat, mégpedig az előszóban. Kiskorunkban az előszót kihagyjuk, egyetemen közhely, hogy legalább azt el kell olvasni, aztán sokan biztos modorosnak tartják most ezt az egész műfajt. Nálam viszont tombol az előszók kora, több okból is: 


A költözés után random kerültek a polcra a könyveim, így egész más megvilágtásba került a kollekció. Az új könyvespolc a hempergő mellett van, ahol babázni szoktam, olvasni pedig köztudottan szoptatás közben van esély, ha egyáltalán.

Kedvenc zsákmányom most Wittgenstein

(Aki nem csak egy aforisztikus mondatot hagyott ránk, hogy "Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell".), Filozófiai vizsgálódások előszava, ahol töredelmesen bevallja, hogy nem sikerült a céduláit egyetlen sodorba szerkeszteni, pedig sokat pepecselt vele. Még egy kicsit magyarázza, hogy a dolog természetéhez tartozik, hogy a cédulák nem bírnak gondolati torzulás nélkül egyetlen ívbe kapcsolódni, de a végszó mágiscsak ez:

"Szívesen írtam volna jó könyvet. Nem így esett; de elmúlt az az idő, amikor még javíthattam volna rajta."Igazi bölcsesség ez, bár engem mindig megvetettek érte, ha  bevallottam, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de most már ez van, ez maradt a kezemben, és zárom a markom. Lehet, hogy van ilyen íratlan szabály, hogy az ilyesmit tilos bevallani? Vagy muszáj kivágni utána egy mértékadó filozófiai értekezést? Még nem jöttem rá.

Az biztos, hogy minden anyagnak megvan az ideje, amíg él, és formázható. Utána már döglött madarat próbálsz reptetni. Ilyen például a......házasság?

2 megjegyzés:

Otthol írta... [Válasz erre...]

Nagyon jó írás, miért nem jött erre hozzászólásáradat? És nagyon jó a kérdés a végén. Szerintem amíg TE benne vagy valamiben akár egy molekulányi részecskéddel is,addig lehet formázni. Azok a házasságok mennek végleg tönkre,ahol a közöny felüti a fejét.Minden mindegy,ez mér úgysem érdekel, nincs közöm hozzá.Ez rosszabb,mintha állandóan marjátok egymást. Ott még áramlik valami energia, csak nem jó irányba.

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Én is azt szoktam mondani, hogy ott van élet, ahol mozgás van. A mozgás más néven energia.
Hm. A házasságban az is érdekes, ahogy az ember saját ideái alakulnak. Nekem arra is döbbenet volt rájönni, milyen más valóságérzékelése van két embernek. Gyakorlatilag két külön világban élünk, és jóindulatúan feltételezzük, hogy a világaink hasonlítanak egymásra. Engem kétségbeejtett, és még most is kétségbe ejt, hogy egészen más dolgokat élünk át. persze, nekem ez alapvető hibám amúgy, hogy azt hiszem, mindenki olyan, mint én, legfeljebb még nem tud róla :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...